Tolnai Népújság, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-24 / 303. szám

2. oldal Világtükör 1994. december 24., szombat — Hazai Tükör Ez Történt ... Karácsonykor nem válik Alberto Fujimori perui elnök a karácsony időszakát alkalmat­lannak tartja a váláshoz, és szerinte felesége megsértette az ün­nep szentségét, amikor úgy döntött, hogy még e héten beadja a válópert ellene. Az északkelet-perui dzsungelben nyilatkozva Fujimori egyúttal kijelentette, hogy az ünnepek alatt nem haj­landó részt venni a tárgyalásokon. Susana Higuchi csütörtökön közölte, hogy ügyvédei megkezdték a válóper megindításával kapcsolatos eljárásokat, és megbízottai megtették az első lépé­seket a római katolikus egyház előtti házassága érvényesítésé­hez is. A négygyermekes, japán származású elnöki pár augusz­tus óta él külön. Az év molekulái A DNS hibáit javító enzimek csoportját nevezte ki „Az év mo­lekuláinak” az amerikai Science tudományos magazin decem­beri számában. E részecskék ugyanis jelentős segítséget nyújt­hatnak a tudósoknak a környezeti kockázatok felmérésében, és mérhetővé teszik a rákveszélyt. A DNS-javító rendszer megvé­delmezi a genetikai kódban lévő információ-milliárdokat - tu­datja lap. Tudniillik amikor a sejtek osztódnak - márpedig fo­lyamatosan ezt teszik -, a dezoxiribonukleinsav (DNS) útján összes utódsejtjükre átmásolják az információkat. Ám amikor ebben a folyamatban hiba történik, súlyos elváltozások, ráko- sodás következhet be - az év molekulái pedig éppen ez ellen nyújtanak védelmet. Madarakkal ütközött a repülőgép Madarakkal ütközött az Egyesült Államokban csütörtökön egy repülőgép 112 utassal a fedélzetén. A madarak a becsapódáskor mintegy félméteres átmérőjű lyukat vágtak a gép orrába, s ezért a légibusz kényszerleszállást hajtott végre - jelentette pénteken az AP hírügynökség. A TWA légitársaság St. Louisba tartó já­rata épphogy felszállt Fort Myersből, amikor az ütközés bekö­vetkezett. Ä Boeing 727-es repülőgép pilótája Tampa nemzet­közi repülőtere felé irányította a légibuszt, hogy elégesse az üzemanyag egy részét, és azért, mert a nagy repülőtéren köny- nyebb a gépben keletkezett károkat kijavítani. Á gép szerencsé­sen földet is ért, s a legtöbb utas észre sem vette az ütközést. Mi van a külügyi Télapó-csomagban? Télapó-öltözékben jelent meg egyik sajtótájékoztatóján Mi­chael McCurry, washingtoni külügyi szóvivő. Miközben lobog­tatta fehér szakállát, közölte, hogy főnökét Warren Christopher minisztert elküldte tíznapos szabadságra. McCurry, azaz a Té­lapó - ahogy elmondta - még kellemesebbé akarta tenni Chri­stopher év végi kaliforniai üdülését, ezért ellopta főnöke tele­fonját. így már biztos, hogy beosztottjai nem fogják zavarni. McCurry másokat is meglepett egy-egy ajándékkal: Strobe Talbott külügyminiszter-helyettesnek például vett egy Moszk­vába szóló repülőjegyet. Csak oda. Talbottról közismert, hogy mohón tanulmányozza Oroszországot és a volt Szovjetunió tör­ténetét -jegyezte meg az AP tudósítója. Karácsonyi koncert Bécsben A világ televíziói sugározták a tegnapi bécsi karácsonyi hangversenyt, melyen Placido Domingo, a norvég Sissel Kyrkjebo és Charles Aznavour énekelt. fotó: FEB-Reuters Két alpolgármester Szekszárdon Egy kivétellel mindenki részt tudott venni a közgyűlés alakuló ülésén fotó: ótós Réka A Magyar Szocialista Párt, a Szabad Demokraták Szövet­sége és a Fiatal Demokraták Szövetsége támogatásával Csáki Béla mandátumhoz jutott képviselők a megyeszékhelyen koalíciós megállapodást kötöttek. Alap­elveiről írásbei tájékoztatót is kiadtak. E szerint a három kép­viselőcsoport 15 képviselője, pártszempontjaikat félretéve, a város előtt álló legfontosabb te­endőket és megoldási lehetősé­geket egyeztetve döntöttek. A 24 tagú közgyűlés majdnem kétharmados többségének meg­felelő felelősségvállalással ará­nyosan tettek javaslatot a tiszt­ségek betöltésére. (Hogy ebből milyen ellentét robbant ki, arról tegnapi lapunkban szóltunk.) A közlemény hangsúlyozza, hogy a kisebbségben maradt pártok programaiban is számos közérdek fogalmazódott meg, ezért a testületi tagságon túli közös munkában is építenek részvételükre. Számítanak a szakmai és érdekvédelmi szer­vezetek, a német és a roma ki­sebbségi önkormányzat, az egyházak, az egyesületek, és a nyilvánosságot segítő sajtó, te­levízió rádió támogatására, kö­szönetét mondva a választók­nak a bizalomért. Csáki Béla (MSZP), alpolgár­mester: A munkámmal szeret­nék „nyilatkozni”. A polgár- mester-jelölti kampányban el­mondott terveimet komolyan gondoltam, s azt hiszem, hogy ennek megvalósításához a funkció segítséget jelenthet, il­letve ezeket eredményesebben tudom képviselni. Fodor Miklós (SZDSZ), alpol­gármester: Azt gondolom, hogy kilencvenben nagyrészt a csa­ládom, a szüleim ismertsége révén jutottam egyéni képvise­lői mandátumhoz. Az idén a vá­ros legnagyobb körzetében annyi szavazatot kaptam ahá- nyan egy kisebben szavaztak. Ez a bizalom talán az elmúlt négy év munkájának a vissza­igazolása, ezért mertem vállalni a funkciót, s hogy megfeljek a bizaomnak. Haász László (MDF), a kon­zervatív koalíció frakciójának vezetője: Heten vagyunk; há­rom MDF, kettő keresztényde­mokrata, egy független, és egy egyesült kisgazda képviselő a frakció tagja. A választóink Fodor Miklós erre a szövetségre szavaztak, mivel nem akarjuk őket be­csapni, együtt dolgozunk a kö­vetkező négy évben. Majsai Németh Zsolt (FI­DESZ): Azért nem vettünk részt a konzervatív választási koalícióban, mert úgy gondol­tunk, egyedül esélyebbek va­gyunk, most meg azért csatla­koztunk az MSZP-SZDSZ együttműködéshez, mert nem akartunk ideológiák mentén po­litizálni. Továbbra is a raciona­litás alapján szeretnénk képvi­selni a város érdekeit.-i­Alakuló Ülések „Fiatalodás” Bátán A három új képviselővel jelen­tősen csökkent a bátai testület átlagéletkora - többek között ezt konstatálhatták a résztvevők a csütörtöki alakuló ülésen. A település lakói ismét Vöő Jó­zsefet választották polgármes­ternek, arról viszont, hogy Czita Balázs lesz az alpolgár­mester, már a képviselők dön­töttek. Három bizottság is ala­kult, a pénzügyi ellenőrző (el­nöke Sümegi Albin), a műszaki (Szabó Péter) és a szociális és oktatási (dr. Lehel Péter). Dön­tés született arról is, hogy a bá­tai patikát az önkormányzat sa­ját tulajdonába veszi, és a mű­ködtető vagyont kéri a vagyo­nátadó bizottságtól. őcsény: esküt tettek Csütörtökön két új taggal meg­tartotta alakuló ülését az őcsé- nyi képviselő-testület. Mint is­meretes, a polgármester Szalma Gábomé maradt, mellé alpol­gármesternek Németh Jánost választották meg a képviselők. Két bizottság is megalakult: az ügyrendi (elnöke Deutsch Sán­dor) és a pénzügyi ellenőrző (Zala István). Az ülésen tájé­koztató hangzott el az idei esz­tendő első háromnegyed éves gazdálkodásáról, majd ezt kö­vetően a ’95-ös pénzügyi ter­veket tárgyalta a testület. Sárpilis: legyen-e alpolgármester? Sárpilisen valószínűleg nem vá­lasztanak alpolgármestert - le­galábbis az első, alakuló ülésen minden jel erre mutatott. A régi-új polgármester, Erlich Já­nos szerint a település méretei nem nagyon indokolják e tiszt­ség betöltését. E kérdésről és a bizottságok megválasztásáról a végső döntés a januári testületi ülésre maradt. Az öt új képvise­lővel felálló testület csütörtö­kön még áttekintette a várható költségvetés koncepcióját, il­letve megtárgyalta a módosí­tásra kerülő szervezeti és mű­ködési szabályzatot. Javaslat Ecclestonnak Még az idén megküldi egyeztetett észrevételét a Hungaroring és a Dunahol- ding Rt. a Forma 1. főszer­vezőjétől Bemie Eccleston- tól kapott szerződésterve­zetre. Ä felek megerősítet­ték a szándékot, hogy a ma­gyar Forma 1-es verseny ügyét hosszú távra, 2001-ig rendezik. Csecsenföldi légitámadások Orosz harci repülőgépek pénteken kora hajnal­ban ismét légitámadást intéztek Groznij ellen. A Reuter gyorshíre szerint a bombák legalábbis kö­zel a városközponthoz hullottak le. Az AP ezzel egy időben saját értesülésere hivatkozva jelen­tette: a csecsen elnök azzal fenyegetőzik, hogy minden egyes Groznij elleni orosz légitámadásért felakaszt egyet a fogságában lévő orosz katonák közül. Az amerikai hírügynökség - közvetlenül a foglyoktól szerzett - információi szerint Dzsohar Dudajev valamikor a hét elején helyezte kilátásba foglyaik kivégzését, ám egyelőre semmi bizonyí­ték nincs arra, hogy a csecsének be is váltanák a fenyegetést. VTV: hitel(garancia) kívántatik Az utóbbi néhány nap óta - egészen pontosan hétfőtől - a Szekszárdi Városi Közszolgá­lati Televízió nem sugározza szokásos napi hírösszefoglaló­ját. Mi az oka a leállásnak? - tettük fel a kérdést Kis Pál Ist­ván stúdióvezetőnek, aki az alábbi tájékoztatást adta. — Egyetlen vágóberendezé­sünk műszaki értelemben szinte nullára futott. Ebben a helyzet­ben döntenünk kellett: vagy az igen sok vágással készülő Hír­adót, vagy pedig a kevesebb vágást igénylő, hetente két al­kalommal jelentkező maga­zinműsorunkat vesszük le a műsorról. Az előbbi megoldást választottuk. — Egyáltalán nem működik a vágóasztal? — Körülbelül úgy működik, mint az a lejtőn haladó autó, amelyiknek hibás a fékrend­szere. A javítás ügyében termé­szetesen már intézkedtünk, de ez a típus az elavultabbak közé tartozik, alkatrészeket már csak több hónapos utánjárással lehet szerezni, akkor is csak a „bon­tókból”. — Mi lenne ön szerint a megoldás? — Egy alternatív vágószet beszerzése. Ezzel párhuzamo­san persze érdemes lenne egy átfogó stúdiófelújítást végrehaj­tani, áttérve a béta technikára. Csak így maradna kompatibilis a szekszárdi stúdió az ország valamennyi más stúdiójával. — Az átállás mennyibe ke­rülne? — Számításaink szerint áfá­val úgy 12 millió forintba. — Tud erről az igényről a stúdiót fenntartó városi önkor­mányzat? — A félreértések elkerülése végett: a mostanra elhasználó­dott vágószet napjainkig lega­lább ugyanennyi pénzt kiter­melt, csak ez az összeg a mű­sorrendszerben jelentkezett. Egyébként nem is annyira pénzre lenne szükségünk, mint inkább az önkormányzat nyúj­totta hitelgaranciára. Ennek bir­tokában a VTV vállalná a tör­lesztést az előírt feltételekkel. — S ha netalán ez a terv nem valósul meg? — Akkor Híradót sajnos a jelenlegi formában, tehát napi megjelenéssel nem tudunk adni. A heti két magazinműsor pedig nyilván nem elegendő. Megnyugtató megoldás hiá­nyában felül kell vizsgálnunk munkánkat, szakmai pályafutá­sunkat, intézményünk működé­sét. A tét tehát nem kevés, anyagilag és erkölcsileg egya­ránt meghatározó döntés előtt állunk. A hitelgarancia lehetőségéről megkérdeztük Dózsa Attilát, a szekszárdi polgármesteri hiva­tal közgazdasági irodavezető­jét. — Az önkormányzatnak az államháztartási törvény értel­mében valóban jogában áll hi­telgaranciát adni - hangzott a válasz. — Ehhez hasonló konstrukcióra volt is már ná­lunk példa, igaz, magánsze­mély esetében. Gondolom, hogy Kis Pál István megfelelő bevételi tervet dolgozott ki a törlesztésre nézve. Ezt az ön- kormányzat nyilván megvizs­gálja, s az információk birtoká­ban meghozza döntését.-szá­Kevesebb lett a munkanélküli Novemberben a regisztrált munkanélküliek száma 7.200-zal 522.400-ra csök­kent. A munkanélküliek és a gazdaságilag aktív népesség aránya, azaz a munkanélküli­ségi ráta így 10,6-ról 10,4 százalékra mérséklődött. Az Országos Munkaügyi Köz­pont pénteken közzétett rész­letes jelentése szerint novem­berben 40.500 új munkanél­külit regisztráltak, és 47.700-an kerültek ki a re­gisztrációból. A 24.200 új munkalehetőséggel együtt 61.400 álláshelyet kínáltak a munkanélkülieknek. A hóvégi zárónapon 187.800-an részesültek mun­kanélküli-járadékban vagy pályakezdők segélyében. Á jövedelempótló támogatásra a hónap végéig 203.600-an sze­reztek jogosultságot. Egyes térségekben a regisztrált munkanélküliek több mint fele tartozik ebbe a kategóri­ába. November végén 131 ezer olyan munkanélküli sze­repelt a regiszterben, akik semmilyen ellátásban sem ré­szesültek. Közülük 69 ezren megszerezték a jogosultságot valamilyen támogatásra, de technikai okok miatt az adott hónapban nem fizettek ré­szükre segélyt. A munkanél­küli-ellátás átlagos összege 11.208 forint.

Next

/
Thumbnails
Contents