Tolnai Népújság, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-24 / 303. szám
1994. december 24., szombat Megyei Körkép 3. oldal Tolna megyei diákantológia, 1994. Megmutatták, hogy mit tudnak „Szilánkok” címmel megjelent a „Tolna megyei fiatalok verseit, prózáit, rajzait bemutató gyűjtemény”. Ebből az alkalomból rendeztek tegnap matiné-gálaműsort a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Házban, melyre az antológia születésének részesei, az alkotók és a mecénások, szponzorok kaptak meghívást. A gálán megjelent Kocsis Imre Antal, szekszárdi polgármester, aki nagyszerűnek ítélte a kiadványt, és úgy vélte, ez lehet a szerzők első lépése az alkotói pályán. Bor Imre, Paks ex-pol- gármestere - aki az antológia felelős kiadója volt - is méltatta a „felnőttkor küszöbén botorkáló egyedek” teljesítményét. Ez itt az én szilánkom FOTÓ: ÓTÓS A változatos ünnepi műsor után a kötet szerzői a márványteremben vehették át tiszte- let-Szilánkjaikat. Az antológia ötlete mellesleg Kiss Katalin és Lovászi Endre, valamint egy korábbi paksi diákantológia szerkesztője, Kövi Gergely pámacsatája során pattant ki előbbi két paksi lakhelyű középiskolás fejéből. Pontosan egy éve jelent meg a felhívás: amennyiben a megye általános és középiskolásainak mondanivalójuk van, írjanak, rajzoljanak, mutassák meg, mit tudnak. Hamarosan óriási halom levelet hozott a postás, a megye harminc településéről 200 diákalkotó 900 művet küldött be. Kiss Katalin és Lovászi Endre voltak a kötet szerkesztői, a lektorálást a Paksi Tehetséges Fiatalok Alapítvány, valamint a művelődési minisztérium munkatársai végezték. Végül 200 mű kapott helyet a kötetben. A számos támogatónak köszönhetően egyelőre 1000 példányban adta ki a kötetet Paks Város Önkormányzata, de szó van további kötetek piacra dobásáról is. A Szilánkok-at a megye könyvesboltjaiban árusítják, de a könyvtárakban is hozzá lehet jutni. -sRendszerváltás a műsorszórásban Színes helyett fekete-fehér kép? Az elkövetkezendő időszakban bizonyára többen meg fognak meglepődni tévézés közben, hogy a korábban színes készülékként vásárolt szerkezet fekete-fehér képet ad. Azok járhatnak így, akik néhány évvel ezelőtt olyan típusú készüléket vásároltak, mely nem alkalmas az úgynevezett PÁL rendszer vételére. Ilyeneket 1980 előtt kereskedelmi forgalomban, vagy később egyéb forrásból lehetett beszerezni. A Magyar Televízió 1994. december 22-től részlegesen áttért - egyelőre csak a 2. programjának - az eddigi SECAM helyett a PÁL színes norma szerinti sugárzására. 1995 január 2-ától teljes egészében a nyugat-euró- pában bevált és régóta használt rendszeren jut majd el a műsor a nézőközönséghez. A terveknek megfelelően a TV 1-es csak 1996 január 1-től sugároz majd PÁL rendszerben. A Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Rt. Úzdi átjátszó állomásának vezetőjétől, Drinóczi Jánostól azután érdeklődtünk, hogy mit jelent valójában a SECAM-PAL átállás a Magyar Televíziózásban. — Milyen előnyökkel jár a szabványváltás? — Elsősorban bővülnek és javulnak a műsorsugárzás mellett nyújtható úgynevezett másodlagos szolgáltatások lehetőségei. A képújság, a televíziós adatszolgáltatások, a több kísérőhangos vagy sztereó rendszerek, a képmagnó időprogramozása, és nem utolsó sorban az átállás után bizonyos mértékben javulnak a színes képátvitel műszaki paraméterei, ezáltal a képminőség érezhetően jobb lesz. A műsorkészítők és a stúdiók, valamint a sugárzással foglalkozó szervezetek részére lehetővé válik a fejlett európai technikák könnyebb bevezte- tése és alkalmazása. — Az Antenna Hungária milyen módon teszi zökkenőmentessé az átállás problémáit? — Elsősorban azzal, hogy minden fórumot felhasznál a kellő és minden részletre kiterjedő tájékoztatásra. Aki érdeklődni szeretne, az úzdi toronyban szívesen állunk rendelkezésre a 75/333-056-os telefonszámon. — Szám szerint mennyi tévézőt érint majd az átállás? — Nos, az előzetes felmérések szerint a közel 2,9 millió színes készülékből megközelítőleg 8-10 ezer olyan típusú van, mely nem tudja venni a PÁL rendszer jeleit. A külföldi tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy a környező országokban viszonylag zökkenőmentes volt az átállás. Remélhetően nálunk sem lesz probléma ezzel. — Milyen típusú készülékekkel lehetnek problémák? — Az 1992-ben lebonyolított felmérések azt mutatták, hogy a kísérleti PÁL adás alkalmával elsősorban a Videoton Color Star és az Orion első száriában készült Munkácsi típusú készülékek, valamint a különböző NDK-s és szovjet gyártmányú vevőkészülékek vették fekete-fehérben az adást. Ezeket sajnos ki kell majd cserélni újakra. Persze nagy kérdés, hogy az átállással kapcsolatos költségeket kinek kell majd állni. Természetes, hogy az MTV, valamint a műsorszóró vállalat, az Antenna Hungária mossa kezeit. Az viszont tény, hogy azon készülékek tulajdonosai, amelyek nem Drinóczi János és az adótorony fotó:Garay veszik majd színesben a PÁL jeleket, nem fognak örülni e szabványváltásnak. Ráadásul az érintettek nagytöbbsége a polgárok szegényebb rétegeihez tartoznak. -GarayHírek A Megyéből / Állami gondozottak karácsonyi ajándékútja A TABAK Kereskedelmi Kft. jóvoltából, és szervezésében a faddi nevelőotthon 40 gyermeke december 16-án egy kellemes napot tölthetett Budapesten. Több nevelőotthonból összesen 360 gyerek délelőtt az Ady Endre Művelődési Házban az Albatrosz együttes, Görbe Nóra, Halász Judit zene- és énekszámainak, valamint Andrej szki Zoltán és Tibor bűvészek mutatványainak tapsolhattak. Délután a faddi gyerekek a Hamupipőke című mesejátékot nézhették meg. A színvonalas műsor és a kedves vendéglátás mellett a Kft. ajándékkal is kedveskedett a gyermekeknek, akiknek a fővárosi kirándulás maradandó élmény volt. Az gyermekek utazásához a Gemenc Volán Rt. is hozzájárult, hiszen ezt ingyen biztosította a faddiak számára. Zárva a „máltai” raktár A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szekszárdi csoportja köszönetét mond mindazokért az adományokért, amelyeket az év folyamán nyújtottak a város lakói, intézményei és különféle szervezetei. Az adományokat hozzávetőlegesen négyszáz rászoruló családnak juttatták el. Az 1994-es esztendőben a csoport adományokat adott iskoláknak, szociális intézményeknek, valamint karácsonyi ajándékcsomaggal kedveskedtek például a megyei kórház gyermekosztályán fekvő betegeknek is. December 24-én, vagyis ma, a szekszárdi büntetésvégrehajtási intézetben is látogatást tesznek, kis ajándékokkal kedveskednek a börtön lakóinak. A máltai szeretetszolgálat értesíti a nagyközönséget, hogy a szervezet raktára december 22-től 1995. január 31-ig zárva tart. Falukarácsony Kisdorog főterén Kisdorogon december 24-én, délután négy órától a település főterén felállított óriás fenyőfánál karácsonyi műsor lesz, amiben a helyi és bonyhádi általános diákok mellett fellép még Köllő Babett, Fe- rencz Orsolya és a kisdorogi székely asszonykórus is. A műsort Barabás Éva vezeti. A falukarácsonyon minden kisdorogi és itt tanuló tabódi óvódás és kisdiák ajándék- csomagot kap, amelyet adományok jóvoltából biztosítanak a rendezők. A kisdorogi falukarácsonyra minden helyi polgárt szeretettel ezúton is meghívnak a szervezők. Családi est Tevelen Csütörtök este rendezte meg a teveli Német Klub az immár hagyományosnak számító karácsonyi, családi estjét. A jó hangulatú rendezvényen felelevenítették az idei esztendő sikeres eseményeit, így fellépéseket, közös kirándulásokat is. Az estet a résztvevők gyermekeinek, unokáinak műsora tette még színesebbé. A Tolna Megyei Tüzoltószövetség ülése A Tolna Megyei Tűzoltószövetség december 26-án, 10 órakor Tolna Város Önkéntes Tűzoltóegyesületének klubtermében tartja elnökségi ülését. Az eseményre vendégként várják dr. Kara Pál helyettes államtitkárt, Száray Zoltán dandártábornokot és természetesen Bach Józsefet is, aki a megyei közgyűlés elnöke, s a szövetség tiszteletbeli elnöki tisztét is betölti. A szövetség elnökségi ülésén a Tolnai Önkéntes Tűzoltóegyesület parancsnokának rövid tájékoztatója után elnöki tájékoztató hangzik el a két ülés közötti eseményekről és a várható feladatokról, majd az ülés résztvevői megtekintik a tűzoltószertár felszereléseit. A ZUG programja December 29-én este tíz órától a szekszárdi ZUG-ban elő- szilveszteri buli keretében a Gázló és az Ólommadarak együttes ad koncertet. Előtéri kiállítás Dombóváron Díjazott gyermekrajzokból nyílik tárlat a dombóvári művelődési ház előterében január 2-án. Az érdeklődőket szeretettel várják. Karácsonyi osztályest A tolnai I-es iskola egyházi osztálya karácsonyi osztályestet tartott. A gyerkek színvonalas műsorral kedveskedtek szüleiknek, Lendvai István apát úrnak, és az intézmény igazgatójának Jaksáné Kiss Évának. Ilyen összejövetelt több alkalommal rendezett már az osztály, s ezeken valóban a szeretet, a keresztény értékek szellemisége tükröződik. A nyertes furgonnal érkezett. Felvételünkön Megyesi Gábor (balra) átveszi a nyeremény egyik részét dr. Murzsa Andrástól, lapunk kiadójának vezetőjétől. fotó: degré Ez a félév más volt, mint a többi Interjú a tolnai I-es iskola igazgatónőjével (Folytatás az 1■ oldalról.) — Az egyházi oktatással való „együttélés” hosszú távon megmarad? — A katolikus osztály nagyon jól integrálódott az intézménybe. A működtetést garantáló szükséges megállapodások megköttettek az önkormányzat, az egyház és az iskola között. De leválhatnak, önálló tagozatot képezhetnek négy vagy nyolc év után. — Épül egy új gimnázium a városban. Szó volt róla, hogy költözések sora várható ennek kapcsán. Az önök iskolája megy-e, marad-e? — Mi nem szeretnénk a mostani gimnázium épületébe átmenni. Történt ott egy zaj- szintmérés, s megállapították, hogy az utcafronti oktató termek nem alkalmasak a kisiskolások számára. Ugyanakkor teremgondjaink lesznek, vannak. Körülbelül két év múlva szükségünk lenne egy plusz tanteremre, és a szaktárgyak oktatása sem megoldott, nincs rajz, biológia, földrajz termünk. A zeneiskola is kinőtte magát, ami örvendetes dolog, annál lehangolóbb viszont a kisegítő iskola helyzete, ahol se tornaterem, se telefon, se megfelelő vizes blokk nincs. Egy régi családi házból lett átalakítva az épület, melyben a tanulói létszám sajnálatos módon egyre duzzad. — Végül saját hivatásáról hadd kérdezzem! Mindig pedagógus akart-e lenni, és most, mint igazgatónő, hogyan érzi magát ezen a meglehetősen elnőiesedő pályán? Férfiakkal könnyebb-e dolgozni vagy nehezebb, hogyan lehet összefogni egy tantestületet? — Hát a férfiak sokkal rugalmasabbak, de anyagi okok miatt egyre több közülük a pályaelhagyó. Ha nem találnak valami másodállást vagy mellékfoglalkozást, képtelenek megfelelni a családfenntartói szerepnek. Egy gazdasági társaságnál viszont szakmai vagy nyelvtudásukkal ötször ennyit kereshetnek. A kollégáimmal egyébként Jaksáné Kiss Éva fotó: ótós elégedett vagyok, szeretik a munkájukat, mint ahogy én is, mindig tanítani akartam, már 18 éves korom óta a katedrán állok.-Wy-