Tolnai Népújság, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-13 / 190. szám
1994. augusztus 13., szombat MEGYEI KÖRKÉP KÉPÚJSÁG 3 Majoréit fesztiválon a paksi együttes Fiatal gárda, jó eredmény Ki mit tud az utakról? Dombóváron sikerül... A Tatabányához közeli Komlódon rendezték meg a II. Országos Majorett Fesztivált, melyen a paksi Pierot Majoréit együttes is részt vett. A Pro- kob Józsefné által irányított csapat ezév tavaszára alakult meg egyesületi formában. Nagy segítséget adtak a szülők, akik főként munkájukkal támogatták a kis csoport létrejöttét.- Semmilyen szervezethez nem tartozunk, öntevékenyen működik a majorett egyesület - mondta Radnótiné Barna Éva, a szervezet elnöke. A művészeti munkát, a lányok irányítását Prokob Józsefné végzi.- Hogyan zajlott a Komlódon megrendezett bemutató?- Valami fantasztikus volt. Idén második alkalommal jött össze az a társaság, mely ezt a különleges művészeti ágat műveli. A majorettek három kategóriában versenyeztek: menet-, álló- és showtáncban mérték össze tudásukat a részt vevő. csapatok. A Magyarországon létező 54 együttesből 19 lépett fel. Paks a kilencedik helyet szerezte meg.- Mmennyire elégedettek ezzel? •- Tavaly a tizenkét induló közül a harmadik helyen végeztünk. Számunkra összességében jó az eredmény. Azt figyelembe kell vennünk, hogy a most szerepelt csapat tagjainak nagyrésze fiatal és több újonc is van a gárdában. Ez nyilván befolyásolta a mozgásukat és így az értékelést is. Nagyon hiányzott a bíztatás, a taps. Kömlőd egy alig 1200 főt számláló település, így nem nagyon volt a fellépő csoportoknak közönsége. A taps nagyon sokat számít ebben a „műfajban" - mondta Radnótiné.- Egyébként csodálatosak voltak a ruhák, szép kosztümökben álltak színpadra, vagy vonultak fel a szereplők. A mi lányaink kiegészítőit és a ruhákat szintén a szülők segítettek beszerezni, illetve megvarrni. A csoport tizenkilenc szereplője szép élményekkel tért haza. Jövőre ismét ott szeretnénk lenni az országos fesztiválon és a két év múlva megrendezendő miskolci világfesztiválon is részt kívánunk venni - mondta a Paksi Majorett Egyesület elnöke.-GarayParádés felvonulás a Kömlődi főutcán Nagymértékben csökkent Tolnában a bűncselekmények száma A rendőrségnél lezárult egy korszak Három évvel ezelőtt egy szemléletváltást tűztünk ki magunk elé. Olyat, amelynek eredményeként a rendőrnek elsősorban nem az a dolga, hogy büntessen, hanem, hogy jelen legyen, segítsen, a konfliktus-helyzeteket lehetőleg minél előbb feloldja és a törvényes jogrendet helyreállítsa - mondotta tegnap délelőtti sajtótájékoztatóján dr. Berta Attila ezredes, Tolna megye rendőr-főkapitánya. Mint mondotta a cél immár megvalósult, lezárult egy korszak: a három évvel ezelőtt kitűzött feladatokat megvalósították: Tolna megyében immár nem baráti alapon és nem a kocsmákban meg a tanyákban dől el, kiből legyen rendőr, és közülük ki a vezető. Minden egyéb szempontot mellőzve a rátermettség és a tudás az, amit figyelembe vesznek a válogatáskor. Ennek eredményeként megnőtt az állomány szellemi teljesítő- képessége: 174 rendőrnek kettő, vagy ennél több diplomája is van, mindössze három személynek nincs meg a munkaköre betöltéséhez szükséges végzettsége. Az átszervezés persze „vér- áldozatokkal" és persze konfliktusokkal járt, hiszen a ki- lencszáz Tolna megyében dolgozó rendőr közül kétszázötven kicserélődött 1991 óta. Ennek is köszönhető - mutatott rá a főkapitány, hogy a megyében jobb lett a közbiztonság. Markánsan csökkent a bűnelkövetések száma - több, mint ezerrel kevesebb bűncselekményt követtek el az első félévben, mint a tavalyi év hasonló időszakában - a 28,1 százalékos csökkenéssel Tolna megye országosan az élen áll. Ezzel együtt nőtt a felderítés eredményessége. Három éve a tamási és dombóvári kapitányság felderítési eredményessége még csak 15 százalékos volt, ma a megyei átlag 64,9 százalék. Ezzel Bács-Kiskun mögött a második helyet foglalja el megyénk. (Az országos adat 43,8%). Aggasztó ugyanakkor a balesetek magas száma, még akkor is, ha kevesebb a halálos baleset. Nem ülhetnek karba tett kézzel, mert csupán júliusban kilenc halálos baleset történt. Megszigorítják az el- lenőrzét az utakon, különösen a nagyforgalmú szakaszokon ellenőrzik az autósokat, hogy kiszűrjék a gyorshajtókat, ittasan vezetőket és szabálytalankodókat. Tolnában is megjelentek a maffiaszerű bűnözés és a kábítószer-kereskedelem csírái. Ez ellen intenzív, támadó eszközökkel, szélesebb, társadalmi alapon nyugvó bűnmegelőzéssel kívánnak fellépni.- háj(Folytatás az 1. oldalról.) Nagyjából annyiban tudtak megegyezni, hogy szükség van a 61-es úttal párhuzamosan megépítendő kerékpárúira. Ezután a találkozót kezdeményező Szőke Géza levelet írt - az ott élők aláírásával támogatva - a közúti igazgatóság címére. Rimái Rudolf, a Szekszárdi Közúti igazgatóság főmérnöke nem rejti véka alá elképedését, amikor arról értesül, hogy a környéken élőket „úgymond" nem tájékoztatták.- Kérem, én erre egyszerűen nem tudok mit mondani. Amikor a tervezés olyan stádiumba került, értesítettük a dombóvári önkormányzatot, hogy el akarjuk mondani, hogyan tervezzük ezt az útszakaszt, tehát mi szorgalmaztuk a tájékoztatást.- Milyen módon?- Az ottaniak kérésének megfelelően a városi tévén keresztül. Volt egy stúdióbeszélgetés, amelyben elmondtuk, mi hogy lesz, ám sem kérdés, sem ellenvetés nem érkezett. Ezek után mi nem gondoltuk, hogy valamit is elmulasztottunk volna.- Ehhez képest a fórumon a lakók azt mondták, hogy nem kaptak tájékoztatást, és a dombóvári hivatal jelen lévő képviselője nem cáfolta ezt az információt.- Erre megint csak nem tudok mit mondani, legfeljebb azt, hogy erre a fórumra minket senki sem hívott...- ... mint ahogy ez lapunkban is megjelent. Meg azt is, hogy a kérdések nagy részére a jelenlévők nem kaptak választ. Azóta azonban Ön találkozott a helyiekkel, sót levélváltás is történt Önök között.- Igen. Az ott lakók képviseletében Szőke Géza úr küldött egy levelet, miszerint azt szeretnék, hogy a sebesség- korlátozó terelőszigetet a laemelt burkolatrésszel együtt helyezzük külterületre. Ezen túl három helyen, a Gagarin utca 29,33, és 39-es számú ház előtt kértek behajtási lehetőséget, valamint a vízelvezetéssel kapcsolatban volt kérésük.- Önök azóta már a választ is elküldték. — Igen, ebben leírtuk: örülünk, hogy egyetértenek a kerékpárút építésével, ami egyébként jelentős állami támogatással valósul meg. A kiviteli tervek szerint az ingatlanoktól keletre - tehát kifelé fog az út lejteni, tehát, amikor a lakók ezt kérik, „nyitott kapukat" döngetnek. A három bejáró ügyében intézkedtünk, ugyanakkor tudni kell, hogy a záróvonal miatt csak jobbra kis ívben lehet ki- illetve behajtani. Ami pedig a forgalomcsülapító sziget és az előtte épült műkő burkolatot illeti, ennek célja nem az volt, hogy az ott élőket zavarja, hanem hogy a forgalmat lassítsa. A kifogás oka az lehet, hogy a forgalomcsillapító sziget teljes kialakítása még nem fejeződött be. Ha már kész lesz, sokkal kisebb lesz a zaj. Ugyanakkor nem zárkózunk el az elől, hogy a műszaki átadás után - amely a jövő héten kerül lebonyolításra - amennyiben még mindig problémáik lesznek az ott lakóknak, további vizsgálódásokat folytassunk. Hangyái Rohamkocsi-roham Amikor a mentőt gyógyítják Nem irigylem a mentősöket. Nem elég nekik az ördögi meleg (ami állítólag tegnap lehellte ránk idén utólszor pokoli lehelletét), még az újságírók is állandóan a nyakukra járnak, hogy kielégíthessék olvasóik szenzációéhségét, no meg önnön kíváncsiságukat. Legutóbbi érdeklődésünkkor azonban nem véres balesetekről, fullasztó rosszullétekről kaptunk tájékoztatást a Tolna Megyei Mentőszervezet vezető főorvosától. Dr. Penczel Dániel egy olyan - amúgy meglehetősen ritka - esetről számolt be, amikor a „roham" nem a betegre, hanem a rohamkocsira jött rá. Történt, hogy augusztus 4-én, egy közlekedési baleset során, a sérültek ellátása után a szekszárdi rohamkocsi, egy 310-es Mercedes megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó elindulni a kórház felé, igaz, más irányba sem. (A sérülteknek ebből természetesen nem származott bajuk, mivel a segítségkérő rádióhívásra pillanatok alatt két másik mentőkocsi termett a helyszínen, akik elszállították a sérülteket.) Az aggódó tekintetek ezek után a roham-Mercire szegeződtek, majd mesébe illő gyorsasággal követték egymást az események. A szekszárdi Mentőállomás értesítette a Mercedes-Benz szekszárdi szervizét, ők pedig értesítették a magyarországi vezérképviseletet. Ettől kezdve sebesen pörögve beindult a mentő-mentő akció. A rohamkocsi gyakorlatilag csak néhány percre esett ki a forgalomból, mivel a szekszárdi Merci-szervíz villámgyorsan - ideiglenesen - üzemképes állapotba hozta a kocsit, közben a vezérképviselet már repülőre is rakta a szükséges - egyébként 51 márkába kerülő - alkatrészt. Az útiköltséggel együtt így már 790 márkába volt a cégnek a rohamkocsi-roham (garancia), de nyilván sem idő, sem fáradtság, sem pénz nem számít, ha a Mercedes hírnevén akár egy kis légypiszok- nyi pötty is készülődik foltot ejteni. A megmakacsolástól számítva 36 órán belül megtörtént az alaktrészcsere, a múló rosszulléten átesett rohamkocsi azóta él és virul, abban a biztos tudatban, hogy akárcsak rá a sérültek, szükség esetén ő is számíthat a szakszerű és gyors segítségre. sk Fotó: Degré HÍREK A MEGYÉBŐL Koncert az Arany Oroszlánban A szálkai művésztelep lakói a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum kamarazenekarának tagjai. Magyarországi táborozásuk során első hangversenyüket Bonyhádon, az Arany Oroszlán Hotel teraszán tartják szombaton, augusztus 13-án este nyolc órai kezdettel. A komolyzenei hangversenyen Gluck, Krüger és Vivaldi egy-egy művét adják elő a marosvásárhelyi művészek. Szondát találtak Szakály község közelében feltehetően meterológiai szondát találtak. A tulajdonos ezt átveheti az ANTSZ Tolna megyei Intézetének Közegészségügyi Osztályán. Cím: Szekszárd, Dr. Szentgáli Gyula u. 2. Segítség a mórágyiaknak A mórágyi önkormányzat képviselőtestülete legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a tanévkezdés megterhelő anyagi gondjaiban segítséget nyújt a szülőknek. A testület döntése értelmében minden mórágyi általános iskolás ingyen jut tankönyvhöz és ezer forint beiskolázási segélyben részesül. A középiskolában és szakmunkásképző intézetekben tanulók háromezer, a felsőfokú oktatási intézményben tanulók pedig négyezer forint tanszervásárlási segélyben részesülnek. A megállapított támogatást postai utalványon kapják meg a szülők. Testvérvárosi küldöttség Wemauból, Bonyhád testvérvárosából érkezett küldöttség a völgységi városba Roger Kehle polgármester vezetésével. Tegnap délután testvérvárosi bizottsági ülés keretében a polgármesterek vezetésével megtárgyalták az elmúlt három évben végzett munkát, s előkészítették a testvérvárosi kapcsolat keretében elvégzendő jövő évi feladatokat. A wernaui küldöttség tagjai rövid munkalátogatásuk után hétfőn utaznak haza. Önkéntes véradás Bonyhádon A Tolna megyei Önkormányzat Kórházának Vértranszfúziós Állomása tart önkéntes véradónapot Bonyhádon a városi művelődési központban augusztus 16-án. A bonyhádon és a környék településein élő önkéntes véradókat sok szeretettel várják a véradás szervezői és a vértranszfúziós állomás munkatársai, tehát jövő héten kedden reggel kilenc órától délután ötig. Rendőrök és kutyáik vetélkedője (Folytatás az 1. oldalról.) Persze a szerencsétlen ugrás nem befolyásolta a többi versenyzőt abban, hogy teljes erőbedobással folytassa a küzdelmet, ami bizony nem csak a szakértők számára volt élvezetes. A megye rendőrkapitányságainak járőrkutyavezetői és a szolgálati kutyák elsőként fegyelmező gyakorlatokat mutattak be, majd ezt követően az akadálypályán bizonyította ember és segítője, hogy mennyire fegyelmezett, felkészült. A következő feladat volt a leglátványosabb, hiszen ennek során a kutyák parancsszónak engedelmes- kedve földre döntötték a magát igazolni nem akarót, biztosították gazdájukat a személy ruházatának átvizsgálása közben, és a váratlan támadót is megadásra kényszerítették. Amikor pedig az szökni akart pillanatok alatt ledolgozták a 20-25 méteres előnyét, majd végleg elvették kedvét a felesleges mozgolódástól. Még az sem zavarta a jól kiképzett négylábúakat, hogy eközben lövések vertek visszhangot a sporttelepen. Az immár hatodik alkalommal megrendezett megyei verseny végeredménye alapján a következők indulhatnak az országos megmérettetésen: 1. Mihály Tibor törzszászlós és Brix (Tamási) 2. Rittinger András törzsőrmester és Döme (Tamási) 3. Bozsér György zászlós és Max (Szekszárd) - nagy -