Tolnai Népújság, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-31 / 26. szám

1995. január 31., kedd Megyei Körkép 3. oldal A tárgyalóteremből Különös kegyetlenséggel elkövetve Különös kegyetlenséggel el­követett emberölésben mondta ki bűnösnek Bencze István tol­nai lakost a Tolna Megyei Bí­róság dr. Vass Gábor vezette büntetőtanácsa, s tizenhárom évi, f egyházban letöltendő sza­badságvesztésre ítélte. A közü­gyek gyakorlásától újabb tíz évre tiltotta el, s kötelezte a bű­nügyi költségek viselésére. Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője enyhí­tésért fellebbezett. Mint már szóltunk róla, a vádlott 1994 május 12-én a déli órákban Tolnán, a nyílt utcán tizenegy késszűrással ölte meg élettársát. A tényállás tehát nem volt vitás, hiszen egy tanú mindvégig látta az eseménye­ket, meg is próbált közbeavat­kozni, de neki is menekülnie kellett. Mások különböző pilla­natokban érkeztek a helyszínre. Dr. Szentgyörgyi István ügyész életfogytig tartó sza­badságvesztés kiszabását indít­ványozta, az általános megelő­zés szempontjait hangsúlyozva. Többek között azzal érvelt, hogy az ilyen bűncselekmé­nyek elszaporodtak. Az ember­ölést a vádlott igen durva mó­don, a nyílt utcán hajtotta végre, az áldozat óvodás kislá­nyának szeme láttára. Dr. Papp Géza igazságügyi orvosszakértő elmondta, hogy a tizenegy, hegyes, éles tárgytól származó szúrás közül hat-nyolc is közvetlenül, vagy közvetetten életveszélyes, eset­leg halálos volt. A bordákat is átmetsző, még hátulról kapott és igen nagy erejű késszúrások, valamint a gyilkos előli fejvesz­tett menekülés nagy testi fáj­dalmat és lelki gyötrelmet oko­zott az áldozatnak - értékelte az orvosszakértő. Az úttesten hanyatt eső sér­tettet szemből is érték szúrások, - a kezén lévő sérülések a vé­dekezésből származhattak. Egy tanú azt is látta, amikor a vád­lott a sértett mellé térdelve, két marokra fogta a tőrt, s a földön fekvő asszonyt igen nagy erő­vel mellbe szúrta. A halál oka a tüdőt, májat vesét ért sérülések miatt bekövetkező elvérzés volt. A védelem vitatta a különös kegyetlenséget, s hivatkozott a szakítás okozta felindultságra, valamint a vádlott nehéz gye­rekkorára. A férfi állami gon­dozásban nőtt fel, többször volt büntetve, köztük erőszakos bűncselekményekért is. Aztán komolyan elhatározta, hogy szakít korábbi életmódjával, s ez kezdetben sikerült is, de vé­gül nem kapott munkát, s érté­keiket is el kellett adogatniuk. A vádbéli napon nem sikerült egy nyíregyházi munkavállalás sem, ami miatt a vádlott elkese­redett állapotba került. E kö­rülményeket a bíróság méltá­nyolta is ítéletében. Ihárosi MNB-elnökre várva Itt áll az ország pénzügyi vezetők nélkül. Se mi­niszter, se MNB-elnök. A rossz gazdasági hely­zetet nem rontja-e tovább ez a Jelenség”? Érzé- kelhető-e valami a vidéki banki körökben abból, ami Pesten zajlik (vagy nem zajlik)? — Kétségtelen, hogy a bank éléről hiányzik az elnök - mondta Solymár Imre a Magyar Nem­zeti Bank Tolna megyei igazgatója -, de az öt al- elnök a helyén van, s nálunk a munka zavartala­nul folyik. Mi dr. Nagy Sándor alelnök úrhoz tar­tozunk, aki a banküzemeltetést, a vidéki hálóza­tot is irányítja. Ez stratégiailag nem tartozik a legvitatottabb területek közé. — Tevékenységükben semmi változás? — Tesszük a dolgunkat, továbbítjuk a köz­pontnak a mikroszintű és területi jelzéseket. Kiér­tékeltük az éves munkánkat, bankellenőrzést vé­geztünk a megye takarékszövetkezeteinél és né­hány kereskedelmi banknál, számos devizaható­sági ellenőrzésre is sor került. Összegeztük az ál­lampapír-forgalmazásunkkal kapcsolatos tapasz­talatainkat. A megyei igazgatóság stabilan mű­ködik, hála a képzett szakembergárdának. — Kit látna szívesen az első számú vezetői poszton? Egyáltalán van Magyarországon olyan pénzügyi szakember, aki meg tudna felelni egy­szerre a külső és belső elvárásoknak? Aki a vi­lágbankkal és a lakossággal is „jóban” lenne? — Személyi kérdésekben nyilatkozni nem az én tisztem. Aki arra a posztra kerül, és a függet­len jegybank elnöke lesz, annak az irányítása alatt fogunk, a legjobb tudásunk szerint dolgozni. A fő szempont szerintem az, hogy a monetáris politikát elfogadni tudó, szakmailag elismert ve­zetője legyen az MNB-nek, a következő hat évre. Nem lesz könnyű feladata, hisz minél nehezebb helyzetben van egy ország, annál nehezebb azt közmegelégedésre működtetni. - Wy ­Választásra készülnek a diákok Tegnapi megbeszélésükön, a szekszárdi Városháza konfe­renciatermében a megyeszék­hely Diákönkormányzatának tagjai Szabó Zsófiának , a pa- lánki Csapó Dániel Mezőgaz­dasági Szakközépiskola negye­dikes diákjának vezetésével fő­ként a márciusi diáknapok elő­készítésével, a programok egyeztetésével foglalkoztak. Mint megtudtuk, a megye- székhely összes középiskolájá­nak összefogásával március 14-től három napon át veszik át a hatalmat a diákok a város fel­ett, s a programok fontos mo­mentuma az immár másodízben megrendezésre kerülő diákpol­gármester választás lesz. Ter­mészetesen komoly próbatéte­len kell átmennie annak, aki a diákpolgármesteri címre vá­gyik. Pályázatot kell ugyanis készítenie neki, illetve csapatá­nak, s e pályázatban szerepelnie kell egy egész évre szóló prog­ramtervezetnek, illetve annak is, hogy a jelölt miként oldaná meg a középiskolások érdek- képviseletét. A választást maj­dan a diákönkormányzat tagjai, valamint az iskolák önkor­mányzatainak egy-egy tagja ejti meg, s ennek célja, hogy Szek- szárd is bekapcsolódjék az or­szágos diákpolgármesteri háló­zatba. A fennállása óta harmadik alkalommal ülésező Szekszárdi Diákönkormányzat egyébként a város igazi polgármesterének támogatását élvezi, s tervük szerint a háromnapos diákren­dezvényen a szavalóversenytől a koszorúzásig, a divatbemuta­tótól a rock-buliig, a vetélkedő­től a város hírességeivel való találkozásig sok minden szere­pel. Persze a mindehhez szüksé­ges anyagi feltételek megterem­tése nem könnyű feladat, ám az önkormányzati képviselő höl- gyek-urak bíznak abban, hogy erőfeszítéseiket siker koro­názza, s támogatóik révén tény­leg emlékezetes, színvonalas diáknapokkal örvendeztethetik meg március közepén társaikat. Testületi ülés Tolnán Döntés „F” ügyben Hétfő esti testületi ülésükön több fontos kérdéssel foglal­koztak a tolnai képviselők. Megállapították az idei évi víz­díjakat. E szerint a lakosság 1995-ben az ivóvíz köbméteré­ért 50, a szennyvízért 40 forin­tot fizet. Közületek esetében ugyanez ivóvízért 65, szenny­vízért pedig 63 forint lesz. Az új tarifa február 1-jétől érvé­nyes. Zárt ülésen tárgyaltak a sokat vitatott ,,F’ kategóriáról. Megszületett végre a döntés, a következők szerint. Maximál­ták intézményenként azok szá­mát, akik „F’-ben részesülhet­nek, mégpedig a szakalkalma­zotti létszám 30 százalékában. Aljegyzőt is választott a tol­nai testület, mégpedig Ezerné Huber Éva személyében. Ő a korábbi funkcióját, az igazga­tási osztály vezetői posztot is megtartja. A továbbiakban meghallgatták a képviselők a polgármester beszámolóját az elmúlt ülés óta történt fonto­sabb eseményekről, s tárgyaltak egyebek között néhány ingatla­nügyről és pályázatról, -wy­Új hobbi a kártyagyűjtés Bonyhádon, az Arany Oroszlán Szálloda éttermében szombaton telefonkárty-börzét rendeztek. Mint a rendezvény szervezője Kuti Péter középiskolai tanár, telefonkártya-gyűjtő elmondta , az érdeklődés igen élénk volt a börze iránt. Főként a rendez­vény elején, hiszen a börzére Kaposvárról, Szekszárdról is el­látogattak a gyűjtők, akik gyor­san lebonyolítva a kártyacseré­ket már indultak is haza, hogy otthon gyönyörködhessenek legújabb szerzeményikben. A gyűjtők száma egyébként egyre nagyobb, s ők elsősorban ezt nem befektetésként űzik. Lehetne az is! A kártyák néme­lyike - itt hazaiakról van szó - ugyanis 4-5 ezerjforintért, vagy hasonlóan értékes, ritka dara­bért cserél gazdát. A kezdő gyűjtőkre azért ve­szély is leselkedik, hiszen ha­misítással is előállítanak egyedi kártyát. Persze a tapasztalt gyűjtők a hamisítványokat ha­mar kiszúrják, hiszen figyelik a „piacot”, no meg a kártya-kata­lógusokat is, mert manapság már katalogizálják a telefonkár­tyákat is. Nos, a kezdőknek ta­lán fejlődési, és jó cserelehető­séget kínál majd a február 18-án megrendezésre kerülő, hasonló - ám nagyobb szabású - pécsi rendezvény, amit szintén Kuti Péter szervez.- nagy ­Hírek A Megyéből Testületi ülés Dunaföldváron Dunaföldvár város képviselő­testülete január 31-én, azaz ma délután 2 órakor tartja so­ron következő ülését. Az ülé­sen a következő témák szere­pelnek: az 1995. évi költség- vetési koncepció, a lakások és helyiségek bérletéről szóló rendelet módosítása, a vásá­rokról és piacokról szóló ren­delet módosítása, az önkor­mányzati lakások bérleti díjai mértékének megállapítása, valamint a víz- és közüzemi csatornamű használatáért fi­zetendő díjakról szóló rende­let módosítása. A fent ismer­tetetteken kívül szó lesz még a Magyar László gimnázium igazgatói pályázatának kiírá­sáról is. Nyílt nap az Autóklubnál A Magyar Autóklub szek­szárdi kirendeltségénél külön­leges akcióra várják a gépko­csi-tulajdonosokat. Február 4-én, szombaton, és február 11-én, szintén szombaton, mutatják be a Citroen gépko­csik típusválasztékát, vala­mint ezen a napon ingyenes közbiztonsági méréseket vé­geznek az Autóklub szakem­beri. A tervek szerint az akció keretében mindkét nap fo­lyamán nemcsak megtekin­teni lehet a Citroeneké, ha­nem kipróbálni is. Társkeresők figyelmébe Önfejlesztő kommunikációs tréninget szervez társkeresők számára a szekszárdi Babits Mihály művelődési központ. Azok jelentkezését várják, akiknek elegük vagy az egye­düllétből, a magányosságból, szeretnének ismerkedni, kap­csolatot teremteni, s eddigi kísérleteik nem sok sikert hoztak. A tréningen megta­nulhatják az ismerkedés, kap­csolatteremtés lehetőségeit, a kapcsolatfejlesztés módjait, hogy irányítani tudják a kap­csolatok jövőjét. A tréningre a művelődési ház Tájékoztató Szolgálatánál lehet tájékoztatást kérni, il­letve jelentkezni február 15-ig személyesen, vagy a 74/316-722-es telefonon. Fakitermelés Tevelen Tevelen a közelmúltban kezd­ték meg a Petőfi úton a Patak mentén a hatalmasra nőtt je­genyék és kanadai nyárfák ki­termelését. A fák tavasszal kellemetlen vatta-lepedővel bontották be az utcát, emellett várható kidőlésük a lakóhá­zakat veszélyeztette. A fák kivágását önkormányzati ha­tározat írja elő, a helyükbe díszfák telepítését tervezik. Drámapedagógiát tanulhatnak A paksi városi művelődési központ szervezésében 120 órás, vizsgával záruló to­vábbképzést szerveznek pe­dagógusok, óvodapedagógu­sok és animátorok számára. A sikeres vizsgázók drámajá­ték-vezetésre jogosító bizo­nyítványt kapnak, melynek birtokában a drámajáték esz­közrendszerét alkalmazhatják saját ’ oktató-nevelő munká­jukban, illetve oktatási-műve­lődési intézményekben drá­majáték-foglalkozásokat (szakkör, játszóház, dráma-nap, stb.) vezethetnek. A tanfolyamot három in­tenzív hétvégére és egyhetes nyári táborra tervezik. To­vábbi információkat Szerezni, illetve jelentkezni a művelő­dési központban lehet szemé­lyesen (Paks, Gagarin u. 2.), illetve telefonon (75/311-401) Hefner Erikánál. Cinege Madár a megyeszékhelyen A Cinege Madár Megyei Népdaléneklési Verseny elő­döntőjének következő fordu­lójára február 4-én, szomba­ton, 10 órai kezdettel kerül sor a szekszárdi Babits Mi­hály művelődési házban. Ezen a fordulón felnőtt szólis­ták és csoportok mutatkoznak be a zsűri előtt. Szekszárdi siker országos versenyen Az elmúlt hétvégén rendezték meg Bánkúton az első Ma­gyar Országos Szánhúzó Baj­nokságot. A versenyen 20 résztvevő indult, 4,6, illetve 8 kutyás kategóriában, a szán­húzók a szibériai husky és alaszkai malamut kutyák kö­zül kerültek ki. Érdekesség, hogy hó hiányában nem szá­nokkal, hanem a speciálisan erre a célra készült húzóko­csikkal folyt a viadal. Kül­földi résztvevői is voltak a versenynek, a világbajnok Tim Wilde (USA), és az ausztrál színekben induló magyar származású Tóth Já­nos személyében. A verseny szép megyei si­kert hozott, a szekszárdi Mé­száros István a 4 kutyás kate­góriában (8 kilométeres tá­von) a második helyet sze­rezte meg. Képviselők téli szüneten Pihenés és munka Téli szünetet tartott az Or­szággyűlés. Hogyan, mivel töl­tötték a szabadnapokat, hol pi­henték ki az országiás fára­dalmait? Erről érdeklődtünk Tolna megyei képviselőktől. — Bár képviselőtársaim többségének december 27-én elkezdődött a téli szünet, szá­momra a parlamenti ülésszak később ért véget, mivel az Eu­rópai Integrációs Bizottság tag­jaként még dolgoztam, ekkor került sor arra, hogy értékeljük a Brüsszeli Vegyes Bizottság ülésének munkáját, melyen ko­rábban jómagam is részt vet­tem, - válaszolta kérdésünkre dr. Pálos Miklós (KDNP), or­szággyűlési képviselő. — Ami a karácsonyi ünne­peket és a szilvesztert illeti, azt családi, baráti körben töltöttem Szekszárdon. A januári szünet alatt jutott idő a kedvenc téli sportomra, a síelésre is. Január első napjaiban elkezdtem a munkát a tolnai ügyvédi iro­dámban, ahol nagyon sok ügy­fél keresett fel. — Időközben megkaptam a következő parlamenti ciklus üléseinek anyagagait, melyek között fontos helyet foglalnak el a magyar és az európai jog­harmonizációval kapcsolatos, az integrációs törekvéseket szolgáló előterjesztések, me­lyek hamarosan a Parlament elé kerülnek, és rendkívül fonto­sak, mert ezek megléte az egyik feltétele annak, hogy a csatla­kozhassunk az Európai Unió­hoz. f. kováts Számára a lakossággal való kapcsolattartás a legfontosabb A polgármesterasszony hazaérkezett Nem mondható gazdag településnek Ten- gelic, de polgárai örülhetnek. Örülhetnek, hisz a mai világban az is öröm, ha egy kö­zösség irányítása jó kezekbe kerül. Ha a vezetők nem egymás kiszorításával vannak elfoglalva, ha a megegyezésre törekszenek, van idejük, kedvük az emberekért tenni. A választáson elsöprő többséggel nyert, pol­gármester lett Nagy Ferencné. Korábban a TÁKISZ (Területi Államháztartási Köz- igazgatási Információs Szolgálat) csoport- vezetője volt, de dolgozott az önkormány­zatban képviselőként, bizottsági elnökként. Vele beszélgettünk, róla, a faluról. — Ha jól tudom, az elmúlt ciklus pol­gármestere most nem indult. — Nem jelöltette magát, bár próbáltuk győzködni. Úgy döntött, hogy visszamegy a szakmájába, az építőiparba. — Ön párttámogatással nyert? — Nem, függetlenként. A testületben mind a tíz képviselő független. — Mennyi pénzből gazdálkodnak? Folynak-e beruházások, gondot okoz-e itt is az „F” kategória? — Nagyon úgy néz ki, hogy a pénzünk csak a fenntartásra és működésre lesz ele­gendő, fejlesztésre szinte semmi nem jut. A pedagógusi „F” kategória nálunk is kényes téma, több milliós nagyságrendű összegről van szó, amit kigazdálkodni nem lehet. En­nek a 2600 lelkes falunak körülbelül 85 milliós lesz az idei költségvetése, ebből kell léteznünk, s ha sikerül, befejeznünk a félkész tornatermünket. — Azzal, hogy a polgármester személye megváltozott, jámak-e személycserék há­zon belül és kívül, az intézmények élén ? — Az apparátus szakmai felkészültsé­gével elégedett vagyok, ismerem őket, fo­gunk tudni együtt dolgozni. Nem is gondol­tam változtatásra sem a hivatalban, sem azon kívül. Engem itt úgy fogadtak, mintha hazajöttem volna. A szavazók is, a kollégák is. Inkább az fog­lalkoztat, hogyan felelek majd meg ennek a nagy biza­lomnak. — A családja mit szólt? — A két fiam örült, a férjem meg azt mondta, jól gondol­jam meg, hogy vállalom-e, s ha igent mon­dok, természetesen támogat. — Mennyi idejét veszi el a polgármes­teri munka? — Gondolatban mindig itt vagyok, éj­jel-nappal. Ezzel élek. — Mit tart a legfontosabb feladatának? — A lakossággal való kapcsolattartást. Lesz közmeghallgatás, lesznek helyi tévéa­dások is, de a személyes tapasztalatokra, a falujárásra is szükségem van. Nem az író­asztal mögött ülő polgármester akarok lenni, az elkövetkező 4 évben. Wessely Nagy Ferencné

Next

/
Thumbnails
Contents