Tolnai Népújság, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-21 / 18. szám
12. oldal Hétvégi Magazin 1995. január 21., szombat 5^ Ne vedd magad túl komolyan! Tomi, ne légy bánatos! . 1 4» -j hJp f j Makám: improvizatív kamarazene Beszélgetés Krulik Zoltánnal, az együttes vezetőjével Újabban ismét sokat koncerteznek fotó: ótós Réka Az Úr 1993. esztendejében, annak is a végén jelent meg a Tomi Szomorú zenekar első kazettája (Szomorú vasárnap), amely történetesen egy koncertfelvétel volt. A kazettát négy debreceni fiú - Szabó Levente, Rénes Károly, Németh Attila és Nagy Tomi - jegyzi, az embernek ettől meg az az érzése támad, a Kárpát-medencében lassan már nincs csapat, amelyiknek ne lenne némi debreceni beütése. A már említett első kazettát követte egy koncertturné, majd most decemberben megjelent a nem éppen hangzatos címet viselő stúdióanyag: a Tomi Szomorú I. Néhányszor már meghallgattam, de az elsőre is egyértelmű, hogy a magyar hangmérnökök aranykönyvérassy István. Vidám, szellemes, groteszk hangulatával nemcsak a lélekben teljesen azonosuló alkotója, hanem mi befogadók is már a barát borára gondolunk. -BPben nem fog mérföldkőként szerepelni ez a kazetta. Ugyanis maximum egy közepes szintű demo szintjét éri el a felvétel minősége. Ami pedig a zenekart illeti, a benyomások pozitívak. Az átlagnál nívósabban van megfogalmazva a mondanivaló, a gitáros meg nemcsak tudja mit akar, képes azt el is játszani, az pedig a hanganyagon is átjön, hogy az énekes fazonálisan rendben van. A dalok? Nem mondom, hogy elakadt tőlük a lélegzetem, de a kazetta még mindig elöl hever. Azt mindenképpen elérték nálam, hogy alkalomadtán megnézem a koncertjüket, és ha szóba kerülnek egy társaságban, nem tagadom le őket.-krasznaiA februári szám tartalmából: Szekeres Tamás: „Azt hitték rólam, hogy hülye vagyok. ” Southern Special: Eddig senki sem tudta behatárolni a stílusunkat, hozzá kell tennem, mi sem. ” Pantera: „Egyáltalán nem hasonlítok Rollins-ra s ezt hangosan ki is merem jelenteni. Nem is vagyok úgy kigyúrva és ráadásul iszom is! ” Deep Purple: „Bátran állíthatom, ez az utolsó közös felvételünk Blackmore-ral. ” Metallica: „A tavaly nyári turnén eló'ttem is világossá vált, hogy semmi közünk a ma divatos alternatív csapatokhoz. ” Mercyful Fate: „Időt vesz igénybe, míg az ember ráébred, hogy egyes részletek mitől szólnak jól vagy éppenséggel mitől nem szólalnak meg. ” — Egy évben körülbelül hány koncertet adtok? — Ez változó. Mondjuk ötven és száz között. — Ezt soknak vagy kevésnek tartod? — Attól függ. Vannak olyan periódusok, amikor sokat szeret játszani az ember, ezt általában egy új műsor, egy új koncepció, vagy egy új tag idézi elő. — Pillanatnyilag melyik korszakotokat élitek? — Mivel egy ideje - úgy fél éve - kvartett formációban játszunk, megint sokat szeretünk koncertezni. Újra meg kell szoknunk a „terepet”, hiszen eddig hatan voltunk. Kvartettben sokkal nagyobb az ember felelősége: minden hangnak, harmóniának megnő a jelentősége. De úgy is mondhatom, hogy most nem lehet elbújni, mindenki egyaránt fontos. — Az alakulásotokkor, tíz esztendővel ezelőtt, mennyiben voltak mások a körülmények? — Az biztos, hogy tíz évvel fiatalabbak voltunk... A körülmények meg változtak is meg nem is. Több ugyan a fellépési lehetőség, mert sok klub alakult, de ez nem minden műfajnak jelent előrelépést. Jó a jazz-nek, hiszen vendéglátóhelyen is lehet játszani, viszont a mi zenénket - ami figyelmet igényel - nem lehet fehér abrosz mellett hallgatni. Nekünk tehát nem jelentett előrelépést, mert mi ilyen helyekre nem megyünk eljátszani. — Meglehetősen sokat játszottatok viszont külföldön. — Itt is különféle korszakok Én nem tudom miért - talán ez az év eleji pesszimizmus, vagy a hideg, szürke, január teszi -, de nálam, most ilyen kicsit világvége hangulatú, csalódott, kiábrándult, életunt zenék találnak be, ezeket hallgatom szívesen. Pedig amikor először hallottam JEFF BUCKLEY 1994-es Grace című lemezét, négy szám után kikapcsoltam, mert any- nyira idegesített ez az affekta, deprimált stílus, amit a - mellesleg - nagyon jó hangadottságokkal megáldott amerikai énekes produkált. Meg kellett még hallgatnom néhányszor, hogy rájöjjek, miért borult térde előtte Amerika, miért alakult ki az Elvis-éra óta szokatlan hisztéria. (Egyébként Jeff külsőleg is hasonlít a „Királyra”). Buck- ley otthonról hozott mindent, voltak. Észak-Olaszországban játszottunk sokat, aztán Ausztriában, Franciaországban, Németországban, Szlovákiában és Svájcban is megfordultunk. Az utóbbi időben azonban kevesebbet voltunk kint. Nemrég szerződést kötöttünk egy német menedzserrel, és ez tulajdonképpen az egész német nyelvterületre szól. Bizakodunk, hogy az új CD-nk (Divertimeinto - A szerk.) megjelenése kapcsán ennek lesz is eredménye. — Ha figyelembe veszem azt, hogy tíz év alatt jelent meg két hanghordozótok, a relatíve szűk közönségbázist, aki ilyen zenét hallgat, na és azt, hogy a zenei lapok poszterjeiről sem ti néztek vissza, talán jogos a kérdés: hogyan lehet ezt tíz esztendőn át csinálni? — Mi erre tettük fel az életünket, úgyhogy ez nem kérdés. Sajnos a sajtót teljesen a popami ehhez a zenéhez kell. Apja- Tim Buckley - protest-song énekes igen ismert és elismert, számos lemeze jelent meg - néhányat volt szerencsém hallani -, egyáltalán nem érdektelen dolgok, de mégsem egy Bob Dylan. Apaként még kevésbé volt sikeres, fia csak egyetlenegyszer látta őt, először a családját hagyta el, majd- 1975-ben - a földi létet is. Zongoraművész anyját új férje eltiltja hivatása gyakorlásától, így szerzi be első frusztrációit a kis Jeff, aki 1990-ben hagyja el Kaliforniát, New York-ért. Itt készíti ’94 elején első felvételét egy kávéházban, egy szál gitárral, majd szeptemberben megjelenik a már említett debütáló album, amely egy szerelmi csalódás közvetlen terméke, ettől ilyen. zene uralja, de a mi műfajunkat nem is szabad a poppal összehasonlítani. Az egy üzlet, ahol természetes, hogy rengeteg a poszter, meg a lemez. — Szó szerint kell érteni, hogy az életeteket tettétek fel erre? — Mindannyiunknak ez a főfoglalkozása, ebből élünk. Én például már húsz éve foglalkozom muzsikálással, zeneszerzéssel és koncertezéssel. — Gondolom, az első, ’88-as, Közelítések című album óta meglehetősen sok téma halmozódott fel benned. Az új CD-n megtalálható a java, vagy szükség volt némi szelektálásra ? — A java azért felkerült. Egyébként lassan elkészül egy újabb CD-re való anyagunk is. Az viszont már a jövő zenéje, hogy ki és mikor jelenteti meg. Ebben a műfajban én nem tarHa megunom Buckley-t, akkor legtöbbször a TINDERS- TICK következik, ami ha lehet még lepusztultabb, még nyomottabb, bár ez talán érthető egy nottinghami zenekar esetében, ahol általánosan jellemzőek azok a környezeti hatások, melyek rám most így hatnak. A hattagú zenekar első albuma, amely egyszerűen csak az együttes nevét viselte, 1993 őszén jelent meg, néhány magánkiadású kislemez után. Rögtön duplahosszúságú anyag volt, bontóján egy szecessziós hatású festménnyel, ami valahogy nagyon nmeit a lemez feslett, életunt, „mit kezdjek az életemmel?” hangulatához. Stuart Staples gitáros-énekes megtestesíti ezt az egyszerre vonzó és visszataszító dandy-típust. A közeljövőben tóm fontosnak, hogy minden évben kiadjunk egy CD-t. — Elégedett vagy a CD-n rögzített anyag minőségével? — Azt hiszem, hogy mindig mindenki elégedetlen, mindenki talál felvételi hibát, vagy játékhibát. Vannak számok, amelyek tetszenek, vannak, amelyek nem. Nagyon kevés időnk volt a felvételekre és a keverésre. Végül is az ember - ha mást is képzelt el hangzásban, hangképben - egy idő után megszokja, aki meg először hallja, annak ez az elfogadott. Szerintem különben ahány stúdió, ahány hangmérnök, annyi stílus van. Igazán jó hangmérnököt nehéz találni. — Ahogy olvasgattam a rólatok szóló írásokat, úgy tűnt, a kritikusok iszonyú gondban vannak a stílusotok behatárolásával. Annyifélét írnak... — Vannak olyan darabok, amelyek valamiféle kortárs zenének és vannak, amelyek improvizatív, jazz-es zenének nevezhetők. Nem tudom. Talán nevezzük improvizatív kamarazenének. — Közeli tervek? — Szeretnénk tavasszal kijutni Olaszországba. Aztán Budapesten, az Almássy téren működik egy klubunk, ezt akarjuk folytatni ebben az évben, és persze jó lenne minél többet játszani Magyarországon. Talán még egy felvétel is beleférne ’95-ben. Ezen kívül ’89 óta minden évben megszervezem az etno-fesztivált, idén május 4-6 között kerül erre sor. Krasznai Zoltán megjelenő új albumukat nagy várakozás előzi meg. Ha pedig magyar szavakra vágyom ebben a hangulatban, akkor igen szívesen hallgatom a CSÓKOLOM zenekar kazettáját, amelyről igazán csak a legnagyobb elismerés hangján tudok szólni. Zenei ötletekben gazdag, mégis puritán, egyszerű és mégsem semmitmondó szövegekkel. Spenót jól ismert - de sosem eléggé elismert - gitárjátékával. Az énekesnő cizel- lálatlan, szikár előadásmódja egy lepusztult presszóénekesnőre emlékeztet - és néha Mariann Faithfull-ra. Az említett puritánság a kazetta külalakján is megnyilvánul, a bontón egy csókolódzó pár árnyképe, a tagok csak vezetéknéven említve, a cím talán egy telefonszám: 202-18-31. Ennyi. „pápai” Wave: és akkor egy kis világvége A szekszárdi Video világ január havi listája: 1. Lángoló jég 2. Mrs. Doubtfire 3. Szökevény 4. Schindler listája 5. Vágyak vonzásában A Lala CD és Hifi Center január havi eladási listája: 1. Bon Jovi: Cross Road 2. DJ Bobo: There is . .. 3. Bravo Hits 3 4. Madonna: Bed Time ... 5. Ice MC: Ice’n’green írott képek Szellemidézés - Nagy interjúkönyv Az embert igazából a tettei minősítik, nem pedig a szavai. Ez a régi megállapítás persze nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes elolvasni - sőt, áttanulmányozni - azt a kötetet, mely 48 híres, adott esetben hírhedt személyiség gondolatait adja közre. A Szellemidézés címet viselő, tavaly megjelent válogatás olyan interjúkkal örvendezteti meg az olvasót, melyekhez ma már külön-külön is nehéz hozzáférni. Az összeállításban megismerkedhetünk többek között Marx, Edison, Tolsztoj, Gandhi, Freud, Hruscsov, Picasso gondolataival, melyeket az erre a műfajra szakosodó újságírókkal közöltek. Szinte valamennyi inteijú tartogat szellemi kalandot, meglepetést, avagy megdöbbenést okozó élményt. Ebből a szempontból tanulságos összehasonlítani a három diktátorral, Hitlerrel, Mussolinivel és Sztálinnal készített beszélgetést. A Führer a német feltámadás elszánt, mindenen keresztülgázoló vezetője, aki nem is nagyon leplezi az emberek - az idegenek - iránti megvetését. Hozzá képest a Duce magányos művésznek tűnik, a bolsevik vezér pedig feszes logikájú teoretikusnak. A John F. Ken- nedyvel folytatott beszélgetésből egy érzékeny, szerény és - politikusról van szó! - őszinte személyiség képe bontakozik ki, míg Clemenceau, a franciák Tigris melléknevet kiérdemelt miniszterelnöke ironikus, néhol cinikus válaszaival embergyűlölő benyomást kelt. Nem véletlen, hogy a riporter kérdésére - „mi a végső boldogság?” - így felel: „az, ha békén hagyják az embert. ” A kötet egyik csúcsinterjúja azonban nem politikussal, hanem a show-biznisz - ma már nem élő - sztárjával, Sammy Davis-szel készült. A fekete bőrű, zsidó hitre áttért művész - 1964-ben vagyunk - a faji előítéletekről is kifejti nézeteit: „Nem hiszek abban, hogy a néger faj alacsonyabb rendű lenne, de abban sem, hogy magasabb rendű, amolyan mintafaj. Sokkal egyszerűbb a dolog, ugyanolyan faj, mint a többi: megvannak a maga lángeszei és tökkelütöttjei. ” -száMozgóképek ________ írta: Krasznai Zoltán P uszta formalitás \T égy. Ez nem Postabank-reklám, ebben az esetben mind- 1 V össze azt jelenti, ennyien voltunk kíváncsiak a kiválasztott időpontban Giuseppe Tornatore új filmjére, a Puszta formalitásra. Pedig a rendezőn kívül még olyan nevek csalogatták a moziba a nagyérdeműt, mint Gérard Depardieu, Roman Polanski és film zenéjét jegyző Ennio Morricone. Nagyon úgy fest, hiába. Kár, mert ez ráadásul még egy jó mozi is volt, amelybe könnyen bele lehetett feledkezni. A rendező egyértelműen az évek óta súlyos emberi, alkotói válságban lévő író, Onoff (Depardieu) és a rendőrfelügyelő (Polanski) lélektani ütközetére koncentrál. A helyszín egy világvégi rendőrőrs, ahol az emlékezetkihagyással küszködő író megpróbálja tisztáznia magát egy gyilkosság vádja alól. A kérdés - miért, ki és mi elől menekült éjszaka a tomboló viharban - felettébb könnyen kivédhető lenne, ha ugyanakkor a rendőrök nem találnának egy hullát Onoff házánál... A lélegyzetvételnyi szünetet nem engedően feszes dialógusok előrehaladtával az író ellenállása fokozatosan felőrlődik - vallani, emlékezni kezd. Kiderül, lehetett volna akár gyilkos is, öngyilkos is. A lehetőségek korlátlanok.
