Tolnai Népújság, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-10 / 291. szám
Szombat, 1994. december 10. TOLNAI NÉPÚJSÁG 9 Búcsú van, szép magyar sors Havadtőy József Sok mindent mondanak Tamásiban Havadtőy Józsefről. Hogy nagy világjáró, hogy John Lennon özvegyének, Yoko Ononak jelenlegi apósa, hogy Hitler titkárnőjének a szeretője volt. Olyanokat, amire az ember először rácsodálkozik, aztán legyint egyet: ha igaz, akkor ilyennek is lenni kell. Gyakran látni esténként séta közben a városban. Lassan megy, nyugodt, óvatos léptekkel, mint akinek semmi nem sietős. Egyszerű, egyenes beszédű öregember. Egyedül él rideg, szerényen bútorozott lakótelepi lakásában, a nagyszoba falán lógó óra számlapjáról a négy beat- les köszön vissza (nem rajong értük). Az az igazi szegénység, ha semmim nincs - mondja. Pedig sok mindene van: emlékei, három fia, és egy ritmusszabályzó a szívében. Otthonában egyik cigarettáról a másikra gyújtva beszélt életéről.- Tirolban egyszer megismerkedtem egy jó, teltkarcsú nővel, úgy hívták, hogy Kuc- kenhausen Mária, ő volt Hitler tiroli nyaralójának telefonos kisasszonya. Ennyi volt az egész. De azt se tudom, hogy látta-e egyáltalán Hitlert, erről nem is beszéltünk - ennyi a hitlerista szerető titka.- Nem tamási születésű, vagyok, nyolc éve költöztem ide. Hatvanéves koromban rosszullétek kerülgettek, olyan zuhanásszerű összeesé- sek. Elmentem egy doktorhoz, adtam a gubát neki bőven, és fogalma sem volt, mi bajom van. Nekem meg hiúság, vagy szégyenérzet lett volna mondani, hogy beteg vagyok, nem beszéltem róla, és ez volt a baj. Azon spekuláltam, - betonból épült panelben laktam Pesten -, hogy ez a rohadt beton árt nekem. Elkezdtem járni vidékre, emlékszem, Trabanttal mentünk és kikötöttünk egy vendéglőben Belecskán. Á falu gyönyörű volt, a kocsmára meg az volt kiírva, hogy „Büfé-falatozó". Itt egy leszázalékolt beteg vasutas azt mondta: én tudok egy helyet, Keszőhidegkút az. Amikor beértünk a faluba, tetszett is, szüreti mulatság is volt, azt mondtam, ez jó lesz. Aztán fél év múlva jött egy teljes lebé- nulás, ez már csúnya volt, megműtötték Pesten. Másnap már megérkezett a fiam New Yorkból, meg a másik kettő is, röhögve jöttek, mondták, hogy megijesztettél bennünket, de ha meghalsz, - ilyen hülyeséget még egyszer sem csináltál -, ki fogunk röhögni. Fél év múlva is volt egy nagy műtét, aztán egy infarktusom, most két éve újra felvágtak, drótot raktak belém, összevarrtak. Beköltöztem Tamásiba, Hidegkúton az erdőszélen se orvos, se bolt. *- A Havadtőy székely eredetű név, apám székely származású volt. A 14-es háború végén megsebesült, Rácalmásra került egy iskolakórházba, ott ismerte meg anyámat, akinek az első férje Szerbiában elesett, és magára maradt öt árvával. Utána egy tífuszjárványban négy meghalt, egy megmaradt, még hatot szült édesanyám - ilyen magyar sors volt az övé. Rácalmáson éltünk 1929-ig, aztán felköltöztünk Pestre. Abban az időben borzasztó munka- nélküliség volt, nem az, ami most van, emberek lettek öngyilkosok miatta. Egyik bátyám, János, szabó lett, miként édesapám is, Voronyezsnél elkallódott. 1942-ben még itthon volt a frontról, én kísértem el a kelenföldi állomásra, de semmit nem beszéltünk. Ha egy nappal később indul vissza, lekéste volna az áttörést, még meg is maradt volna. A másik bátyám a háború előtt repülőszázadhoz vonult be. Fényképészféle volt, nem repült soha, a csapata Leányfalunál kapitulált, de legalább megúszta. Engem nem tudtak elvinni, mert 44 őszén kellett volna bevonulni, akkor órássegéd voltam, és a főnökömnek volt egy ismerőse, aki elintézte, hogy visz- szamenőleg felvegyenek egy hadiüzembe, ami rádiókat gyártott. Egy hétig bejártam dolgozni, több idő már nem volt, a háború után meg odaadták a munkakönyvemet.- Aztán Fehérvárra mégiscsak bevonultattak, a város tele volt orosszal. Egészség- ügyi tisztes lettem, de tisztet akartak csinálni belőlem, méghozzá úgy, hogy kivisznek Moszkvába. Na, ez kell nekem, mondtam, Moszkvában még Sztálinnak sem volt jó dolga, nem hogy nekem lett volna. Amikor eltávozást kaptam, aznap este jót mulattam, másnap megléptem. 1947-ben kiszöktem az országból. így kerültem Tirolba a Kucken- hausen Máriához.- Kint a fiatal férfiak jelentkezhettek Kanadába, meg Angliába. Én jelentkeztem, de azt mondták, hogy Kanada nem fogad magyarokat, mert azok háborúban állnak az Egyesült Államokkal, de amúgy is túl messze van, ezért választottam Angliát. Bányásznak vittek minket Skóciába. Az angol lágerben elmagyarázták, mikor indul a busz Skóciába, de én lekéstem, készakarva eltévedtem. Futottam, a főnökig meg sem álltam, hogy hol a busz? Elment?, De kár! Nem is akartam bányász lenni, órás voltam, mondtam, hogy küldjenek vissza a francba, de végül ott maradtam. Közben Mária is Angliába jött, kint volt előbb, mint én, mert neki volt útlevele. Dél-Angliában lakott, hál'istennek jó messze tőlem, mert nem voltam én elragadtatva a némettől, meg semmi idegentől, akkor már jobban ragaszkodtam a magyar mivoltomhoz. Hát ír a Mária egy levelet, hogy terhes, én meg elhittem, bár tudtam, hogy ez a régi kurvák trükkje. Aztán nemsokára összeismerkedtem a feleségemmel - magyar lány volt -, három hónap múlva meglett az esküvő. Egyszer Londonba utaztunk, - London jó nagy falu -, összefutottunk a Máriával, a feleségem meg is hívta egy teára. Hallgattam, lapultam, egyszer csak elkezdett sírni, én meg ellógtam a kocsmába.- Londoban órásként dolgoztam, három fiunk született. Az évek alatt anyagi jólétet teremtettem, a ház, kocsi megvolt. 1953-ban jött a hat-három, én egyetlen kinti magyarként meghívót kaptam a meccsre, és a bankettre. Érdeklődtem a hazatérésem felől, de azt mondták, hogy még hazarándulni sem célszerű. Időközben bántotta az önérzetemet az, ahogy a hidegháború alatt kint Magyar- országról beszéltek, úgy döntöttem, otthagyom az egészet. Amnesztiát is kaptam, 56 őszén összepakoltunk, és jöttünk haza. Budatétényben vettem házat, 23-án délelőtt beköltöztünk, délután már lőttek - ez a magyar sors. A gyerekek sírtak, mondtuk nekik, ne sírjatok, búcsú van. A baj nem ez volt, hanem, hogy egyik óráról a másikra nem kaptunk élelmiszert, de. átvészeltük a nehéz napokat. Később megnyitottam az üzletemet, Budapesten éltünk. *- A legidősebb fiam órás, jól menő üzlete van, a középső elektroműszerész, később katona lett Ercsiben. Neki sem tetszett a mundér, leszerelt. Samu, a harmadik fiam elment pincérnek, de mindenáron meg akart lépni, addig repült a szocialista országokba, amíg sikerült. Tudta, hol lehet „elkallódni". Bejött a zsuga neki, Belgrádban lelépett, átsétált Olaszországba, és kikerült New Yorkba. Elrontotta az életét... New Yorkban egy idősebb nője volt, nála dolgozott a lakberendezési üzletében. Már akkor nagyon sok pénze volt, és én ezt soha nem szerettem. Az üzletbe betévedt egyszer a Yoko Ono és a John Lennon, a srác nagyon megnyerő modorú, így összehaverkodtak, „felcsípték". Aztán John Lennont, puff, lelőtte az az őrült, és a Samu lépett a John Len- nőn nyomába fél év múlva.- Ritkán jön haza. Egyszer itt voltak a „béke jegyében" - akkor még a Kádár volt -, mert ez a Yoko nagy „békeharcos" volt, és a béke javára elhozta az egész zenekarát, néger gyerekekkel, mert szeretik ezt a viszketegséget, hogy úgy mondjam. Közben nyitottak egy galériát is, a volt Néphadsereg utcában, most 56-os galériának hívják. *- Köszönöm, Tamásiban nagyon jól érzem magam. Pestet nem bírom sokáig, ahogy nem bírnám elviselni ezt, ha húsz éves lennék, se keresni, se csajozni nem lehet, mert kibeszélik az embert. Este tízig, tizenegyig sétálok, és nem félek. Ha jön is egy alak a sötétben, nem gondolok semmi másra, mint hogy egy tamási ember az, közelebb jön, még köszön is. Itt még van emberség. Nincs olyan nap, hogy három ember közül egy nem kérdezi meg, hogy vagyok. Sajnos én elfelejtem őket, de ők megismernek. Ridegen élek, de nem én vagyok rideg, hanem ilyen volt az életem. Tóth Ferenc - Fotó: Degré Túlsúlyosak vagyunk Magyarországon a halálozások háromnegyed része a szív- és érrendszeri, valamint a rákos betegségek miatt következik be és fiatalabb életkorban vezet halálhoz, mint más európai országokban. Bár az utóbbi években egyre sűrűbben és egyre több fórumon kongatják a vészharangot a táplálkozás és az életmód nem megfelelő volta miatt, az emberek gondolkodásában, szokásaiban még igen kevés változás tapasztalható. Szomorú, de leginkább csak azok hajlandóak egészségesen élni, akikre már „ráijesztett" a betegség. A táplálkozás kívánalmaitól eltérő mennyiségű és összetételű étel fogyasztása nagy kockázati tényező, s a magyarországi étkezési szokások nem kedveznek a zsír- és koleszterinszegény táplálkozásnak. Az ÁNTSZ Tolna megyei intézetének egészségvédelmi osztálya által nemrégiben szervezett egészséges táplálkozási konferencián dr. Erdős Erzsébet, a budapesti Szent Imre kórház főorvosa tartott előadást „Elhízás és magas vérzsírszint a felnőtt lakosság körében" címmel. A Szent Imre kórházban a nem megfelelő étrend és életmód „végeredményével", a túlsúlyos, több rizikófaktort hordozó, vagy már beteg emberekkel találkoznak, s rajtuk próbálnak segíteni. Néhány fontos tudnivaló: mit nevezünk elhízásnak? A normál súlyunkat a testmagasságunkból számíthatjuk ki, mégpedig az egy méter fölötti centimétereket kilónak „átminősítve", tehát egy 170 centiméter magas ember esetében a normál testsúly 70 kilogramm. Az ideális testsúly ennél kevesebb, példánk esetében a 70 kilogramm 85 (nőknél) és 80 százaléka (férfiaknál.) Ma, Magyarországon a férfiak 32, a nők 45 százaléka nehezebb a normál súlyánál. Nem árt tisztázni néhány dolgot az elhízással kapcsolatban. Az elhízás általában a csecsemő, kisgyermek túltáplálásával kezdődik. A 30-40 éves életkorban bekövetkező „elhízási hullám" oka pedig legtöbbször a kevésbé aktívvá váló életmód. A hormonális eredetű elhízás sokkal ritkább, mint gondolnánk - bár érthető, hogy jobban hangzik - s gyógyszeres kezeléssel az is eredményesen kezelhető. Szívesen emlegetik még a családi örökséget, mint az elhízás okát, ám ezt a vizsgálatok nem bizonyítják egyértelműen, a genetikus tényezőknél jobban befolyásolnak a táplálkozási szokások. A túlsúly beszerzése szempontjából kritikus időszakok: pubertás, szülés-szoptatás, aktív sportolás befejezése, dohányzásról való leszokás. Nem ritka az évek során tartó folyamatos „lerakódás" sem. Ha már beszereztük a túlsúlyt, fontos, hogy tisztában legyünk az elhízás típusával. Két alaptípust különböztetünk meg: az „alma", illetve a „körte" típusú kövérséget. A körte típus esetében, mint a neve érzékletesen mutatja, a test alsó részére, a csípőre, ülepre, combra rakódik a súly. Az alma típus esetében a derék, a gyomor és a has a „kitüntetett", s ez utóbbi típus hordozza inkább a rizikót. Könnyű tisztázni, körte, vagy alma típussal van-e dolgunk. Mérjük meg a derékbőséget és a csípőbőséget, s ha a kettő hányadosa 1 egésznél (férfiak), illetve 0,8-nél (nők) nagyobb, akkor alma típussal van dolgunk. S mi ilyenkor a teendő? Bizony cselekedni kell: az alma típusú elhízás hajlamosít a magas vérnyomásra, a magas vérzsírszintre, a cukorbetegségre, s még sorolhatnánk. A testsúly csökkentése a rizikófaktort is csökkenti, tehát érdemes leadni a felesleget. Az étrendben - ha van túlsúly, ha nincs - a minél kevesebb zsír, cukor és koleszterintartalmú étel lenne a kívánatos. A Szent Imre kórházban például napi 500 kalóriát kitevő élelmen tartják a diétázókat. Reggel és este rostdús ital a menü, ebédre pedig szűrt levest, valamint natúrszeletet zöld körettel kapnak a páciensek. Ha két étkezés között éhesek, zabkorpát kínálnak nekik. Ezt egyébként mindenkinek javasolják, mivel igen jót tesz az emésztésnek, csökkenti az étvágyat, s a cukor felszívódásának mintegy 10 százalékát meggátolja. S általános tanács ez is: olajjal főzni-sütni, fehér kenyér helyett barnakenyér, sovány húsok, napi 1,5-2 liter folyadék. Semmi esetre sem javasolnak olyan fogyasztószert, mely vízhajtó hatású. „Kalóriabombának" minősül a szénsavas üdítőital is, s talán kevesen tudják, a tonik ilyen szempontból pont olyan „édes", mint a kóla. Venter Marianna „Te jó ég, már megint terhes vagy?!" Egy családban négy gyerek Valahogy a mai világunk nem kedvez a több gyereket vállaló szülőknek, talán fölösleges sorolni az okokat. Azt viszont érdemes lenne egyszer elemezni, miért van az, hogy sokan nem nézik jó szemmel azokat, akik vállalkoznak arra, ha több gonddal, nehezebb körülmények között is, de a szokásos egyke helyett akár négy-öt, vagy még több gyereket is felnevelnek. Miért van az, hogy segítség, megértés vagy akár csak együttérzés helyett, inkább azt mondják: úgy kell neki, minek vállalta?! Battonyainé dr. Wéber Izolda négy lurkó anyukája, pedig ő annak idején egy szem gyermekként uralta a családot. — Elhatározás vagy a véletlen „műve", hogy valakiből nagycsaládos lesz? — Bizonyára sokan vannak akik eleve arra készülnek az életben, hogy nekik sok gyermek kell, de valószínű, még többen vannak azok, akiknél véletlenül alakult így. De a lényeg, hogy értsd, ez egy életforma, ez egy csodálatos elkötelezettség. Mi biztosítjuk a jövő nemzedékét. — Szépen hangzik. Mekkorák a gyermekeid? — Boglárka 13 éves, három kiló tíz dekával jött a világra, rendkívül határozott, megbízható kislány. Lackó 11 éves, ő négy kiló tíz dekás volt amikor megszületett, ő más természetű mint a testvérei, érzékenyebb, kiszámíthatatlanabb, de közülük a leggyakorlatiasabb. Amihez kedve van, azt bármi áron megvalósítja. Izabella 8 éves, négy kiló hetven dekájával nagyon meggyötört amikor megszületett. ő mindig vidám, jófejű gyerek, de ha valamit gondol, valamiről véleménye van, azt egy az egyben kimondja. Erről majd le kell szoknia, mert különben sok baja lesz az életben. Jankó 5 éves, három kiló nyolcvan dekával született, aranyos, amolyan mindenki kedvence, de nagyon makacs kis kölyök. Mi tulajdonképpen csak két gyermeket terveztünk, a másik kettő inkább a véletlen műve, de boldog vagyok, hogy így alakult. — Óhatatlanul adódik a kérdés, nehéz megélni hat embernek egy családban? — Én nem akarok panaszkodni, mert mostanában ez divatba jött és nagyon elegem van belőle. A férjem egy évig munkanélküli volt, akkor nehezebb volt, de akkor is kijöttünk a pénzünkből, mert akkor annyit kellett beosztanunk. Nem jutott semmi másra, csak arra, hogy enni tudtunk. Ma egy kicsit köny- nyebb, mert mindketten dolgozunk, így a gyerekek hétvégenként már egy-egy üveg kólát is kapnak. Tudod, nem ez a legnehezebb, hanem amikor látom valamelyiken, hogy egy márkásabb sportcipőt, egy divatos ruhát szeretne. Mi általában turkálókban vásárolunk, vagy kapunk ismerősöktől. Legutóbb Boglárka kapott egy új cipőt, Lackó csak nézte, nézte, majd megjegyezte: „Ugye apa, ha lesz pénzed, nekem is veszel egy új cipőt!" Ilyenkor úgy összefacsarodik a szívem. De jó gyerekek, megértik, hogy nekünk eny- nyire futja, és nem követelőznek. Tudják azt is, mennyibe kerül egy tojás, és ezért vasárnap nem lesz sütemény ebéd után, legfeljebb puding. Ez volt a kérdésed anyagi oldalára a válaszom. De nem kell bennünket sajnálni, mert amennyivel kevesebb pénz jut gyerekenként, annyival több jut érzésben. Mind a négyen zenére, táncra járnak. Mindenkinek megvan a maga feladata, összetartok a gyerekeink, egymást óvják, felelősséggel szeretik, mi mindent megbeszélünk. Sőt én azt sem szégyellem, ha igazságtalan vagy türelmetlen voltam és ezzel megbántottam vele valamelyiküket, hogy bocsánatot kérjek tőle. — Ázt szokták mondani, az vállal sok gyereket aki köny- nyen szül. — Én mindig nagyon féltem a szülésektől, mert nagyon meggyötört mind a négy gyerek. Ä harmadiknál rátekeredett a köldökzsinór a kis nyakára, az orvos üvöltött, hogy nyomjam, mert megfullad a baba. Nekem már nem volt semmi erőm, úgy préselte ki belőlem szegény orvos a kis ■ Izát. Szörnyű volt, megfogadtam, hogy soha többet. Amikor Jankóval ezek után terhes lettem, csak sírtam. Mi lesz velem? Hát még akkor milyen rosszul esett, amikor ismerősökkel találkoztam, akik rámcsodálkoztak, te jó ég, már megint szülsz?! Ma már csak nevetek ezen. Szerencsés vagyok, a gyerekeim egészségesek, van egy nagyszerű férjem. Ha valamit kívánhatnék magunknak, talán az lenne, ha bemegyek a boltba, legalább egyszer havonta, ne csak a felét tudjam megvenni annak, amire szükségünk lenne. És még valami, de ezt már csak neked mondom, megvan az örömöm, megvan a bánatom, de a gyeremekeimnek köny- nyebb életet kívánok, mint amüyen az enyém. Mauthner
