Tolnai Népújság, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-23 / 276. szám
4 »ÚJSÁG DOMBÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE 1994. november 23., szerda Jótékonysági rendezvények a városban „Lettem a Hold ezüstje" címmel szól Dombóváron, a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Sportiskolában Levente Péter és Grillus Vilmos műsora - november 25-én, pénteken délelőtt 9 órakor az óvodásoknak és 11 órakor a kisiskolásoknak -, melyet a fiatalon elhunyt kolléga, Deák Miklósné, született Németh Márta emlékére szerveznek. Ugyanezen a napon, este 19 órakor kezdődően szülők-ne- velők estjét rendezik meg. Az est meghívott vendége Földes László (HOBO) és Tóth János Rudolf lesz. A programokra minden érdeklődőt szeretettel várnak. A rendezvények teljes bevételét az iskola a Deák család részére ajánlja föl. Deák Miklósné Hittan felnőtteknek A felnőttek részére kerül sor a hittanoktatás következő előadására Dombóváron, a művelődési házban. Minden hónap utolsó csütörtökjén, így most november 24-én, 19 órakor lesz a következő program. A holnapi hittan foglalkozás vendége: dr. Takács Nándor, székesfehérvári megyéspüspök lesz. Az előadás témája az emberiség életviteléhez szorosan kapcsolódó er- kölcsiség lesz, kiegészítve a morállal, mint tudomány, és erkölcstannal. A művelődési ház programja November 25. A SZÍV klub következő programjára kerül sor e napon. 16 órától dr. Gesztesi Tamás a fiatalkori szívinfarktusról tart előadást. November 26. Az idősek délutánját tartják a művelődési házban 14-18 óráig. Este 21 órától Blues Factory koncert lesz. November 30. A filmklub programja november 30-án, 18 órától lesz. Tárlat November 21-től, hétfőtől december 2-ig előtér-tárlat a művelődési házban. Ruhanemű- és játékgyűjtés A dombóvári Molnár György Általános Iskola tantestülete és iskolaszéke a helybeli hátrányos helyzetű gyerekeknek, valamint a nagyatádi menekülttábor lakóinak szervez - november 26-án - karácsonyra ruhanemű- és játékgyűjtést. Akinek szándékában áll segítséget nyújtani azzal, hogy fölösleges ruhaneműt és játékot szívesen ajándékoz a rászorult gyerekeknek, valamint a menekülttábor lakóinak, az szombaton délelőtt 9-től 12 óráig adja le a Molnár György Általános Iskola aulájában. Eletelemük: a tánc művészete Szerecz Róberttá és Balázs Erikkel, a két kaposvári fiatalemberrel először tavaly nyáron Dombóváron, a kreatív tánctáborban találkoztunk. Most a dombóvári művelődési házban - ezzel párhuzamosan Kaposváron a Latinka Sándor művelődési házban - gyermekbalettet tanítanak. Az öltözőben Szerecz Róberttá beszélgetünk, Erik ekkor éppen Kaposváron tartott órát. — Gyerekkoromban, de aktívan az általános iskola harmadik osztályában kezdtem el a néptánccal foglalkozni és ez 15 évig tartott. A Somogy táncegyüttesbe nyolcadikos koromban kerültem. A tánc terén nagyon sokat köszönhetek Német Ágnes tanárnőnek, és Misóczi István koreográfusnak. Sokat tanultam tőlük, a tánc szeretetét is köszönhetem nekik. Édesanyám bíztatására jelentkeztem Budapestre, a discótánc bajnokságra. Elmentem, két bajnokságon is ott voltam. Majd adódott egy lehetőség Budapesten, amikor iskolai jazz- tánc előkészítést tanulhattam egy tanfolyam során, ami némi alapot adott későbbi munkám elindításához Kaposváron. — Mutasd be a társadat is! — Balázs Erik tizenévesen tanult társastáncot és versenytáncosként sok versenyt is megnyert. Meghívtam, hogy segítsen, és megtetszett neki a munkám. Négy éve DombóSzerecz Róbert A balettóra bemelegítéssel kezdődik várra hívtak meg bennünket, hogy tanítsunk jazzbalettet. — Néptánc, társastánc. Hogyan tudtatok, illetve tudtok együtt dolgozni és jazzbalettet tanítani? — Ez érdekes volt, már csak azért is, mert kezdetben nem volt felépített tréning, hanem improvizáltunk. Aztán beiratkoztam Budapestre a modern táncpedagógus képzőbe, és az ott tanultakat átadtam Eriknek is. Most júniusban végül is mindketten elvégeztük a táncpedagógus képzőt. Immár második éve, hogy komolyabban dolgozunk - saját csoporttal - Kaposváron, és ezzel párhuzamosan Dombóváron. — Mit taníthattok? — Mindent lehet, a társastánctól elkezdve, a moderntáncon át, a gyerektáncig. Még úgy is, hogy mindegyiknek más-más az alapja. Szakmailag erre mindketten felkészültek vagyunk. Gyerekeknek esztétikus testképzést, komolyabb nevén tartásjavító táncgimnasztikát tartunk, ezt mi gyerekbalettnek hívjuk. A foglalkozás első része bemelegítésből áll, ezek olyan gyakorlatok, amelyek a törzsre, a láb izmaira koncentrálódnak. Az óra másik felében pedig a balettet - nem a klasszikus értelemben vett balettet - próbáljuk „adagolni", modem táncra alapozva. Mi azt szeretnénk, hogy a gyerekek úgy végezzék el a a gyakorlatokat, amennyire a felépítettségük- ből adódóan képesek. A foglalkozások után egy hónappal már meglátszik az eredmény. Szeretnénk a gyerekeket megtanítani arra, hogy szépen mozogjanak. — Mennyi időt foglalkoztok táncoktatással? — A nyár folyamán kreatív mozgástábort szerveztünk tizenéveseknek. A két hetes tábor során fantasztikus eredményeket értünk el. A balettet októbertől májusig hetente két foglalkozásban tartjuk. Ez nem sok, de nem is kevés. Szeretnénk - ha sikerül - a gyerekekbe „oltani" a tánc szeretetét. Sokan mondják, hogy a táncból nem lehet megélni. De aki egyszer erre teszi föl az életét, és mindent elkövet, hogy véghezvigye, az meg is tud élni belőle. — A terveid? — Álmom és vágyam egy csoportot összehozni, fiatalokat, gyerekeket nevelni, hogy tudjanak mozogni, el tudjanak táncolni egy latin táncot, egy sztenderd táncot, minél többféle tánclépést sajátítva el. Itt is megalakítani egy magot, egy állandó csoportot a művelődési házban. Ez már alakulóban van néhány lánnyal, akik élnek-halnak a táncért, s komolyan is veszik azt. Nyáron ismét kéthetes edzőtábort tervezünk, kisebbeknek mozgásszínházat, s ha igény lesz rá, nagyobbaknak jazztábort tartunk. Tánciskolát is szervezünk koszorúcskával, mindennel, ahogy illik. A munkánkat zavartalanul csak úgy tudjuk végezni, mint ahogy most is: a művelődési ház partner, együttműködik velünk. De mindenképpen szeretnénk továbbfejlődni, továbbképzésekre járni. — Ma egyre divatosabb a tánc, a tánctanítás és persze a tánc tanulása is. Véleményed szerint mi ennek a népszerűségnek az oka? — Én csak azt látom meg, hogy a discóban cél nélkül rázzák magukat a fiatalok. A discóban benne van egyfajta rítuskeresés, tehát vissza az ősidőkhöz. De hiányzik a kapcsolat, a valakihez való tartozás. A társas-, latin-, vagy sztenderd táncokban kapcsolatot teremtek a másikkal, azzal, hogy átkarolom, megfogom a kezét. A balett-, a jazz- táncban pedig lehetősége van az embernek önmaga keresésére. Ezekben a táncokat megtalálja az ember önmagát, mert kifejezi a tánccal saját érzéseit. Közösségben dolgozunk, és azért vagyunk, hogy megtanítsuk a fiataloknak, s minél jobban a táncot. A Vöröskereszt hírei RUHAAKCIÓ. A Vöröskereszt Dombóvár Város és Városkörnyék Vezetősége november 23-án és 24-én - a mai és a holnapi napon - munkaidő alatt, 8-16 óráig ruhavásárt rendez. A vezetőség helyiségeiben a Vöröskereszt kedvező áron kínálja a ruhaneműt az érdeklődőknek. VÉRADÓ ÜNNEPSÉG. November 25-én 16 órai kezdettel a dombóvári polgármesteri hivatal nagytermében a véradók napja alkalmából ünnepséget rendez a városi vöröskereszt. / Árkok a kábeleknek Örömünkbe néha üröm is vegyül. Az jó dolog, hogy a városban - s persze nemcsak Dombóváron - a telefonkábelnek a föld alatt kell helyet csinálni. Ez csak gödrök, árkok ásásával lehetséges, hatalmas felfordulást okozva. De valljuk be azt is, hogy valamit valamiért el kell viselni. A felvételt Tilinger Sándor készítette Dombóváron, a Népköztársaság útján. Lakástextil-készítő képzés pályakezdőknek A megyei Új Szakmáért Alapítvány, a munkaügyi központ dombóvári és szekszárdi kirendeltségeinek közreműködésével a már említett városokban - a művelődési házakkal közösen - lakástextil-készítő képzést szervez. Ajánlják ezt pályakezdő fiataloknak és azoknak a nőknek, akik szívesen végeznek gyorsaságot, pontosságot és önállóságot igénylő munkát. A tizennégy hetes képzés során a hallgatók megismerik a lakástextíliákhoz felhasználható anyagokat, a megmunkálásnál alkalmazott eszközöket, gépeket, varrási és vasalási alapismereteket. A résztvevők megismerik a még az ágyneműk, asztalneműk, párnák és függönyök kialakításának szempontjait, módját, gyakorlatot szereznek a termékek előállításában. A tanfolyam az elmélet és a gyakorlat szoros egységére épül, a megszerzett elméleti ismereteket a gyakorlati munka során hasznosítják majd a hallgatók. A képzés befejeztével a hallgató képes lesz önállóan, a felhasználásnak megfelelően kiválasztani a lakástextíliákhoz az alap-, kellék- és segédanyagokat, a munkavédelmi előírásainak megfelelően rendeltetésszerűen használni a különféle eszközöket, szakszerűen üzemeltetni a különféle varrógépeket, vasalóberendezéseket, továbbá a szabott lakástextíliákat önállóan, az adott minőségi követelményeknek, elvárásoknak megfelelően elkészíteni és piacra vinni. A tizennégy hetes oktatás elméleti és gyakorlati vizsgával zárul, ezután pedig a hallgatók lakástextil-készítő szakmunkásbizonyítványt kapnak. S hogy ezután hol helyezkedhetnek el? Dolgozhatnak önálló vállalkozóként, de vállalhatnak bedolgozást is, és konfekció üzemben varrómunkásként is végezhetnek munkát. Mint megtudtuk, Dombóváron, a lakástextil-készítő képzésre eddig huszonhatan jelentkeztek. A képzés várható kezdési időpontja november utolsó hete, így aki eddig elmulasztotta, de szeretne jelentkezni, az még megteheti. A hallgatók oktatását Dombóváron a szakmunkásképzőben, és a művelődési házban, valamint Szekszárdon, szintén a művelődési házban tartják majd. Színházlátogató Kaposvári Csiky Gergely Színház A színház műsorából két előadás közül választhatnak ezen a héten a színházat kedvelő dombóváriak, illetve a környéken élők. November 24-én, csütörtökön, és 25-én, valamint 26-án Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés című darabját nézhetik meg, amit két részben mutatnak be a kaposvári művészek. Néhány név a szereposztásból Raszkolnyikov, volt egyetemi hallgatót Lipics Zsolt játsza, míg Pulherija Alekszandrovnát, Raszkolnyikov édesanyját Molnár Piroska személyesíti meg, Katyerina Ivanovna, Mar- meladov második felesége szerepében pedig Pogány Judit látható. A darab rendezője Bezerédi Zoltán, segédrendezők Hock László és Tombor Zsuzsa voltak. Mindhárom napon a színházi előadás 19 órakor kezdődik. Frank L. Baum- Schwajda György-Ta- mássy Zdenkó: Őz, a nagy varázsló című két részes mesejátékát november 28-án, 14.30-as kezdettel nézhetik meg az érdeklődők. A mesejátékban Dorkát Kovács Zsuzsanna, Emmi nénit, a Jó Boszorkányt Adorjáni Zsuzsanna, Henry bácsit, a Bádogembert Hu- nyadkürti György, Freddyt, a Madárijesztőt pedig Szula László játsza. Pécsi Nemzeti Színház November 23. és 24-én a pécsi színházban a Tarelkin halála látható, míg 25-én a Traviata kerül bemutatásra. 26-án a Sybill-t láthatja a közönség. Valamennyi előadás 19 órakor kezdődik. November 27-én, vasárnap a Sybill-t két előadásban is játszák a művészek, az egyik 15 órakor, míg a másik 19 órakor kezdődik. A Kamaraszínház programja: A Max és Móric című művet november 23-án és 24-én 15 órakor, míg 26-án 11 órakor nézhetik meg az érdeklődők. A Bóbita Bábszínház programja: November 23, 24,25,27 és 28-án délelőtt 10 órától a Kígyós Jancsi című mesejátékot láthatják a gyerekek. November 29-én a Kígyós Jancsi, és a Csipkerózsika című mesejátékot mutatja be a bábszínház, e napon mindkettőt két alkalommal, délelőtt 10 és délután 15 órai kezdettel.