Tolnai Népújság, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-08 / 237. szám

4 »ÚJSÁG TOLNA ÉS KÖRNYÉKE 1994. október 8., szombat Zsóka néni nyugdíjba megy Sírás nélkül megállni Kevés tolnai ember akad, aki ne ismerné Bolvári józsefnét, valódi nevén Zsóka nénit, aki pályafu­tása során többek között 9 évig a tolnai I-es iskolában, majd ugyancsak 9 évig a gimnázium­ban igazgatott és tanított, vala­mint folyamatosan szíven viseKt) sok száz emberi sorsot. Idén 52 éves, decembertől (eló)nyugdíjba vonul. Szeptembertől óraadó a gimnáziumban - a jogszabályok miatt fél évig munkanélküliként. Dunaparti otthonukban beszél­gettünk vele. — Hogy van, Zsóka néni? — Köszönöm, nagyon jól megvagyunk, tényleg. Sokkal, de sokkal nyugodtabb va­gyok. Például kibírtam bőgés nélkül, amikor a kollégáim el­búcsúztattak. Jól esik, hogy továbbra is sokan megláto­gatnak, elmondják az örömei­ket, bajaikat. — Zsóka néni számára az igazgatói, vagy az oktatói pálya­futása fontosabb-e? — Az az igazság, hogy én soha nem akartam igazgató lenni. A tanítás volt az, amit igazán szerettem csinálni. Soha nem bántam meg, hogy pedagógusnak mentem. És ezt nem azért mondom, mert jól hangzik. — Az egészséggel úgy tudom, sokszor hadilábon állt. Sokak sze­rint azért, mert túlhajtotta ma­gát, mert mindent saját maga akart megoldani. Nem voltak megbízható társak? — Dehogynem. Csakhogy, akik a legjobb társaim voltak, nem akartak vezetők lenni, se mellettem, se más mellett. — A '80-as évek elején, ami­kor Zsóka néni volt az igazgató a tolnai gimnáziumban, meglehe­tősen felszabadult légkör uralko­dott ott, valahogy nem érződött a sötét diktatúra - legalábbis nyi­ladozó diákszemmel így látszott. Hivatalosan a reformszellőknek még híre-hamva nem volt, vi­szont - gondolom - az igazgatói funkciót a párt beleegyezése nél­kül nem lehetett betölteni. — Olyannyira nem, hogy amikor nem akartam elvál­lalni, pártfegyelmivel fenye­gettek meg. Az biztos, hogy a mi isko­lánkban nem voltak túlkapá­sok, amit kellett, megszűr­tünk. Nem egyszer rendeltek be a párttitkárhoz, mert nem úgy csináltunk bizonyos dol­gokat, ahogy „fent" mondták. Furcsa, hogy én mondom ezt, de a diákközösség, mint olyan, most sehol sincs ahhoz képest, amilyen annak idején volt. Tudom, szükséges, hogy lazuljanak a dolgok, de nem ennyire. Ami most tapasztal­ható, azt én néhány esetben a közömbösség tudatos fejlesz­tésének nevezném. — Végül is meg tudta valósí­tani az elképzeléseit, mint igaz­gató? — Azt hiszem, mind a két helyen sikerült. Csak éppen örömtelibb volt az általános iskolában, annak ellenére, hogy itt nagyon nehéz anyagi helyzetben voltunk. Előfor­dult például, hogy nem tud­tunk krétát venni. A gimiben jobbak voltak az anyagi körülmények, az em­berek hozzáállása viszont más volt. Itt sokkal több mun­kámba került az, hogy a célki­tűzéseimet megvalósítsam. — A diákok nagyon szerették, gondolom, a kollégák sem acsar- kodtak. Mégsem maradt gimidi- rektor. Önkéntes, vagy irányított volt a távozása? — Én döntöttem így. Tény, hogy szerencsétlen időpont­ban történt, éppen a rendszer- váltás táján. Közvetlenül a '90-es választások után kap­Toliforgatók klubja Minden hónap első hétfőjén tartanak összejövetelt a megye toliforgatói Tolnán, a műve­lődési ház irodalmi kávéházá­ban. A klub nyitott, szívesen látják az érdeklődőket és a csatlakozni szándékozókat. A tagok, eddig megjelent köny­veiket a helyszínen dedikál­ják. Jelenleg egy antológia ki­adásán dolgozik a „Kézjegy" elnevezésű klub, melyben 24 szerző művei lesznek olvasha­tók. Fotó: Kövesdi János Az októberi összejövetel vendége, a Dunatáj alapító-szer­kesztője, dr. Vadas Ferenc (a kép jobb szélén ül) a lapról, s az abban való megjelenési lehetőségekről beszélt Kossuth szobra Kölesden Az idén emlékezik az or­szág Kossuth Lajos halálának centenáriumára. Nemrég ad­ták hírül a médiák, hogy ün­nepséget tartottak az egyik Balaton-parti településen, Si­ómaroson, az éppen száz esz­tendeje leleplezett, legelső köztéri Kossuth-szobornál. Nos, Tolna megye, közelebb­ről Kölesd is büszkélkedhet egy korabeli alkotással, egy, a nagy forradalmárt mintázó mellszoborral, amit 1897 júni­usában avattak. Erről tanús­kodik ez a régi fotó. tam egy jószándékú telefont, hogy vegyem tudomásul, Tolnának nem kell MSZP-s igazgató. Tudomásul vettem, de nem ez volt a döntő. Azok­ban a hónapokban rengeteget kínlódtam amiatt, hogy az is­kolában a munkamorál a nul­lára csökkent, mindenki azt csinált, amit akart, többet je­lentett a tanítási óra megtartá­sánál az, hogy valaki milyen pártnak a tagja, és hogyan veri a mellét. Bent az iskolában senki egy szóval nem bántott, de felmértem, hogy ilyen kö­rülmények között nem szabad igazgatónak maradnom. Én egyébként akkor az MSZP-ből is kimaradtam, mert felfogtam, hogy ha meg akarok maradni embernek, és fel akarom nevelni a gyereke­imet, meg akarom érni az unokáimat, akkor nekem abba kell hagyni az igazgatást. — Ezután viszont nem a kva­litásaihoz méltó feladatokat ka- pott. — Én is így érzem. Ez is közrejátszott abban, hogy most azt mondtam, amint le­het, elmegyek nyugdíjba. Fél­reértések elkerülése végett én a felnőttoktatást, a szakmun­kásképzést is szeretem csi­nálni, és egyáltalán nem tar­tom rám nézve degradálónak. De az például egyszer sem merült fel, hogy taníthatnék mondjuk magyart a hatosztá­lyos gimiben. Távlatilag nem volt reális lehetőségem arra, hogy meg­felelő számú órám legyen. Esetleg talán még takarítást tudtam volna vállalni a gimi­ben. Ezt a munkát szintén nem nézem le, csak tudom, hogy másra is képes vagyok. A végső lökést a nyugdíjba vonuláshoz viszont az „F-ka- tegóriás" cirkusz jelentette, ami nagyon megviselt. De már túlvagyok rajta. — Javasolnék egy kellemesebb témát. Gyerekek, unokák... — Nagyobbik lányomék, Ildiék Németországban élnek, Tomika a fiúk, 3,5 éves, ara­nyos, gyönyörően beszél ma­gyarul. Ildi még pingpongo­zik, edzést is tart. Jó anya és háziasszony, emellett a va- gánysága is megmaradt. Kati jogász, Pécsett laknak. Kislányuk, Natasa egy éves lesz, nagyon aranyos kisgye­rek. Kati most újra Tolnán pingpongozik. Egyelőre egyi­kük se akarja abbahagyni a já­tékot. 30 illetve 27 évesen is rengeteg energia, akarat van bennük. — Végezetül muszáj megkér­deznem: tüske maradt-e? — Nem mondanám, hogy van bennem. De amikor lekö­szöntem az igazgatóságról, rosszul esett, hogy senki nem mondta azt, hogy köszönöm. A nyugdíjba vonulásomkor a kollégák nagyon kedvesek voltak, de hivatalosan senki­nek nem jutott eszébe, hogy azért mégiscsak 34 évet dol­goztam, kihagyás nélkül. De hát nem ez a lényeg. Az igazán fontos az, amikor a lá­nyom azt írja a levelében, hogy tudod, Anyu, azt szeret­ném, ha az én gyerekeimnek is olyan boldog gyerekkoruk lenne, mint nekünk volt. Ezt viszont nem tudom megállni bőgés nélkül. sk Fotó: Degré Megy a gőzös A medinai óvoda kicsinyei- az óvónénik segítségével - bizonyára hamarosan megta­nulják a címben említett da­locskát. Ugyanis a kedvet adó gőzös már ott áll az udvaron,- s az aprók is szívesen utaz­gatnak rajta. Két apuka - Nagy János és Holczer Ferenc - fából készí­tette - mindannyiuk örömére. Bővítve így a játékparkot, amelynek másik nevezetes­sége a hinta-krokodil, amely viszont 20 ezer forintba ke­rült. K. L. Gyerkőc volt a csősz Nem a felnőtteké volt a fő­szerep azon a szüreti mulat­ságon, amit vasárnap rendez­tek Fácánkertben. A helyi óvodások közül került ki ugyanis a fácánkerti szüreti felvonulás bírója, jegyzője s a csőszök is. A gyerekek augusztus vé­gétől tanulták a műsorszámu­kat, amit a helyi művelődési házban adtak elő a szülőknek, miután versenyeken használa­tos fogatokkal végigvonultak a falu főbb utcáin. Természe­tesen a település apraja-nagyja részt vett a programon, de a fő érdem az új vezető óvónőé, Kiltau Imrénéé, aki az idei évtől tölti be tisztségét a fácánkerti óvoda élén. A rendezvény persze nem csak a szórakozást biztosította, hanem fokmérője volt a gyerekek fejlődésének is. A félórás műsort követően szüreti mulatságon vettek részt a kicsinyek és szüleik, amin Méhn Gyula szolgáltatta a zenét harmonikán. Az este hétig tartó rendezvényen a szülői munkaközösség mű­ködtette a büfét, s ennek bevé­telét a gyermekek, az óvoda javára fordítják majd.- nagy ­Vége a huzavonának Átalakítás előtt a mozi és a „Munkás" A tolnai önkormányzat a közelmúltban árverést hirde­tett a tulajdonában levő ingat­lanok közül az egykori mozi, a valamikori munkásotthon, és három - Fészek Áruház mel­letti - telek eladása érdekében. Dr. Sümegi Zoltán jegyző tájékoztatása szerint túlzás lenne azt állítani, hogy az em­berek egymást letaposva to­longtak volna az árverésen, ám a végeredmény mégiscsak az, hogy megoldódni látszik két fontos tolnai objektum sorsa. Olyan épületeké, ame­lyeknek ügyében régóta folyik a huzavona. Remélhetőleg az új tulajdonosok által megvaló­sított felújítások a belváros­képre is kedvező hatással lesznek. A mozit Nagyváradi Pál vette meg. Az egykori moz­góképszínház az 1,6 millió fo­rint + ÁFA kikiáltási áron kelt el. A vállalkozó úgy véleke­dett, hogy a vételárnál jóval nagyobb összeget kell még költeni az épületre, hogy az betölthesse funkcióját, (ami nem a filmvetítés lesz). Bi­zonytalan, hogy mikorra feje­ződik be a felújítás, az azon­ban bizonyos, hogy tavasszal elkezdődnek a munkálatok. Az sem kérdéses, hogy a mozi utcára néző oldaláról végre lekerül a szürke könnyű­fém-borítás. További terveiről Nagyváradi Pál egyelőre kora­inak tartotta nyilatkozni. A „Munkásért" sem volt gyilkos harc, ez az épület kétmillió plusz ÁFA alapárért kelt el. Hochsteiger János, az új tulajdonos érdeklődésünkre elmondta, hogy jelenleg a ter­vező tart terepszemlét a Mun­kásban. Elképzeléseik szerint az épület két kisebb helyiségét összenyitva éttermet alakíta­nak ki, a nagyteremben pedig biliárdszalont rendeznek be, amely helyiség különböző rendezvényeknek is teret ad majd. Egy nagyobb, a Galéria Sörözővel közös konyhát is szeretnének itt létrehozni, így lehetővé válna, hogy a sörö­zőből kiköltözhessen a - sok vitát kiváltó - főzőrészleg. Az új tulaj szerint, ha minden összejön, jövő ősszel már üzemelni fog a létesítmény, ennek egyik feltétele, hogy re­ális kamatozású hitelekhez jusson a vállalkozó. A 3 telekre egyetlen jelent­kező sem akadt. Állítólag a potenciális vevők irreálisnak tartották az 550-700 ezer fo­rintos kikiáltási árakat.-s­Ági a tévéből Vállalkozók kényszerpályán? A Domboriban vállalkozó faddiak közül Csernik An- talné nyilatkozott a Faddról nyáron készült, és sugárzott TV-műsorban. Az erre vonat­kozó kérdés apropóját az adta, hogy Fadd központjában hét­főn megnyílik a vállalkozó döntően papírárura alapozott kiskereskedése. — Nem hiszem, hogy ak­kor a legkompetensebb hoz­zászóló lettem volna - vála­szolt Csemikné. — Több társamat is kamera elé invitál­ták - csak valahogy nem értek oda időben. — Saját illetékességét kérdője­lezi ezzel. Mióta vállalkozó? — Tavaly előtt tavasszal kezdtem az önállóságot, rög­tön lábtöréssel, ilymódon mankóval végigszenvedett szezonnal. Szerencsére az ak­kor húszéves lányom sikere­sen vitte helyettem az üdülő­területi üzletet. — A többi családtag? — A férjem munkája miatt sokat van távol. Fiam önkölt­séggel egyetemista Miskolcon, mivel másodszor sem vették fel bölcsészhallgatónak. Anyai szívem azt mondatja velem: hiányzott a szükséges „hát­szél". — Nem babonás? Egy bezárt papírbolt helyén azonos profillal indulni... — Bennem csak az munkál, hogy miből van hiány a tele­pülésen. Ezért árulok telefon- kártyát, hírlapot és játékot is. Különben eléggé behatároltak a lehetőségek, nehéz újat pro­dukálni. — A rutinkérdés: hogyan in­duljon a kezdő? — Ha Faddra vonatkozik a kérdés: sehogy. Nézzen körül a boltomban. Szinte üres, pe­dig nem kis pénzt öltem áruba. A nagykereskedelem csak készpénzzel fogad (a bi­zalmi válság bénító), hitelfel­vétel pedig hosszú évekre te­szi lehetetlenné az esetleges kudarc miatti tisztességes visszavonulást. — De Ágnes, nem festi túl sö­tétre a képet? — Az itteni vállalkozók évek óta beállt szintjükön le­fagytak. Egészséges pezsgés nincs, a szintentartás a vásár­lóképes kereslet hiányában a piacok újrafelosztásával bi­zonytalan jövőt jelent. Sajátos hierarchia alakult ki: a „kishalának esélye sincs a „cápák" közé bejutni. A kon­junktúra nélküli gazdaság reménytelenül skatulyáz. Pe­dig a felaprózódott, alacsony- szintű és tartalékok nélküli el­látás látszólagos túlkínálata egyszerre omolhat össze „se ez, se az" ellátatlansággá. Ennek jelei például Dombo­riban jelentenek közvetlen ve­szélyt. A kitartó vállalkozók száma csökken, idén már két üres üzlethelyiség volt közvet­len mellettem. A csalódott törzsközönség lassan nem lesz mit és hol egyen. — A manapság divatos kér­dés: illegális konkurencia? —- Eddigi ténykedésem so­rán nem találkoztam vele. Megalapozatlan lenne erről nyilatkoznom. — Javítsunk a cikk pesszi­mista hangulatán. Miért nem tér vissza eredeti szakmájához? — Összes nyűgével együtt nagyon szép dolog önállóan elboldogulni egy üzletmenet­tel. Ódry Károly

Next

/
Thumbnails
Contents