Tolnai Népújság, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-09 / 160. szám
HÉT VÉGI MAGAZIN 10 «ÚJSÁG __________ A z őcsényi községházban Múltidéző fényképek Szétválnak útjaik 1994. július 9., szombat A néprajzi emlékekben is gazdag Sárköz egyik települése a gemenci erdővel határos őcsény. Lakóinak száma 2594 fő. Nem készült statisztika, hogy az itt élők közül hányán fordulnak meg naponta, hetente, havonta, évente a polgármesteri hivatalban, mindenesetre ezúttal is figyelmükbe ajánljuk és nem csupán az őcsényieknek, hogy érdemes belépni az előtérbe, és ott időzni. Miért ez invitálás? Őcsény önkormányzata a községháza felújítása, belső tatarozása, festése, mázolása után valami rendhagyó dolgot követett el. Nem tapétázott, nem vásárolt ügynököktől tájképet, csendéletet, hanem fényképek segítségével mutatta be fehérre meszelt falon mindazt, amire büszke. A folyosóra belépőt egy nagyméretű színes fotó fogadja. Őcsény látképe madártávlatból. Schöck Gyula légifelvétele előtt az idegen és a falut jól ismerő is szívesen időz. Aki tudja, néven nevezi az utcákat, mások ismerkednek vele. A képen háttérben Szekszárd látható. A falu és a városhatár a közelség miatt is szinte elmosódik. Ez elegendő ok, hogy a jövő szempontjából fontos gondolatok szülessenek. A település tervezett rendje a magasból még hangsúlyozottabban érvényesül. A kutató tekintet egy idő után a folyosó jobb és baloldali szárnyain elhelyezett barnított fényképekre téved. Népviseleti ruhába öltözött leányok és asszonyok láthatók ünnepi divat szerint. A századelőn készült felvételek ma már értékes dokumentumként szolgálnak. Mint ilyenek, sok-sok ismeret hordozói. Könnyen olvasható valamennyi. Csak kedvcsinálónak idézzünk néhányból. Női hajviselet. Cakkos, buggyan- tósés lehetne sorolni a különböző módon kialakított vasárnapi hajformákat. A fej díszítésénél maradva arról is pontos képet kapunk, milyen volt a leányok, az asszonyok, a menyecskék, a viselős, a várandós asszonyok fejdísze? Milyen az időseké? A menyasszony mindig is megkülönböztetett módon gazdagabb díszítést kapott, a fejen, nyakon és az egész öltözékben. Tárgyilagosan szemlélve: egyszerűen pompásan néztek ki az őcsényi nők (is!). Gyakran esett szó, hogy a férfiak divatja nem tért el olyan karakteresen más tájegységekétől. Erre is szép példát találni, amint az egyik képen a templomból kijövet karéjban álltak a férfiak. Zsi- nóros kabátban (ez a legfeltűnőbb), fehér ing, fekete nadrág, csizma és a fejükön fekete kalap. Ha csupán a nők viseletének darabjait számláljuk elő, és próbálunk összeg szerint kifejezni azt a káprázatos selymekkel, flitterekkel egyéb csillogókkal jelentkező szépséget, láthatjuk, a divat minden időben költséges és mindenkor a tehetősség, a mód jelzője is. Tükrözi a ma népművészetet jelentő igényességet. Ennél sokkal többet is mesélnek az őcsényi községházán bemutatott képek. Tekintsük csak a képek hátterét! Ott a házak hordoznak a század- forduló építészeti stílusából, vagy nevezzük ezt is divatjából fontos tudnivalókat. Sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy amint megőrződtek a ruházat darabjai, az építészet emlékeiről könnyebben lemondtak, lemondtunk, a korszerűsítésre, komfortosításra hivatkozva. Eltűntek így a konstruktív szépségek: Helyükbe már egy más ízlést tükröző került. Ez esetben a másság sajnos nem jelenthet jobb minősítést. A fényképeket a Néprajzi Múzeumban válogatta az ön- kormányzat vezetője Schöck Gyula segítségével. Szalma Gáborné polgármester-asz- szony születés szerint a szomszédos Decs községhez kötődik, ám munkája során évek óta Őcsény elöljárójaként tesz a település életéért, ami ugyancsak külön fejezetet érdemelne. Jó szívvel ajánlható minden őcsényben járónak, vagy akár a falun átutazónak, hogy álljon meg a községháza előtt, és figyelmével tisztelje meg ez állandó dekorációként jelenlévő kiállítást. A múlt emlékének karbantartása reményteljesebbé teheti a jövendőt. Decsi Kiss János Fotó: Ótós Réka Füredi Mónika és Havasi Helga gyermekkoruk óta barátnők. A két bonyhádi lány együtt járt óvodába, általános iskolába, majd együtt végezték el a gimnáziumot is. Érettségi után hogy, hogy nem, mindketten a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola hallgatói lettek, s csoporttársakként, a német tanítói szakon szereztek diplomát a közelmúltban. — Miért éppen a szekszárdi főiskolát, s ezt a szakot választottátok? — Gyermekkorom óta tanító néni szerettem volna lenni - kezdi Helga -, s ennek talán az is oka, hogy szüleim pedagógusok. A környék három tanítóképző főiskolája közül a szekszárdit jelöltem meg elsőként, és sikerült a felvételim. — Nagyon sokáig úgy gondoltam - veszi át a szót Móni -, hogy minden akarok lenni, csak tanár nem. Ennek ellenére felvételiztem német-matematika szakra a szombathelyi főiskolára. Sajnos kevés lett a pontom, de a Szekszárdon meghirdetett pótfelvételin már sikerrel jártam. — Hogy éreztétek magatokat a főiskolán? — Az első három évben volt kollégiumi férőhely a számunkra, ami nagy köny- nyebbséget jelentett a tanulásban, ám az utolsó évben albérletbe kellett költöznünk. A suliban pedig kicsit kísérleti egereknek éreztük magunkat. A képzési formát - mi voltunk az első évfolyam - a velünk szerzett tapasztalatok alapján alakították. — A német nyelv oktatásról is vannak keserű tapasztalataitok? — Nem - válaszol ezúttal Helga - a nyelvoktatással nagyon elégedettek voltunk. Bár a gimi után kicsit furcsa volt, hogy nem hajlandó némelyik oktató magyarul megszólalni. A gyakorló iskolában pedig hasonlóan elégedettek lehettünk szakvezetőinkkel, segítőkészségükkel. — Ha már szóba került a gyakorló iskola, mennyire ízlett a tanítás? — A legtöbben idővel egész jól belejöttünk a kicsik tanításába, és megszerettük őket. Felsőben pedig a nyelvet tanítottuk, ami végül is már nem volt olyan messze eredeti, tanári elképzelésünktől - veszi viszsza a szót barátnőjétől Mónika. — Hol töltöttétek a tanítási gyakorlatot? — Mindketten Bonyhádon tettünk eleget a tanítási gyakorlat követelményeinek - folytatja Mónika -, ahol egy hónapot az alsó tagozatban általános tanítóként, majd két hetet alsóban és felsőben a német tanításával töltöttünk. — Mit éreztetek fordulópontnak a főiskolai évek alatt? — Másodévesek voltunk, amikor élve a néhány napos lehetőséggel csoportkiránduláson voltunk. Ez nagyon sokat jelentett nekünk, hiszen a tizenöt fős társaság ott ková- csolódott igazi közösséggé. Azt hiszem, ez valóban fordulópontja volt az együtt töltött négy évnek - válaszol Helga. — Vannak közös nyári terveitek? — Nem szoktunk sokat tervezgetni, tavaly is egy hét elegendő volt egy spanyolországi nyaralás megszervezésére, s bizonyára az idén is eljutunk valahová együtt - mondja Mónika. — Szeptembertől mindketten katedrán folytatjátok az életet? — Én igen - mondja Helga. A bonyhádi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában fogok tanítani. Móni pedig valószínűleg Pécsett, az egyetem német nemzetiségi szakán folytatja tanulmányait. Az elmúlt héten volt a felvételi vizsgája és elég magas pontszámot ért el, remélem sikerül neki korábbi tervét ott túlszárnyalva elérnie. A két lány vidám. Látszik, hogy tele vannak energiával, minden szavukban érezni azonban a céltudatosságot is. Fiatalok, akiket már húsz éves barátság köt össze. Szeptembertől ugyan szétválnak útjaik, de biztos vagyok benne, hogy még sok, gyorsan szervezett, együttes nyaraláson találkoznak a nyári tanítási szünetekben. Nagy László Magánügyek Két elbocsátás - kétféleképpen Kinek, miért, mi jár? A per lezárult, a „nyertes" mégis elégedetlen. De mit szól a vesztes? És ki az igazi vesztes? A választ az olvasóra bízzuk. A történteket a szereplők természetesen másként és másként élték meg. Ha nem így lenne, Török Zsuzsanna még ma is a bonyhádi Széchenyi István Általános Iskola élelmezésvezetője lenne. Onnan azonban elbocsátották - méghozzá kétszer. Öt évvel ezelőtt úgy hozta a sors, hogy gyakran ejtettem útba nagynéném Duna-parti összkomfortos nyaralóját. A nénikém elsőrangú almáspitét tudott sütni, s elégedetten nézte, hogy lapátolom be a tányér süteményt pillanatok alatt, miközben - ismétlem: 1989-et írtunk - az orrom alá dugta a népszerű női magazin egyik számát, amely kivételesen történeti-politikai eseményekkel foglalkozott. - Gondoltad volna fiam, hogy ezek a kommunisták ilyen gazemberek voltak? Hogy ezt a Nagy Imrét arccal a föld felé ...? Őszinte felháborodás volt a tekintetében. A kuzi- nom azelőtt rendesen lepisz- szegte urát, ha az szójátékra ragadtatta magát (nyet-nyet szovjet, oké-oké, oroszoké), vagy éppen komenistázott. Nekem pedig elmagyarázta, hogy az államtól kapom az árvaellátást apám után, aki középkáder volt, mellesleg bolseviki mérnök-szakember, ezért az államot nem szabad szidalmazni, legalábbis addig, amíg kapom az árvapénzt. Ä nevezett esztendőben azonban hirtelen eszébe jutott, hogy milyen embertpróbáló időket élt át, hogy ötvenhat bizony a falu forradalma volt, és az édesapja tulajdonképpen a té- eszesítésbe ment tönkre. A nénikém - bár nem voltam ott a helyszínen -, 1990-ben az MDF mellé húzta be az ikszet. Teltek múltak az évek, nem mondhatni, hogy rosszabbul élt volna, megvolt a nyugdíjából, kárpótlási jegyet is kapott, amit alanyi jogon féláron eladott. Horn Gyulát viszont nagyon megsajnálta, nemcsak a balesete miatt, hanem már jóval előtte, amikor neve a „pufajkás" állandó szinonimája lett. A Németh Miklósra meg egyenesen, mint a kedvencére gondolt, mert az olyan szép szál ember volt, nem mint ez a Boross, meg talán úgy képzelte, a Miklósnak biztosan ízlene az almáspite sok fahéjjal, a tetején olvadozó porcukorral. Azt mondta, az MSZP-re fog szavazni. Megint nem voltam ott, de elhiszem neki, hogy úgy tett. Mielőtt bárki félreértené: nem akarom a nénikémet bármiért is kárhoztatni, ő nem volt forradalmár, sem ellenálló, karriert sem csinált soha. Az ember már ilyen, hol elfelejt valamit, hol meg eszébe jutnak a dolgok. A konformizmus nem bűn, egy tulajdonság, amire, ha visszatekintünk, elég nagy szüksége volt a magyarnak, évszázadonként legalább egyszer, rosszabb esetben többször is, van már gyakorlatunk benne. A nénikémhez hasonlóan sokan maszatoltak el emlékeik között ezt-azt, zsidótörvényeket, nagymagyar álmokat, vagy épp, hogy miképp repültek a fényes szelek szárnyán. A gyakorlat pedig mesterré avat. A konform-érzetre már talán láthatatlan recept is van, olyan, mint a pitére. Nincs benne a szakácskönyvekben - ezért nem is sárgul meg -, de ugyanúgy nem felejti el az ember, mint a süteményét. A néném meg pláne. Egyébiránt, ki mit süt, magánügy. Tóth F. — 1992 novemberében készült egy feljegyzés, hogy szeptemberben 38 ezer, októberben 72 ezer forint többletem volt - kezdte a történetet Török Zsuzsa (T. Zs.), az elbocsátott élelmezésvezető. — Ez miből adódott? — Abból, hogy szezonális termékről lévén szó, ez idő tájt a zöldséget és a gyümölcsöt jóval alacsonyabb beszerzési áron sikerült megvásárolnom. Bősze István (B. I.) igazgató: — Én ezt az indoklást nem tudtam elfogadni, ahogy később a szakértő is megállapította, hogy Török Zsuzsa nyilatkozata, miszerint augusztusban olcsó árukkal töltötte fel a raktárt, nem igazolható a fellelhető nyilvántartó lapokról. Részlet az ügyben a Szekszárdi Munkaügyi Bíróság által -1993. november 16-án - hozott első ítélet indoklásából: „A szakértői vélemény szerint azzal, hogy a felperes (Török Zsuzsa. A szerk.) olcsóbb, de azonos mennyiségű és minőségű élelmezési nyersanyagokkal töltötte fel az intézmény raktárát, az étkezés mennyiségére és minőségére kedvező hatást gyakorolhatott. ... ugyanakkor az étkezők által befizetett térítési díjak teljes mértékben nem realizálódtak az ételek minőségi, mennyiségi javulásában, mindebből, ha csekély mértékben is, az étkezők károsodtak." De kanyarodjunk vissza 1992. novemberéhez: — Mi előzte meg ezt a bizonyos feljegyzést. B. I.: — Török Zsuzsával korábban már kétszer beszéltünk a szülők panaszai alapján, hogy gond van az étkezés körül. T. Zs.: — Hozzám nem jött senki panasszal, illetve nem mondták meg, hogy konkrétan melyik szülő panaszkodott. B. I.: — November 6-án egy megbeszélést tartottunk, ahol a gazdasági vezető, Török Zsuzsa élelmezésvezető, valamint a napközis igazgatóhelyettes vett részt. Megállapítottuk, hogy a felhasznált anyagok kimutatása naponta nem történik meg, csak a hónap végén. — Milyen intézkedések születtek ennek nyomán? T. Zs.: — Ä gazdasági vezetőtől, Sebestyén Istvánnétól az igazgató elvette a felügyeletemet, mondván, hogy ő a barátnőm, ezért összeférhetetlen, hogy vele dolgozom. B.I.: — Minden munkáltatói jog gyakorlását magamhoz vontam, akadályoztatásom esetén Beke Gézánéra ruháztam át. Ezt éppen Sebestyénné illetve Török Zsuzsa védelmében tettem. Megállapítottuk, hogy minőségileg jobb és mennyiségileg több ételt kell készíteni. Elrendeltem, hogy a napi anyagfelhasználást értékben is ki kell számolni, valamint hogy a megtakarított összeget a minőségi és meny- nyiségi javításra és ne csokoládé vásárlására fordítsa. — Mi történt ezt követően? B. I.: — Január 28-án ellenőriztem, végrehajtotta-e az utasításaimat. B. I.: — 1992. december 31-én a megtakarított nyersanyagköltség, amit élelmezésre kellett volna fordítani 45 ezer forint volt. Ez majdnem két napi nyersanyagnormának felel meg. B. I.: — 1993. január 1-jétől a vizsgálat napjáig a napi nyersanyagfelhasználás ér- tékbeni kimutatását továbbra sem vezette. T. Zs.: — Azért, mert nem minden cég tudta megmondani, hogy müyen áron tud szállítani és a számlázás utólag történt. Ez a napi forintszámítás utókalkuláció, amely semmiféleképpen nem befolyásolja a norma alakulását. Ebben a hónapban egyébként majdnem 51 ezer forint mínuszom volt, mert az árak emelkedtek, a térítési díjak viszont változatlanul maradtak. B. I.: — Azt az indokot, hogy a tejnek és a kenyérnek nem tudta az árát, nem tudtam elfogadni, ugyanis az ösz- szes beszerzéshez viszonyítva minimális e két árucikk értéke. A november 6-iki feljegyzésben pedig elrendeltem a napi felhasználás jegyzését. További idézet a fenti indoklásból: „Az a tény, hogy 1993. év január hónapban nem állt rendelkezésre tej- és kenyérszámla a napi nyersanyagfelhasználás ér- tékbeni kiszámításánál, a felperest akadályozta, ennek ellenére köteles volna eleget tenni a kiadott utasításnak. ... a januári nyersanyagköltség körülményeit az is eredményezhette, hogy ugyanakkor emelkedett az alapanyagok ára. 5 százalékot meg nem haladó normatúllépés, illetve megtakarítás elfogadhatónak tekinthető. — Mi alapján végezte a munkáját akkor az élelmezésvezetó. B. I.: — Az élelmezési szabályzat alapján, amelyben a korábbi tapasztalatok alapján havi bontásban határoztuk meg a felhasználás mennyiségét. Részlet az ítélet indoklásából: „Az élelmezési szabályzatban .. . nem került rögzítésre a naponta elvégzendő étkezési nyersanyagfelhasználás elő- illetve utókalkulációja, amely az élelmezési norma betartását szolgálta volna." Részlet a szakértői véleményből: „A normatúllépés összefüggésbe hozható az intézményben kellően nem szabályozott napi és előkalkuláció hiányával, mivel a kalkuláció nélkül a kalkuláció változtatására nem kerülhetett sor". (Folytatás all. oldalon.)
