Tolnai Népújság, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-13 / 190. szám

Szombat, 1994. augusztus 13. TOLNAI NÉPÚJSÁG 9 Nemzeti üdülés A Pallavicini kastély ma szálloda csolatot, a náluk érdeklődő számára máshonnan kérnek jegyet. Ezen a téren egyéb­ként kedvező változást hoz majd az egységes számítógé­pes nyilvántartás kialakítása. Nálunk is itt vannak már a számítógépek. Ha kiépül a hálózat, könnyebb lesz a legmegfelelőbb helyet aján­lani, választani - mondja Pa- csai László. A harmadik negyedévi, tehát jórészt a főszezonra ér­vényes ajánlatok között Tolna megyében a legolcsóbb egy két személyes, félpanziós zirci üdülés volt, 12.705 fo­rint. A legdrágább egy, a szántódi Panoráma üdülőbe szóló jegy. Kettő plusz né­gyes elosztásban, tehát hat személyre, teljes panzióval 51.678 forintba került. Az összeg a jövedelmi viszo­nyoktól, vagy a munkahely, a munkahelyi szakszervezet „hozzáállásától" függően a felére is csökkenhet. — Egyre népszerűbbek a hegyvidéki üdülések - mondja Pacsai László. - Ke­vésbé függenek az időjárás­tól, mint a balatoniak, a prog­ramok kiválóan alkalmasak arra, hogy az évközben kissé szétzilálódott családokat is­mét „összerázzák", harmo- nikusabbá váljék a szülő és a gyerekek közötti kapcsolat. No, meg az sem mellékes, hogy a jegy mennyibe kerül, és összességében az üdülés mennyire apasztja meg a mostanában amúgy sem vas­tag családi pénztárcákat. Mert azért Szilvásváradon jóval kevesebbe kerül teszem azt egy főtt kukorica, vagy jégkrém, mint Siófokon. Márpedig, különösen a 2-3-4 gyerekes családoknál ez egyáltalán nem mellékes. Szilvásvárad, Kastély Ho­tel „Szilvás". A Panoráma útikönyvek Magyarország című kötete többek között ezt írja Szilvásváradról: a Bükk északi lábánál fekvő üdülő­hely, idegenforgalmi köz­pont. Fekvése rendkívül szép. Látnivalók: Orbán ház, Református templom, Lóte­nyésztés-történeti kiállítás, szüvásváradi park, Pallavi­cini kastély, lipicai ménes, lovaspálya és lovarda, Sza- lajka-völgy, vadaskert, erdei múzeum, pisztrángos tavak, Szikla-forrás és tava, Fá­tyol-vízesés, Szalajka-forrás, Istállóskői barlang. A Kastély Hotel tulajdon­képpen három részből áll. A kastélyból, a parkban felépí­tett kis kőházakból és néhány nagyobb épületből, ame­lyekben összkomfortos, két­szobás lakosztályok várják a pihenni, üdülni érkezőket. A Toboz Regionális Üdültetési Kft. panzióinak, szállodái­nak, szanatóriumainak és gyermeküdülőinek sorába tartozik. — Nemcsak a kifejezetten pihenni vágyóknak állunk rendelkezésére, de szerve­zünk konferenciákat, egész­ségügyi szolgáltatásainkat szintén igénybe vehetik, és megtarthatják nálunk akár a családi ünnepeket is - mondja Borbásné Hódosi Mária, a Szilvás Hotel igaz­gatónője. Valószínűleg min­dent tud, amit az üdültetés­ről, vendégfogadásról tudni lehet, hiszen éppen 35 esz­tendeje dolgozik ezen a terü­leten. — Hajdúszoboszlón kezd­tem '72-től vagyok Szilvásvá­radon, és '83-tól vezetem a hotelt. Jönnek hozzánk ven­dégek a nemzeti kedvezmé­nyes üdültetés keretében és azon kívül is. A kis házak a parkban alkalmasak a csalá­dos üdültetésre, bár meg kell mondanom, hogy ezek a hatvanas-hetvenes évek igé­nyei, pontosabban lehetősé­gei szerint épültek. Zuha­nyozó van bennük, a WC vi­szont külön épületben talál­ható. Ha valala úgy jön hoz­zánk, hogy az igényei, a pénztárcája és a lehetőségek között meg tudja teremteni az összhangot, akkor jól érzi magát. Egyébként ez jel­lemző a vendégeinkre. Jó ötórányi autózás után értünk Szilvásváradra. Szek- szárd, Kecskemét, Cegléd, Jászberény, Heves, Eger és végül az úticél. Az elhelyez­kedés, szétpakolás után men­tünk vacsorázni. Az ebédlő a régi „békeidőket" idézte, meg ugyanezt a már említett ételadag is. És később sem csalódtunk: három ajánlat közül választhattunk, az ét­kezési idők rugalmasak, a ki­szolgálás gyors és figyelmes. Olykor-olykor még egy or­gonista is „csinálta" a hangu­latot, miközben a hajdani SZOT által fémjelzett „eccáj- gal" falatoztunk. — Nekünk se könnyű az utóbbi években - mondja az igazgatónő. Régebben az ál­lam, a szakszervezet egya­ránt adott támogatást. Az utóbbi időszakban nehéz volt talpon maradni. Talán az új kormány szociális téren ér­zékenyebb lesz. Szeretnénk egy komplex felújítást vég­rehajtani, megfelelni a kor követelményeinek, a vendé­geink igényeinek, s elérni, hogy néhány éven belül „ön­fenntartók" legyünk. Nem hinné el, ha megmondanám, milyen alacsony az alkalma­zottaink munkabére. A gondokból az üdülők keveset látnak. Igaz, nem is ezért jönnek ide. A legtöbben részt vesznek a szervezett programokon, és aki megbí­zik Pleszkó Olga „animátor" azaz programszervező aján­latában, az nem csalódik. Még akkor sem, ha ki-kisvo- natozik a Szalajka-völgybe, ahol Olga húszesztendős praxisa alatt egyszer sem kapta el a zápor az általa ve­zetett kirándulókat. Nos, bennünket elkapott, olyan tisztességesen, hogy még a .. . szóval mindenünkről csö­pögött, azaz ömlött a víz. Biztosan sokszor megem­legetjük még a Szalajka-völ- gyi sétát, mint ahogy az agg­teleki, az egri, a szlovákiai ki­rándulást, a múzeumban lá­tott élő lovakat, az állítólag dacból épített szilvásváradi református templomot. Lesz mire emlékezni, és egyálta­lán nem baj, ha évek múlva azzal kezdjük a nosztalgiá­zást: Emlékszel, amikor a Szalajka-völgyben bőrig áz­tunk? Gyuricza Mihály Cél: a fogyasztás visszaszorítása Nemhiába szánta rá magát mind több lap a közelmúlt­ban arra, hogy fogyókúrás recepteket, ötleteket közöl­jön. Ez volt a szükség dik­tálta sláger. Csomózd össze a gatyagumit, s vágj jó képet hozzá; karcsú vagy. Fitt. A polgárok többsége nem sokat gyarapodott az elmúlt kormányzati ciklus alatt. (Tisztelet a kivételnek?) A pénz nem általában volt ke­vesebb mint azelőtt, hanem a megnövekedett igényekhez képest. Kinyílt Európa ka­puja, s bepillanthattunk oda. Kár volt. Mert vérszemet kaptunk. S mostmár nem csak az igahúzásból, hanem az abrakolásból és az istál- lóztatás előnyeiből is részel­tetni akarunk. A hely és az idő kötelez, követel. Nem a tundrában élünk, hanem egy civilizált kontinens közepén, s nem a gőzmozdony, hanem a hideg magfúzió térhódításakor. Nem vagyunk csórébbak, mint mondjuk harminc esz­tendővel ezelőtt, de a hatva­nas években ugyebár itt senki sem akart Volkswagen haszongépjárművet, vagy Moulinex mikrohullámú sü­tőt vásárolni, most meg akar(na). Ám csak keveseknek ada­tott meg a közelmúltban, hogy a XX. század technikai csodáit (működő autó, meg­bízható háztartási gép, prak­tikus felvevő) hazavihesse. A többség „fogyókúrázhatott", kisebb versenysúllyal száll­hatott csak ringbe, vágyait redukálva. Tőlük a jogosnak hitt igények elérhetetlen álomképekként libbentek tova. S úgy tűnt: egy élet is kevés lesz pótolni a fogyasz­tás okozta súlyveszteséget. Ezért örvendetes, hogy az új kormány meghirdette a fogyasztás visszaszorítását. Vége a koplalásnak! Végre kedvünkre hízhatunk, lak- mározhatunk! Wessely Pufók ufók? Divatba jöttek az UFO-k, az azonosítatlan és eleddig azono­síthatatlan repülő tárgyak. No, meg az abban ülő kis zöld em­berkék. Lassan őket „használjuk,, már mindenre. Ha valaki va­lamit nem tud, és nem is áll szándékában utánanézni, vagy akár csak gondolni a dolgoknak, akkor ráfogja az ufókra. A magya­rázatokat persze lehet kívül helyezni az emberiségen, - még az is lehet, hogy egy részük ott is van - csak kérdés, hogy ezzel a módszerrel közelebb jutunk-e a lényeghez, az ember és a ter­mészet, valamint az emberi természet megismeréséhez. Itt van például a természetgyógyászat. Csak azért, mert misz­tikusnak tűnik, mindenki lelkesedik érte, s orvos helyett eljár a hat hetes gyorstalpalót végzett „reflexológushoz,,. Nem véve tudomást arról, hogy a keleti gyógymód ötezer éves kultúrák tudásanyagait tartalmazza. Ezeket egymilliárdnál is több ember gyógyítására használják, és Ázsia országaiban egyetemen oktat­ják. Nem lehet egy tanfolyamon elsajátítani, viszont ha magya­rul nem, hát más nyelven biztos lehet olvasni róluk. A példákat szinte az élet minden területéről hosszasan sorol­hatnánk. A vitaminokat csak viszonylag későn fedezte fel az emberiség, de ez nem akadályozta a hajósokat - akár a vikinge­ket az emberiség hajnalán hogy savanyúkáposztát vigyenek hosszabb tengeri utakra - vitaminhiány ellen. A szagát se bírom, mondja a közmondás, ami azt jelenti, hogy utálom az illetőt, nem akarok a közelébe se menni. Más embe­rek pedig igyekeznek minél közelebb kerülni egymáshoz, mert jól érzik magukat a másik aurájában. Ki ne érezte volna már, hogy a szeretett személy közelében - például az anyja ölében - csülapodnak a fájdalmak, jobb az ember közérzete? Az utcán, ki nem tudja megállapítani, hogy a vele szembejövő ismerős szándékosan néz-e el mellettünk, vagy pedig tényleg nem vett észre, és azért nem köszönt. Emlékezzünk csak vissza a televízió barchoba-játékára. Ha a kérdező nem volt túlságosan ideges, függetlenül attól, hogy mennyire járt közel a megfejtéshez, azonnal megmondta a vá­laszt, amint azt kiírták a képernyőre. Kézenfekvő a magyarázat, hogy amint több százezren gondoltak ugyanarra a szóra, rög­tön „beugrott" a játékosnak is. Ki az, aki nem veszi észre, hogy munkatársa, barátja, felesége, vagy a gyereke éppen nem nem mond igazat. Rendszerint azt is tudjuk, hogy miért teszik. Nem kell mindent ráfogni egy pufók ufóra, elég furcsa lények vagyunk mi, embernek is. , Ihárosi Ibolya Defektes történet — Ez igen! Az elismerés a két, tisztességes méretű rán­tott szeletnek, meg a bőséges körítésnek szólt, az idei nyá­ron Szüvásváradon, az üdü­lőben. A négy főt számláló család iskolai menzákhoz, vendéglői közétkeztetéshez szoktatott tagjai csodálkoz­tak és emlékeztek, többek között azokra hajdanvolt SZOT üdülőkre, ahol érke­zéskor és távozáskor „meg- mázsálták" a beutaltakat, és dagadt az üdülővezető keble, ha néhány kilót sikerült rá­rakni a vendégekre. A hízó­kúra azóta kiment a divatból, persze nem csak anyagi okokból. Sokminden megváltozott nálunk az elmúlt négy esz­tendőben. Például az üdülés is. Szakszervezetiből nemzeti lett. 1991-ben jelent meg a kormány rendelete „az üdü­lési vagyon további hasznosí­tásáról, a kedvezményes üdülés továbbfejlesztéséről". Létrehozták a nemzeti üdü­lési alapítványt, az pedig az üdülési irodák hálózatát, 25 fiókirodát. Ezek egyikének, a szekszárdinak a közlemé­nyeit rendszeresen olvashat­ják lapunkban is: negyedé­venként jelentetjük meg az üdülési jegyek kínálatát. Pacsai László, a szekszárdi iroda vezetője: — Az alapítvány által lét­rehozott Hunguest Travel Nemzeti Üdülési és Utazási Iroda Kft. egyik fiókirodája itt van nálunk, a szekszárdi szakszervezeti könyvtárban. Azt hiszem, ez mindkét fél­nek előnyös. Mi szolgáltatási szerződés keretében működ­tetjük az irodát, valószínűleg olcsóbban, mint ha helyiséget kellene bérelniük, infrastruk­túrát használniuk. Nekünk meg azért jó, mert költsége­ink fedezetének egyik forrása az üdülési iroda működte­tése. A Hunguest negyedé­venként osztja el a kontin­genseket, megyékre bontva. Ä korábbi igényeket, tapasz­talatokat, a lakosság számát veszik alapul, többek között. A legutóbbi, idei harmadik negyedévi jegykínálatban volt balatoni, hegyvidéki, gyógy- és szanatóriumi „beu­taló", jórészt el is keltek. Egyébként elég rugalmas a kft. is, az iroda is. A turnusok csütörtöktől csütörtökig tar­tanak, lehetőség van félpan­ziót vagy egészet választani. Volt rá példa, hogy a nász­utas házaspár - hétvégén lé­vén az esküvő - szombattól szombatig üdülhetett. Ha kell, pótágyat állítanak be az üdülőben a két, három gye­rekes családoknak. Az irodák egymással is felveszik a kap­Már túl vagyunk rajta, hála is­tennek. Kihevertük, csupán néhány kérdésre nem találok választ ma sem. No nem nagy horderejű, vi­lágmegváltó kérdések ezek, na­gyon is mindennaposak. Ha az ember nem kerül szorult helyzetbe, talán fel sem teszi őket. Ott álltunk az éjszakában Szek- szárd felé félúton, Som és Siófok között. Száz kilométeren belül a második defektet kapta szegény Zsiguli. Még bírhatta volna egy ki­csit, legalább hazáig, sopánkodtam. A két gyerek csendesen aludt a ko­csiban, észre se vették, hogy meg­álltunk. Nézegettük a szétpukkadt kereket, rugdostuk, kerestük a lu- kat, mintha ezzel a gondunk is megoldódna. Közben persze azon törtük a fejünket, hogy mi lesz most. Még „csak" éjjel fél tizen­kettő. Ahhoz már késő, hogy bárkit felzavarjunk, ahhoz meg korán van, hogy a reggelre gondoljunk. Jobbnál-jobb ötletek jutottak az eszünkbe. Mi lenne, ha szólnánk a Péternek (ő a barátunk), Siófoktól nem messze lakik. Sajnos ő a csa­ládjával nyaral, mondta a férjem, lehűtve ezzel a lelkesedésemet. Akkor ott van a Sárga angyal, ők biztosan tudnak segíteni. Nekilát­tunk telefonfülkét keresni, félórás gyaloglás után már hívhattuk is a tudakozót, mert hát a Sárga angyal számát azt nem tudtuk. Igen ám, csakhogy a telefon nem kártyával és nem is az új érmével működött, hanem még a régi öt, tíz, húsz fo­rintosokkal. Kiforgattuk a zsebein­ket, pénztárcánkat, s végre talál­tunk kettő darab megfelelő pénfct. A tudakozó csak a pesti központi számot tudta, majd a fővárosiak tovább passzoltak bennünket a sió­foki angyalhoz, az pedig közölte, éjszaka nem csatangol holmi ki­pukkadt gumi miatt. Különben is hol van az a Som? Közben a készü­lék lenyelte az utolsó régi ötforin­tosunkat is. Hogy hol van Som? Jó messze Szekszárdtól, pláne ha az emberfia csak a két lábára számít­hat. Szótlanul gyalogoltunk vissza a kocsihoz, a gyerekek már fent voltak és egymást zokogták túl, mert nem tudták, hogy mi hová let­tünk. Közben a férjem megpróbálta a lehetetlent, megragasztani a ke­reket. De ahhoz le kellett volna fej­teni a gumit az abroncsról. Néhány csavarhúzóval sajnos ez nem ment, pedig már a ragasztót is megtalálta. Kislányomnak is nagy ötlete tá­madt, próbáljunk meg stoppolni, hátha megáll valaki és kérünk tőle egy pótkereket, mi meg odaadjuk neki a személyigazolványunkat (ő a maciját is felajánlotta). Ügyetle­nül ugyan, de elkezdtünk integetni, ha közeledni láttunk egy kocsit. (Szombat éjszaka lévén, egyébként elég nagy forgalom volt). Félóra után beleuntunk, egyetlen egy autó sem állt meg, még csak nem is lassí­tott. Döntöttünk, a kocsiban éjsza­kázunk és talán reggel több szeren­csénk lesz, megcsináltatjuk a kere­ket. Alváshoz készülődtünk, férjem ellenőrizte, hogy az elakadásjelző jó helyen van-e. Lányom még elal- vás előtt közölte, ha nem ébred­nénk fel, mert belénk rohant egy autó, soha nem bocsájtja meg, hogy senki nem állt meg segíteni. Végü- lis nem aludhattunk rosszul, mert azt sem vettük észre amikor meg­állt valaki, igaz nem segíteni, csu­pán az elakadásjelzőnket lopta el. Hajnali ötkor férjem a hóna alá kapta az egyik rossz kereket és el­indult szerencsét próbálni. Négy óra múlva láttuk legközelebb, igaz addig míg vártunk rá, annyi né­zőnk akadt, hogy már szinte zavar­ban voltam, amiért lerobbantunk. Megállni ugyan senki nem állt meg, de mintha madzagon rángat­ták volna a fejüket, mind odakapta, amikor elhaladt mellettünk. Csak azt sajnálták, hogy nem baleset tör­tént, mert jgy kevesebb látnivaló­juk akadt. Életem párja végre meg­érkezett a jó gumival, közben ő is annyi élményt szerzett, mintha egy hónapra az idegenlégiósok közé keveredett volna. Zamárdiig kellett mennie, hogy egy gumis szóba ele­gyedjen vele. Talált ugyan addig is legalább három gumist, de az egyik vasárnap soha nem dolgozik, a má­sik éppen a strandra készült, a harmadik meg hétvégén még az „anyjának sem". Lényeg az, hogy volt már kerekünk és utazhattunk haza. Azóta már eltelt egy hónap és érdekes módon az egész nyaralá­sunkból csak ez maradt meg ben­nem. Mauthner Ilona Hét végi magazin

Next

/
Thumbnails
Contents