Tolnai Népújság, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-24 / 198. szám

4 »ÚJSÁG DOMBÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE 1994. augusztus 24., szerda Nevelőotthon, Hőgyész A jelszó: takarékosság Oszbach Máriától, a Hő- gyészi Petőfi Sándor Nevelő- otthon igazgatójától a nyári programokról és tanévkez­désről érdeklődtünk. Az igazgatónő június végén számolt be a megyegyűlésnek az azt megelőző egyéves munkáról, ami nagyjából egy­beesik igazgatói ténykedésé­vel. Már annak a beszámoló­nak a vezérfonala is a takaré­kosság volt. Egy jó hír. meg egy rossz Most szintén ez az első téma, amit megemlít. Volt egy jó híre, meg egy rossz. Mint arról már többször beszámol­tunk, az Apponyi kastélyt el­hagyták a növendékek, s a ki­sebb épületekbe költözködtek. A kastélyt a megyei önkor­mányzat eladná, ha lenne rá komoly vevő, de addig is hasznosítják, mint szálláshe­lyet. Nemrégiben sikerült hosszabb időre lekötni a szo­bákat így a nevelőotthon költ­ségvetése az év végéig várha­tóan rendben lesz. Ez nem számít plusz bevételnek - hangsúlyozza az igazgatónő, - már eleve szerepel a költ­ségvetésükben. Drága iskolakezdés Nagyon drágák a tanköny­vek, mondja az igazgatónő. Egy atlasz belekerül öt-hat- száz forintba. A régi, s még használható tankönyveket el­teszik, s a következő tanévben ismét előveszik.- A színes és drága köny­vektől nem lesz okosabb a gyerek, véli az igazgatónő, hozzátéve, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben meg­tenné a kevésbé színes, egy­szerűbb és olcsóbb tankönyv is. Már előre tart a villany és fűtés költségeinek emelkedé­sétől. A nyárról szólva elmondja, hogy tíz gyerekük járt a TOK két pedagógusa által szerve­zett sikondai képeségfejlesztő táborban. Szintén tizen voltak a komáromi gyerekotthon cse­reüdülésén, ami ilyen módon csak az útiköltségbe került. A többiek - ha éppen nem voltak rokonaiknál - rendszeresen jártak Tamásiba fürödni. Legfontosabb a szeretet A nevelőotthonban jelenleg hetven gondozott van, akik kis csoportokban családias kö­rülmények között nevelked­nek, hogy minél inkább köze­lebb kerüljenek a kinti csa- ládmodellhez. Éppen ezért ők maguk is részt vesznek saját ellátásukban. Azt is tudják, hogy takarékosan kell élniük. Éppúgy, mint a kinti csalá­doknak. A mi a legnagyobb gondjuk kérdésre a válasz, hogy a gye­rekek későn kerülnek nevelő- otthonba. Az utóbbi években, amikor a halmozottan hátrá­nyos helyzetű családok egyet­len megélhetési forrása éppen a családi pótlék, már csak ak­kor kerülnek állami gondo­zásban a gyerekek - Hőgyé- szen csak lányok vannak - amikor már úgyszólván késő. A nevelés legfontosabb pontja a kötődés, ha tetszik, a szeretet, amit már nagyon ne­héz a kamaszkorban kialakí­tani. Ebben a korban már nem a felnőtt a minta, inkább egy­mást utánozzák a gyerekek. Tartják a kapcsolatot, a szü­lőkkel, ami a gyerekekre nem mindig van egyértelműen jó hatással. Segít viszont abban, hogy a nevelők megismerjék a környezetet, ahonnét a gon­dozott érkezett. Régebben szerveztek találkozókat az önkormányzatok gyámügye­seinek, az idén ilyen még nem volt, de most is bármikor szí­vesen látják őket a nevelőott­honban.-i­Krimikrónika Rendzavarás nélkül teltek el az ünnepek a dombóvári kapitányság működési kör­zetében. A két nap alatt úgyszólván nem történt je­lentős bűncselekmény. Tűz a piacon Szándékos gyújtogatás alapos gyanúja miatt tett fel­jelentést a tűzoltóság. A dombóvári Hunyadi téren a piacon kigyulladtak a kar­tondobozok és tüzet fogott egy pavilon is. Ekkora tűz nem keletkezhetett - az adott körülményk között - véletlenül, például egy el­dobott égő cigarettától. A kár mintegy tízezer forint, hiszen a tűzoltók pillanatok alatt eloltották a lángokat. Cigarettát a kenyérboltból Már régen nem lenne ér­vényes az ötvenes évek öt­letdús reklámja, miszerint cipőt a cipőboltból. Ma már mindent lehet kapni min­denféle boltban. Egyféle árucikkre senki sem építi az üzletét. A Tolna Megyei Sü­tőipari Rt. Dombóvárott, a Teleki utcában lévő kenyér­boltjából például cigarettát, italt, és édességet vitt el a te­tőbontás módszerével beha­toló betörő. A kár mintegy tizenhatezer forint. Temető mellett nem jó parkolni Dombóvárott is lopnak a nyitva felejtett autókból, il­letve feltörik a lezártakat. Legutóbb egy a temető mellett parkoló autóból emeltek el egy pénztárcát, amelyben tizenegyezer öt­száz forint volt. Az eset ke­serű iróniája, hogy a pénz­tárca megkerült, mert azt a közelben gondosan eldobta a tolvaj. Hol a csacsi? Balszerencsés napnak bi­zonyult a tizenharmadika Kocsolán Nagy Józsefné számára. Az említett napra virradóra elkötötték az istá- lóból a szamarát, s ellopták a „hozzá tartozó" gumike­rekű kocsit. A kár mintegy hatvanezer forint. Gagyizókból tolvajok Gagyizóknak azokat ne­vezi a szakirodalom, akik ér­téktelen réz, vagy más csil­logóra suvixolt holmikat nemesfémként értékesíte­nek. Történt Kocsolán, hogy B. Lajosnénak is ilyesmit kí­náltak eladásra váratlan és hívatlan látogatók. Ő vesz­tére be akarta bizonyítani az eladóknak, - akik nála igen­csak jobban tudták, - hogy értéktelen amit kínálnak. Összehasonlításképpen elő­vette a férje arany pecsét­gyűrűjét, ami addig bizton­ságos helyen volt, hogy bi­zonyítsa, az mennyivel érté­kesebb, illetve, hogy a minő­ségi különbség szabad szemmel is jól látható. A meggyőzés, mint kiderült sikerült. A vita még egy ki­csit tartott, majd a hívatlan látogatók távoztak. S, cso­dák csodája, a mintegy negyvenezer forintot érő pe­csétgyűrűnek is nyomave- szett. -ihi Faluházat avattak Jágónakon Nemzeti ünnepünkön a te­lepülés lakói ünneplőbe öl­tözve gyülekeztek a faluház előtt. A kaposszekcsői fúvós­zenekar műsora után Már- hoffer János polgármester mondott ünnepi beszédet, amelyben felelevenítette az építkezés történetét: — 1992-ben vetődött fel testületi ülésen, hogy szükség lenne a községben egy olyan épületre, ahol közösségi ren­dezvényeket lehet tartani. A decemberi falugyűlésen a megjelentek egyöntetűen az építkezés mellett foglaltak ál­lást. A kis település szinte minden családja vállalt vala­milyen társadalmi munkát. A '93. februári testületi ülésen 2 millió 200 ezer forintot sza­vaztak meg az épület kivitele­zési költségeire. A tervezés és az engedélyek beszerzése után '93. júniusban megkapták az építési enge­délyt a 96 m2-es nagyterem, ruhatár, büfé és mosdó, WC építésére. Az építkezés meg­kezdődött a lakosság összefo­gásával. Jöttek a község kő­művesei és a segédmunkások, a falu apraja-nagyja részt vett az építkezésben. Külön dicsé­ret és köszönet a villanyszere­lőknek, akik a teljes villany- szerelési munkát ingyen vé­gezték el. Eddig 2 millió 913 ezer forintba került az épület. Még az idén szeretnénk egy nagyméretű kétaknás cserép­kályhát építeni. Ezzel együtt több mint 3 millió forintba ke­rül az épület. — Kérek mindenkit, hogy tekintse sajátjának és ennek megfelelően használja. Vi­gyázzunk rá együtt, mert együtt is építettük. Soha ne fe­lejtsük el, hogy milyen sokat és sokan dolgoztunk a megva­lósításán - fejezte be ünnepi beszédét a polgármester. A nemzetiszínű szalag át­vágása után a helybeliek bir­tokba vették az új közösségi házat. Este bállal avatták fel a faluházat.-til-sa­Szakcs, Várong, Lápafó Ingyen könyv és füzet Hatvan éves az újdombóvári templom Emléktábla az első plébánosnak Szakcs, Várong és Lápafő minden általános iskolás tanu­lója ingyen kapja meg a tan­könyveket és füzeteket. A kedvezmény értéke, ameny- nyiért az önkormányzatok be­szerezték a könyvet-füzetet: Szakcson közel 188, Lápafőn 36, Várongon pedig 62 ezer fo­rint volt. A lápafői és várongi ön­Jó ütemben halad a dombó­vári vasútállomás teljes re­konstrukciója. A felújítás kere­tében jóformán csak a falak maradnak a helyükön, viszont azokat is kifestik. Kicserélik az épület vala­mennyi nyílászáróját, ajtót, ablakot. Az egyedi helyett új központi fűtés várja majd a té­kormányzat ezen kívül átvál­lalja a szülőktől a térítési díjak fizetését. A szakcsiak számára csak arra van anyagi lehető­ség, hogy a térítési díjak felét fizesse az önkormányzat, felét a szülők. Lápafőn ezen kívül 1500 forint rendkívüli segély­ben részesülnek gyerekenként az óvodás és általános iskolás gyereket nevelő családok. len az utazókat. A komfortosí­tás fontos lépése, hogy az ud­vari mellékhelyiség helyett korszerű vizesblokk kap he­lyet az épület alagsorában. Az emeleten az irodákat és a la­kást is teljesen újjávarázsolják, kicserélik például a régi ge­rendákat is. Fotó: Gottvald Károly Az újdombóvári római ka­tolikus templomban ünnepi szentmise keretében avattak emléktáblát a település első kinevezett plébánosa, Fehér- váry József emlékére. Az em­léktábla-avatásra a templom felszentelésének 60. évfordu­lója alkalmából került sor. Mészáros Sándomé helytör­ténés ismertette a plébános életútját és a templom építési Körülményeit. A plébános, Fehérváry Jó­zsef 1930-tól-1940-ig dolgo­zott a városrészben. Virág Ée- renc megyéspüspök a hívek kérésének eleget téve nevezte ki a plébánost, aki 1930. április 30-án, nagycsütörtökön tar­totta első szentmiséjét az is­kola épületében. Feladatául a püspök a hívek lelki gondozá­sát, egy templom és egy plé­bánia felépítését írta elő. A feladatok végrehajtásához pénzt nem biztosított a püs­pökség. Fehérváry József kinevezése után 10 nappal már megalapí­totta az egyházközséget, kö­zösen tervezték meg és három év alatt teremtették elő a költ­ségeket. 1933. augusztus 24-én kezdődtek el a munkák és egy év múlva készen állt a temp­lom, de üresen. A hívek újból segítettek és adományaikból sikerült a ma is látható módon berendezni a templomot, me­lyet 1934. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján szenteltek fel. Ez a nap volt a 60-as évek közepéig Újdom­bóvár búcsúnapja. A plébános megszervezte a legényegyle­tet, a kántor dalárdát alapított, elindította a színjátszást. 1940-ben Koppányszántóra távozott - meghalt bátyja he­lyére, híveinek legnagyobb szomorúságára. A hívek szeretetét bizo­nyítja, hogy amikor 1941. ja­nuár 1-jén meghalt, hazaho­zatták Űjdombóvárra: Az ál­tala épített templomban rava­talozták fel és a helyi temető­ben helyzeték örök nyuga­lomra. A hívektől elismerést és szeretetet kapott, nem így elöl­járóitól, mivel a püspök egy szóval sem fejezte ki elismeré­sét a templom felépítéséért, sőt. így ír erről Fehérváry Jó­zsef:- „Isten látja lelkemet, hogy Isten dicsőségére dolgoztam és csak azt várom jutalmul, hogy akinek földi lakhelyet építettem, ad majd egy zu­gocskát érte a mennyek or­szágában, de bevallom - em­ber vagyok - nagyon jólesett volna egy atyai, elismerő szó a püspök úrtól". A Városszépítő Egyesület nevében Kővári László lep­lezte le a főoltár mellett elhe­lyezett emléktáblát, melyet Szalai Bognár József plébános szentelt meg. til-sa Felújítják a vasútállomást T * / / ti F\ »*1 Ml •• •• Jo vásár volt Dobrokozon Több, mint negyven évnyi szünet után, augusztus hú­szadikán ismét országos állat és kirakodóvásár volt Döbö- röközön. A látványosságban és programban gazdag ren­dezvényt hárman szervesték, készítették elő, Szabó István polgármester, Gyugyi János jegyző és Farkas Édit a műve­lődési ház igazgatója. A szer­vezőmunka meghozta a maga gyümölcsét. Mintegy kétezer ember for­dult • meg a sportpályán és környékén megrendezett nagyszabású népünnepélyen. A vásárban mintegy hatvan árus kínálta portékáját, köztük az enni- és innivalót a szolgál­tató-soron. Reggel fél hétkor a szakcsi fúvószenekar ébresztette volna a falu népét, ha nem lett volna már szinte mindenki talpon, készülődvén a vá­sárba. Megrendezték az ilyen­kor szokásos és hagyományos versenyszámokat, úgymint a dinnyeevő, zsákbanfutó és ugráló versenyt. A vásárban került sor a dél-dunántúli Kö­télhúzó versenyre is. A nyolc fős csapatok közül egy hely­béli együttes, a Lombikbébi művésznéven futó csapat győzedelmeskedett. Sikerük titka az erő, mely mintegy tíz mázsás összsúlyukban össz­pontosult. Az első díj húsze­zer forint volt, a második nyolcezer, s a polgármesteri hivatal, illetve a termelőszö­vetkezet ajánlotta fel. A har­madik helyezett csapat tagjai tárgyjutalmat kaptak. A ver­senyeken odaítélt tárgyakat tizenhárom vállalkozó aján­lotta fel e jeles alkalomra. Különös jelentősége volt a főzőversenynek, amelynek kertében jobbnál-jobb birka­pörköltek kellették magukat. A dolog jelentőségét az adta, hogy a verseny végeztével meg is kellett enni, amit főz­tek. A szakértő - vendéglátó­sokból álló - öt tagú zsűri Ge­lencsér Józsefné főztjét tette az első helyre. Hét órakor, a díjkiosztáskor már égett a tábortűz. A mű­sorban fellépett a helyi asz- szonykórus, eredeti pillés döbröközi népviseletben. Akik jelen voltak, azt sze­retnék, ha már a jövő hónap­ban ismét vásár lenne Döbrö- közön. Francia cserkészek Dombóvárott Francia cserkészek látogat­tak Dombóvárra, a belvárosi római katolikus plébánia ven­dégeiként, írja Nyers Tamás tudósítónk. A francia vendégek ingye­nes műsort adtak Gunarason, az összegyűlt nemzetközi ér­deklődő-seregnek. Volt a né­zők között német, lenegyel és olasz vendég is, akik Gunara­son töltötték akkor a szabad­ságukat. A műsorban részle­teket adtak elő a Grease című filmből, volt a műsoruknak vidám, és érzelmes része is. Bemutattak ezen kívül ámyjá- tékot és akrobatikus tomamu- tatványokat. A siker nagy és megérdemelt volt. A faluház nagytermének első látogatói Ünnepség az új faluház előtt

Next

/
Thumbnails
Contents