Tolnai Népújság, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-13 / 241. szám
1994. október 13., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP »ÚJSÁG 3 Hej, halászok, halászok (Folytatás az 1. oldalról.) Haaz Ferenc, a szövetkezet elnöke munkatársainknak elmondta, a tisztességesen előkészített tavakban az idén rendkívül jó volt a takarmányértékesítés, az egy-, illetve kétnyaras pontyoknál a természetes súlygyarapodás, de a háromnyaras pontyok is jó eredményt „produkáltak". Az elnök szerint megdőlt náluk - vagyis nem igaz - az a gyakran hangoztatott nézet, hogy „a meleg meg az algák eny- nyire és ennyire tönkre teszik a vizet". A Kistormáson hálóba került halakból vásárolt a megyei horgász szövetség, az Al- latkert, a nemesnádudvari horgászegyesület - mint mindenütt és mindenben, úgy a hal esetében is értékesítési nehézség van jelenleg -, a zömének azonban piacot keresnek. Addig is teleltetőbe rakják, illetve a kistormási tavak fertőtlenítése után visszateszik a jövő évi „vetőmagot", a kétnyaras pontyokat. A vállalkozókat, horgászegyesületeket - napi megegyezés alapján - a tóparton is kiszolgálják jó minőségű hallal. -él Fotó: gottvald 1994-ben 85 millió forint Támogatás munkahelyteremtésre (Folytatás az 1. oldalról.) 300 ezer forint lehet. A hitelt 1-5 év alatt kell visszafizetni. A hitelt felvevő 3 évig foglalkoztatási kötelezettséget vállal, tehát alkalmazza a munkaügyi központ által kiközvetített munkaerőket. — Mikor és hogyan igényelhető a támogatás? — A támogatást pályázat útján lehet igényelni. A pályázat minden év elején kiírásra kerül, ez a Munkaügyi Tanácsok kötelezettsége. A pályázati csomagok nálunk vehetők át. Csak a hiánytalan, minden adattal rendelkező pályázatokat vesszük át. Ezt követően megbízásunk alapján az Alisca Patent szakemberei a munkaügyi központ dolgozói kíséretében helyszínelnek. Ezt követően az Alisca Patent meghatározott szempontok szerint értékeli a pályázatokat, melyek ezután kerülnek a Munkaügyi Tanács elé elbírálásra. A lista áttekintése után következhet a szerződéskötés. Tehát fél évkor már van pénze a vállalkozóknak. — Tudja-e a vállalkozó, ha nem kap hitelt, hogy miért utasították el? — A támogatást igénylők nincsenek hitegetve, rögtön megmondjuk nekik, hogy a pályázatuk miért nem felel meg a kiírásnak. Ugyanakkor aki kap támogatást, annál szigorú feltételeket szabunk, mint amilyen a jelzálog fedezet és az, hogy mutat-e együttműködési hajlandóságot a Munkaügyi Központtal a munkahelyi piac szempontjából. — A pályázók hány százaléka kaphat támogatást? — Ma már nincs számottevő túljelentkezés, ezt a támogatást vissza kell fizetni, látják az igénylők a szigorú rendet. 1992-ben, amikor még vissza nem térítendő támogatások is voltak munkahelyteremtő beruházásokra, akkor 5-6 szoros volt a túljelentkezés. Idén 57 pályázatot bíráltunk el, ami 85 millió 500 ezer forint támogatást jelentett. — Milyen beuházások létesítésére igénylik a vállalkozók a támogatást? — Széles a kör, kezdve a mezőgazdasági, vadgazdálkodási és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásoktól, az élelmiszerek, italok, textil, bőrtermékek gyártásán át a szálláshely szolgáltatásig, a kiskereskedelmi, nagykereskedelmi ténykedésig, vendéglátásig, sokféle tevékenységet kívánnak folytatni a munkahelyteremtő beruházási támogatást igénylők. F. Kováts Éva Rendkívüli ülés Bonyhádon Bonyhád Város Önkormányzati Képviselő-testülete október 13-án, délután öt órától rendkívüli ülést tart a volt Városháza első emeleti nagytermében. A napirendi javaslat szerint - egyebek mellett - terítékre kerül az ülésen az 1994. évi polgármester- és ön- kormányzati választás, a választási bizottság megválasztása, magángyógyszertár létesítéséhez szükséges hozzájárulás megtárgyalása is. Szakmai nap az OTP-nél Negyedik alkalommal rendezte meg az OTP Rt. Tolna Megyei Igazgatósága tegnap Szekszárdon, a Művészetek Házában az úgynevezett ön- kormányzati szakmai napot, amelyen ezúttal is a települések vezető vettek részt. Az egybegyűlteket Schwemmer László, az OTP Tolna Megyei Igazgatóságának igazgatója tájékoztatta a pénzintézet helyzetéről, üzleti politikájáról, az elért eredményekről és a folyamatban lévő fejlesztésekről. Ebből kiderült, hogy stabil a bank, tartja vezető pozícióját, javult a szolgáltatás színvonala, az ön- kormányzati üzletágban megőrizték piaci részesedésüket. Jelenleg folyik a valamennyi üzletágat lefedő számítástechnikai fejlesztés, résztvesznek az új zsírórendszerben, amelyben az átutalások útja lerövidül és céljuk - a jövőben is - az önkormányzati ügyfélkör megtartása. Ez utóbbit volt hivatva szolgálni egyebek mellett a tegnapi fórum is, amelyen meghívott szakemberek segítségével az önkormányzatok gazdálkodásához kívántak segítséget adni. A jelenlévők először Kusztosné Nyitrai Editet, a BM osztályvezetőjét hallhatták, aki a kormányprogram önkormányzati fejlesztésekre gyakorolt hatásáról szólt. Kiemelte, hogy a fogyasztás szűkítő politika az önkormányzatoknál is jelentkezik, majd szólt azokról a várható változásokról, amelyekről a parlament dönt. Dr. Sivák József, a PM osztályvezetője Az önkormányzatok költségvetésének tervezése 1995-re címmel tartott érdeklődéssel kísért tájékoztatót, azután pedig a betételhelyezési lehetőségekről, illetve az önkormányzatok számára ajánlható biztosítási lehetőségekről hallhattak a résztvevők. A Leposa együttes nosztalgia balja Szombaton, este 20 órától hajnali négy óráig nosztalgia bált rendez a közkedvelt szekszárdi Leposa zenekar. Részvételi jegyek a Kiskorzón, a DEXI boltban, valamint a bál helyszínén, a Titanic klubban vásárolhatók. Tisztújítás a földmérőknél Maradjunk együtt, de miért? A falakon semmi. Az üres képtartó kampók elhelyezkedéséből ítélve, nemrég még a három filozófus arcmása díszíthette a termet. Az asztalokon semmi. Se üdítő, se pogácsa. Szegény a csoport. A megmaradásért küzd. Olykor már a legkitartóbb tagok is felvetik a kérdést: érdemes? Maradjunk együtt, de miért? És miből? Tegnap tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság megyei csoportja Szekszárdon, a földhivatalban. Simon János leköszönő elnök arról szólt, hogy a vezetőség négyéves megbízatása most lejár. Elemezte az elmúlt periódus nem éppen fergeteges történéseit. Sajnálattal állapította meg, hogy a földmérés és térképészet meglehetősen leértékelő- _dött más, divatosabb mérnöki szakterületekhez képest. A társaság anyagi helyzete nem éppen rózsás, és szaklapjuk, a Geodézia és Kartográfia is állandó megjelenési nehézségekkel küzd. Az érdekvédelem sem működött megfelelő hatékonysággal a közelmúltban, de ezen remélhetőleg változtatni fog a leendő mérnöki kamara. Hozzászólások következtek, melyek azt a célt próbálták megfogalmazni, hogy miért is kellene mindezek dacára életben tartani ezt a megyei csoportot. Pillanatnyilag sem szakmai, sem anyagi előnye nem származik abból senkinek, ha tag. Ezen kellene változtatni. Egyesek - mint kiderült - az érdekeltség megteremtésének irányába mozdulnának, tapasztalatcseréket, konzultációkat szerveznének, melyekből profitálhatnának a résztvevők, mások egyfajta baráti kör létrehozásában látnák a kivezető utat, ahol kötetlenül, fehér asztal mellett beszélgethetnének földmérők és nem földmérők egyaránt. A rendezvény második felében került sor a tisztségviselők megválasztására. A következő 4 évre elnöknek Farkas Istvánt, titkárnak pedig Csekő Ernőt választotta a társaság helyi csoportja. - Wy Rendőrségi törvény (4.) Az önkormányzatok és a rendőrség A rendőrség és az önkormányzatok kapcsolatának törvénybe iktatásával az volt a cél, hogy azok, akik egy-egy település gondjait, problémáit legjobban ismerik, megélik és képviselik, lehetőséget kapjanak a közbiztonság befolyásolására. (8. § - 10. §). Hogyan történhet ez? A befolyásolás egyik módja, hogy a települési rendőri szerv létesítésénél és megszüntetésénél előzetesen ki kell kérni a települési önkormányzat véleményét. Másik módja a közbiztonság javításának, hogy az önkormányzat által biztosított működési feltételek mellett egy-egy településen, vagy településrészen rendőrőrsöt is lehet létrehozni. Azt azonban mindenképpen érdemes leszögezni, hogy ez nem egy új típusú rendőri szerv lesz - nem ön- kormányzati fennhatóság alatt működik -, hanem az állami rendőrség részét képezi. A helyi közösségek - lakóterületek -, valamint a rendőrség együttműködésének feltételeit erősíti a törvény azon kitétele (8. § / 4-5./), hogy a kapitányság, illetve a helyi rendőrőrs vezetőjének kinevezéséhez és felmentéséhez a települési önkormányzat részére biztosítja a véleményezési jogot, valamint az említett rendőri szervek vezetőit éves beszámolási kötelezettség terheli. Mi történik akkor, ha ezt a beszámolót az önkormányzati testület nem fogadja el? Ilyen esetben három hónapon belül újabb beszámolót kell tartani. Ismételt HÍREK A MEGYÉBŐL Szakmai út Szekszárdról Benidormba A Tolna Megyei Vállalkozói Központ és a Kreátor Kft. szervezésében Tolna megyei üzletemberek, vállalkozók és cégvezetők utaztak a spanyolországi Benidormba, ahol a spanyol Kereskedelmi Kamara Alicantei Tartományi Igazgatósága fogadta őket. A Tolna megyei vendégek ezen a héten tájékoztatót hallanak a spanyol gazdaság fejlődéséről, az üzleti életről, a legfontosabb jogszabályokról, a magyarországi vállalkozók és üzletemberek lehetőségeiről a spanyol kereskedelemben. Szó lesz a közös vállalatok alapításáról, valamint a spanyol üzletemberek elvárásairól is. Egyed László, a Kreátor Kft. igazgatója a spanyol tőkebefektetők részére ad tájékoztatót a magyarországi lehetőségekről - figyelembe véve a privatizáció adta lehetőségeket -, dr. Bősze Gábor, a Tolna Megyei Vállalkozói Központ igazgatója pedig a VK-nak a közös vállalatok alapításának elősegítésére irányuló lehetőségeit, valamint a vállalkozók külkereskedelmét támogató tevékenységét ismerteti. A magyar külkereskedelemről és ezen belül a spanyolországi mérlegről, reexport lehetőségekről Rostás Ilona, a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezetője tájékoztatja a vendéglátókat. A benidormi szakmai találkozón lehetőség van arra, hogy a vállalkozók, cégvezetők, üzletemberek üzletet kössenek. Rendkívüli ülés Tamásiban Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testülete ma 17 órakor rendkívüli ülést tart a városháza dísztermében. Napirenden a helyi választási bizottság megválasztása szerepel. Bérmálás és paplakszentelés Regölyben Regölyben október 23-án 15 óra 30 perckor tartják a bérmálást - ezúttal a szakályiak is Regölyben bérmálkoznak - , azt követően pedig Mayer Mihály megyéspüspök felszenteli a közelmúltban felújított, korszerűsített plébániát, Matolcsi István esperes úr otthonát. Átadás előtt a bank Tamásiban az Építőipari és Városgazdálkodási Vállalat szakemberei a hamarosan átadásra kerülő Budapest Bank előtti tér burkolását végzik. A fő utcai fronton lévő fákat földlabdával együtt áttelepítették az oldalsó szervizút mellé abban a reményben, hogy ott tovább növekednek. A bank műszaki átadását a hónap második felére, október 24-re tervezik. elutasítás esetében a megyei rendőrfőkapitány (a megyei önkormányzat közgyűlése előtti rendőrfőkapitányi, beszámoló ismételt elutasítása esetén az országos rendőrfőkapitány) az önkormányzatok által meghatározott kérdésekre is kiterjedő, átfogó vizsgálatot köteles tartani. Az sem elhanyagolható szempont, hogy ilyen esetekben a terület rendőri vezetőjének alkalmasságát és felelősségét is vizsgálni kell. Egyúttal természetesen a különféle (akár szolgálatszervezési, akár szervezeti, személyi, belső irányítási) intézkedések megtételéről is gondoskodik a felügyelő vezető. Az önkormányzat és a rendőrség október elsejétől szerződést is köthet a helyi közbiztonságot érintő feladatok ellátására, közösen bűn- megelőzési és közbiztonsági bizottságot hozhatnak létre. Újdonság az is, hogy az ön- kormányzat képviselő-testülete - szélesítendő a társadalmi ellenőrzést - saját szervezetén belül közbiztonsági ügyekkel foglalkozó bizottságot alakíthat, melynek munkáját a rendőri vezető köteles segíteni. De ez utóbbiak minden bizonnyal már az újonnan alakuló önkormányzatok feladatai lesznek. * (Továbbra is várjuk olvasóink véleményeit, kérdéseit a rendőrségi törvényről. Sorozatunk következő részében az intézkedési kötelezettségről szólunk.) Gergelics Zsóka MEGHÍVÓ a KIÁLLÍTÁSRA a Babits Mihály Művelődési Ház márványtermébe Szekszárd, Mártírok tere 10. IDŐPONTJA: 1994. október 18-21. MEGNYITÓ: 1994. október 18., 11 óra. RENDEZŐK: KREÁTOR Kft. Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Babits Mihály Művelődési Ház A kiállítás megtekinthető naponta 10-18 óráig. (58414)