Tolnai Népújság, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-13 / 241. szám

2 MÉPÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1994. október 13., csütörtök PANORÁMA Gyógyszerész-sztrájk Heves megyében Eltörlik Japánban a halálbüntetést? Japánban az elmúlt öt évben több mint kétszeresére, 16-ról 34 százalékra nőtt a halálbün­tetést ellenzők aránya. Egye­bek mellett ez derült ki abból a felmérésből, amelyet az Amnesty International Japán­ban működő irodája más tár­sadalmi szervezetekkel közö­sen végzett. A felmérés során feltett kérdésekre válaszolók 33,9 százaléka nyilatkozott úgy, hogy támogatja a halál- büntetés azonnali eltörlését vagy alkalmazásának felfüg­gesztését mindaddig, amíg alaposabb vitát nem folytat­nak róla. Kokainlaboratórium Kolumbiában A kolumbiai hadsereg kedden egy nagykapacitású kokain­laboratóriumot fedezett fel 350 kilométerre a fővárostól. Az AP jelentése szerint a ka­tonák kábítószereket nem ta­láltak a helyszínen, de két személyt őrizetbe vettek. A kolumbiai drogháború kez­dete óta ez a laboratórium volt a második legnagyobb a felfe­dezett kokainelőállító műhe­lyek közül. Özönvíz Spanyolországban Már kilenc áldozatot követelt a Spanyolország északkeleti vidékeit hétfő óta elárasztó özönvízszerű esőzés: négy személy meghalt, öten pedig eltűntek. Egy 60 éves nő holt­testét a Besos folyóból fogták ki; egy 16 éves fiú egy össze­omlott gyárépület romjai alatt pusztult el; egy 32 éves férfit autójával együtt sodort el az áradat. Az eltűntek kilétéről még nem adtak tájékoztatást a katalán hatóságok. Október 20-án figyelmez­tető sztrájkot tartanak a Heves megyei gyógyszerészek. A megyei gyógyszerész kamara által szervezett akcióval a pa­tikusok a Heves megyei Ön­kormányzat azon döntése el­len tiltakoznak, amely zárt­körű önkormányzati rész­vénytársasággá alakította a megyei gyógyszertári közpon­tot - mondta tegnap Pongrácz József, a Magyar Gyógysze­rész Kamara Heves megyei Területi Szervezetének el­nöke. Mint elmondta: vélemé­nyük szerint a megyei köz­gyűlés augusztus 20-án ho­zott határozata törvényellenes volt. Egyrészt olyan, jogilag tisztázatlan helyzetben szüle­tett, amikor nem volt egyér­telműen eldönthető, hogy a patikák a vagyonügynökség, vagy az illetékes önkormány­zatok tulajdonában vannak. Másrészt megsértették az ér­vényben lévő kamarai törvény Magyar származású a kémiai Nobel-díjas Tegnap délben hivatalosan bejelentették Stockholmban, hogy az 1994. évi kémiai No- bel-díjat a magyar származású George Oláh kapta. Az indoklás szerint a 67 éves, budapesti születésű Ge­orge Oláh, a dél-kaliforniai egyetem professzora a pozitív töltésű szénhidrogének ta­nulmányozása terén elért eredményeinek elismerése­ként részesült a magas kitün­tetésben. azon előírását is, amely szerint a döntést megelőzően ki kel­lett volna kérni a gyógysze­rész kamara véleményét. Ak­ciójuknak - folytatta - a figye­lemfelkeltés a célja, hiszen az önkormányzat döntése akkor lép életbe, ha a települések több mint 50 százaléka ki­mondja az rt.-hez való csatla­kozását, illetve ha a megyei vagyonátadó bizottság átadja a vagyont a társaságnak. Hangsúlyozta, hogy lépésük független a gyógyszerészek november 17-ére tervezett or­szágos megmozdulásától. A polgári engedetlenségi megmozdulás keretében, ok­tóber 20-án 10 óráig zárva tar­tanak a Heves megyei pati­kák, ám ügyeleti formában el­látási kötelezettségüknek ad­dig is maximálisan eleget fog­nak tenni. Az akció megyeszerte mint­egy 700 gyógyszerészt és asz- szisztenst, illetve egyéb al­kalmazottat érint. Pokolgép Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant szerda reggel az algíri egyetem bejáratánál. A szi­lánkok egy fiatal nőt megse­besítettek, több áldozatról egyelőre nem tudni. Mély fájdalommal tu­datjuk mindazokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy MOLNÁR KÁROLY életének 55 évében tra­gikus körülmények kö­zött elhunyt. Temetése 1994. október 14-én 15 órakor a faddi temető­ben lesz. Gyászoló család 4 HUNGÁRIA WIENERBERGER Téglaipari Rt. Minden jó, ha a vége jó A POROTHERM" rendszer elemeiből a ház szerkezete teljes egészében felépíthető. A hét alapelem mindegyike kiváló minőségű. Alap­anyagát a természet adja, ehhez mi a szakér­telmet és a legmodernebb gyártástechnológiát tesszük hozzá. Az egyes termékek hőszigetelé­se (k-érték), hangszigetelése, teherbírása kitű­nő, az építkezés gyors és gazdaságos, a vége­redmény tökéletesen megfelel az elvárásoknak. Beszerzésüket nagyban megkönnyíti, hogy ter­mékeink megtalálhatók a helyi kereskedőknél, ahol prospektus­sal és tanácsa­dással is szeret­nénk segíteni az építkezőket. Az át­gondolt munka ered­ménye, hogy a POROTHERM® termékekből épített ház megteremti a harmonikus élet feltételeit. Alaptól a tetőig! SZEKSZÁRD, Keselyüsi u. 2. DOMBÓVÁR, Gyám. 7. BONYHÁD, Sport u. 1. PAKS, Vasút u. 3. TAMASI, Sport u. 2. TOLNA, Pajta tér 5. (74) 311-103 (74) 365-023 (74) 351-913 (75) 310-677 (74) 371-130 (74) 340-236 [ML TÜZEP PÉCSI Vásároljon mindent egy helyről, a DÉLTÜZÉP Rt. telepeiről! POROTHERM ® Kérem küldjenek címemre részletes információt Név:.............................................................................................. Cím:.............................................................................. Hungária Wienerberger Téglaipari Rt. 1115 Budapest, Bánk bán u. 17 Tel: 185-2266 Fax: 185-1610 Békési: „Kacsa az átütemezés” Sokadszor felröppentett és teljesen alaptalan kacsá­nak minősítette Békési László pénzügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zei­tungban megjelent véle­ményt, amely szerint adós­ság-átütemezésekről tár­gyalnának majd a Világbank és az IMF képviselői Buda­pesten. Békési László pénzügy- miniszter elmondta: sem az előkészítő megbeszéléseken, sem pedig a konkrét tárgya­lásokon még csak fel sem vetődött semmiféle hitel­átütemezés gondolata. — Mi egy új megállapo­dásról és annak a gazdaság- politikai programjáról tár­gyalunk az IMF-fel és a jö­vőben is erről fogunk tár­gyalni - hangsúlyozta Bé­kési László, aki szerint sok a német lapéhoz hasonló zűr­zavaros információval gyakran találkoznak. Ezek forrásáról nincs tudomása, de úgy véli, ebben csapódik le az, hogy sokan rossz hí­rünket keltik. A jövő héten kezdődnek Budapesten a tárgyalások, a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel. Ezek célja: a formálódó 1995-ös gazda­sági program költségvetési számainak részletes meg­tárgyalása. A magyar tár­gyaló fél egy olyan háromé­ves stratégiai programot is fel kíván vázolni, ami hozzá­járulhat a gyökeresebb gaz­dasági átalakításhoz és a struktúraváltoztatáshoz, és megalapozza a jövőbeni ki­lábalást. Nem titok: Magyarország szeretne egy hároméves megállapodást kötni, amely, legalább három évre garan­tálja azt az ország nemzet­közi fizetőképességéhez fontos aranyfedezetet, amit az IMF-háttér jelent. A megállapodás menet­rendje szerint az idén Ma­gyarországnak kell a prog­ramokat összeállítania, jó­váhagyni a jövő évi költség- vetést. Ennek ismeretében és bir­tokában az IMF-nél az első negyedévben születnek meg a döntések. Akkor dőlhet csak el, hogy mi lesz a for­mája a megállapodásnak. Vajon egyéves készenléti hi­tellel indul-e az együttmű­ködés, amely aztán átvált egy hároméves szerkezetá­talakítási hitelbe, vagy pe­dig egyből a hároméves megállapodás jön létre. Visszhang A rendőrfőkapitány másképp látja „Ne döntsenek nélkü­lünk!" címmel jelent meg tegnapi lapszámunkban az az írás, melyben Szima Judit, a Független Rendőrszakszer­vezet (FRSZ) Tolna Megyei Szervezetének elnöke adott tájékoztatást a szakszervezet küldöttgyűlésének határoza­tairól. Dr. Berta Attila ezre­des, megyei rendőrfőkapi­tány az alábbiakban kíván reagálni a megállapításokra. Meglepetéssel olvastam Szima Judit állításait, rögtön az elsőt, mely szerint „eddigi valamennyi, a rendőri állo­mány érdekében indított egyéni per győzelemmel vég­ződött." A független magyar bíróság ugyanis három olyan elbocsátási ügyben is hely­benhagyta a főkapitányság döntését, melyben egyébként az FRSZ nem is foglalkozott az érintettek érdekvédelmé­vel. A bíróság természetesen nem azért döntött a javunkra, mert a szakszervezet nem fog­lalt állást, hanem azért, mert a főkapitányság jogszerűen járt el. Az elnökasszony szerint az FRSZ megyei szervezete „ál­landó atrocitások és fenyege­tések közepette kénytelen dolgozni." Nagyon szeretném tudni, hogy milyen jellegű at­rocitásokról van szó, és kiket fenyeget - mint szakszerve­zeti tagot és funkcionáriust - a főkapitányság vezetősége: személy szerint egyetlenegy ilyen példáról sem tudok. Egyetértek azzal a megálla­pítással, mely szerint „a leg­fontosabb célkitűzés továbbra is a bérek mielőbbi rende­zése." Ez persze nemcsak a szakszervezet, hanem a főka­pitányság vezetőségének, sőt, az országos rendőrfőkapi­tánynak a célkitűzése is. Fo­lyamatos tárgyalások folynak ez ügyben úgy a pénzügymi­niszter, mint a belügyminisz­ter úrral. „Az elmúlt években az állomány nem érzékelte kellőképpen a parancsnoki gondoskodást" - így az újabb megállapítás. Ezzel kapcso­latban hadd említsek meg né­hány példát, a teljesség igénye nélkül. Tavalyelőtt 6, tavaly 9,5, idén pedig - szeptember 31-ig bezárólag - 6,2 millió fo­rintot fizetett ki a főkapitány­ság a rendelkezésére álló ke­retből az állomány számára, munkája elismeréseképpen. Szociális segély címén két év­vel ezelőtt közel 180, tavaly 100, idén 67 ezer forintot fizet­tünk ki - a pénzből nemcsak az állomány, hanem a nyugdí­jas dolgozók is részesültek. Ebben az évben 150 gyermek - illetve szülő - kapott beisko­lázási segélyt, tavaly azt is vál­laltam - szabálytalanul - , hogy a jutalomkeretem ter­hére történjen ugyanez a segé­lyezés. Az év végére a külön­böző előresorolások, előlépte­tések révén 23 millió forinttal léptem túl a rendelkezésemre álló bérkeretet - bizonyára a nem érzékelhető parancsnoki gondoskodás jegyében. A magáncélra is használt szolgálati autókról csak any- nyit, hogy erre külön jogsza­bály vonatkozik, a hadrafog­hatóság miatt. S ez már nem szakszervezeti kompetencia. Mint ahogy a külföldi tanul­mányutak megítélése sem. Az FRSZ megyei szervezete nincs abban a helyzetben, hogy az ilyen utak eredményességét vagy eredménytelenségét el­bírálhassa. Személy szerint mindenesetre tudom azt, hogy jó eredményeink ötven százalékos növekedésében le­galább 25 százalék a külföldi gyakorlat átültetésének kö­szönhető. Egyébként Szima Judit most érkezett haza egy olaszországi tanulmányútról. A nettó 14-16 ezer forintot kereső rendőrök száma ele­nyésző Tolna megyében, 15 ezer forint alatti nettó fizetése pedig senkinek nincs a hivatá­sos állományúak között. A több mint 200 fő közalkalma­zotti állományból 67 főnek nem éri el a nettó illetménye a 15 ezer forintot - de ez már nem a rendőrfőkapitány egyéni döntéséből, hanem a közalkalmazotti törvényből, a kategória-besorolásokból kö­vetkezik. „Ne döntsenek nélkülünk!" - olvasom a felszólítást, ami azért elgondolkodtató, mert a főkapitányságon ez idő sze­rint közalkalmazotti bizottság, lakásbizottság, szociális bi­zottság, üdültetési bizottság, nyugdíjasbizottság és érdeke­gyeztető tanács egyaránt mű­ködik. A szakszervezetek va­lamennyi bizottságban képvi­seltetik magukat, s jómagam soha nem döntöttem a véle­mények meghallgatása nélkül. Úgy gondolom, hogy egy választott tisztségviselőnek, aki a sajtónak nyilatkozik, vál­lalnia kell a felelősséget az ál­tala elmondottakért, s min­denképpen illik felkészülnie a tartalmi kérdésekből. A hite­les tájékoztatás erkölcsi törvé­nye nemcsak a sajtóra, hanem a sajtót tájékoztatóra is vonat­kozik. Dr. Berta Attila 50 ccm-es kétütemű motor, 2.3 LE, tömege: 60 kg, városi fogyasztás: 1.9 l/100km tf.M,'l'l'l * CÉL MOTORS Kft. 1119 BUDAPEST, KEVEHÄZAU. 1-3. II.U.Llá TELEFON: 166-0918, TELEFAX: 186 9988 VISZONTELADÓKAT KERESÜNK! UJ R0B0G0 EGY HASZNÁLT KERESÜNK \ üzemelő, működő BENZIN­KUTAKAT megvételre vagy bérletre. A kút főbb jellemzőit (dokumentációk) és a vételárat (bérleti díjat) tartalmazó ajánlatokat levélben az alábbi címre kérjük: NTH NEVAL Rt. 1096. Budapest, V Tetepy u-29/B^J KEDVEZMÉNYES MŰSZAKI VÁSÁR! Tolnán, a Művelődési Házban október 17-18-án, 9 órától. Előleg befizetése nélkül, hitelre is vásárolhat VIDEOTON és japán elektronikai termékeket 10 %-os kedvezménnyel (amíg a készlet tart). AJÁNLATUNKBÓL: tévék, videók, mikrosütők, hi-fi egységek stb. FONTOS! Hiteligény esetén a lakhely szerinti Takarékszövetkezettől előzőleg kéri és a munkáltató által kitöltött köl­csönigénylő lap szükséges.

Next

/
Thumbnails
Contents