Tolnai Népújság, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-18 / 194. szám
2 KÉPÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1994. augusztus 18., csütörtök Szökésben lévő terroristák „Carlos" letartóztatása után a figyelem azok felé a terrorista vezetők felé fordul, akiket még nem sikerült elfogni. Az AFP francia hírügynökség közölt egy listát a még szökésben lévő legkeresettebb terroristákról: Abu Nidal, a Forradalmi Fatah Tanács vezetője, akinek lakhelye hivatalosan Irakban volt 1990-ben. Abu Nidal szervezete számos terrorista akciót követett el: a csoport két emberét a svéd rendőrség keresi, négyet pedig a francia igazságügyi hatóságok, mert 1988-ban megtámadták a görög City of Poros nevű hajót. Ennek a támadásnak 9 halálos áldozata volt. Ugyanez a csoport intézett támadást az El A1 izraeli légitársaság repülőgépei ellen Rómában és Bécsben, 1985. december 27-én. Ezeknek a támadásoknak 20 halottja volt. Abu Daud egyike az úgynevezett „Fekete Szeptember" nevű palesztin titkos szervezet életben lévő vezetőinek. Ez a szervezet felelős a müncheni olimpiai játékok során meggyilkolt 17 izraeli sportoló haláláért. Az akció 1972. szeptember 5-én történt. Abu Da- udot, akinek valódi neve Mohamed Daud Audeh el-Ha- lizi, egyes arab körök forradalmi hősnek tartják. Állítólag visszavonult az aktív tevékenységtől, miután 1981-ben megúszott egy ellene intézett merényletet. Mohsen Sarif Eszfahani és Ahmed Taheri, két iráni, akit a svájci rendőrség azzal vádol, hogy 1990. április 24-én Genf mellett részt vettek Kazem Radzsavi ellenzéki vezető meggyilkolásában. 1992-ben Párizsban letartóztatták őket, de 1993. december 29-én „nemzetközi politikai okokból" Iránba toloncolták őket. Abdel Basszet al-Megrahi és Al-Amin Kalifa Fima, két líbiai, akiket az amerikai és a brit igazságügyi hatóságok keresnek. Ok követték el a skóciai Lockerbie város fölött a hírhedt Boeing-repülőgép elleni merényletet, amelynek során 270 ember halt meg. Négy iráni, akiket az idén július 18-án Buenos Aires-ben a zsidó szervezet székház elleni merénylet elkövetésével vádolnak. Á merényletnek 95 halálos és 159 sebesült áldozata volt. A négy iráni: Ahmed Falszafi, Mavasz Golam- reza, Akbar Parvares és Ab- basz Zarrabi valószínűleg tettese a Buenos Aires-i izraeli nagykövetség ellen 1992-ben elkövetett bombamerényletnek is. Akkor 30-an haltak és 200 sebesültek meg. Imád Mugnije libanoni Hezbollah-vezető, aki az izraeli titkosszolgálat szerint az Izrael elleni merényletek szervezője. A Sunday Telegraph című brit lap szerint ő követett el két merényletet Londonban is a múlt év júliusában. Az Egyesült Államok hatóságainak bizonyítékai vannak arról, hogy ő a felelős a libanoni amerikai nagykövetség ellen 1983-ban elkövetett bombatámadásért is. A nap információja Az iskolai szünidő finisét megkoronázó, izgalmas programmal várja az ifjúságot a fővárosban az Óbudai-sziget. Augusztus 18-25. között itt rendezik meg az Eurowoods- tock a Diákszigeten című nagyszabású rockfesztivált, amelyre olyan világsztárokat várnak, mint a Jethro Tull, a Jefferson Starship, a Byrds, az Alvin Lee (Ten Years After), a Grandmothers of Invention (Frank Zappa zenekara). A magyar pop-, rock- és jazz élet képviselői szinte mindany- nyian fellépnek. 350 együttes között ott lesz a hazai zenei élet színe java. A rendezők legfrissebb adatai szerint már több mint tízezer belépőt megvettek. Az egész hétre érvényes bérlet elővételben 1800 forintba került, a helyszínen 2300 forintért árulják. Ebben többek között benne van a sátorhely ára, a folyamatos orvosi ügyelet és a tisztálkodási lehetőség is. Napijegyet a helyszínen 300 forintért válthatnak az érdeklődők. A két nagy szabadtéri színpadon minden nap déltől este tizenegy óráig lesznek koncertek: az egyiken a rock- és az alternatív műfajok, míg a másikon a blues-, a jazz- és a folkzene kiválóságai lépnek fel. Hat kisebb színpadon neves fővárosi és vidéki zenei klubok szerveznek műsort. Sajátos színfolt lesz például az ír Kocsma, ahol akusztikus zenét is hallgathatnak a vájtfü- lűek. A rendezők a szórakoztatás mellett gondoskodnak a résztvevők olcsó étkeztetéséről és biztonságáról is. A tavalyi programról a rendőrség elismerően nyilatkozott, s remélhetőleg az idén is békésen telik majd el a hét. A területre tüos bevinni veszélyes tárgyakat, üveget, kést, botokat, fegyvert. A hatszáz rendezőből háromszáz folyamatosan a járja helyszíneket, s a rendőrség mellett a tűzoltóság, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, valamint a mentők is ügyeletet tartanak. N.Zs. Ferencet) Europress A Compaq az élen A Compaq Computer Corp., számítógépgyártó konszern ugrott az élre az amerikai számítógép-piacon az idei év első felében, maga mögé utasítva az IBM, az Apple Computer és a Packard Bell cégeket. A Gateway 2000 elektronikai vállalat az ötödik volt a sorban. Az „öt nagy" együttesen az amerikai számítógép-piac 52,5 százalékát mondhatta magáénak az év első hat hónapjában. Szlovén embercsempész Hét marokkói állampolgárt akart Szlovénián át Olaszországba csempészni egy szlovén embercsempész, akit a magyar határon őrizetbe vettek - tájékoztatta szerdán az MTI munkatársát dr. Németh Róbert, a Vas Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője. Az illegális határátlépési kísérlet a Vas megyei Bajánse- nye-Kercaszomor térségében történt, ahol kedden reggel a határőrjárőr feltartóztatta a mikrobuszt, amelyben a marokkóiak voltak. Mint kiderült, a szlovén „útikalauzuk" 350-1000 amerikai dollárt kért fejenként a marokkóiaktól, hogy eljuttassa őket Olaszországba. Az embercsempészt őrizetbe vették, s ügyében folytatódik a vizsgálat. Kiskörei erőmű-üzemzavar A Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Kiskörei Erőműben a harmadik turbina meghibásodása miatt olaj szabadult el. Ezért az érintett folyószakaszon az igazgatóság elrendelte a megfigyelőszolgálat működésbe állítását, a vízminőség folyamatos laboratóriumi vizsgálatát, s a szennyeződésről értesítette a Vízirendészeti Kapitányságot, valamint a szolnoki víziműveket. A vízminőségi szolgálat szerdán délelőtt jelentette, hogy a folyóba került olajszennyeződés eleje Ti- szabura térségében a 390-393 folyókilométerek között észlelhető, a víz felületén. A szennyezés hatástalanítására intézkedtek. Carlos és Magyarország — Nem véletlen, hogy Car- lost éppen most tartóztatták le - írja a grazi Kleine Zeitung, amely terjedelmes cikket szentel az Ausztriában is körözött merénylő életútjának. A terroristának ez a típusa ma már nem keresett cikk, nem beszélve arról, hogy egykori védelmezői mind halottak. Végül is azért válhatott naggyá, mert bizonyos politikai helyzetekben államférfiak saját céljaik elérésére használták eszközként - írja a lap, amely Kádár János fotóját is közli, megjegyezve, hogy a magyar politikus volt Carlos egyik pártfogója. A kommunista korszak régi szellemei ismét kísértenek Magyarországon, miután a francia vizsgálóbíró felkérte az országot, hogy adjon ki fontos információkat Carlos- ról - ezt írta szerdán a The Times című brit lapban Adam LeBor tudósító Budapestről. A tudósító hozátette, hogy Carlos a nyolcvanas évek elején több esztendőt Budapesten töltött, és ott volt támaszpontja, ahol fegyvereket tárolt és támadásokat tervezett. A The Times beszámolt arról, hogy Jean-Louis Brugui- ere francia vizsgálóbíró szerint a Carlosszal kapcsolatos legfontosabb információk még mindig Magyarországon vannak, és ha ezeket a nyugati vizsgálók nem kapják meg, akkor az azt jelenti, hogy Kelet- és Közép-Európában nem változott semmi. Magyarország átadott a vizsgálóbírónak egy hatoldalas jelentést, amely leírja Carlos ottani tevékenységét. Ám úgy tűnik, hogy Budapest visszatart egyes részleteket, mert fél, hogy lelepleződnek a források - írta a The Times tudósítója, és hozzátette: a jelek szerint Carlos részben azért választotta támaszpontjául Magyarországot, mert onnan könnyű volt tartani a kapcsolatot nyugat felé. A The Times emlékeztetett a magyar televízióban bemutatott titkos filmfelvételre, amelyen magyar titkosügynökök felszólították Carlost, hogy zárja be budapesti bázisát. Majd a tudósító így folytatta: egy nyugati diplomata szerint a hidegháború idején Kelet-Európa ugródeszka volt a nemzetközi terroristák számára. A terroristák előretolt tervező és hadtáp-bázisnak használták Budapestet támadásaikhoz, és fegyvereket is szállítottak onnan más szervezeteknek, például a baszk ETA-nak. Elfogták a láthatatlan gyilkost (7.) Ellenvélemények Tiszteletre méltók azok az írások, amelyek a balesetek körülményeit misztifikáló áltudományos elméleteket ostorozzák, a jelenségek tudományos elemzésének szükségességét hangsúlyozva. Szólni kell itt Lawrence David Kuscheról, az arizóniai egyetem könyvtárosáról, aki hasonló indítéktól hajtva könyvet írt a hajók és repülőgépek eltűnéseinek körülményeiről. Jó néhány valótlan eset kiszűrése, és az események tisztítása köszönhető neki. Néhány esetre azonban ez a tárgyilagos írás sem tudott elfogadható választ adni (pl. Mary Celeste, Star Tiger stb.), mert minden esetet egyediként akart megmagyarázni. Például az amerikai hadi- tengerészet 1918-ban nyomtalanul eltűnt 19 000 tonnás Cyclops nevű szállítóhajójának szerencsétlenségéhez elegendő magyarázatnak tartja, hogy az elsüllyedt hajót 1968-ban a tengerfenéken megpillantotta egy mélytengeri búvár vagyis nem „fekete lyukba" távozott a hajó, de az elsüllyedés oka és körülménye továbbra is nyitott kérdésnek mi- nósgül. Gyakran jelennek meg a sajtóban olyan cikkek, amelyek tájékozottságot sugallva, az említett munkára hivatkozva az egész vitatott jelenségcsoport létezését tagadják, tudománytalannak minősítve a Bermuda-háromszögre vonatkozó minden hipotézist. Az egyik gyakori vitatéma, miért nem láthatók a felszínre érkező gázok? A légtérbe ürítő tűzhányók gázaiba tekintélyes mennyiségű szilárd szennyező található. Ezek jelzik a légkörben a gázok útját, sokszor 15-20 km magasságig is. A legtöbb vulkáni gáz azonban szilárd szennyeződés nélküli állapotban színtelen, vagy csak igen nagy vastagságú rétege mutat halvány színeződést. Ezért valószínű, hogy a szilárd szeny- nyeződéstől megszabadult gázok vízfelszínen való megjelenése szabad szemmel aligha látható. Ä tengervíz szilárd szeny- nyezőket lekötő hatásának igazolására egyszerű fizikai kísérletet végezhetünk. (5.sz. ábra) Patentzáras üveget töltsünk félig vízzel, majd a víz felszínére fújjunk tömény cigaretta- füstöt. Zárjuk le az üveget. A víz felszínén gomolygó füst tejszerű képet ad. Tudvalévő, hogy a cigarettafüst kékesfehér színét a szilárd szennyezőktől kapja. Rázzuk össze alaposan az üveg tartalmát, s azt tapasztaljuk, hogy a víz felszínéről eltűnt a füst. Az edény „üres" felében lévő gáz színtelen, mint a levegő. Felnyitva az üveget még érezzük a víz felett levő gáz cigarettafüst-illatát, mert a gázokat nem kötötte le a víz, csak a szilárd szennyezőket. Amit a kísérlet során összerá- zássál értünk el, az a tengerfenék közeléből induló és a felszínre érkező vulkáni gázok hosszú útján teljesül. A közvélemény józan érdeklődéssel tekint a Ber- muda-talány felé, és a valóban megtörtént események reális magyarázatát várja. A térségben folyó amerikai-szovjet(?) kutatások, sok más oceanográfiai kérdés kutatásán kívül - ezt a célt is szolgálják. A józan ész azt igényű, hogy a misztikusnak tűnő jelenségek kétesen ható tagadása helyett mindenképpen tudományos alapokon álló magyarázatra törekedjünk. Ferenczy Europress A füstgázokból a víz kimossa a szilárd szennyezőket Román taxisrablok Apa a fiáról, Carlosról Altagracia Ramirez Nevas 74 éves venezuelai ügyvéd büszkén nyilatkozott fiáról, a francia vizsgálati fogságban lévő Carlosról. San Cristobal melletti tanyájáról szerdán ezt mondta a Daily Express címú brit lap tudósítójának: - Nincs miért sajnálkozni, sem nekem, sem a fiamnak. Ellenkezőleg, az erőszak szükséges. Ez az igazság kivívásának és a méltányos társadalom megteremtésének az egyetlen módja. Az apa elmondta, hogy fia előre megmondta neki: nemzetközi gerilla akar lenni. Ez Londonban történt két évvel Carlos első merénylete előtt, amelyet 1973. decemberben Edward Sieff, a Marks and Spencer áruházlánc elnöke ellen követett el. Carlos apja kijelentette, hogy fia nagyszerűen küzdött. - Tudta, hogy a világot nem fogja egyhamar átalakítani, és a kizsákmányolás még sok nemzedéken át folytatódik, de úgy gondolta, hogy a későbbi nemzedékeknek emléket hagy e korai próbálkozásokról - mondta az apa a Daily Expressnek. Két román rablót fogtak el és vettek őrizetbe kedden későn este a Nyíregyházi Városi Réndőrkapitányság nyomozói. Costel Baciu és Constantin Tudósé, mindketten 23 éves iasi lakosok, még hétfőn este raboltak ki egy helyi taxist a szabolcsi megyeszékhelyen. A rendőrségen tett vallomásuk szerint augusztus 12- én érkeztek Magyarországra munkavállalási céllal. A magukkal hozott ötezer forint gyorsan fogyott, ezért elhatározták, hogy kirabolnak egy taxist. A nyíregyházi MÁV-állomás előtt kinéztek maguknak egy Golf típusú bérkocsit, melybe beVölgység TV Bonyhád 19.00: Magazinműsor. A tartalomból: Esti mese, Könyvajánlat, Nemzetiségi olvasótábor, Adj vért! Ismét kosaras kupa. Kék fény. Képújság, sport. Harmincmilliós csalás kárpótlási jegyekkel Az eddigi feljelentések alapján több mint 30 millió forintos csalással vádolható egy kárpótlási jegyek felvásárlásával foglalkozó kaposvári ügynökség. A Donner ügynökség, mint kiderült nem szerepelt a cégnyilvántartásban, és hamis adószámot használt. Azt ígérték az ügyfeleknek, hogy a kárpótlási jegy értékének 60 százalékát azonnal kifizetik, de ha egy hónapig várnak, akkor már a teljes értéket vehetik fel az értékpapír tulajdonosai. Minderről több napilapban is hirdetést jelentettek meg. Jöttek is az ügyfelek, az APEH szerint 165 kárvallottja lehet a csalásnak, a leadott kárpótlási jegyek értéke 7000 és kétmillió forint között volt. A Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság adatai szerint volt, aki valóban megkapta a pénzt, de feltehetően ez csak arra volt jó, hogy a többiek is megbízzanak az ügynökségben. Ezidáig 110 feljelentés érkezett a rendőrségre, de szinte minden nap újabb és újabb kárvallottak jelentkeznek. Elsősorban Kaposvárról, de vannak külföldiek is a feljelentők között. A cég tulajdonosát, Szemenyiné Szerényi Szilviát egyelőre nem találják a nyomozók, állítólag Ausztriába menekült és azóta már „kimentette" férjét és gyermekét is. A rendőrség az Interpol segítségét kérte a csaló kézreke- rítéséhez. szálltak, és a város külterületére vitették magukat. A fuvarért 10 német márkát fizettek előre, s a kocsiban néhány szót váltottak németül, hogy azzal is megtévesszék a sofőrt. Menet közben egyikük kést tartott a gépkocsivezető nyakához, míg társa elvette az autóban lévő 1450 forintot, a 10 márkát, valamint egy videojátékot. A taxis nem ijedt meg rablóitól, hirtelen megfogta a kés pengéjét és eltörte azt. A támadói erre kiugrottak a kocsiból és elmenekültek. A bűnelkövetők végül lakossági bejelentés nyomán kerültek rendőrkézre. KÉPÚJSÁG Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-180 Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHlR Hírlapkereskedelmi Rt (Pécs, Nagy Lajos király u.l.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesftőknél, posta- utalványon és átutalással a 469- 98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámom Előfizetési díj: egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft. A megyén kívüli belföldi előfizetés postaköltséggel együtt egy hónapra 770 Ft. Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket szíveskedjék a kiadóhoz, a 74/316-211-es telefonszámon bejelenteni. Indexszám: ISSN 0865-9028