Tolnai Népújság, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-03 / 207. szám
10 NÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1994. szeptember 3., szombat A szolnoki múzeumban Mórágyi fazekasokat idéznek Az EXPO 1996-os tervezete az élet minden területén valamiféle pezsgést indított el. Ez önmagában jelentős akkor is, ha a világesemény elmarad. A kulturális élet számos példát sorakoztathat, ami a készülődés jeleit igazolja. Egyik ilyen a szolnoki Damjanich János Múzeum szándéka, amely a Kárpát-medence kerámiáit szerette volna bemutatni. Ennek előrendezvénye- ként jött létre az a kiállítás, amelyen a Dunántúl kerámiája látható. Ennek Tolna megyei vonatkozása, hogy a Mórágyi fazekasok által készített, fennmaradt kerámiák is megtekinthetők itt. A Tisza-menti múzeum Nagy Janka Teodóra Tolna megyei néprajzost kereste meg, aki öt éve kutatja a mórágyi fazekasság múltját. Ő lett segítségükre e cél megvalósításában. A fiatal néprajzos örömmel tett eleget a felkérésnek, és a már kialakult kapcsolatainak felhasználásával végezte el a munkát. A kiinduló ötlet az volt, hogy ne a Néprajzi Múzeum már ismert anyagából válogassanak, hanem inkább a rejtett tartalékokat tárják a közönség elé. így a magángyűjtőkhöz fordultak, akik készséggel adták kölcsön féltett emléktárgyaikat. Dr. Csanádi György báta- széki magángyűjteménye a környéken jól ismert. Ő egyike volt a segítőknek. Külön fejezetet érdemel a doktor úr értékmentő gyűjtőszenvedélye. Használati kerámiái közül talán az erjesztő-fazekak, az olajos korsók, tálak érdemelnek különös figyelmet. A gyűjteményt ismerők nagyon szép tintatartókkal is találkoztak a bátaszéki lakásmúzeumban. Dr. Csanádi György gyűjteményének darabjai jelentik a szolnoki bemutató törzsanyagát, amely a használati kerámiát tárja fel. A díszkerámiák csoportjában a múlt században végzett gyűjtés során előkerült, fehér alapon díszített edények a legfeltűnőbbek. Ezek között egy kis sárközi- lány-figura köszönti a Tolna megyéből érdeklődő látogatót. Mórágyi magángyűjtő, Maflán István is hozzájárult a sikerhez. Szólni kell Steig Ágnes és Tóth Gáborné Bogár Éva segítőszándékáról, akik az elődeik hagyatékát, gondozott tárgyaikat adták kölcsön. A Szolnoki kiállítás a történetiségében igyekszik bemutatni a mórágyi fazekas központ tevékenységét az első fellelhető emléktől napjainkig. A legrégibb sárközi fazekas központnak tekinthető mórá- gyiról viszonylag kevés adat áll rendelkezésre. Kézzel fogható bizonyíték, hogy Kolep János 1885 körül abbahagyta a mesterségét. Újabb kutatások eredményeként kiderült, hogy a mórágyi kerámia készítői az 1720-as években érkezhettek Hessenből és Pfalzból. ők református telepesek voltak, akik a sárközi református községek ízléséhez könnyen utat találtak. Nagy Janka Teodóra az e kiállításhoz készült katalógusban írt rövid tanulmányában megjegyzi, hogy a mórágyi kerámia készítői feltehetően felhasználták a török hódoltság korából fennmaradt motívumokat és technikát is. A mórágyi kerámiák legismertebb motívumai a madár és a kakas. A madárábrázolás eltér az ország más területein szokásos XIX. századi megjelenítéstől. A tálakon, tányérokon, bokályokon legszembetűnőbb a tulipán és a margit- virág. Előfordul a gránátalma is. E tanulmányból tudjuk, hogy a mórágyi tányérokon a három, illetve öt virág közül a középső mindig eltér a többitől. Hasonló felfedezéseket a kiállítás látogatói is tehetnek a múzeumban. A kutatók szerint napjainkban páratlan értékű és még fel nem gyűjtött anyag található Tolna megye településein. Ad tehát feladatot illetékes intézmények vezetőinek, munkatársainak. Szerencsés volna, ha a szolnoki kiállítás anyagát, amely a jövő év januárjáig tekinthető meg, Tolna megye is bemutatná, akár a megye- székhelyen, akár más városban. Az értékmentés, teremtés jószolgálati példája lehetne. Decsi Kiss János Jelnyelven „beszéltek" Domboriban Az alapfogalmak nagyjából hasonlóak A Hallássérültek Országos Szövetségének Kommunikációs Osztálya a Tolna megyei szervezettel közösen kommunikációs tábort tartott Fadd-Domboriban az elmúlt héten. A tábor célja kettős: a jeltanfolyam vezetők tartottak országos találkozót, s emellett az alap-, vagy középfokú jeltan- folyamot végzettek tudásuk felelevenítésére, illetve elmélyítésére kaptak lehetőséget. Simonné Váradi Zsuzsannával (továbbiakban S. V. Zs.), a Tolna megyei szövetség titkárával és a zalaegerszegi Fu- isz Tibor (továbbiakban F. T.) jeltolmáccsal és oktatóval, valamint szövetségi „mindenessel" beszélgetünk erről a nagyközönség előtt oly kevéssé ismert témáról. — Mire irányul a kommunikációs osztály tevékenysége, mi a céljuk az ehhez hasonló rendezvényekkel? S. V. ZS.: — A célunk az, hogy minél több halló ember sajátítsa el a jelnyelvet azért, hogy érintkezni tudjon a hallássérültekkel. Elsősorban olyan területen dolgozók, mint például az önkormányzat, kórház, rendőrség, bíróság, egyéb intézmények, ahol a hallássérültek segítségére lehetnek. Nemcsak a jelnyelvet magát kell elsajátítani, hanem olyan apróságnak tűnő, de lényeges dolgokat például, hogy mindig forduljanak szembe a hallássérülttel, hogy az könnyebben tudjon szájról olvasni, és a hangsúlyos mimikára, a lassabb, artikulál- tabb beszédre kell törekedni. — Maga a jelnyelv hogyan, mikor alakult ki? F. T.: — A jelbeszéd egyidős az emberiséggel, hiszen a beszéd előtt a „mutogatás", tehát a jelnyelv alakult ki. Tudomásom szerint az 1500-as években Itáliában egységesítették először a jelnyelvet, egy uralkodónak ugyanis két siket gyermeke volt, az ő udvarában történt ez az első jelentős lépés. — Létezik-e egységes jelnyelv? F. T.: — Teljesen egységes jelnyelv nincs, az alapfogalmak nagyjából hasonlóak, de egyes országokon belül speciális eltérést mutat a jelnyelv, sőt, például Magyarországon tájegységenként is változó lehet. Az egységesítésre történnek kísérletek. — A tábor a tanfolyamvezetők találkozója is. S.V.Zs.: — Némcsak a jelek tanítása, az oktatók képzése is fontos a minél magasabb színvonalú oktatás érdekében. A jelnyelv tanítás hallóknak két éve kezdődött, nincs egységes metodika, módszertan, mindenki a maga módján tanít, a maga útján halad. Ezt szeretnénk egységesíteni, tökéletesíteni. — Ki taníthat jelnyelvet? F. T.: — Jelnyelvet csak hallássérült oktathat, hiszen neki ez az „anyanyelve". Ez éppen olyan természetes, mint hogy mondjuk németül is egy német anyanyelvű embertől lehet a legtökéletesebben megtanulni. Oktatás minden megyében van, az alap- és középfokú tanfolyam elvégzése 40-40 óra. Tankönyv is van, de ez inkább csak útmutató, az oktatótól lehet igazán ezt a nyelvet elsajátítani. — Milyen az oktatás Tolna megyében? S. V. Zs.: — Eddig három csoport végzett, összesen 39-en. A megyében egy oktató van, Orbán Evelyn. Ketten azóta elvégezték a középfokú tanfolyamot is Pécsett. Szeptember 17-én indul Szekszár- don egy középfokú tanfolyam, s ha sikerül, ismét lesz alapfokú is. A jelnyelv tanulásakor igen fontos, hogy legyen társ, vagy kolléga, akivel a halló ember gyakorolni tudja a jelnyelvet. —■ Ki lehet jeltolmács? F. T.: — Felsőfokú jeltanfolyam, plusz főiskolai végzettség kell hozzá. A tervek szerint 3 éves képzésben részesülnek majd a jeltolmácsok, s erről diplomát is kapnak. A főiskolára az jut be, akinek középfokú jeltanfolyami végzettsége van, s a felvételije is sikeres. A jeltolmács feladata nagyon fontos, hiszen olyan helyzetekben kell a hallássérültet képviselnie, mint például egy bírósági per. Emellett esküvőn, temetésen, egyéb rendezvényeken is meg kell állnia a helyét, úgy mint szinkrontolmács. A jeltolmács feladata nagyon összetett és nehéz, hiszen a hallássérült ember többnyire képekben gondolkodik, s a hallókhoz képest általában kisebb a szókincse. Vannak tehát olyan fogalmak, amit a hallássérült nem ismer, ezt a rést a tolmácsnak kell áthidalnia. A beszélgetés után egy foglalkozást is végignézünk. Halló ember számára, aki természetesnek veszi, hogy beszéddel fejezze ki magát, meglepő, hogy jelnyelven mindent el lehet mondani. Shakespeare szonettet, zsoltárt és a Himnuszt is. Venter Marianna Fotó: Ótós Réka Az alkotmányos ütközetek „hadszíntere” Dr. Pick Róbert a Magyar Köztársaság Elnöke Katonai Irodájának vezetője, a hadtudomány doktora, augusztus húszadika alkalmából vezérőrnaggyá léptették elő. „Civilben" a Belpolitikai Kutatások Központja alapítvány kuratóriumának elnöke. Az alapítvány ezen a hétvégén Kontinuitás és diszkontinuitás az alkotmányozás folyamatában címmel tart tanácskozást Budapesten. Dr. Pick Róbertét előbb az ország biztonságáról, majd az alapítványról és a konferenciáról kérdeztük. — Szekszárdi látogatása során közel három évvel ezelőtt azt nyilatkozta lapunknak: biztonságban vagyunk. Az azóta eltelt időszakban mennyiben változott az ország helyzete? — Nem történt azóta olyasmi, amiből azt a következtetést lehetne levonni, hogy nem vagyunk biztonságban. Meg kell különböztetni persze veszélyt és fenyegetettséget. A térség veszélyes abban az értelemben, hogy valamennyi országban nagy mennyiségű fegyver van felhalmozva. Ez azonban még nem fenyegetettség, ugyanis a fenyegetettség csak akkor következik be - megítélésem szerint - ha megjelenik valahol olyan politika, amely ezt az arzenált a politikai céljainak rendeli alá és ezek a célok olyanok, amelyeket fegyverrel akarnak elérni. Úgy gondolom, a jelenlegi kormányprogramból kiolvasható, hogy történelmi kiegyezésre készülünk a szomszédainkkal. Reményeim szerint ez tovább fogja fokozni a térség biztonságát. Ugyanakkor nem csökken a veszély, ha nem folytatódik a fegyverzet csökkentése a bécsi leszerelési tárgyalások kvótáinak megfelelően. Bíztató, hogy Magyarországon megerősödött a demokratikus intézményrendszer. Lezajlott a második szabad választás is, aminek jelentősége abban áll, hogy a polgárok láthatják: a szavazataik szerint váltják egymást az emberek a vezetésben. Azt is örömmel nyugtázhatjuk, hogy a szabadságjogok is egyre jobban kiteljesednek. Ügyanakkor persze nagy feladatok előtt áll Dr. Pick Róbert a kormány, és az egész társadalom: meg kell szabadulni a gazdasági terhektől. Létre kell hozni egy olyan szociális hálót, amely a leszakadóknak védelmet nyújt, ugyanakkor ki kell alakítani azt a korszerű gazdaságot, amellyel bekapcsolódhatunk Európa gazdasági vérkeringésébe. — Kerülhet-e a gazdasági nehézségek miatt kiszolgáltatott helyzetbe az ország? — A gazdasági nehézségek soha nem a stabilitás irányában szoktak hatni. Nagyon fontos feladat a gazdaság rendbetétele, jó gazdasági kapcsolatok kialakítása a szomszédsággal. Hiszen mindenkinek az az érdeke, hogy ez a térség ilyen szempontból is stabilizálódjon. A magyar alkotmány előírja a mindenkori kormánynak, hogy gondoskodjon az ország függetlenségéről és szuverenitásáról. A célt - végső eszközként - fegyveres erőkkel lehet megvalósítani. E pillanatban úgy néz ki, hogy a Magyar Honvédség felélte tartalékait, még a létszámcsökkentésben rejlőket is. Az elmúlt négy évben a honvédség számára nominálisan közel ugyanakkora költségvetést szavazott meg a parlament. Ezzel együtt a törvényhozás minden évben arra kötelezte a honvédelmi tárcát, hogy jelentős anyagi bevételre tegyen szert. Ez a szám évente általában elérte a költségvetési összeg 10-12 %-át, amit a honvédség soha nem tudott teljesíteni. Következésképp előállt az a helyzet, hogy a tervezetthez képest mintegy 32 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodott a honvédség, ami az egy évi költségvetésének az ötven százalékát teszi ki. Ezért mostanra a honvédség kritikus helyzetbe került. — Ha kritikus a helyzet, akkor miből lehet még lefaragni, ahogy azt a kormány a szaktárcáknak kilátásba helyezte? — Nem vagyok gazdasági szakember, még arra sincs képesítésem, hogy véleményem legyen a dologról. Nyilván nem szükségtelenek ezek a lépések, de igazából én ezt nem tudom megítélni. — Ön a Belpolitikai Kutatások Központja Alapítvány kuratóriumának elnöke. Mit kell tudni erről az alapítványról? — Az alapítvány tavasz óta működik, magánszemélyek vesznek benne részt. A legkomolyabb adomány - nemcsak anyagi, inkább szellemi értelemben - a Népszava százhúsz éves könyvtára és archívuma. Ez egy forrás és nagy megtiszteltetés számunkra, hogy egy ilyen komoly eszmei értékű archívumra vigyázhatunk. — Miért az alkotmányozásról rendezi az alapítvány az első konferenciáját? — Magyarországon társadalmi folyamtok zajlanak le, érdekek keletkeznek és szűnnek meg. Politikai szövetségek jönnek létre és politikai ütközetek zajlanak le. Azt hiszem, rendkívül érdekes, hogy ezekben az ütközetekben mi a siker és a kudarc feltétele, mi a sikerhez tartozó stratégia és taktika, és mi az a színtér - ha katonaság lenne, azt mondanám hadszíntér - amiben az ütközések - az ütközetek - lezajlanak. Az alapítvány azért vállalta, hogy ezt az alkotmányozással kapcsolatos konferenciát megrendezi, mert ennek a „hadszíntérnek" a kereteit határozza meg az alkotmány. Pontosabban: kíváncsiak vagyunk, hogy mely politikusok és mely tudományos kutatók hogyan látják ezeket a kereteket. Fotó: Degré Gábor Hangyái János Ötven esztendő múltán ismét megesküdtek Pál Erzsébet és Dóra István már rég nyugdíjasok. Erzsi néni hetvenegy, Pista bácsi hetvennégy esztendős. Gyermekkoruk óta ismerik egymást, és immár több, mint ötven éve kötöttek házasságot. Aranylakodalmukat augusztus 19-én ünnepelték családi körben, miután a szekszárdi evangélikus templomban fél évszázad elteltével megerősítették 1944. augusztus 19-én egymásnak tett fogadalmukat. Az első esküvőre is Szek- szárdon került sor, ám akkor katolikus templomban esküdtek, lévén Pista bácsi katolikus, Erzsi néni pedig evangélikus vallású. Igaz, hogy együtt nőttek fel, szomszédok voltak, ám éppen a vallási hovatartozásuk miatt nem jártak egy iskolába. Pista bácsi a Garay Gimnáziumban érettségizett, majd a MÁV alkalmazta, mint pályaépítés irányításával megbízott műszaki tisztet. A vasúttól ment nyugdíjba is, ám ne ugorjunk ilyen nagyot az időben. A történelem, a második világégés szörnyűségei az ő közös életükbe is beleszóltak. Dóra István tartalékos hadnagyként ugyanis a 18. gyalogezred kötelékében végigharcolta a második világháborút. Erdélyben, a Délvidéken, majd a Don-kanyar- ban teljesített frontszolgálatot lövészárkokban, majd miután megesküdtek, Budapest védelménél harcolt, ahol hadifogságba esett, s 22 hónapig Szibériában tapasztalta milyen is a gyakran mínusz 40 fokos hidegben egy tőzegbányában dolgozni. Eközben Erzsi néni azt sem tudta, hogy férje él-e, hal-e. Mint mondta, a várakozás szörnyű időszakát nem volt könnyű elviselni. Pista bácsi regénybe illő módon mégis felbukkant, s folytathatták közös életüket. Nagyon szerettek volna gyermekeket nevelni, de ahogy Erzsi néni - aki a szakszervezeti könyvtárból ment nyugdíjba - mondja, csak egyet adott nekik a sors. A még ma is meglepően fiatalos házaspárnak két felnőtt unokája is van. Hogy mivel telnek mindennapjaik? Szőlőt művelnek. Egy kis szőlőt vásároltak nyugdíjasként, ahol ma már kis tanyaépület is van. Ha az időjárás engedi, reggeltől estéig ott dolgoznak. Nem bírják a tétlenséget, szükségük van a munkára, a mozgásra, a jó levegőre. Míg finom fehérborukat kóstolom, megkérdezem tőlük: Mi a hosszú házasság titka? Egyszerre válaszolják: a kölcsönös szeretet alapfeltétel, ám az semmit nem ér, ha nem tudják a házastársak egymás hibáit elviselni. Szeretni és megbocsátani - foglalja össze Erzsi néni, aki nagy szeretettel beszél a sosem elfeledett családi ünnepekről, fényképeket mutat, s kedvesen még egy pohárka elfogyasztására bíztat. Ám sajnos mennem kell. A velük folytatott beszélgetés óta pedig ott motoszkál bennem, hogy nagy titok tudója vagyok: csak szeretni és megbocsátani kell tudni annak, aki hosszú házasságban akar élni.-nagy- - fotó:ótós Az aranylakodalmas, ám mégis ifjú pár
