Tolnai Népújság, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-10 / 265. szám

4 KÉPÚJSÁG DUNAFÖLDVÁR, PAKS ÉS KÖRNYÉKE 1994. november 10., csütörtök Diákantológia készül , A tehetséges, a művészetek felé vonzódó fiatalok számára kínál publikálási lehetőséget a Pakson szerkesztett Diákművek című antológia. A kötet a Tolna megyében élő és tanuló diákok verseit, prózai munkáit, rajzait, képzőművészeti alkotásait mu­tatja be. Mindehhez az ötletet a tavaly megjelent Szunnyadó hajnalok című antológia sikere adta, melyben a paksi diákok műveit fog­lalták össze a fenti témában. A kiadvány lehetőséget nyújt a szűkebb hazánkban élő és ta­nuló fiataloknak, hogy megcsillantsák tehetségüket, s talán fel­figyelnek rájuk majd az arra illetékesek. Nem kis eredmény lenne ez, hiszen már közhelyszerű, de at­tól még sajnos igaz, hogy napjainkban az irodalom és a művé­szet iránt érdeklődő fiataloknak mind kevesebb a lehetősége tehetségük kamatoztatására, egyáltalán a bemutatkozásra. A Diákművek címmel meghirdetett felhívásra a megye 30 te­lepüléséről közel 180 pályázó küldte be munkáit. Közülük töb­ben kisebb-nagyobb sikerrel szerepeltek különböző pályázato­kon, illetve munkáik jelentek meg újságok hasábjain. A diákantológiát mintegy 300 oldalasra tervezik, ezer pél­dányban. A kötet fejezetenként témacsoportokban tartalmazza a verseket és a prózát, a beküldött rajzokkal, grafikákkal mint­egy illusztrálva a kiadványt. A beküldött munkák nagy száma és a fokozott érdeklődés azt bizonyítja, hogy egy ilyen kötetre szükség van, ezt igazolják az alkotók levelei is. Az antológia kiadásához szükséges engedé­lyezési eljárás gondját felvállalta a paksi polgármesteri hivatal, s a szerkesztők, Pakson élő középiskolai diákok bíznak benne, hogy az eddigi támogatók mellé mások is csatlakoznak, mivel úgy érzik, a megye művészet iránt érdeklődő fiataljainak fontos és értékes, amit tesznek. A segíteni szándékozó cégek, vállalkozók, vagy magánsze­mélyek a 75/311-277-es telefonon kaphatnak felvilágosítást a kiadványról, s arról, milyen módon támogathatják a Diákmű­vek megjelenését. vm Diákújságírók a PIK-ben A feltételek megfelelőek, de nem ideálisak Sikeres foglalkozást tartott a Paksi Ifjúsági Klubon belül működő Irodalmi Bt. (Baráti társaság) a hétfői klubnapján. A diákújságírás fortélyai körül zajlott a beszélgetés, melyről Fábián Erzsébet, az Atome­rőmű című lap főszerkesztője adott tájékoztatást. Paks város négy általános és három középfokú iskolája kö­zül csupán háromban műkö­dik állandó rendszerességgel faliújság, de több helyen ter­vezik a készítését, beindítását. A klubdélutánon megjelent diákok lelkes érdeklődése alapján az újságírással kapcso­latban megismétlik a későbbi­ekben az előadást. A Baráti Társaság vezetője, Lovászi Endre (ESZI) a továbbiakban is olyan összejöveteleket kí­ván szervezni, melyre a fiata­lok eljönnek, érdekli őket a téma, ehhez természetesen szívesen veszi az ötleteket, ja­vaslatokat, hiszen céljuk egy kellemes hangulatú társaság kialakítása, az irodalom ber­kein belül. Ennek egyik lépéseként no­vember 14-én, hétfőn, a PIK-ben a könyvtéka létreho­zásához bizományba, vagy véglegesen könyveket, folyói­ratokat vesznek át, kölcsönzés céljából. A kajdacsi általános iskola 1945-től működik a volt Sztankovászky kastélyban. Az intézmény vezetőjével beszélgettünk, Fodor Zoltán­nal. — A kajdacsi általános is­kola a kistelepülések jellegze­tes vonásait tükrözi. Egytől nyolc osztályos képzés zajlik az épület tantermeiben. Nem­rég kialakítottunk egy számí­tógépes helyiséget, mely szol­gálati lakás volt korábban. Van a diákoknak klubszerű foglalkozások megtartására alkalmas szoba is. Igaz ugyan, hogy a tantermek magasak és ez a fűtési költséget megemeli, de a helyiségek ezzel együtt tágasak, a gyerekek könnyen elférnek. Az osztály létszám 16 és 22 között ingadozik, ez ide­ális a gyerekekkel való foglal­kozás szempontjából. Úgy ér­zem, hogy az iskola kellő szintű tudással vértezi fel a gyerekeket, akik megállják a helyüket az iskola elvégzése után. Pillanatnyilag 123 gyermek tanul az intézmény­ben, őket 15 pedagógus készíti fel a nagybetűs életre. — Milyen feltételek adottak a gyermekek és a tanárok számára? — A feltételek megfelelőek, de nem ideálisak. Például idén már nem futotta új térké­pek vásárlására. A bemutató eszközök nagy része a tanárok rendelkezésére áll, hiszen a gyerekek szaktanteremben dolgoznak. Az utóbbi négy-öt évben olyan alapvető tantár­Zámbó Jimmy. A neve szinte fogalom ma már. Egye­dülálló stílusával, énekhang­jának jellegzetességével szinte elbűvölte Magyarországot. Nem véletlenül, hiszen Jimmy kiváló énekes. A magyar pop­zene ismert, és méltán népsze­gyi eszközöket próbáltunk be­szerezni, melyek az oktatás szolgálatában állnak. így szí­nes televíziót, videólejátszót és fénymásolót vettünk. Eze­ket az eszközöket nap mint nap használják kollégáim. Van négy darab számítógé­pünk is, ez adta az alapot az iskolai számítógépes szakkör­nek - mondta Fodor Zoltán. — Az a megállapításunk, hogy a gyerekek és a szülők igénylik a tanórán kívüli fog­lalkozásokat. A számítógépes szakkörön kívül működik még sport-és lövészszakkör is. Sajnos, művészeti csoportok kihaltak, nem az érdektelen­ség miatt. Pedig a község éle­tének ezek mozgató rugói. — Mennyire eredményes az oktatás a község iskolájában? rűségre szert tett alakja Tolna megyében több helyre is ellá­togat. Természetesen koncer­tezni. A jónéhány éve a köztu­datba berobbanó és népsze­rűvé vált énekes lesz a ven­dége a dunaföldvári sport­— Két évvel ezelőtt egy év­könyvet szerkesztettünk, melybe összegyűjtöttük az is­kola tanulóinak eredményeit. A kiadvány azt is tartalmazza, hogy milyen a kajdacsi intéz­mény hétköznapja. Szeret­nénk az idén is összeállítani ezt a könyvecskét. — Milyen az anyagi helyzet? — Azt minden iskola el­mondhatja, hogy nincs túlfi­nanszírozva. Erre az évre 17 millió 902 ezer forintot kér­tünk az önkormányzattól, amiből 2 millió forintot levet­tek. Az iskolának pénzre van szüksége, így ebben az évben még 926 ezer forintra lesz szükségünk a működéshez - mondta Fodor Zoltán. csarnoknak, november 18-án. Az országos turné keretében Zámbó Jimmy a Duna-parü várost is meglátogatja és egy koncertet ad itt. Jegyek elővé­telben a művelődési házban vásárolhatók.-e­Cipő-ügy Ismerősöm mesélte, hogy a na­pokban az egyik kiskereskedésben - egyébként bódiiletes összegért - megvásárolt egy sportcipőt. Minden rendben is lett volna, ha az előírás szerint sportolásra (is) használható cipó meg nem unta volna a nyüstölést. Felháborodva vitte vissza a cipellőt. A pult mö­gött álló emelt hangon kérte ki magának, hogy nincs megelé­gedve a sportcipő minőségével. Végül sikerült elérni, hogy a ma­gánbolt tulajdonosa megjavtítata a cipót. Eltelt két hét, elkészült a „mű", ám a cipó olyan csúnyán volt megjavítva, hogy a vevő nem hitt a szemének. A lábbeli végül KERMI-ben kötött ki. Hetek tel­tek el, majd visszaérkezett az eredmény: a csúnyán agyonra­gasztott, ízléstelenül újratalpalt cipót „használhatóvá" nyilvání­totta a KERMI. A kereskedő per­sze örült, ismerősöm nem, a cipó-szörny helyett a pénzét kö­vetelte. Közölte a kereskedővel, hogy ilyen selejtes munkát nem látott életében, s ezt, valamint vé­leményét az üzletről nem is fogja titokban tartani. A tulaj csak ne­vetett és a „kedves" vásárlónak kilátásba helyezte, hogy, ha nem takarodik el azonnal az üzletből, akkor hitelrontásért feljelentést tesz. Ez a magyar kereskedelem? No coment ... -g­Házhoz megy a Mikulás Hagyomány, hogy a paksi ifjúsági iroda szervezésében házhoz megy a Mikulás de­cember 4-én, 5-én és 6-án. Az akcióra jelentkezni személye­sen lehet a művelődési köz­pontban lévő irodában no­vember 30-ig, hétfőtől pénte­kig 14-20 óráig. A Mikulás csak névvel, címmel ellátott kisméretű csomagokat vállal!-Garay­Zámbó Jimmy Dunaföldváron Megérkezett márkakereskedésünkbe a legújabb Volkswagen! A sokéves fej­lesztőmunka gyümölcseként létrejött új POLO ellenállhatatlanul vonzó külseje mögött egy minden tekintet­ben beérett modell áll, amely fiiagá­ban hordozza a Volkswagen összes erényét. Minőségben, megbízhatóság­ban, értékállóságban ugyanazt nyújtja, amit nagyobb testvérei, a Golf, a Vento és a Passat. Saját kategóriájá­ban szinte páratlanul magas műszaki színvonalát, aktív és passzív bizton­ságát számos jóval nagyobb autó is megirigyelhetné. Az új POLO ebben a kategóriában egyedülálló módon az egyéni ízlésnek megfelelően állítható össze. Az új modulrendszer segít­ségével kedvére kombinálhatja a mo­torváltozatokat az Önnek tetsző felsze­reltséggel. És ami a legfontosabb: az új POLO végre reálisan elérhető és ragyogó választás azoknak, akik egy új Volkswagenre vágynak. Jöjjön el hoz­zánk, és válasszon egy igazán test­hezálló POLO-t magának. Auto Techno Kft. 7130 Tolna, Gém u. 1/a. Tel.: 74/340-537, 340-578 Fax: 74/340-537 Autószalon 7100 Szekszárd, Széchenyi I. u. 41. Tel.: 74/319-266 Fax: 74/319-746 Volkswagen. Biztos lehet benne. „Nem ölhet meg a szerelem" Az élet gyönyörű. Az élet rettentő. Az benne a gyö­nyörű, hogy halálunkig küz­deni tudunk borzalmai ellen. Az élet élvezete: védekezés a folyton mellettünk, körülöt­tünk, sőt, bennünk ólálkodó halál fenyegetése ellen. Érde­kes - az élet idő. A halál - az idő megállítása. Másba: békés alkotómunkába szeretnénk, persze mind-mind belehalni. De saj­nálat helyett máris ebből az életérzésből kellene vala­mennyiünknek átadni vala­micskét - azoknak, akik most még többnyire a reményt vesztik, ha közelgő halálukra gondolnak. Éljen az Élet (nagybetűsen, ahogy Ady Endre szerette), azoké kiváltképpen, akik per­cekben mérhetik csupán! Mi az AIDS? Milyen tünetei vannak? Hogyan fertőz a HÍV? Hogyan nem fertőz? Kik a legveszélyeztetettebbek? Mit kell tenniük a veszélyezte­tetteknek maguk, partnereik és mások védelmére? Hol vé­geztethető önkéntes szűrő- vizsgálat? Ezekre a kérdésekre szak­emberek válaszolnak decem­ber 1-én, csütörtökön, az AIDS világnapján a paksi városi művelődési központban. A rendezvény szervezői: az Atomerőmű Ifjúsági Szerve­zete, az ÁNTSZ, a Paksi Ifjú­sági Iroda, a városi művelő­dési központ és a városi ön- kormányzat egészségnevelője. Várják az érdeklődőket és kérdéseiket. venter Családias hangulat a gimnáziumban A dunaföldvári Magyar László Gimnáziumban három fővel alakult meg az iskola­szék intézménye. Az gimná­zium részéről Dull Béláné, az önkormányzat részéről Csesznek János tagja az iskolai szerveződésnek, a szülőket Csiri Pálné képviseli. — A megalakuláskor a fel­adatokról beszéltünk és fel­kértük az intézmény igazgató­ját, hogy tájékoztasson ben­nünket az iskola elmúlt évek tapasztalatairól, a beiskolá­zásról, a továbbtanulási lehe­tőségekről, illetve a a gimná­zium rövid és hosszútávú ter­veiről - mondta Dull Béláné. — Mik voltak a tervek az isko­laszék megalakulásakor és mit si­került megvalósítani ezekből? — Az eredmények tekinte­tében csak az elmúlt tanévet tudom értékelni, hiszen az 1994/95-ös tanév nemrég kezdődött el. Iskolaszék az is­kola alaptevékenységével tisz­tában volt, de bizonyos dol­gokat azért át kellett látnunk. Bepillantást nyerhettünk a szintfelmérésekbe, melyeket az iskolaszék támogat. Szerin­tünk fontos az, hogy a gyere­keket megtanítsuk vizsgázni, egy nagy anyagrészből a lé­nyeget kihámozni. A szint- felmérések rászoktatják a diá­kokat a vizsgára való felké­szülésre, a fellépésre, a bizott­ság előtt való megjelenésre. Pozitívan álltak ehhez a kér­déshez a szülők és a diákok is - mondta az iskolaszék tit­kára. — További nagy tervünk volt, hogy Dunaföldváron is bevezessük a hatosztályos gimnáziumot. Ez is megvaló­sulni látszik, ezzel kapcsolat­ban - a fenntartó, Csesznek János - részéről ígéret hang­zott el, hogy megpróbálják az iskolát bővíteni. Csesznek Já­nos véleménye szerint fontos lenne a bővítés terveit mielőbb elindítani. — Milyen a kapcsolat a peda­gógusok és s diákok között? — Azt mondhatom, hogy nagyon jó. Ez köszönhető an­nak is, hogy a intézményünk egy épületben található, ki­véve két osztályt, akiket hely hiányában kényszerültünk is­kolai körülményeket nélkü­löző helyiségben elhelyezni. A pedagógusok közvetlen kap­csolatot építettek ki a diákok­kal, ott vannak a folyosókon, a szünetekben kötetlenül be­szélgetnek, meghallgatják a problémákat és ha tudnak, akkor segítenek megoldani ezeket. Szinte hagyománnyá vált ez a fajta közeledés a gi- mistákhoz. Jellemző a kötet­lenségre, hogy egy-egy szü­netben diákok kopogtatnak az igazgató ajtaján és elmondják mi foglalkoztatja őket. — Érzékelik-e a diákok az is­kolaszék működését? — Azt hiszem, rövid volt az telt időszak ahhoz, hogy si­keresnek mondhassam a mű­ködést, bár én úgy tartom, hogy akkor működik jól egy iskolaszék, ha ki tudja elégí­teni a diákok igényeit, és a gyerekek nem veszik észre a szervezet hiányát, vagy annak működését. garay ____________ana»»- ----­A tágas tantermekben kényelmesen elférnek a gyerekek

Next

/
Thumbnails
Contents