Tolnai Népújság, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-02 / 180. szám
6 KÉPÚJSÁG MAGAZIN 1994. augusztus 2., kedd Poljakov, a szovjet szuperkém Dmitrij Poljakov, a szovjet hadsereg hírszerzésének néhai tábornoka felbecsülhetetlen értékű doukumentumokat juttatott el a CIA-nak, és ezzel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hidegháborúból a Nyugat került ki győztesen - jelentette ki a Time című amerikai hetilapnak James Wool- sey, a CIA igazgatója. Az interjút, amely a lap augusztus 8-án utcára kerülő számában jelenik meg, az AFP és az AP ismertette. Woolsey elmondta, hogy a szovjet szuperkémet a februárban életfogytiglani börtön- büntetésre ítélt Aldrich Ames adta fel a moszkvai titkosz- szolgálatnak. Poljakovot hazaárulás vádjával kivégezték. A CIA-főnök az interjúban beszámolt Poljakov legjelentősebb fogásairól. A hatvanas évek elején a szovjet katonai hírszerzés (GRU) tisztjeként Rangoonban teljesített szolgálatott, ahol megszerezte a vietnami és a kínai hadseregre vonatkozó szovjet dokumentumokat. Később a GRU kínai osztályának vezetőjeként lefényképezte mindazokat a dokumentumokat, amelyek a kínaiszovjet viszony romlását fedték fel. Woolsey szerint a Pol- jakov-féle anyag hatalmas segítség volt az Egyesült Államoknak, hogy nyisson a Kínai Népköztársaság felé, és Richard Nixon akkori elnök 1972-es pekingi látogatását az amerikai fél a szovjet kém által küldött dokumentumok alapján készítette elő. Poljakovot 1974-ben tábornokká léptették elő, és így hozzájuthatott a szovjet hads- reg fegyverzetére vonatkozó adatokhoz is. Megszerezte például a szovjet harckocsielhárító rakéták technikai leírását, amely nagy segítségére volt az amerikai haderőnek az Öböl-háborúban. Rendkívüli fontosságú volt az a szigorúan titkos havonként megjelent napló is, amely a legfelsőbb szintű szovjet katonai vezetés tanácskozásain elhangzottakat rögzítette. Washingtonban Poljakov eme „szerzeményéből" tudhatták meg, hogy Moszkva nem bízik nukleáris háború megnyerésében. A kémet 1980 júniusában külföldről hazarendelték, majd eltűnt. A Pravda 1990 januárjában számolt be arról, hogy Poljakovot 1988. március 15-én kivégezték. Wooslay szavai szerint a szovjet kém által küldött dokumentumhalmaz 25 asztalfiókot tölt meg. A CIA főnöke úgy tartja, hogy az amerikai hírszerzés sok tehetséges szovjet kémmel dolgozott, de Dmitrij Poljakov mindegyikük fölé nőtt. Mint ahogy Woosley fogalmazott: ő volt az ékszer a koronán. Japán holdállomást akar Tokiót egy hat űrhajós befogadására alkalmas holdállomás ambiciózus terve foglalkoztatja, amely 2024-ig, harminc évre szól, és ha „zöld utat" kap, nem kevesebb 28 milliárd dollárt emésztene fel. A „Föld és Hold társaság" , amely a japán ipar húsz legnagyobb vállalatcsoportját tömöríti és űrkutatási szakértők is helyet foglalnak benne, a nagyszabású elképzelést tartalmazó tervezetet már átadta a szigetország világűrbeli tevékenységét irányító kormánybizottságnak, ahol máris kedvező fogadtatásban részesült. Az ambiciózus, ámbár még távoli tervről a Japan Times című angol nyelvű lap számolt be nemrég. Az első lépésként 2005-ig öt H-2 típusú rakétát bocsá- tanának fel, amelyeknek a feladata lenne egy, a holdállomás számára alkalmas hely kiszemelése. A rakéták segítségével pályára állítanának egy műholdat is a Hold körül, valamint két automata űrszondát is az égitestre küldenének. A második szakasz 2016-ig tartana és ekkor épülne robotok segítségével egy oxigénelőállításra, valamint fémek begyűjtésére alkalmas berendezés. Ezzel a céllal a H-2 rakéta tizenkét tökéletesített változatát bocsátanák fel. A harmadik és egyben utolsó szakaszban nem kevesebb mint 72 rakétát juttatnának Földünk hűséges kísérőjére és ezek révén befejeződne a holdállomás építése. A program kitalálói úgy gondolják, hogy Japán rendelkezik a valóra váltásához szükséges valamennyi technológiával, ennek ellenére külföldi partnerek részvételét is kezdeményezték. Mindezt egyedül is képesek vagyunk megvalósítani, de jobban szeretnénk, ha ez egy nemzetközi projekt része lenne, mégpedig az Egyesült Államoknak a nemzetközi űrállomás felépítésére előterjesztett programja alapján. E programhoz azóta Európa, Japán és Kanada is csatlakozott. — Mindez nem utópia vette védelmébe a grandiózus tervet a japán űrkutatási ügynökség egy korábbi vezetője, aki azonban ma is igen jól értesült a témában. — A program képes nagy jövőt garantálni a H-2 japán rakétának, amely sokra képes, de túl drága ahhoz, hogy jelentős konkurense lehetne a többinek - véli egy nyugati szakértő. Mint mondja, első látásra a japán elképzelés nem irreális, bár technológia-igényessége és igen költséges volta miatt nehéz megítélni tényleges megvalósíthatóságát. Japán februárban sikerrel bocsátotta fel az első H-2-öt, az első teljes egészében japán építésű hordozóeszközt, amelynek teljesítőképessége bátran összehasonlítható az európai együttműködéssel épült Arian-IV rakétával. Tokió 2000-ig Hope néven akar felbocsátani egy automata űrállomást a H-2 hordozórakéta egy tökéletesített változatával. Japán első műholdját Muses-A néven már 1990-ben elindította a Holdra. Helikopter-kísérlet Az amerikai haditengerészet a NASA segít- A kísérlet befejeződött, kezdődik a széria gyár- ségével új helikopter rotort kísérlezetett ki. En- tás. A helikopter közeledését, most majd csak a nek segítségével zajtalanná válik a helikopter, hangtalan levegő mozgás jelzi csak. A Föld titkainak nyomában Az Amerikai Országos Űrhajózási Hivatal (NASA) nemrégiben fényképeket tett közzé egy olyan kráterről, amelynek feltehetőleg köze van a dinoszauruszok kihalásához, illetve egy ókori arab városról, Ubarról, amelyet több ezer éve temetett be a sivatag homokja. A NASA áprilisban bocsátotta fel azt a speciális űrradart, amelynek segítségével fény derülhet a Föld soksok titkára. A most készült fényképek új részleteket mutatnak a mexikói Yucatán-félszige- ten lévő Chixulub kráterről, amely valószínűleg a Földbe csapódott aszteroid vagy üstökös következtében keletkezett 65 millió évvel ezelőtt. A tudósok feltételezése szerint az ütközés következtében jelentősen megváltozott az éghajlat, és ezért pusztultak ki a dinoszauruszok. Az, hogy a jövőben is előfordulhat ilyesmi, a Shoe- maker/Levy 9 üstökös és a Jupiter összeütközése után került a figyelem középpontjába. Dr. Diane Evans, az űrradar projekt igazgatója szerint a radar segítségével olyan édesvízi forrásokra és geológiai törésekre bukkantak, amelyek az ütközés kövtkeztében jöttek létre. Az ománi Ubart 1992-ben fedezték fel. A sivatagi város a tömjénkereskedők kedvelt helye volt, és valószínűleg homokviharok temették be Krisztus előtt 2800 és Krisztus után 300 között. Ubarban jelenleg régészek folytatnak ásatásokat. Evans szerint a radar a városba vezető, eddig még feltáratlan régi kereskedőu- takat is ki tudja mutatni - írja a Reuter. Az érzékeny műszert egy augusztus 19-re tervezett űrrepülés alkalmával ismét felbocsátják. A tudósok szerint ezzel az eljárással a szakértők sokkal többet megtudhatnak a glo- ■bális felmelegedésről, a vulkáni tevékenységről és a potenciális természeti katasztrófákról, mint az eddigi eljárásokkal. Nem ismerik? A világ leghatalmasabb katonai gépezetét ellenőrzi, légiflottáknak parancsol, rendszeresen megjelenik a televízió képernyőjén. William Perry amerikai védelmi miniszter múlt kedden hivatalos volt a Capitoliumba, hogy a szenátus és a képviselőház együttes ülésén meghallgassa Husszein jordániai király és Rabin izraeli miniszterelnök történelmi beszédét. „Elnézést Uram, merre van itt a férfi WC?" - kérdezte meg az egyik biztonsági őrtől. „Uram, Ön kicsoda?" - tudakolta az őr. „A védelmi miniszter" - válaszolta Perry. Nyolc lábon a kráter belsejében Alaszkában egy robot első ízben közvetít rendkívül érdekes képeket egy aktív vulkán kráterének belsejéből. A „Dante II" az Anchorage-tól nyugatra fekvő Mount Spurr nyílásának belső falán mászik lefele. A vulkán 1992-ben és 1993-ban háromszor kitört. Az amerikai tudósok azt remélik, hogy új ismereteket szereznek a vulkán tevékenységéről és arról a lehetőségről, hogy várható kitöréseket pontosabban jelezhessenek előre. A nyolc aluminium lábon lépkedő „szörnyeteg" útja idáig zavartalan volt. Másfél évvel ezelőtt egy hasonló robotmisszió, amelyet az Ank- tartiszon akartak végrehajtani, kudarcot vallott: a „Dante I" csak hét méter mélyen volt képes a kráterba behatolni. A „Dante II" kalandos útját a pittsbourgh-i, a washingtoni és az anchorage-i egyetem kutatói számítógép-közvetítette televízióképeken követhetik nyomon. A robot műhold és üvegszál optika segítségével három dimenziós felvételeket küld a kráter belsejéből. A tudósok úgy érzik, mintha a robot fedélzetén lennének. A „Dante II" hóval és iszappal borított akadályokon és szikla törmelékeken hatol át. Anntenái érzékelik az akadályokat. A három méter magás roboton hat videokamerát helyeztek el és számos érzékeny mérőműszert. Mozgását az Anchorage-ban lévő központból vezénylik, a készülék azonban maga is képes felismerni az akadályokat és áthatolni azokon. A NASA, az amerikai űrkutatási hivatal reméli - írja a DPA német hírügynökség - , hogy az új robottechnológiát használhatja majd az űrkutatásokban is. így például a Mars-kutatás során. Fantomhajók fosztogatnak Kelet-Azsia vizein Hamis papírokkal közlekedő fantomhajók fosztogatják Ke- let-Ázsia vizein a teherhajókat. A reneszánszát élő kalózkodás egyre elterjedtebb - állítják a szakértők. Egy, a témáról most befejeződött Kuala Lumpur-i tanácskozáson kiderült, hogy évente 200 millió dollár értékű rakomány kerül kalózkézre. A Nemzetközi Hajózási Iroda (IMB) a múlt évben húsz fantomhajó esetében kezdett vizsgálatot. A hajók többségét Hon- durasban és Panamában jegyzik be és olyan rakománnyal tüntetik fel, amelyet könnyű eladni. A fantomhajókat általában ta- iwani és hongkongi kínai bandák, illetve szingapúri, bangkoki gengsztercsoportok üzemeltetik. A bandáknak „földalatti" bankrendszere van a pénzmosásra és a kínai embercsempészetben is aktívan részt vesznek. A legforróbb területek tavaly a Kína környéki vizek voltak, idén a kalózkodás központjává Malajzia vált. Szakértők szerint ez a kínai kormány erőteljes fellépésének volt köszönhető - írja a Reuter. A hanoi Nagy Tó milliomosai A vietnami főváros nyugati részén fekvő tó régebben a béke és nyugalom térsége volt. A parton pagodák emelkedtek és konyhakertek terültek el. A gazdaság liberalizálása azonban felkeltette az étvágyat: a parton a telekárak felszöktek, és megkezdték a tó feltöltését, hogy drága négyzetmétereket lehessen nyerni. Hanoinak ez a része a spekulánsok, a külföldi vállalkozók és a vietnami újgazdagok Mekkája lett. Teherautószámra hozzák a földet, a homokot és más anyagokat, hogy megnöveljék a parcellákat. 1992-ben nem kevesebb, mint 30 ezer négyzetmétert vettek el illegálisan a víztől. Abban az országban, ahol az átlagjövedelem nem haladja meg az évi 220 dollárt, a tó partján jelenleg már 1000 dollárba kerül egy négyzetméter terület. A tópart lakói meggazdagodtak. Egyesek eladták telküket, mások, mint például Nguyen, egy 61 éves konyhakertész a hotelszakmát választotta új hivatásául. Mint az AFP francia hírügynökségnek Nguyen elmondta, telkét 200 ezer dollárra becsüli. 100 ezer dollárt fektetett be. Ez a pénz olyan megtakarításokból származik, amelyek eredetét nem volt hajlandó elárulni. A konyhakertész háromemeletes szállodát épített. Hasonló hotelek tucatjával emelkednek a tó partján. Miután Vietnam megnyitotta kapuját a külföldi tőke előtt, több jelentős európai és ázsiai tőkéscsoport nagy szállodákat épített, amelyeket olyan vonzó nevekkel lát el, mint „Arany szálloda", vagy „A nyugati tó gyöngye". A vietnami kormány is részt vesz a tó partján folyó lázas építkezésben. Egyes vezető kormánytagok azonban joggal félnek attól, hogy a túlságosan gyors és szabályozatlan fejlesztés megöli az aranytojást tojó tyúkot. „Carlos” emlékiratai A leginkább „Carlos, álnéven ismert terrorista - valódi nevén Iljics Ramirez Sanchez - akinek több véres merényletet tulajdonítanak számos európai országban, az emlékiratain dolgozik Skóciában. Az AFP hírügynökség jelentése szerint legalábbis ezt erősítette meg szombaton az Editoria Universitaria velencei kiadó. Az AFP-hez eljuttatott közleményében a kiadó forrásként egy Omar Vi- dolbo álnéven publikáló venezuelai származású angol írót jelölt meg, aki együtt dolgozik „Carlos"-szal az emlékiratok szerkesztésén. Cáfolva azokat a híreszteléseket, amelyek szerint „Carlos" jelenleg Bejrútban tartózkodik, az Editoria Universitaria 1995. februárt jelölte meg az emlékiratok valószínű megjeleKopp a Vörös Hadsereg Frakció nevű terrorszervezet tagja volt. „Carlos" nevét legutóbb az 1982- ben a Toulouse és Párizs közt közlekedő „Le Capitole" expressz ellen elkövetett merénylettel hozták összefüggésbe, amely öt halálos áldozatot követelt. A merénylet célpontja állítólag Jacques Chirac párizsi polgármester volt. nése időpontjaként. Azt is tudatta, hogy az olasz nyelvű kiadást vállalta. Végül a kiadó elzárkózott további részletek ismertetésétől az emlékiratokkal kapcsolatban. A negyvenes éveiben járó „Carlos"-t, egy venezuelai ügyvéd fiát, akit a szabadlábon levő legveszélyesebb terroristák egyikének tartanak, az Interpol jelenleg is körözi. Felesége, Magdalena