Tolnai Népújság, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-18 / 194. szám
NŐ A MEZEI LOPÁSOK SZÁMA (5. oldal.) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1994. AUGUSZTUS 18. CSÜTÖRTÖK ÁRA: 16,30 FORINT V. ÉVFOLYAM, 194. SZÁM Az Állatni Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szol- gálát Tolna Megyei Intézete optimális feltételeket teremtett a konferencia résztvevőinek számára. (3. oldal) Robbantással fenyegették a paksi atomerőművet A Paksi Atomerőmű Részvénytársaság diszpécser központja augusztus 17-én, szerdán ismeretlen szemlytől robbantással fenyegető telefonhívást kapott. Az erőmű vezetése azonnal megtette a szükséges belső intézkedéseket. A rendőrség bombakutató és tűzszerész szolgálata a fenyegetett épületeket átvizsgálta, robbanószerkezetet nem talált. A rendőrség megkezdte az ismeretlen személy kilétének megállapítását. Az ország villamosener- gia-teremelésének csaknem felét biztosító erőmű folyamatosan és zavartalanul üzemel. A részvénytársaság vezetése az esemény körülményeinek tisztázása érdekében további részletekről egyelőre nem ad tájékoztatást. Új határátákelők Szlovákiát és Magyarországot összekötő Szalka-Letkés határátkelőhely még augusztusban megnyílik, s a hamarosan nemzetközi határátkelővé minősítik át a Párkányt Esztergommal, valamint a Pelsőcöt Aggtelekkel összekötő átkelőt - erről döntött a szerdai szlovák lapok híradása szerint keddi ülésén a szlovák kormány a Horn Gyula pozsonyi látogatásán kötött megállapodás nyomán. Gyakoribb az erőszak Az év első felében 6,2 száza- Ezt az ORFK jelentette be lékkai csökkent az ismertté tegnap. A mintegy 200 ezer vált bűncselekmények aránya, bűncselekményből több mint de gyakoribbá váltak az erő- 70 ezret a fővárosban követtek szakos cselekmények. el. Kerékpárost gázoltak Tegnap délelőtt tíz óra harmincötkor Tolnán baleset történt. A Béri Balogh Ádám utca 23-as számú háza előtt L. J. tolnai lakos a menetirány szerinti jobb oldolon lévő kerékpársávból balra kívánt kanyarodni, s eközben K. I. szintén helyi lakos a kerékpárost elgázolta személygépkocsijával. A kerékpárost már nem sikerült megmenteni, kórházba szállítás közben életét vesztette. A halálos kimenetelű közlekedési baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják. BENÉPESÜLT ISKOLÁK. Talán a tanulók azt hiszik, hogy a nyári vakáció ideje alatt zárva vannak az iskolák, s azokat csak az ő kedvükért nyitják ki szeptember elején. Nos, ez nem egészen így van. Nagyon sok tanintézményben ilyenkor legnagyobb a hangzavar. Igaz, nem gyerekzsivaj ez, hiszen festők, burkolók, karbantartók, vízvezetékszerelők, kőművesek végzik a dolgukat, hogy a tanévkezdésre jobb körülmények között tanulhassanak a nebulók. Szekszárdon a Dienes Valéria Általános Iskolában például nem csak a vizesblokkokat újítják fel, hanem - amint az felvételünkön is látható - még a felállványozott épület tetején is építkeznek. (Folytatás a 3. oldalon.) (Fotó: Degré Gábor) RÖVIDEN Ha akkor Pálfa község lakossága komolyabban áll ehhez a kérdéshez, akkor ma nem száznyolcvanas központ van a településen, hanem akár négyszázas. (4. oldal) Őszi kalászosaink első (egyben legalapvetőbb) növényvédelmi művelete a ve- tőmagcsávázás. (5. oldal) Az utcai árusok nem koldusok. Vállalkozók ők, akik lega- lulról indulnak el és megragadják az alkalmat, hogy egy jobb életet alakítsanak ki maguknak. (7. oldal) Ha augusztus 20., akkor Bo- tond Kupa mondhatnánk immár teljes joggal. (8. oldal) Bronzéremmel a tarsolyában érkezett haza Spanyolországból Tolna megye női serdülő kézilabda válogatottja. (8. oldal) Mai számunkban: Maradnak az AWACS gépek A magyar kormány továbbra is támogatja a NATO AWACS-gépeinek járőrözését a magyar légtérben, ugyanakkor mielőbb részletes dokumentumban szeretné rögzíteni azok repülésének feltételeit. Ezt Keleti György honvédelmi miniszter közölte azt követően, hogy hivatalában fogadta George A. Joulwan amerikai tábornokot, a NATO európai főparancsnokát. Ne kerüljön Szekszárd Aranykönyvébe! Az érem különböző oldalai Szekszárdon a Pollack és Tartsay utcában, zúgolódnak, szervezkednek az emberek. Eddig sikerült elérniük, hogy az útvonal egyirányú legyen legalább egyes szakaszokon, most meg „autópálya" fenyegeti őket. Mindenki keresi azt az ismerőst, aki vélhetően segíteni tudna a számukra végzetes döntés megelőzésében. Egyfajta véleménynek, miszerint a városközpontot tehermentesítő útvonal megépítése többek érdekét szolgálja, mint ahányan az új út nyomvonalának közelében laknak már helyet adtunk. Tulajdonképpen erre akart reagálni először egy olvasónk, aki az északi kertvárosban lakik. Véleményét le is írta, el is mondta. Álláspontjával enyhén szólva nincsen egyedül, más kollégákat is megkerestek mások az érintett terület mellett élő - zömmel idős - emberek. Azért jöttek, telefonáltak, hogy védelmet kérjenek hátralévő életük nyugalma érdekében. Miért nem döntöttek előbb, de a lakosság tájékoztatása mellett? Ha eddig nem volt sürgős, most miért lett az? (Folytatás a 3. oldalon.) Yadkendert találtak Somogybán Ezúttal Somogy megyében találtak kábítószer-ültetvényt. A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint bizonytalan fajtájú kender-ültetvényre bukkantak Tótújfaluban, a Dráva Menti Téesz bérelt területén. Mágyar-román közös szalmonella-vizsgálat A jövőben a nagyváradi járványügyi intézet is vizsgálni fogja a Körösök szalmonella- fertőzöttségét - jelentették be szerdán Békéscsabán abból az alkalomból, hogy a nagyváradi állomás és a Békés megyei tisztiorvosi szolgálat megegyezett az együttes vizsgálatokban. A Körösök vizének romániai (Bihar és Arad megyei) járványügyi ellenőrzésére azért van szükség, mert a nyáron a fürdőzők megbetegedései nyomán szalmonella-fertőzést mutattak ki a Békés megyeiek a Körös-vízben, de az eredetét akkor nem sikerült kideríteni. Farmerexpo Farmerexpo kezdődött szerdán Debrecenben: hazánk jelenleg legnagyobb mező- gazdasági és élelmiszeripari vásárát Manninger Sándor, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára nyitotta meg a helyi agrártudományi egyétem sportcsarnokában. Az augusztus 21-ig nyitva tartó vásáron 10 országból 250 cég mutatja be termékeit. A mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításhoz kapcsolódva számos szakmai tudományos konferenciát is rendeznek. Az európai sertéstenyésztési konferenciára például 20 nyugati országból érkezik előadó, s ott lesz 300 termelési szakember. A konferenciához kapcsolódóan ezer négyzetméteres cirkuszi sátorban állatbemutatót nyitottak meg, amelyen 200 sertést láthatnak az érdeklődők. A NAP HÍREIBŐL A Magyar Nyelvészek Kongresszusa Az MTA Nyelvtudományi Intézte, a Magyar Nyelvtudományi Társaság és az Esz- terházy Károly Tanárképző Főiskola szervezésében rendezik meg a Magyar Nyelvészek VI. Nemzetközi Kongresszusát Egerben, augusztus 23-26-a között. A hazai résztvevőkön kívül Szlovákiából, Romániából, Ukrajnából, Jugoszláviából, Oroszországból, Japánból, Amerikából is érkeznek nyelvünk kutatói és oktatói a konferenciára. A „Liszt Ferenc” balesete Nincs magyar sebesültje annak a vasúti balesetnek, amely kedden este történt a burgenlandi Bruck an der Leitha állomásánál. A Bécsből este fél hétkor indult Liszt Ferenc express a brucki pályaudvaron szabályosan állt, amikor a szerelvénybe belerohant egy mozdony. Az utasok közül tizet könnyebb sérüléssel a hamburgi kórházba szállítottak. Páneurópai Piknik Fertőrákoson A vasfüggöny áttörésének ötödik évfordulója alkalmából Páneurópai Pikniket rendez augusztus 19-én Fertőrákos térségében a Páneurópa Unió Magyar Egyesülete. A megemlékezés fővédnöke Habsburg Ottó, az Európa Parlament képviselője, a Páneurópa Unió nemzetközi elnöke. Először megkoszorúzzák a volt NDK állampol- gáriainak áttörése helyszínén emelt emlékoszlopot, majd az ökumenikus istentisztelet lesz. Őszre elárasztják a nagymarosi „gödröt” Hamarosan már nemhogy vízteleníteni nem kell a nagymarosi körtöltésen belüli munkagödröt, hanem éppenhogy elárasztják azt. A munkagödör folyamatos víztelenítése évente 15 millió forintba került. A helyreállítási munkák jól haladnak, így november közepén feleslegessé válhat a víztelenítés, és a gát fokozatos elbontásával megkezdődhet a több hónapig tartó elárasztás, az űj hajóút előkészítése. Ennek átadása a jövő év tavaszán történhet meg. Szezonvég a füzetgyárban Befejeződött az iskolai füzetgyártási csúcsszezon a Fűzfői Papír Rt.-ben. A csaknem négy hónapig tartó folyamatos - szombat, vasárnapi, négyműszakos - termelésről átálltak a normál munkarendre. A dolgozók nagyrésze nyári szabadságra ment, miután harmincegy millió darab füzetet átadtak a nagykereskedelmi cégeknek. Magyarquebeci kapcsolatok Dunai Imre, az ipari tárca államtitkára nagyra értékelte, hogy Kanada magyarországi tőkebefektetései meghaladják a 100 millió amerikai dollárt, és további 80-100 millió dollár értékű beruházást készítenek elő. Minderről az államtitkárnak Norman Riddellel, a kanadai québeci tartományi kormányzat nemzetközi kapcsolatok minisztériumának miniszterhelyettesével Budapesten folytatott tárgyalásán volt szó. A kanadai beruházásoknak megközelítően a fele érkezik Quebecből, és a tartomány hasonló részaránnyal részesedik a magyarországi kivitelből is.