Tolnai Népújság, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-29 / 255. szám

Hét Szombat, 1994. október 29. TOLNAI NÉPÚJSÁG 9 „Halált okozó testi sértés” Decsen 11 vendéglátóipari egység - a lé­nyeget jobban kifejezően: kocsma - működik. Közülük az egyik a mozi melletti Kisvendéglő, ahol - pontosabban az onnan kiinduló „erő­szakos cselekmény" következtében -ezév ele­jén meghalt egy férfi. Ez az írás néhány héttel az ó halála után született. Most lehetőség van arra, hogy közreadjuk, mivel a napokban az ügyben megszületett az ítélet a Tolna Megyei Bíróságon, amelyről lapunkban is beszámol­tunk. Az áldozat fia, Viszugyel Zoltán: '93 november 15-től béreljük a Kisvendéglőt. Rá két héttel már volt egy verekedés, mert nem engedtem meg, hogy telefonál­janak. Ennek következtében a barátomat megverték, aztán pedig üveggel, pohár­ral dobálózni kezdtek. A feljelentést meg­tettük, és kitiltottuk őket a kocsmából. Az „ók" Novák Lászlóra és egyik cimbo­rájára vonatkozik. Novák a későbbi tragédia negatív szereplője. 22 éves, decsi lakos. Szüle­ivel élt, alkalmi munkákból tartotta el magát. Korábban 8 hónap felfüggesztett szabadság- vesztésre ítélték, személyi szabadság megsér­tésének bűntette és lopás vétsége miatt. Egy társával stopos lányokat vettek fel abból a cél­ból, hogy „közelebbi kapcsolatot" létesítsenek velük, de miután ebbe a lányok nem mentek bele, Novákék nem engedték el őket, és külön­böző tárgyakat vettek el tőlük. Novákot régi „kapcsolat" fűzte a Viszugyel családhoz, főleg a gyerekekhez. Egy éve az idő­sebb fiút fenyegette meg, hogy ha nem ad neki kölcsön, akkor megveri. A „telefonos balhét" kö­vető feljelentés és a kocsmából való kitiltása - melyekbe nem nyugodott bele - után nem sokkal pedig a fiatalabb Viszugyel fiút, Zoltánt vonta felelősségre a Tüzép-telepen, követelve a feljelen­tés visszavonását. Szavainak néhány „fülessel" adott nagyobb nyomatékot. Zoltán: Január elején történt a szomorú eset. Novák idejött egy másik férfivel, kértek két sört, aztán lelökték a poharat, mondták, gyere takarítsd össze. Akkor mentem el apámért, hogy segítséget kér­jek tőle. Az apa, a későbbi áldozat, az 58 éves Vi­szugyel István úgymond „jóban volt" a falu cigányaival, hozzá jártak füstöltetni, hallgat­tak a szavára, értett a nyelvükön, bizonyos szempontból tisztelték, sőt szerették is. A férfi februári temetésére is sokan eljöttek közülük. . Zoltán: Apám jött is, emlékeztette No­vákot, hogy ki van tiltva a kocsmából, és mondta neki, hogy kívül tágasabb, men­jen ki. Novák erre egy sörösüveggel fej­bevágta, és kifutott az utcára, a fater pe­dig utána. Már kint az utcán láttam, hogy Novák felugrott, és mellberúgta apámat, aki ettől elesett. Viszugyel István az esés következtében ko­ponyafedél és koponyaalapi törést, ellencsa- pódásos agyroncsolódást szenvedett, ezen kí­vül jobboldali vér- és légmellkast állapítottak meg nála'. Másnap hajnalban a két decsi kör­zeti megbízott Novákot elfogta. A decsi rendőrök - főnöki tiltás miatt - nem beszélhettek a konkrét esetről. (Az indoklás sem publikus.) Láthatólag nem nagyon bánták a nyilatkozási tilalmat. Általánosságokról beszéltek. „Van velük gond" - ennyit árultak el a falu cigány la­kosainak viselkedéséről. Majd példaként említettek egy 130 kilós decsi kocsmárost, akinek a kocsmájában soha nincs balhé. Meg azt is mondták, hogy bezárt kocs­mában sem fordulhat elő verekedés ... Zoltán: Nincs törvény ellenük. Ha kérnek három sört, és nem fizetik ki, ki­hez menjek panaszra? Sokszor előfordul ilyen, és mindig csak az „etnikummal". Bár nem vonható egy kalap alá mind­egyikük, vannak, akik kiválnak közülük. ■ A falu népének mintegy 20 százaléka cigány, ugyanez az arány az iskolában már nagyobb - mondja a decsi polgár- mester. Na azért, ez távolról sem Két- egyháza. Van néhány renitens, aki kipro­vokál sok mindent. Éhhez hozzásegít né­hány szociális törvény is. Itt van például a szociális segély kérdése. A bizottság elé kerülő kérelmek közül 20-ból 19 a ci­gányságtól jön. Nem elítélve persze így együtt a cigányokat, hiszen vannak kö­zöttük rendesek is. '88 után, - a vállalkozások beindulása­kor - szinte mindegyikük fakitermelő lett. Aztán jött az újrakezdési kölcsön, majdnem mindenki megkapta közülük, ezen nevetett fél. Decs. Abból a törlesz­tésből szerintem az állam egy fillért sem látott. Itt a hivatalban szinte mindennaposak az inzultusok, az ordítozások, olykor fe­nyegetések, aminek „keretében" - ők - követelik a segélyeket. Meggyőződésem, hogy a gazdasági problémák miatt éleződnek ezek a fe­szültségek. Ha a gazdasági gondok meg­oldódnak, nem lesznek nemzetiségi prob­lémáink sem. A haláleset szerintem nem volt törvényszerű, hanem egy véletlen rúgás következménye. ■ Zoltán: Sokat gondolkodtunk róla, hogy visszaadjuk az üzletet. De többen is mondták, hogy ez annak a beismerését je­lentené, hogy feladtuk. A törzsvendégek sem mernek fellépni a rendbontók ellen, mert akkor magukra vonják ezek haragját. Hiába lépnének fel közösen, azok utána egyenként fognák meg az embereket, összetartóbb népek, mint a magyarok. Az anya, Viszugyel Istvánné: Féltem a fiaimat. Rettegésben telnek a napjaink. Igaz, hogy Novák mostohaapja azt mondta nekem, mitől félek, ők nem bán­tanak bennünket. Ezt a kocsmát egyik pillanatról a má­sikra felszámolni nem lehet, hiszen bele­fektettük az összes pénzünket. Nyakig vagyok az adósságban. Nincs támaszunk. A férjem volt a háttér. Viszugyel István a sérülést követően mint­egy 1 hónappal, az agyroncsolódást követően kialakult kétoldali tüdőveróér vérrögös elzá­ródása miatt a kórházban meghalt. Az anya: Mindenki fel volt háborodva, az egész falu, a cigányok is, állítólag kö­zülük is nagyon sokan voltak a temeté­sen, én nem tudom, mert rosszul lettem akkor, szívbeteg vagyok. Tisztelnek az emberek bennünket, nem kíváncsiságból voltak a temetésen. Különösen a Pistát (az áldozat) szerették a cigányok. Azért futott a gyerek az apjáért akkor, arra gondolva, hogy majd szépen elrendező­dik a dolog. De mindjárt fejbe vágták a sörösüveggel. Novák a rendőrségi kihallgatások során igyekezett együttműködni, de mint a vizsgá­lati osztály munkatársa elmondta, ez tipikus gyanúsítotti magatartás. Az egész eljárás alatt úgy próbálta beállítani önmagát, mint akit üldöztek, hogy ó csak védekezett, amikor megrúgta a későbbi áldozatot. Nováknak számos alkalma nyílott volna elkerülni az in­cidenst, például úgy, hogy szó nélkül kimegy a kocsmából, amikor erre felkérik... A bíróság Novák Lászlót halált okozó testi sértés bűntettében bűnösnek találta, és 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. Az anya: Legszívesebben elmennék Decsről, pedig itt van az uram eltemetve, itt élnek a szüleim. Megutáltam a szülőfa­lumat. És félek. Az ügynek - az olvasó számára - ezennel vége. Jogosan jegyezhető meg: kissé egyolda­lúra, talán elfogultra sikeredett az írás. Való­ban: az érintettek közül nem mindenki szólalt meg. Novák nem kívánt élni a felkínált lehető­séggel. Mások a gyászoló család kérésére nem szólaltattak meg. És persze sok a négyszem­közti közlés, amelyeknek nyilvánosságra ho­zatalához nem járulnak hozzá az informáto­rok. Ki tudja, talán az is megeshet, hogy De­csen nem csak Viszugyelné fél. sk Fotó: Ótós Réka Októberi macerák Macera van. Én téged, te és ő engem, mindenki mindenkit bosszant, zaklat, veszélyezteti bé­ketűrését noha e tevékenységnek legföljebb annyi haszna van, hogy aki csinálja, olykor belerö­höghet a markába. Mígnem ót is telibe nem találja egy neki szánt macera. Némelyek azt állítják, hogy „a macera az élet sója", nél­küle nem tudunk létezni. Az én véleményem más, csok­rocskámat ezért kötöttem. * Üvegesedé tekintettel mered a soros megkárosítás küszöbén álló vásárló az üvegvisszaváltóra, aki sajnálkozó mosollyal közli, hogy amit 12-13 forintos betétdíj elle­nében vitt el, most csak félpénzen vehető vissza, de vannak olyan eddig betétes üvegek, amelyekre igényt se tartanak. Vásárló na­gyokat nyel, ha nem Európában lakna, köpne inkább legalább pi­ciket. Mi több, a betétjük-fosztott üvegeket szívesen törné szilán­kokra, hogy azokra ültethesse azokat, akik nem hívták föl b. fi­gyelmét, a betéti díjak devalváció­jára. A játék, visszatérő. Az ellenté­tek kibékíthetetlennek látszanak, mígnem fogyasztói kosarunkból ki nem ebrudaljuk az üveges áru­féleségeket. * Nem lehet messze az az idő, midőn a városba látogatókat kalauzoló idegenvezetők elidőz­nek kicsinység Szekszárd köz­pontjának műemlékké nyilvání­tás előtt álló különlegessége előtt, szólván: — Ez itt olyan tájékozódási pont, mint a volt Nemzeti Szín­ház melletti hatos villamosme­gálló. Városunk lakói tyúkbélnek nevezik, katonaidejüket a híradó­soknál töltött hadkötelesek nyo­mán. A mű akkor született, ami­kor kínkeservesen elkészült a díszburkolat és három, a régebbi­eket kiváltó pavilon. A sort egy telefonfülkének kellett volna nyitnia. Föltehetően rossz volt adott időszakban a hazai telefon­fülke termés. Nagy kár, mivel nincs a városközpontban nyilvá­nos telefon és bizony hiányzik. Féló az is, hogy bátorságpróba­ként valaki elmetéli a kábeleket, mire telefonfülkét sikerül kerí­teni. Akkor már mutogatnivalónk se lesz ... * Hosszú idő elteltével, első íz­ben keresi föl korábbi munkahe­lyét az az orvosnő, aki az intéz­mény egyik osztályának vezetője­ként ment nyugdíjba. Ó tudja miért nem jött eddig, most is csak azért, mert jártassága okán vala­kinek segítséget igér. Kevesebben köszöntik már ismerősként, s aki mégis, röstellkedve jegyzi be a portán az adatait, végül kap egy szabad mozgásra jogosító kitűzőt. „Ügyfél” - így a flepni. Magyarázzam, miért esküszik az újdonatúj megbecsüléssel arc­pirítóan lebecsült, hogy soha sem teszi be többé a lábát egykori munkahelyére? * Lakossági tapasztalatok szerint üzemzavarok láncolatával indult a megyeszékhely több pontján is a hivatalosnál korábbi hőszolgálta­tás. Nem volt kivétel a Sajtóház és még a mi lakóházunk sem, így amikor az éppen langyos fűtőtes­tek kihűltek, az utca felől három, belül négyemeletes lakóházunk bérlői kisereglettek a függőfolyo­sóra, forradalmaskodni. Jócskán lett volna mit hallgatniok a hiba- bejelentések miatt a szélrózsa minden irányába szaladgáló szolgáltatóknak, akik hagyomá­nyaiknak megfelelően valószínű­leg az idén is ki fogják számlázni próbafűtésnek se minősíthető szolgáltatásuk díját. Mi lesz a későbbiekben? Sok, epefakasztó macera, mígnem a fölbátorodó polgár fogja magát és elkezd nem fizetni azért amit szolgáltatásként annak rendje és módja szerint nem kap meg. Hi­szen van szabály: maceráért, cse­rébe viszont macera jár! László Ibolya Őszi napok, őszi munkák Mottó: „Őszbe csavarodott a természet feje, Dérré vált a harmat, hull a fák levele. Rövidebb,rövidebb lesz a napnak útja, És hosszúkat alszik rá, midőn megfutja. Megpihen legszélén az éji határnak, S int az öregeknek: Benneteket várlak!" (Arany János: Toldi estéje) A régi magyar kalendáriu­mok tanúsítják, a legtöbb népi jeles nappal elsősorban az ősz dicsekedhet az évszakok kö­zül. Szeptember, október, no­vember, vagyis Szent Mihály, Mindszentek és Szent András hava a paraszti munkák beta­karításának és a jövő évi ter­més előkészítésének változa­tosan mozgalmas időszaka. A hiedelmekkel, jóslatokkal és hagyományokkal felruházott őszi napok degeszre tömött tarisznyájából most a követ­kező két jeles napot emeljük ki: Október 31. „Szólítás" napja. A nap jeles volta nem egyik vagy másik szent életéhez fű­ződik, mint ahogyan az álta­lában lenni szokott. A dél-du­nántúli puszták nem is régi, századforduló utáni valóság­világához. Szociográfikus és lírai hitelességgel először Illyés Gyula írt erről 3 jeles pusztai napról. Tolna-Somogy-Bara- nya pusztáinak népét; a kü­lönböző iparosokat, a min­dennemű pásztorokat és a cse­lédek falkáját mindenszentek előestéjének napján ugyanis az uradalmi iroda elé sorakoz­tatták. „Az uradalom ezen a na­pon tudatta, hogy kiket tart meg és kiket bocsát d újévkor. Ez volt a „szólítás", a pusztai akasztófa­humorral a gatyaremegetés napja. Az egész puszta az iroda elé gyűlt, megborotválkozva, ün­neplőben, egy nyárfaerdónyi re­megő lélek... A cselédeknek fele­lete rövid, mint minden drámai jelenet. A párbeszéd ősi szöveg szerint indul: Ha emberségem, becsületem tetszik -, szándékom maradandó, mondja az országos formulát a vigyázzállásba meredt jelentkező az egymás mellé tolt asztalok előtt, melyeknél az Inté- zőség tagjai ülnek... Akinek ke­zébe adják a cselédkönyvét, ahhoz egy szót sem szólnak, a mozdulat mindent kifejez. Értelmes monda­tot ilyenkor a cselédek sem ejte­nek, erre a jelenetre nincs ha­gyományos szöveg. A maga talá­lékonyságára hagyott szereplő remegő szájjal küzd mondaniva­lóival és a földet nézi. Hét gyer­mekem van, tekintetes Uram! - nyögi ki végre. Nem kap választ”. Bartók Béla nem véletlenül innen, Felsőiregből gyűjti a „Szólítás" híres-hírhedt napját illusztráló ismert népdalun­kat: „Béres vagyok, béres, Béresnek szegődtem; Sej, itt az újesztendó, Jön a szekér értem. Sajnálom ökrömet. A járomszögemet. Sej, cifra ösztökémet, Barna szeretőmet.” November 30. Szent András napja. Országszerte, így a mi vidékünkön is nem is olyan régen ez a nap a szerelmi va­rázslat napja volt. Főleg a lá­nyok mesterkedtek azon, megtudakolják, ki lesz a kérő­jük, milyen lesz a vőlegényük. Ennek a hiedelemkömek ere­dete és hagyománya egyete­mesen európai néprajzi vonás. A nap szokáshiedelmei: ha a leány megböjtöli András nap­ját, megálmodja, ki lesz a vő­legénye; lefekvésnél fordítsa meg párnáját háromszor e mondókával: „Párnámat rá­zom, Szent Andrást várom, mu­tassa meg jövendő párom!" Sok­felé ólmot öntenek a gyengébb nem tagjai, másutt azok a lá­nyok, akik böjtölnek, majd le­fekvésük előtt kalapot és nad­rágot tesznek a fejük alá, ál­mukban meglátják jövendőbe­lijüket. A karácsony nagy ün­nepe is már közeleg, ezért mondja a népi szólás: „András zárja a hegedűt", vagyis ezzel a nappal vége a vigasságnak, kezdődik az advent. Ez volt va­lamikor az első falusi disznó­vágások napja is, ezért aztán sokfelé disznóölő Szent András névre keresztelődött ez a jeles napunk. Az Isten szabad ege alatt végzett őszi mezőgazdasági munkák változatosságából most a makkászásról, az általá­nos őszi szakmány munkákról, valamint a cukorrépázásról ko­rabeli parasztdokumentumok alapján emlékezhetünk a kö­vetkezőkre: Kimutatás azon mekényesi és lengyeli lakosokról, akik a Gasts- pitzi (Vendégtetői) részen mak­kot gyűjöttek. Hatvan eszten­dővel ezelőtt, 1934. november 24-én két hercegi erdőőr, End­rei István és Füstös József tinta­ceruzával írta a fenti elszámo­lási kimutatást. A gondosan vezetett bizonylat tanúsítja, hogy húsz mekényesi és len­gyeli munkás (11 férfi, 9 nő) a mázsánkénti „á: 2 Pengős" makkból összesen másfél má­zsát gyűjtött, amelyért 3 pengő munkadíj volt a bérük. Egy munkás tehát fillérekért makkászott hajlongva az erdő­ben. Közülük legtöbbet Schild Mihály 32, legkevesebbet Laure Henrik és Kéhl Komád 4-4 fillért kapott. Egyikőjük Schmidt Já­nos a 2,5 pengőt érő drágább makkból 50 kg-ot gyűjtve 1 pengő 25 fillért vehetett fel a hercegi erdőőröktől. A kimu­tatás mekényesi és lengyeli névsora természetesen kizáró­lag német (sváb) családnevet tartalmaz. A mi tolnai tájain­kon nem volt olyan gyakori a makkászás, mint pl. Kőszeg, Zala, Börzsöny, Gömör és Zemplén vidékén. Székelyföl­dön, különösen az udvarhe­lyieknél még ma is éppen olyan elmaradhatatlan munka ez, mint a szántás, vetés és aratás. A mi hat évtizeddel ez­előtti kimutatásunk Lengyel vidékéről ritkasága miatt bír jelentős dokumentum érték­kel. Arbeitsvertrag für ungaris­che landwirtschaftliche Wande­rarbeiter - munkaszerződés magyar mezőgazdasági vándor­munkások részére. Az előttem lévő két nyelvű, négy oldalas munkaszerződést két Ung megyei község, Szirénfalva 14, Tiszaásvány 10 summása és azok bandagazdája, Krajczár Jó­zsef és felesége kötötte Hans Ludwig von Lüssow Branden­burg tartomány, hannerkop-i gazdával az összes őszi-téli me­zőgazdasági munkák elvégzésére, amelyek legkésőbb december 15-ig befejezést kell, hogy nyerje­nek. Kötelezik magukat, hogy minden, a munkaadó vagy he­lyettese által rájuk bízott nap­számos- és szakmánymunkát el­végeznek. A szerződést 1939. július 31-én írta alá a nagykaposi járás és a csapi körjegyzőség ve­zetője s látta el kettős pecsét­tel. A M. Kir. FM részéről az Országos Gazdasági Munka- közvetítő Iroda tisztviselője hitelesítette. A summások szerződésbeli bére a követ­kező: készpénzben fejenként és hetenként 2 márkát kaptak, természetbeni járandóságuk: minden munkásnak heten­ként járt 7,5 kg burgonya, 7 li­ter sovány tej (napi 1 liter), vagy 3,5 liter teljes tej (napi 0,5 liter), 4,5 kg kenyér, 1 kg kása vagy dara vagy hüvelyes, 0,5 kg rozsliszt, 0,5 kg búzaliszt, 0,25 dkg zsír és 0,25 dkg só. A 13 férfiból és 13 nőből álló magyar summáscsapat min­den tajga kézjegyét adta a Német Birodalom nemesi származású gazdálkodó ura­ságával kötött szerződéséhez. Két szép magyar leánynév kü­lönösen emlékezetes lehet számunkra: Szirénfalváról Káté Piroskáé, Tiszaásványról Malomka Eszteré. Nagy Kovács István (Döb- rököz) paraszti önéletrajzából a cukorrépázásról: „Hét hónapra voltunk szerződve Heténybe, de a szerződésben ott lapult hozzácsa­tolva, hogy míg a termény be nem lesz takarítva ősszel, addig a pusztát nem hagyhatjuk el. Bé­rünk: férfiaknak négy mázsa búza, négy mázsa rozs, nőknek három mázsa búza, két mázsa rozs és ellátás, hetenként egy kiló szalonna, ami a magtárban volt egymásra dobálva, büdös, sós, és ehetetlen volt... Október máso­dik feleben deres, lucskos cukor­répában itt-ott lehetett látni summást, kinek valamiféle lábbeli volt a lábán, azé is madzaggal volt a talpára kötve, minek követ­keztében, hozzátéve a zord, hideg éjjeli szállásunkat, a vérhas és egyéb betegség terjedt közöttünk. Tizenöt-húsz munkás maradt fekve-nyögve a szalmatörmelé­ken, hiába suhintott közibük a pa­rancsoló, hiába káromolta az „annyuk hétszentségit", és loty- tyantott rájuk hideg vizet, hiába ijesztgette őket, „gyün a kasznár úr", ijedten pislogtak a rongyos pokróc alatt, de láthattuk, hogy ezeket az ágyúdörej sem állítja talpra. Nem ettek früstököt sem, nem is volt mit. Tíz órára orvos­hoz voltak rendelve Göllébe. A rendes orvosi megállapodás ér­telmében hordágyon kellett volna őket elszállítani, de ók egy­másba-fogódzkodva, sápadt ar­cukkal nekiindultak gyalog, hogy eleget tegyenek az orvosi vizsgá­latnak, mert ellenkező esetben a summa kereseti részük forgott ve­szélyben. Hetesy Teruska indulás előtt leroskadt, de nem sokára boldog volt, mert szülei érte jöt­tek szekérrel, és hazaszállították Döbröközre." Az egykori summás, Kana­dát is megjárt cukorrépamun­kás, a mi híres döbröközi népi verselőnk és írónk, Nagy Ko­vács Pista bácsi 1969 őszétől a döbröközi „gyöngyvirágos" temető lakója. Óvja örök nyugalmát az em­lékezés és a béke! Simon Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents