Tolnai Népújság, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-18 / 194. szám

4 KÉPÚJSÁG DUNAFÖLDVÁR, PAKS ÉS KÖRNYÉKE 1994. augusztus 18., csütörtök Szent István napja Pakson és Dunaföldváron Augusztus 20-án, szom­baton, ünnepi megemléke­zésre várja a város polgárait Paks önkormányzata. A Jézus Szíve templom­ban 9 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melyet Isgum József plébános ce­lebrál. Ezt követően 10 órakor a Szent István téren ünnepi megemlékezésre került sor, ahol köszöntőt mond dr. Széchenyi Attila alpolgár­mestere. A műsorban köz­reműködik a Városi Fúvó­szenekar és Tarján Dolly versmondó. Dunaföldváron* a ha­gyományokhoz híven a Duna-parton zajlanak majd az augusztus 20-i esemé­nyek. Ünnepélyes megnyi­tóval és megemlékezéssel veszi kezdetét a rendez­vény, beszédet mond Kiss János polgármester. Ezután kerül sor a Szent István Kupa országos mo­torcsónak bajnokság fordu­lóira, több futamban és ka­tegóriában. Közben lesz ví­zisí és jetski bemutató, sár­kányrepülők és ejtőernyő­sök produkciói és élénkítik a programot. Délután 5 óra körül a kecskeméti Katona József színház művészei adnak műsort, 8 óra után pedig ví­zijárművek lampionos fel­vonulása és tűzijáték teszi fel a koronát az eseménydús napra, mely utcabállal zárul. Természetesen lesz egész nap kirakodóvásár, termék- bemutatók és büfé. Nyugalmunk érdemiben A dunaföldvári rendőrőrs a polgárok biztonságáért A polgárok elégedettség-ér­zését nagyban befolyásolja a település közbiztonsága. Erről Dunaföldváron a rendőrőrs gondoskodik, mely a paksi városi kapitánysághoz tarto­zik. A rendőrőrs széleskörű kapcsolatokat tart fenn a la­kossággal és a város önkor­mányzatával, s tevékenyen közreműködött a városi pol­gárőrség megalakulásában és működésének beindulásában. A rendőri munka tárgyi fel­tételeinek javulásához hozzá­járul az „Együtt a biztonsá­gért" alapítvány, melyhez egyre többen csatlakoznak, magukénak érezve a közrend, közbiztonság területén felme­rülő problémák megoldását, illetve a megoldás támogatá­sát. Az alapítvány jóvoltából tudott az őrs egy Suzuki terep­járót vásárolni, ami elenged­hetetlenül szükséges munká­juk elvégzéséhez. A rendőrőrs illetékességi te­rületén az elmúlt két évben a bejelentett bűnügyek száma 268-ról 308-ra, emelkedett, a befejezett nyomozások száma pedig 220-ról 290-re. A terület veszélyeztetettségét jól jel­lemzi az az adat, hogy a bű­nügyben őrizetbe vett szemé­lyek közül csak 5 fő volt helyi állandó lakos. Az erőszakos garázda jel­legű bűncselekmények száma nem változott, csökkent a testi sértések, ám emelkedett a ga­rázdaságok száma. A domi­náns bűnügycsoport továbbra is a vagyon elleni bűncselek­mény. Emelkedést mutat a tu­lajdon sérelmére elkövetett bűnesetek száma, ezek között van betöréses lopás, lopás, rongálás, csalás, jármű önké­nyes elvétele és sikkasztás is. Tavaly kismértékben emel­kedett a szabálysértési felje­lentések száma, nagymérték­ben nőtt viszont az ittas jár­művezetés miatt kezdemé­nyezett feljelentések száma a körzetben. A személyes sza­badságot korlátozó intézkedé­sek jelentős mértékben meg­emelkedtek, így az előállítá­sok és az elfogások száma, mely annak tudható be, hogy a közterületen szolgálatot el­látó rendőri állomány szakmai felkészültsége javult, széle­sebb látókörűek lettek, s a fel­ismert bűnügyekben gyorsan intézkednek. A közlekedési balesetek csökkenéséhez a város terüle­tén végrehajtott úthálózat-bő­vítés, fényjelző készülékek felállítása, valamint a közle­kedés fokozott ellenőrzése is hozzájárult. vem Telefon után, gáz előtt Mint arról már korábban is hírt adtunk olvasóinknak, Németkéren megszólaltak a telefonok. Körülbelül 450 tele­fonelőfizető van a településen, s városok megirigyelhetnék Németkért, mert a mintegy 2 ezer lakosra több mint ezer ki­épített vonal jut. Várhatóan tovább nőnek majd az igények a lakosság körében a telefon iránt. Most, hogy a távközlés megszervezésén és kivitelezé­sének koordinálásán túljutott a helyi önkormányzat, újabb nagy fába vágták fejszéjüket, gázvezeték kiépítése előtt áll­nak. Németkér Cecéről kapja majd közvetlenül a gázt, s a tervek szerint már az idei fű­tési szezonban „beindul" a rendszer. Támogatás az iskolásoknak A dunaföldvári képvi­selő-testület döntött arról, hogy a dunaföldvári la­kosú családok gyermekei, akik az általános vagy a középiskolába járnak 1500 forint tankönyvvásárlási támogatást kapnak az ön- kormányzattól. Ezt az összeget szeptem­berben vehetik majd át a tanévnyitók után.Az álta­lános iskola, a gimnázium, valamint a Sűrű Ferenc ál­tal létrehozott Szakoktatási és Ipari Centrum Kft.-be járó gyerekek közvetlen kapják meg az említett ösz- szeget. Ennyivel keveseb­bet kell fizetni a szülőknek a tankönyvekért. A nem Dunaföldváron tanuló gyermekek a pol­gármesteri hivatalba be­nyújtott iskolalátogatási igazolás felmutatásával vehetik igénybe az önkor­mányzat támogatását. Díszmükovácsok képezése Dunaföldváron Egy ősi mesterség rejtett értékei Kihalófélben vannak a ko­moly fizikai munkát igénylő, ősi mesterségek. A egyik kö­zülük minden bizonnyal állít­ható, hogy a díszműkovács. Dunaföldváron, a Sűrű Fe­renc által alapított Szakokta­tási és Ipari Centrum Kft. egy olyan tanfolyamot szervezett, melyen díszműkovácsokat képeztek. A tanfolyam elindí­tásához nagy segítséget kap­tak az Országos Képzési Ta­nácstól, mely anyagiakban támogatta a kovácsmesterek képzését. A kft pályázat útján nyert pénzösszege, valamint a Tolna megyei Munkaügyi Központ által adott pénzek adták az alapot, hogy a képzés beindulhasson. — Az ötlet úgy jött, hogy az intézmény profiljába illően export munkát szeretnénk vé­gezni, ehhez viszont olyan szakmát kellett választani, amivel ki lehet lépni a piacra. A díszműkovács mesterség éppen alkalmas volt, hiszen a tetszetős - napjainkban újra keresetté vált - tárgyak min­denkor értéknek számítanak - mondta Sűrű Ferenc, az in­tézmény igazgatója. — Hogyan sikerült ezt a régi mesterséget feleleveníteni, ilyen magos szintre emelni? — Rengeteg munkával és törődéssel. Nagyon nehéz volt az indulás. Először fel kellett „Bádog Benő", a kovácsok egyik remeke kutatni a megfelelő szakgár­dát, akik az oktatást végezték. A felvételi követelmény az volt, hogy a munka nélkül lévő jelentkezők „vasas" szakmával rendelkezzenek, tehát valamilyen előképzett­séget feltételeztünk. Azt hi­szem, hogy egyfajta szakmai intelligenciára van szükség a díszműkovács mesterségnél. Ezt is figyelembe vettük. Ki­lenc hónapba sűrítettük össze a tananyagot, mely elméleti és gyakorlati tantárgyakból állt. Az elméleti részben 450 órá­ban művészettörténetet, szak­rajzot, valamint szakelméletet tanultak. A gyakorlati rész 900 órából állt. Ez utóbbit az okta­tási központban erre a célra kialakított műhelyben végez­ték a hallgatók. A huszonhét jelentkezettből csak egy ember hagyta itt a tanfolyamot. — Mi történik a hallgatókkal, akik már végeztek? Azt hiszem, hogy nagyon nehéz lesz nekik az elhelyezkedés. — Ez nem így van. Azért, mert a pályázat alapján a vég­zettek ötven százalékát el kel­lene helyeznem. Nos, én nem­csak a társaság felének tudok biztosítani munkát, hanem az összes volt hallgatót foglal­koztatni tudom majd. A le­endő munkatársakkal már megkötöttük a munkaszerző­déseket is. Azt tervezem, hogy a dunaföldvári volt laktanyá­ban, melyet én vettem meg, egy kovácsüzemet alakítok ld. Itt kapnak majd helyet a most végzett tanfolyami hallgatók. Terveim szerint októberben megindulhat a munka, a ter­melés. — Honnan érkeztek a hallga­tók? — Három megyéből jelent­keztek. A legtöbben természe­tesen Dunaföldvárról és köz­vetlen környékéről, de jöttek a szomszédos megyékből is. A tanfolyamon végzetteknek bi­zonyítaniuk kell és akkor azt hiszem, hogy nem lesz gond az utánpótlással sem. A fiata­lok körében nagy a tanácsta­lanság a továbbtanulás tekin­tetében, viszont én remélem, hogy az ősszel beinduló szak­iskolai képzésre is lesz jelent­kező. * Miért értékes a dunaföld­vári szakközépiskola szinte egyedül állónak mondható kezdeményezése? - kérdeztük Polereczky Pétertől, a Tolna megyei Munkaügyi Központ képzési osztályának munka­társától. — Azért, mert az említett térségben nagy fokú a mun­kanélküliség. A tanfolyam be­indításának ötlete kiváló volt és mi is örömmel vettük tu­domásul, hogy egy szinte mára már ismeretlen mester­séghez kedvet tudtak csinálni a fiataloknak, hiszen a jó szak­ember képzése nagyon fontos. Főként, ha egy ilyen, szinte már kihalófélben lévő szak­máról van szó. Továbbá azért is nagyra értékeljük a kezde­ményezést, mert az országban szinte egyedülálló vállalko­zásba vágott bele Sűrű Ferenc. A Sűrű Ferenc által vezetett Szakoktatási és Ipari Centrum Kft. egy újabb pályázatot nyújtott be a Munkaügyi Központhoz munkaerőpiaci képzés tekintetében. A pályá­zat elbírálása folyamatban van.-Garay E.­Két nő nem elég! Telefonhelyzet Pálfán Eső után köpönyeg Nyaralni, nyaralni. Ez az igazi. Sokszor járok a Dunára, fürdeni, csónakázni. Nagy él­ményt jelent az embernek, ráadá­sul teljesen ki lehet kapcsolni a hétköznapok gondjait, problé­máit. Nemrég történt, hogy egy baráti társasággal töltöttünk lent néhány napot. Velem volt egy jó­barátom és kisfia, Dávid. Nagyon értelmes, úgy kilencéves forma srác. A társaság nagyrésze elment már, mi még maradni szerettünk volna, hármasban. Éppen a va­Annak idején a fővárosban láttam olyan konténereket, melyek szelektíven gyűjtötték a vissza nem váltható üvege­ket. A bolygót lassan elönti a felhalmozódott hulladék, s az államok többsége meg meri engedni magának azt a luxust, hogy nem foglalkozik a hulla­dékok újrafeldolgozásával. Persze vannak azért kivételek is. csorához készültünk, mikor be­szélgetésünk közben viccesen azt mondtam: — No, majd jól szórakozunk az elkövetkező napokban. Eszünk, iszunk, fürdünk és csónakázunk majd. Ha elromlik az idő legfel­jebb hozok két csajt magunknak. Dávid rosszallóan nézett fel mindkettőnkre és így szólt: — Jó ha tudjátok. Két nő nem lesz elég! (?) Szólni sem nagyon tudtunk a meglepetéstől, mire folytatta a gondolatot: — Miért, én hol le­szek addig ...? -ge­Pakson például a papírhul­ladék szelektív gyűjtésével próbálkoznak, s kiderül majd, sikerrel-e. A fenti célt szolgáló konténereket már elhelyezték a városban, a többi a lakoso­kon múlik ezután. Ami elgondolkoztató: az összegyűlt papírhulladékot nem itthon, Magyarországon, hanem Ausztriában hasznosít­ják. A telefonhálózat kiépítése nagyon sokáig váratott ma­gára Pálfán. A munkálatok különböző okok miatt az el­múlt év végén kezdődhettek csak el. Összesen százharmin­cán jelezték szándékukat az önkormányzat felé, hogy sze­retnének telefont lakásukba. A kivitelezés is csúszott valame­lyest, de ezév januárjában végre elindult. A központ ta­vasszal készült el. Részben lég-, részben pedig földkábe­len keresztül jut el az informá­ció az előfizetőkhöz. A kivite­lezés során kilenc kilométer kábel került a földbe. Jelenleg a légkábelek tartóoszlopait ál­lítják fel a községben. Ahhoz, hogy telefonhoz jussanak, ötvenezer forintot kellett befizetni a lakosoknak. Az állami költségvetésben ta­lálható egy olyan „rubrika", hogy a közüzemi beruházások esetén a lakosság hitelkonst­rukciójában az állam bizonyos mértékű kamatot vállal át. így a 24 ezer forint helyett csak hétezerötszáz forint kamatot kellett fizetni a lakosoknak, a többit az állam megtérítette. A központ kapacitása jelen­leg 180-as, ami minden bi­zonnyal jó ideig biztosítja a pálfaiak telefonigényeit. — Vannak-e további jelentke­zők? - kérdeztük a település pol­gármesterét. — Természetesen jelezték már többen, hogy szeretnének rácsatlakozni a telefonháló­zatra. Sajnálkozásomnak kell hangot adnom, mert amikor felmértük a falu igényeit, ak­kor az emberek nem gondol­ták komolyan, hogy az előre­lépésnek az egyik lehetősége a telefonvonal. Ha akkor Pálfa község lakossága, - hiszen mindenkit megkerestünk - komolyabban áll ehhez a kér­déshez, akkor ma nem száz­nyolcvanas központ van a te­lepülésen, hanem akár négy­százas - mondta Balogh László. -Garay­„Szelektív" próbaidő Mesterségük címere i, .„rr i .■____-jaw___ A vas csak kemény munkával alakítható.

Next

/
Thumbnails
Contents