Tolnai Népújság, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-08 / 159. szám
1994. július 8., péntek MEGYEI KORKÉP KÉPÚJSÁG 3 Fizikai testként látták az UFO-t! Silógödör az UFO-kör? Lapunk keddi számában „UFO-k újabb jelei?" címmel megjelent írásunkban arról kaphattak tájékoztatást az olvasók, hogy újabb UFO-köröket fedeztek fel megyénkben, mégpedig Kalaznó mellett. A cikkben olvashattak arról is, hogy a Kalaznónál fellelt gabonakor 5 nagyobb, és egy kisebb átmérőjű, egymástól jól elkülöníthető. Kalaznó község polgár- mestere, Szőts Ambrus - aki gyermekkora óta jó ismerője a falunak - néhány mondatban közölte véleményét az UFO körökkel kapcsolatban - mint mondta -, a további zaklatások végett. Tehát Szőts Ambrus polgármester szerint a következő a helyzet UFO-ügyben: „Kalaz- nón nem UFO-król van szó, hanem régi betemetett silógödrökről. Ezek kézzel ásottak voltak, az igaz, hogy szabályos körök, de nem UFO-k. Véleményem szerint a talaj pihentsége miatt van a szintkülönbség a kicsi búzatáblában." * Telefonon kerestük meg a dombóvári Szalay Iván UFO-szakírót, aki a következőket fűzte Szőts Ambrus véleményéhez: — Ameny- nyiben Kalaznónál ez lenne az eredet, nincs magyarázat az eseményekre. Nagydorog- erről az esetről szintén beszámolt a Népújság - és Sár- szentlőrinc között egész bonyolult körök sorát láttuk, Nagydorogon szintén megtalálták a holdalakot. Kalaznón nem voltunk kint, nem is láttam a gabonaköröket. De a körökben lévő és a környéken termett búzából kaptunk néhány szálat, és jól látszik, hogy a körben termett búzaszál magasságában, vastagságában, színében eltér a más területen lévő gabonától. Nem mondom, hogy UFO-kör, és az ellenkezőjét sem lehet kizárni. A kalaz- nói eset azonban a sárszent- lőrinci és a nagydorogi eseménysorba illik bele. Es még egy érdekesség: egy Kalaznó közelében lévő településen vasárnap reggel 8 órakor a falu fölött fizikai testként látták - öten is állítják, akik kapálni voltak a területen - az UFO-t: csészealj formájú, fény nélküli fémes felületűnek látták. Rendkívül lassú sebességgel mozgott északi irányba. Tíz percen át észlelték, ami aztán bement egy különálló felhőbe. Amennyiben bármilyen más tárgy lett volna, a felhőből ki kellett volna jönni, de nem jött. Lakodalmas füzet Tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Sárközi Lakodalmast, idén augusztus 3. és 7. között. Az olvasók és érdeklődők emlékezhetnek, hogy e néprajzi tájegység hagyományőrző játéka éveken keresztül a Duna Menti Folklór Fesztivál záró részeként volt jelen. Idén újból önálló programként tárják fel a sárközi községek: Alsónyék, Báta, Decs, Ócsény és Sárpilis a folklór megőrzött és hiteles formáját. Minderről megjelent egy részletes programfüzet. Ennek kiadója: a szervező bizottság. Tervezését, szedését a Schubert Grafikai Stúdió végezte. Készült a Páskum Nyomdában, Szek- szárdon. Á füzetben a sok információ mellett a kiadást segítők reklámjának színes, széles skálája található. A támogatók közül kiemelkedik Tolna megye önkormányzata, a Szekszárdi Mezőgazdasági Rt., valamint a már említett községek polgármesteri hivatalai. Egyéb részletekről folyamatosan tájékoztatjuk majd olvasóinkat. Javasoljuk, hogy keressék a lakodalmas füzeteket, mert szép emlékű napokat szerezhetnek távolabbi rokonaiknak, barátaiknak, ha részesei lesznek a sárközi lakodalmasnak. Ízelítőül álljon itt csupán néhány részlete a kínálatnak: menyasszony öltöztetés, legényvirtus, kismesterségek bemutatása, népviseletek felvonultatása, néprajzi kiállítások és több érdekes esemény az ökörsütésen kívül is. A lakodalmas vacsorákhoz minden községben lehet helyet biztosítani, a jó vigasság érdekében. A rendezők azt remélik, hogy a Sárköz értékeiből múltjának gazdagságából megőrzött szellemi és tárgyi emlékeket, a rendezvény jó hírével magukkal viszik azok, akik augusztus 3. és 7. között Sárköz vendégei lesznek.- decsi Kommunikáció és viselkedés Jó lesz, ha vigyázunk a beszéd közbeni szemmozgásunkra! Ugyanis akadnak olyanok, akik ez alapján súlyos következtetéseket tudnak levonni a gondolkodásunkról. Ez is kiderült azon a tegnap kezdődő háromnapos intenzív (kiscsoportos) szemináriumon, amely „A hatékony kommunikáció és viselkedés befolyásolás gyakorlata" címet viseli. A rendezvénynek a szekszárdi Experience Club ad otthont, szervezője pedig dr. Lenglné Monostori Mária. A szemináriumot dr. Bíró Gyula, klinikai pszichológus vezeti, aki az NLP Egyesület elnöke, valamint a Hipnózis Társaságnak is tagja. Dr. Lenglné Monostori Mária szerint mindenkinek hasznos lehet egy ilyen szeminárium, aki kommunikál. A résztvevők a három nap során megtudhatják, hogy mitől hatékony a kommunikáció, hogyan lépjenek be a másik személy gondolkodási rendszerébe, hallhatnak a kérdező technikáról, az érvelés művészetéről és a meggyőzés rejtett dimenzióiról is. A tapasztalatok alapján a befutott vállalkozók általában felismerik egy-egy ilyen szeminárium fontosságát, viszont nincs idejük rá. Azok pedig, akiknek erre a legnagyobb szükségük lenne, úgy gondolják, hogy ők már mindent tudnak, és így is sikeresek. Jellemző módon, a különböző felmérések alapján, a képzés a vállalkozók körében nem éppen a legelőkelőbb helyet foglalja el. (És akkor most nagyon udvariasan fogalmaztunk.) Persze ez nem vonatkozik mindenkire, például azokra sem, akik több ezer forintot áldozva ülik végig ezt a három napot. KRZ Világít a hamis pénz Azt, hogy már a magyar forintot is hamisítják, halljuk nap mint nap, mégis meglepődik az ember, ha „testközelbe" kerül az esettel. Aki ilyen helyzetbe keveredett - gyanútlanul fizetne a pénzzel, amiről nem is sejti, hogy hamis -, bizony nem felejti el egykönnyen. Az említett bankjegyet a helyszínen lefoglalják, s ezért senki nem fogja kárpótolni szegény „balekot" és még mindenféle „macerának" is ki van téve, hiszen ő a kiinduló pont (esetleg gyanúsított) az ügy felderítésében. A Szekszárdi I-es számú posta hivatalvezetőjével, Pap Jánossal arról beszélgettünk, hogy ma már a legtöbb pénzintézetbe beszerelték az úgynevezett UV lámpákat, melyekkel könnyedén kiszűrhetők a hamisított bankjegyek. — A nagyobb forgalmú postákon, idegenforgalmi helyeken, nagyvárosokban, már 4-5 éve használatban vannak az említett lámpák. A sugárzott kék fény alatt a hamisított bankjegy rögtön kiszűrhető, hiszen a pénzen lévő sorszám megváltoztatja a színét. Az UV lámpa azon alapul, hogy bizonyos színeket felerősít. Nagy tömegű pénzt is lehet vele egyszerre vizsgálni, ha az élére állítva helyezzük a kék fény alá, a hamisítványokat azonnal kifehéríti. Ebben az esetben kiszűrjük a jelzett bankjegyet és elküldjük szakértői vizsgálatra a Magyar Nemzeti Bankhoz. Előfordult már olyan eset is, hogy nem hamisítványról volt szó, csupán ruhában felejtett, majd kimosott pénzről, melynek a színei a mosóportól megkoptak. — Gyakran előfordul, hogy hamis pénzzel akar valaki fizetni? — Míg régebben évente ha akadt egy-két esetünk, az idén már több mint öt alkalommal fordult elő csak a mi postánkon, hogy hamis bankjegyet találtunk. — Mi a teendő ilyenkor? — A bankjegyet lefoglaljuk, jegyzőkönyvet készítünk a történtekről, elküldjük a pénzt a szakértőnek és a továbbiakban ők intézkednek. A helyszínen felvett jegyzőkönyv alapján megkeresik azt a személyt, akitől a hamis pénzt elvettük, kihallgatják és megkezdődik a nyomozás. — Vajon a gyanútlan állampolgárt ki védi meg, egyáltalán hogyan lehet megállapítani, hogy a pénz, amit a boltban, piacon, vásárlás közben kaptunk, hamis? — Senki sincs bebiztosítva az ellen, hogy hasonló helyzetbe kerüljön, de a pénz forgalmára érdemes odafigyelni, általában a hamisítvány színe elmosódottabb, a bordázott- ságot tapintással nem lehet érezni, mert a fénymásolt, hamis bankjegyeken ezt nem lehet visszaadni. Osszehajto- gatáskor kifehérednek, kirojtosodnak a papír szálai, ha megnyálazzuk a kezünket és úgy dörzsöljük meg a pénzt, akkor festékes marad az ujjunk, ez mind figyelmeztető jel lehet. — Milyen nagyságrendű bankjegyeket hamisítanak a leggyakrabban? — A forgalomban a legy- gyakrabban hamis ötszázasok és az ezresek kerülnek, de újabban már ötezrest is lehet találni. A legtöbb kezelő már tapintásra is megállapítja, ha a bankjegy hamis. — Aki postán, pénzintézeteken keresztül kapja a pénzét, az biztos lehet benne, hogy nincs a bankjegyek között hamis? — En úgy mondanám, hogy ha biztos nem is, de biztosabb. Mert valóban a kézbesítők átvizsgált pénzt visznek magukkal, amikor a munkájukat elkezdik, de előfordulhat, hogy valakinél váltani kényszerülnek, és bele kerülhet ellenőrizetlen bankjegy is a többi közé, azért pedig már az vállalja a felelősséget, aki a pénzt adta. Mauthner ( Ezer kilométer két keréken Csütörtökön külön-külön indultak dombóvári kerékpárosok Sopronba, hogy ma este 18 órakor már együtt fogadják a németországi Kernen város kerékpáros csapatát. A program szerint vasárnap reggel indulnak a fertőrákosi kőfejtő megtekintésére, majd Fertőd, Kapuvár, Győr, Komárom, Tata az útvonal. Hétfőn Tatabánya, Tokod, Esztergom, Visegrádon át Nagymarosra kerekeznek. Kedden Vác után kétfelé válik a csapat, az egyik csoport Budapesten keresztül kerekezve Bugyi, Ladánybene és Kecskemét, míg a másik Budapestet kikerülve érkezik Bugyira. Szerdán a Soltvadkert-Ke- cel-Hajós-Baja utat járják végig, míg csütörtökön irány Bátmonostor, Nagybaracska, Mohács és Pécs. A pénteki, utolsó napon irány a Mecseken keresztül Orfű, Magyarhertelend, Sásd és végül Dombóvár, ahol a tervek szerint 16.30-kor a városháza előtt a polgármester fogadja a kerékpárosokat. Az útvonal során természetesen az idegenforgalmi, művészeti és történelmi nevezetességeket is megnézik a túrázók. Útjuk során a kerékpározás lehetőségeit, a gépkocsi- vezetők viselkedését is megfigyelik. Mivel környezetvédelmi szakemberek is vannak a csoportban, természetesen ilyen irányú megfigyeléseket is végeznek. A csoportot elkíséri a dombóvári városi televízió stábja, és rögzítik az eseményeket. Ezúton is köszönet illeti azokat a vállalkozókat, intézményeket, magánszemélyeket, akik támogatásukkal segítették a kerékpárosokat. Tilinger Sándor HÍREK A MEGYÉBŐL A bátaszékiek elutaztak Belgiumba Szerdán éjjel elutazott a belgiumi Quaregnonba az a bá- taszéki küldöttség, amely a hagyományos nemzetközi játékokon vesz majd részt. Emlékeztetőül, tavaly a magyar nagyközség volt a házigazda. A mintegy harminc főből álló delegáció a csütörtök éjszakát a németországi testvértelepülésen, Besigheimben tölti. Pénteken érkeznek meg Belgiumba, ahol másnap országjárás várja őket, melybe természetesen beletartozik egy brüsszeli kirándulás is. Magára a vetélkedőre vasárnap délután kerül sor, majd Besigheim ismételt érintésével kedden este érkezik haza a küldöttség. Bátaszéki hír még, hogy a következő képviselő-testületi ülés július 20-án lesz. Parrag Band a Pink Paksban Ma 21 órától a Parrag Band közreműködésével nosztalgiabuli lesz a Pink Paksban. Holnap este viszont inkább a keményebb stílus kedvelőinek lesz érdemes a Pinkbe látogatni, hiszen 21.30-kor Orbán Gyula vezetésével rockbuli kezdődik. Marad továbbra is a körjegyzőség A közelmúltban Pörböly és Várdomb képviselő-testülete összevont ülést tartott, melyen együttesen úgy foglaltak állást, hogy a körjegyzőség intézményét továbbra is fenntartják, mivel az eddig is sikeresen funkcionált. Kétszázezer forint a Rock Maratonra A szekszárdi képviselő-testület művelődési bizottsága legutóbbi ülésén pályázatokról döntött. Mivel a keretek igencsak szűkösek voltak, ezúttal szerényebb összegeket osztott ki a bizottság. A Rock Maraton, mint országos hírű, szintű rendezvény, kiemelt támogatásban részesült, 200 ezer forintot kapnak a szervezők. A Holló Alapítványnak 70 ezer forintot ítéltek oda, ezért az együttes szekszárdi iskolákban adja elő műsorát. A művelődési ház pódium-sorozatot akar beindítani, neves közéleti személyiségekkel. Erre 80 ezer forintot kapott. A szüreti fesztivál idején, a tervek szerint ismét megrendezik az írók, politikusok, nagykövetek találkozóját. A bizottság erre a célra 100 ezer forintot különített el. Ásatás, félidőben Június 13-án kezdődött Báta- széken az apátsági templom feltárása. A Hősök terén található, II. Géza által alapított templom körüli munkálatok várhatóan július végén fejeződnek be. • Mekkora nálunk az ózonveszély? • Föltámadnak a keletnémet posztkommunisták? • Hogyan bánnak a fogyatékos gyermekekkel? • Vízmű és csatornázás koncesszióban? ...egyszerűen minden