Tolnai Népújság, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-16 / 166. szám

12 »ÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1994. július 16., szombat G Kis + eneráció júsági oldal «•* Törd a fejed! Két héttel ezelőtti rejtvé­nyünk egy korszerű gépkocsi motorját ábrázolta felülnézet- ben. Értékelhető megfejtés sajnos nem érkezett, ezért azok közül, akik eltalálják mit ábrázol fenti képünk, két sze­rencsés nyertest is sorsolunk. Heti cáfolat Nem igaz, hogy a paksi atomerőmű energetikai szakképzési intézete tervbe vette egy újabb képzési forma bevezetését, mely a megyénkben mind sűrűb­ben előforduló tudomá­nyosan jelenleg nem ma­gyarázható jelenségek fel­derítésére ufológusok kép­zésére vállalkozna. Vicces! Editkének a nagymama Pi­roska és a farkas történetét meséli egyik este. — Látod, ezért kell szófo­gadónak lenni! Ha Piroska szófogadó lett volna, nem ette volna meg a farkas. — Ezt csak hagyjuk! El­végre a nagymamát is meg­ette. * — Ha a testvérednek van három almája és te kettőt elve­szel belőle, mi lesz a vég­eredmény? — Egy nagy verekedés! Pippi és a többiek Notórius olvasó vagyok, bátran állíthatom, hogy azóta, mióta megtanítottak a betűk titkaira, nemigen telt el nap, hogy legalább néhány oldalt ne olvastam volna. Rengeteg könyvem van, ez az előbbiek­ből következik, a polcokon kettős sorokban állnak már, de még a mai borsos könyvá­rak sem igazán tántorítanak el házi könyvtáram gyarapításá­tól. Még az a szerencse, hogy a legtöbb értékes honi és kül­földi klasszikus olvasmányt abban az időben vásároltam meg, amikor a száz forintos könyv (a lexikonokon kívül) olyan ritka volt, mint a fehér holló. Ahogy nézegetem a köny­vesstandok kínálatát, meglep, milyen szegényes és egyol­dalú a gyermek- és ifjúsági könyvek választéka. Az óvo- dáskorúaknak rajzfilm-utá­nérzéseket kínálnak, méregd­rágán. A képek valóban le- nyűgözőek, a szövegről már jobb nem beszélni. Szellemte­lenül, sematikusan írják le az idézett rajzfilm történetét. Következnek a kisiskolás kor­osztály, de számukra csak el­vétve látok könyveket, az én gyermekkoromból ismert ki­váló regények utánnyomása elvétve található meg. Évek ótan nem láttam Mary Pop- pins történeteke, nagy nehe­zen sikerült megvennem a Harisnyás Pippi újra kiadott változatát. Fiúk számára nincs folytatása az úgynevezett Del­fin-könyveknek, mint például a Rinaldo Rinaldini, a Robin Hood, vagy a Kinizsi Pál. El­tűntek a Delfin-könyvekkel együtt a Pöttyös és a Csíkos regények is. Marad helyette a tévé, a videó, de ez' korántsem pótolja az • olvasmányt. A könyv és az olvasó olyan ben­sőséges kettőst alkot, ami kü­lön, saját világot teremt, ahol a saját fantáziájára van utalva az ember, nem „készen" kapja a képeket, meg kell „dolgoz­nia" érte. Esős időben, vagy ha egy kis magányra vágytok, nézze­tek körül szüléitek régi köny­vei között. Hátha rábukkan­tok a fenti könyvek egyik kissé megviselt példányára. Érdemes megpróbálkozni, ha másért nem, azért, hogy job­ban megértsétek szüléiteket, akik ezeken a könyveken nőt­tek fel. vem Tábori „köszöntő" Szervusztok, szervusztok kiscsibéim! Én Jojó bácsi va­gyok, a táborvezető, és mától tekintsetek a ti jó apukátoknak ez alatt a két hét alatt, amit az én szigorú, de baráti felügye­letem alatt töltőtök. Hét, te kö­lyök! Állsz rögtön vigyázzba, ha hozzád beszélek! Na tes­sék, most megzavart. Ja, igen, ismertetem a napirendet. Ébresztő reggel hatkor, mo­sakodás, fogmosás, szoba­rend, satöbbi. Reggeli nyolc­kor. Mi bajod, édes lányom? Hogy miért kell ilyen korán felkelni, ha csak nyolckor van reggeli? Hát azért! Na! Dél­előtt különböző szakköri fog­lalkozások lesznek. Külön­böző tanárok felügyelete alatt a gazt fogjátok irtani a tábor konyhakertjében. Ez változa­tos, érdekes munka lesz a tűző napon, közben megismerheti­tek a környéken honos dud- vát. Ebéd egy órakor. Repetát csak azok kapnak, akik teljesí­tették a napi gaz-normát. Há­romig csendes pihenő, aki nem lesz elég csendes, ismét elmerülhet a dudvák megis­merésében. Este hétig szabad foglalkozás, ami azt jelenti, hogy azt csinálhatjátok, amire én azt mondom, hogy szabad. Hétkor vacsora, nyolckor ta­karodó. A villanyoltással nem lesz gondotok, nyolc nulla-nullakor lecsapom a vil­lanyórát. Van kérdése valaki­nek? Nincs? Helyes! Mi­csoda?! Biztos vagyok benne, hogy egy életre szóló élményt szereztek majd nálunk! Ja, a haza írott leveleket cenzúrá­zom. Most pedig oszolj, csürhe, le a cuccot, tíz perc múlva gyülekező újból. Vár a dudvás! Egy bohóc feljegyzései Végre megpillantottam a házat áz utca végén. Nagy lép­tekben odasiettem, még a kul­csot is elejtettem. Aztán kinyi­tottam az ajtót, ami eddig mint egy akadály választott el az új otthonomtól. Ahogy be­léptem, máris a birodalmam­nak éreztem, és mint egy kise­gér, mely elemózsiát keres, úgy kutattam fel az összes zu­got, ami a házban létezett. Le­ültem a padlóra, onnan néz­tem a kopár falakat. Ekkor - mint meleg nyári éjszakán egy villámcsapás - ötlött fel ben­nem a gondolat: a földszinten már tudom a járást, de a pad­láson még nem! Úgy rohan­tam fölfelé, mintha valami kincs várna. Kincset nem, csupán port, piszkot és egy halom ócska holmit leltem. Igaz, kicsit féltem, de a kíván­csiság rajtam is úrrá lett, így elindultam felderíteni a zugot. Találtam egy pár ládát, avítt bőröndöket, amiknek az ál­laga nem volt küjönb, mint maga a helyiség. Éppen arra gondoltam, hogy itt már nincs semmi számomra érdekes, úgyhogy lesétálok, ám ekkor egy könyvféleség került a ke­zembe. Nem is tudom miért, de levittem magammal. Mi­után belelapoztam, észrevet­tem, hogy egy naplót tartok a kezemben. Nehezen olvastam a kézírást, az idő ezt sem kí­mélte. „1901. aug. 1. - kezdődött a bejegyzés láthatóan gyerekes összevisszasággal írva - ma vagyok 10 éves. Se testvérem, se barátom, a könyveim van­nak csak, és mától fogva Te. Nevet is adok neked! Leó! Leó lesz a neved! Tudod miért? Hát neked bevallom, mert tu­dom, hogy titoktartó vagy. Szeretem, sőt imádom a cir­kuszt, a gyönyörű fényeit, a kupolában lengő légtomászo- kat és az oroszlánokat. Hát ezért vagy te nekem Leó, ked­ves naplóm." Aranyos - gondoltam, de erre nekem most nincs időm. A feje tetején áll minden, egy költözés nagyon rumlis. Le­raktam a naplót egy már kiü­rült dobozra, és közben egy régi, megsárgult fotó csúszott ki belőle. A nő, akit ábrázolt nem volt szép, rövidre vágott, ondolált haja, homlokára ta­padt, szemöldöke vastagon kirajzolva övezte kissé vize­nyősnek tűnő, ábrándos sze­mét, amelyből áradt a fájda­lom, és a tragédia árnya tele­pedett rá. Újra kezembe vettem a nap­lót és lapozgatni kezdtem. Hosszú oldalakon át folytató­dott a magányos gyermek kedve, együgyű csevegése ba­rátjával, Leóval. Aztán az írás megváltozott, a fiú láthatóan kezdett felnőtté válni. „ 1916. szept. 5. Hurrá! Ál­lást kaptam végre! Leó, fel tu­dod fogni mit jelenet ez ne­kem! Végre el tudom tartani őt! Márta jó. Én elveszem fel­eségül és gyerekeink lesznek! Csak hogyan mondjam el neki? Elé állok és azt mon­dom: állást kaptam, bohóc va­gyok." „1918. márc 3. Leó! Fiam van! Fiam! Éppen időben sike­rült befejeznem a házat. Nem nagy, te tudod, de ház. Ott­hona Mártának, a kicsi Ed­várdnak és nekem. Boldogok leszünk itt." „1918. nov. 10. (A dátum után nem volt bejegyzés, azt hittem, vége a naplónak, de egy beragasztott újságkivá­gást találtam és megértettem belőle, hogy ehhez nincs szó, nincs mit írni, csak sírni és szenvedni! A félig elmosódott betűk ezt tudatták olvasójuk­kal: „1918. november 10-én az esti órákban egy külvárosi ház feltehetően villámcsapás kö­vetkeztében kigyullad és porrá égett. A tűzoltók egy asszony és egy kisgyerek el­szenesedett holttestét emelték ki a romok közül." Úristen! Meghaltak. Ez iszonyú! Kellett nekem ezt ol­vasni! Rátelepedik az egész hangulatomra! Csöngettek, egy kedves, idős asszony jött át a szom­szédból. Bemutatkozott, hely- lyel kínáltam és elkezdtük ápolni a jószomszédságot. Be­szélgettünk erről-arról. Kide­rült, hogy ismeri a napló író­ját. A beteg öreget házam előző tulajdonosa vette magá­hoz és ápolta haláláig. — Tudja kedves - mondta a néni - a szerettei halála után már csak olyan volt, mint va­lami árny, úgy suhant az ut­cán, hogy szinte láthatatlan volt. Könny, szenvedés és az alkohol bódulata látszott csu­pán rajta. — Hagyjuk is ezt, olyan szomorú - fejezte be a néni, aztán elment. „1971. dec. 24. Leó! Te ma­radtál nekem egyedül és én nem foglalkoztam veled. Azóta a szörnyű november 10. óta nem beszélgettünk, de most utoljára, mert érzem, hogy utoljára társalgunk egyet. Hallgass meg, kérlek! Úgy fáj az élet, Leó. Bár segít elviselni a tudat, hogy hama­rosan vége. Vége, és velük le­szek újra. Az én Mártámmal és a csöpp fiammal. Nem kell többé nevetnem, álarcként örömet erőltetnem magamra, hogy mások röhögjenek raj­tam. Rajtam, az esetlen, krumpliorrú, rőthajú botla­dozó bohócon. Régen szeret­tem a cirkuszt, csak ott tudtam elfelejteni, milyen üres az éle­tem és milyen iszonyú tragé­dia árnyékolja be. Mókáztam, a közönség nevetett, utána ki­aludtak a fények estéről-es- tére. A tükör előtt lemostam arcomról a műmosolyt és lát­hatóvá vált pőre testem, lel­kem minden szenvedése. Egyetlen társam volt csupán: az üveg, az enyhet adó ital. De jött a reggel, és a fájdalmas ki­józanodás. Mindig könnyeket csalt a szemembe, cserzett bő­römet mardosta. Most el kell köszönnöm tőled, Leó. Isten veled barátom, nekünk ennyi adatott..." Mióta elolvastam a naplót, másként járom az utcákat. Mintha kevesebb mosolygós embert látnék. A minap is öreg, sovány, borostás ember jött velem szembe. Rezzenés­telen arca szürke volt, beesett szemeit eltakarták le-lecsu- kódó szemhéjai. Bizonytalan léptekkel közeledett felém, gyűrött zsebkendőjével az ar­cát törölgette. Sírt. — Talán egy bohóc volt - gondoltam. Megfordultam és addig néztem, míg bele nem olvadt a sok-sok álarcot viselő ember tömegébe. Uzinger Nikolett Négy és fél hónap Egy teljes hét a miénk Egy pénteki napon lejött hozzám Johnny, vártam már, mert írta, hogy jön. Amikor le­szállt a buszról a pályaudva­ron, úgy borultunk egymás nyakába, mintha legalább ezer éve nem láttuk volna egymást. Otthon már tálalva volt az ebéd, Johnny csak evés után tudta elmondani, mi járatban van. Elkért engem egy teljes hétre otthonról, amit náluk fogok tölteni. Szüleim nyu­godt szívvel engedtek el, mert megbíztak benne. Másnap elutaztam hozzá­juk, Johnny éppen a fürdőben volt, mikor megérkeztem. Hallottam, hogy csobog a víz, ő kiszólt, hogy épp borotvál­kozik. Mikor megkérdeztem, miért borotválkozik olyan gyakran, azt felelte: azért, hogy ne szúrja a szakállam a selymes bőrödet, mikor meg­csókollak. Azt mondta, csodálatosan nézek ki. A hajam szépen be­szárítottam, fehér selyemblúz és fekete nadrág volt rajtam. Lesétáltunk a városba, az üz­letek kirakatait nézegettük, aztán moziba mentünk. Az előadás után megittunk egy üdítőt. Hazafelé a teliholdat cso­dáltam, nagy volt, kerek, mint egy érett őszibarack, és csodá­latos fényt sugárzott. Fénye később “a szobánkba is bevilá­gított, ahogy Johnnyval egy­más karjaiba simulva pihen­tünk. Az elkövetkező napokra az unalom egy cseppet sem volt jellemző. Kirándultunk, sza­lonnát sütöttünk a tóparton, élveztük a napsütést, hallgat­tuk a madarakat. Az utolsó este Johnny egy vendéglőbe vitt vacsorázni. Á pincér udvariasan üdvözölte Johnnyt, a tulaj is előkerült, nekem kezet csókolt, és gálán­sán azt mondta, hogy a szép­ségem bizonyára elvonja majd a vendégek figyelmét még az ő kitűnő ételeikről is. Egy hangulatos sarokban foglal­tunk helyet, majd választot­tunk az étlapról. Külöleges, finom ételeket ettünk és jófajta fehérbort ittunk hozzá. Na­gyon szép este volt. Másnap Johnny hazakísért, szüleim ismét ebéddel vártak minket, utána élménybeszá­molót tartottunk az eltelt hét­ről. Búcsúzáskor megköszön­tem Johnnynak ezeket a felejt­hetetlen szép napokat. Müller Erika Arany Zsolt HUNGARY TOP 10 1. Mariah Carey 2. Roxette 3. 2 Unlimited 4. Magic Affair 5. Doop 6. Erasure 7. Marusha 8. Haddaway 9. Hip Hop Boyz 30. Marcellina Without You Sleeping In My Car The Real Thing Omen III Doop Always Oz I Miss You 15 év Elmegyek Válogatott versezetek I Mondd, mit ér Mondd, mit ér az ember, Kinek lelke tiszta, Ki sosem követ el bűnt, Ki a vizet issza? Mondd, mit ér az ember, Kinek fáj az élet, Ki jobb világot akar, Ahol szebben élhet? Mondd, mit ér az ember, Ki csak a mának él? Az örömöt hajszolja, Aki nem ad, csak kér? Mondd, mit ér az ember, Ki éjjel lopni jár, Elveszi ami a tiéd, Tengernyi a pénze már. Mondd, mit ér az ember, Aki kábultan néz, Pénzt keres a szerekre, Csődöt mondott az ész! Mondd, mit ér az ember, Aki csalásból él, Becsap téged, másokat, Sosem tudod meg miért. Mondd, mit ér ér az ember, Aki folyton kölcsön kér, Adóssága rengeteg, Máról holnapra él. Mondd, mit ér az ember, Aki ok nélkül öl, S ha egyszer megállítják, Akkor sem kötik föl. Mondd, mit ér az ember? Harmath Zsuzsa Beteg Föld Nyugodt körülöttem a táj. Nem zavarja semmi nyugal­mát. Nem szitkozódik többé a száj S mindenki elnyeri jutalmát. Békebeli világban lebegek, Nem bántja a fület puskaro­baj. Nincsenek árvák s betegek És suttogássá csitul a zaj. De felébredve e csodás világ­ból Nem marad más csak a me­lankólia. Sikoly szalad ki a néma száj­ból S látván az életet, az rapszó­dia. Koponyák sivár halmán dalo­lok S tűznyelvek nyaldossák az eget. Ha kell áldozatot is hozok Csak mentsétek meg a Földet, a beteget. Jaksa Péter Titusz Nosztalgia Áldjon meg az Isten, Szívemből kívánom! Mikor szemedre jön A szendergés, álom Sejtelmes árnyékként Jelenjek meg benne, Mintha a sziluett Nem padtársad lenne, Csak egy nosztalgia Halvány emlékképe Aki néha pár sort Irkalapra vésve Átnyújtott, mint csokor Illatos virágot Két szemedben látva A csodás világot Azt, amely még tisztán Lebegett a térben, Szeretet-szigetként A világmindenségben! Sz. L. Hiányzol , Egy fényes éjjelen Napfényes csillag suhant át az égen, S én nézegettelek téged egy fényképen. Beszéltem hozzád S szemeimből könnyek foly­tak, Szomorú voltam, s nagyon boldogtalan. Hiányoztál nekem mindjárt az első napon, Mikor összejöttünk, De másnapra megjött a jóked­vünk. S most itt ülök, magányosan szobámban, Arcom ázott könnytől fénylik. Fényképeid kiejtem kezemből Mert kiforgatta szívem min­den kedvéből. Kezem reszket, szívem fáj, Gyere vissza hozzám minél előbb, Mert szívem eped ve vár! Mester Marietta

Next

/
Thumbnails
Contents