Tolnai Népújság, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-24 / 225. szám

Hét végi magazin Szombat, 1994. szeptember 24. TOLNAI NÉPÚJSÁG 9 Összekötni az utakat és az álmokat Autonómia és realitás Mosolydiplomácia - erdélyi szemmel Bakk Miklós, lugosi önkormányzati politikus A mai fiatalok nehéz hely­zetben vannak! Hallani na­gyon gyakran a felnőttek ag­gódó hangján. Ki-ki a maga bőrén érzi is ezt. Minden sors, emberi élet külön úton jár! Vannak azonban közös, ha­sonló szakaszok. Lehet-e ezekből általánosítani? A szekszárdi Asztalos Ágotával való találkozás e kérdésre ke­resett választ. A lány nem tartozik az úgynevezett „teaneger" kor­osztályhoz. Túl van azon és éppen elindult, hogy közelebb legyen a harmincadik életévé­hez. Ehhez azért még számlál legalább öt évet. Érettségi vizsgát 1988-ban tett. Eddig simának tetszik a kitaposott út. A felvételi vizsga előtt két nappal bokaszalag szakadás következett. Ez nem jelentett volna gondot, ha ének szakos tanárnak készülne, de a Test- nevelési Főiskola ajtaját így nem léphette át. A kaposvári szakmunkásképzőben faze­kasságot tanult, amit a szek­szárdi Szatmári Tamásnál to­vább folytatott, míg saját mű­helyt is létrehozott a lakásuk­ban. Kemence, korongok, ami szükséges. Az iparművészeti főiskola következhetett volna, ám az út nem vezetett odáig. Maradt a megrendelések telje­sítése barátnői segédlettel. Két húszéves lánynak a vásározás jó kalandnak talán, de... Szóval nem volt, lehetett könnyű! A fazekas mesterség egyébként is kellő fizikai álló- képességet kíván, amit Aszta­los Ágota a versenyszerű kézi­labdázással is párosított. Gondoljuk végig ezeket a hétköznapokat! Nem kell cso­dálkozni, hogy egy vállsérülés könnyen bekövetkezhet. Az sem meglepő, hogy orvosi utasításra mindkét pályától el­térést követeltek, vagy ha job­ban hangzik, javasoltak. Mindezekről olyan játszi könnyedséggel beszél ma már, amikor dióhéjban fog­lalja össze a megtett utak em­lékét, hogy azt gondolhatja a hallgató, fogyhatatlan ener­giák szunnyadnak benne. Közben ugyanis a nyarakat más-más jellegű utazásokkal töltötték barátnőjével. Görög­országtól Portugáliáig bejár­ták Dél-Európa útjait. Kerülve a zsúfolt turista központokat. Leginkább nemzetközi építő­táborok munkás lakóival kö­töttek életre szóló emlékeket, barátságokat. A családi és baráti körökben ismert volt, hogy az újságírás érdekli Ágotát. Neves fővárosi újságírók vezette stúdiumo­kon meg is szerzi a legfonto­sabb ismereteket, ami ehhez a pályához kötheti. Így legfris­sebb elképzeléseiben az sze­repel, hogy az OTP ingatla­nértékesítési osztályán a fővá­rosban lesz sajtófigyelő mun­katárs. Valamiből élni is kell, jegyzi meg tömören, de már folytatható is az utazás, mert kiderül, hogy a népi kismes­terségeket oktatók felsőfokú iskolájában is sikeres utakat járt. Könyvkötő, restaurátor szakmák is jelölnek lépéseihez teret... Ezeken kívül vannak olyan álmaik is, hogy el kellene menni Törökország déli ré­szére, de ott kevésbé bizton­ságos két lány részére az uta­zás. Marad még álomnak Af­rika is! E földrész és a szek­szárdi lakóhely között annyi a különbség, hogy innen el és oda pedig vágyódik. Babits álmosnak látta szülővárosát, Asztalos Ágota szerint is az, és ez akár unalmas is lehet. A megoldás megvan természe­tesen és ezért sem lehet az ő példáját általánosítani. Vágya­ihoz egy saját budapesti lakás is rendelkezésre áll. A szülői háttér más lehetőséget bizto­sít, mint mondjuk hasonló korú társainak, akik ugyan­csak vidéken élnek, őket is fe­szíti a fiatalos lendület, maga­sabbra és messzebbre szállni a fészektől. Kipróbálni a szár­nyalás szédítő pillanatait. Emelkedni a földi utaktól! Minden fiatal természetes vágya ez! Asztalos Ágota azt tervezi, hogy összefogja a megtett utak tapasztalatát és az álmokat... Ámennyit egy röpke félórányi beszélgetés megenged az a levonható kö­vetkeztetés, hogy hallhatunk még, halljunk még róla! Decsi Kiss János Hogyan látja a romániai magyarság a közelmúltban megkezdődött magyar-román diplomáciai kezdeményezé­seket - erről kérdeztük a szü­reti fesztivál alkalmával Szek- szárdon járt lugosi önkor­mányzati politikust, Bakk Miklóst, az RMDSZ Sza- ba- delvű Körének tagját. — Az RMDSZ álláspontja szerint az alapszerződésnek integráns módon tartalmaznia kell egy kisebbségvédelmi egyezményt, ezt az álláspon­tot letettük a két külügymi­niszter asztalára - mondta Bakk Miklós. — Hogy ebből mit vállal­nak majd el, erről az RMDSZ-en belül is megoszla­nak a vélemények. — Reális célkitűzésnek tartják az autonómia elérését? — Attól függ, mit gondo­lunk az autonómia-fogalom mögé. Ha kimondottan köz­jogi megoldásként gondoljuk el, akkor egyhamar nem való­sítható meg. Viszont, ha azt gondolom mögé, hogy a ki­sebbségi társadalom önálló potenciállal rendelkező civil társadalom, amely képes kié­píteni a saját intézményeit, akkor az autonómia gondo­latnak van reális tartalma. Az RMDSZ stratégiája az, hogy a politikai téren folytatott küz­delem, a különböző közjogi szinten kodifikálandó auto­nómia-formák és a civil társa­dalom önálló kezdeményezé­sei valahol találkozzanak. Ezt nagyobb távlatokban járható útnak tartom. Vannak valós európai alkotmányok, ame­lyek tartalmazzák az autonó­miát, gondoljunk Dél-Tirolra, Finnországra, Belgiumra, te­hát a kérdést úgy is fel lehet tenni: ebben a térségben van-e reális esélye egy ilyen típusú megoldásnak. Nos, a közeljö­vőben, azt hiszem, nincsen. — Milyen várakozások van­nak az alapszerződéssel kapcso­latban a magyar lakosság köré­ben? — Nehezen felmérhető a közvélemény, ennek vitája most van kibontakozóban. Az RMDSZ sem fejtette ki egyér­telműen a véleményét, ez az elkövetkezendőkben lesz vi­lágos. A magyar sajtóban már elkezdődött a vita, ehhez ha­sonló megközelítések Erdély­ben is napvilágot fognak látni. — Erdélyben is mosolydiplo­máciának tűnik a román-magyar kapcsolatfelvétel? — Igen, van egy ilyen vo­nása, de mögötte ott van, hogy a hatalmon lévő román politi­kai elit jelentős része is látja azt, amit Melescanu ki mert mondani, hogy Románia útja Európa felé Magyarországon át is vezet - és ezt az ist kicsit félve mondják ki. Tehát van emögött egy reális felismerés is. Melescanu érzésem szerint késélen táncol az ottani kon­zervatív ellenzék és az euró­pai nyitás szükségszerűségét felismerő elit között. tf Aki gátlásos volt, de vágyott a színpadra V arga Mária Akiben még csak érik a külső és a belső harmónia Ki, hol, mikor, mit nyert? Egy színésznőnek különö­sen, ha sok jelentős színházi és filmbemutatója volt, gyakran gratulálnak. Varga Mária, a Nemzeti Színház művésznője az elmúlt hetekben a megszo­kottnál is több gratulációt fo­gadott. — Több éves szerelemből férjhez mentem Horesnyi Ba­lázshoz, a Madách Színház díszlettervezőjéhez. A bará­taim óvtak, hogy szakmabeli­hez menjek, de azt hiszem nincs igazuk. Nagyon jó, hogy mindket­ten a színházi szakmában dol­gozunk. Mindent meg tudunk beszélni, remekül tudjuk segí­teni egymást. — Eddigi pályád legnagyobb sikerszériája áll mögötted. Nem fog majd vissza, ha a munka mel­lett háziasszony is leszel? — Megegyeztünk Balázs- zsal, amelyikünk ráér, az főz, takarít majd. A szülei is na­gyon sokszor hazavárnak minket. Tulajdonképpen két otthonunk is van. Azért nem három, mert az én szüleim vi­déken élnek. Hajdúböször­ményi vagyok. — Miért éppen a színészi hi­vatást választottad? —• Szüleim nagyon szegény emberek, a családunk sokat szenvedett. Szerettem volna kárpótolni őket a sérelmeikért, örömet, sikerélményt adni ne­kik. Az utolsó pillanatig nem hitték el, hogy igazán szí­nésznő lehetek. Hogy miért éppen színésznő lettem és nem orvos mondjuk? Nagyon szerettem a verseket. Minden szavalóversenyt megnyertem. Túl érzékeny voltam, gyorsan sírtam, könnyen kacagtam. Valami furcsa szélsőség volt bennem. Zárkózott vagyok, csak ak­kor tudtam felszabadulni, megnyílni, amikor Debre­cenbe a stúdióba jártam, ahol kis előadásokat szerveztünk, verseket mondtunk, amikor szerepeltem. Nem jártam máshova, másutt mindig egyedül voltam és magányos. — Első nekifutásra felvettek a főiskolára? — Azt mondtam magam­ban: én ide akarok járni. És mert nagyon akartam, nem is érdekelt semmi más. Az első rostán meg voltam illetődve, a másodikon már nem annyira. Vágytam föl a színpadra. A harmadik rostán, amikor a többi lánnyal együtt vártunk, őszintén megijedtem: ennyi helyes, szép lány, hogy kerü­lök én ide? — Később is gátlásos marad­tál? — A mai napig az vagyok. — Pedig egész megjelenésed­ből a harmónia sugárzik. A pá­lyád is igazán igen sikeresen ala­kult. Hogy csak az elmúlt szín­házi évadról beszéljünk, Évát ját­szattad Az ember tragédiájában, Regant alakítottad a Lear király­ban, megkaptad a Szerelem és ha­lál játékának női főszerepét. Eny- nyi sem elég? ... — Minden szerepemet sze­retem, de úgy érzem, hogy még nem tudom teljesen megmutatni azt, amit gondo­lok egy-egy figuráról. Színészi mesterségből még na- gyon-nagyon sokat kell tanul­nom. A tanáraim már a főisko­lán mondták, hogy 40 éves ko­rom körül „érem utói ma­gam", akkorra alakul majd ki a harmónia a belsőm és a külső megjelenésem, a han­gom között. Érzem magam­ban az erőt ahhoz, hogy így legyen. Virág Katalin Ferenczy Europress A pépéről a kádban Ülök egy rózsaszínű kád­ban .. .No nem a régi slágert dúdolgatva, nem is az abban megénekelt másnapossággal, csupán „rózsaszín" hangu­latban ülök az amúgy fehér kádban. Éppen kipihenem a tanácskozást, ahol a hatalom természetrajzát vázolták fel. A mostanit valaki némi iró­niával „PP"-nek, pink po- wer-nek: rózsaszín hatalom­nak nevezi. Nem vörösnek, nem zöldnek, nem kéknek. Rózsaszínnek. Jelezve, hogy valamikor vörös volt, csak a: kifakult, b: kimosták, c: libe­rálisokkal felhígították (vér- mérséklet és politikai nézet szerint bármelyik betű, sőt az egész ábécé behelyettesít­hető.) Aztán eszembe jut egy fó­rum, ahol a jelenlegi ellenzéki pártoktól azt kérte számon egy polgár, hogy miért en­gedték, hogy a „kommunis­ták" visszavegyék a hatal­mat. Az asztal túloldalán - szerencsére - nem mentek bele ebbe az utcába, jelezvén, hogy itt most helyi kérdések­ről és nem nagypolitikáról van szó. A fórum után tud­tam meg, hogy a „kommu- nistafélo" kérdező egyébként brigádvezetőként dolgozott egy megboldogult szocialista brigádban. Ülök a hűlő vízben „rózsa­színű" hangulatban, és a régi sláger jut eszembe: „Talán a dolgot tisztán látnám, ha most a zuhanyt kinyit­nám". -háj­Ha szombat, akkor lottóhú­zás. Ma közel 86 és félmillió forintot nyerhet az ötös, a ha­toslottón, amelyet Hőgyészen sorsolnak, csaknem 20 millió azé, aki eltalálta mind a hat számot. Milyen rekordok vannak a világban? 1993 nyarán egy amerikai tanár „ütötte meg" minden idők legnagyobb főnyeremé­nyét, 100 millió dollárt. S bár azt nyilatkozta, továbbra is megtartja óráit, azóta ritkán látják az iskolában. A szuper­nyertes három hónappal ez­előtt megnősült, s havonta át­vesz egy 210 ezer dolláros csekket: az Egyesült Államok­ban ugyanis a milliós nyere­ményeket részletekben fizetik. Franciaországban egy 83 éves hölgy nyert az idén, újév napján mesés összeget. Sike­rült eltalálnia 49-ből a megfe­lelő 6 számot. A hölgy mind­össze egy kosztümöt vett, hogy legyen mit felvennie far­sangkor. A többi pénzt - 54 millió frankot - három gyere­kének és tíz unokájának adta. A lottózás történetének alighanem legszerencsésebb alakja azonban az uruguayi Jósé Luis Inciarte. Az egykori rögbi-játékos egyike volt azoknak, akik túlélték a neve­zetes 1971-es légikatasztrófát. Az Andok-hegység fölött té­len lezuhant gép 15 utasa élve mászott ki a roncsok alól, és hetven napig fogyasztották az elpusztult utasok fagyott hú­sát, amíg rájuk találtak. Inci­arte közöttük volt. Ezt köve­tően egy hagyományos újévi húzáson 260 millió forintnak megfelelő összeget nyert. Ma már a Föld csaknem va­lamennyi országában lottóz­nak, és számtalan változatban. Dél-Olaszországban például Magyarországhoz hasonlóan öt számot kell eltalálni, de már az egyesre is fizetnek. Főnye­reményként telkeket is kisor­solnak. Két éve Oroszország­ban is bevezették a szerencse- - játékot: 49-ből hatot kell meg­tippelni. Az eddigi legna­gyobb nyeremény 650 millió rubel volt (kb. 33 millió fo­rint). Az egykori Szovjetunió utódállamából különvonatok szállítják a játékos kedvű pol­gárokat abba a 200 városba, ahol a szelvények adatait a számítógépek rögzítik. A kor­szerű rendszer előnye, hogy a húzás után húsz perccel is­mertetik a nyereményeket. Hátránya viszont kétségkívül a sok utazgatás, bár vannak, akik szívesen vállalják. A nemzetközi lottó-világ neves szakértői egyébként ál­lítják: valószínűség-számítás­sal lehetetlen bebiztosítani a nyereményt. Aki valamennyi variációt megjátssza, több pénzt költ, mint amennyit nyerhet. E szabály alól eddig egyetlen kivétel volt: az egye­sült államokbeli Kentucky tar­tományban, két évvel ezelőtt 27 millió dollárra halmozó­dott fel a nyereményalap, míg a lehetséges kombinációk megjátszása csak hét millióba került. Jó érzékkel ismerte ezt fel egy ausztrál befektető cég: megtippelte az összes variá­ciót, és besöpörte a pénzt. Az Európa-csúcs: 41 millió márka! Most nyert ennyit egy német lottózó, miután heteken át ott sem sikerült senkinek el­találni minden kihúzott szá­mot. Vajon ki lesz a magyar csúcstartó?

Next

/
Thumbnails
Contents