Tolnai Népújság, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-28 / 124. szám
1994. május 28., szombat HÉT VÉGI MAGAZIN MÉPÚJSÁG 11 Az altensteigi vokálegyüttes Szekszárdon Rejtett értékeink Perczel Mór művei Dr Thomas Breitling karnagy vezetésével a Fekete-erdő egy kis német városából érkezett kórus meghívása egy remek koncertet ígért. A műsorban tallózva olyan nevek és művek szerepeltek, melyeket egyetlen estén meghallgatni felemelő zenei élvezetet jelenthetnek! A szűkszavú ismertető annyit árult el az együttesről, hogy nemzetközileg is ismert, sőt elismert kórus kínálja fel műsorát. Egy kicsit azt sugallta, hogy már egy profi szinten muzsikáló társulatnak örülhetünk. A mintegy 40 tagú énekkar jó adottságokkal rendelkezik, ám ami az énekesek hangképzését, technikai színvonalát illeti, bizony csalódnom kellett. Ez a nagyszerű énekesekből - nyilván nem kis munkával összekovácsolt - dalos-csapat örömmel, odaadással és nagy muzikalitással oldotta meg feladatait, de pont technikai fogyatékosságok - s ez bizony a nagyon szimpatikus karnagy felelőssége - gátolták meg őket az igazán kifogástalan interpretálásban. Ott, ahol a teljes együttes egységesen, egyetlen „tömbben" szólalhatott meg, külöAkik Tolna megye művészeti életének eseményeit nyomon követik, azok előtt nem ismeretlen Kövesdi Mihály neve. Naiv festő. Külön fejezetben lehet beszélni e fogalomról és meghatározni a legszorosabban értelmezhető jelentését. Kövesdi Mihály esetében is érvényes mindaz, ami általában elmondható a naivokról. Amit ki kell emelni ünneplő menetet ábrázoló képe kapcsán, az legelőször a tisztaság. A gondolat szeplőtelensége, őszintesége, másként fogalmazva a naivsága. Felnőtt férfi korában kezdett el festeni. Elmúlt már akkor 60 éves, sőt közelebb állt a 70.-hez. Ettől a ténytől válik érdeklődéstkel- tővé minden egyes alkotása, amit szinte sorozatban teremtett azóta. Soha nem fogalmazta meg önmagának, hogy az önkifejezés festői eszközeit kereste, kutatta egész életében. Legfeljebb azóta, mióta többször állt kiállítási termek fényében és akkor ott kikívánkoztak a pillanat szülte szavak. Pontosan kisérték azóta nősen a XVIII. századi muzsika gyönyörű dallamvilágában, ott volt igazán otthon a kórus. Különösen a második darabként felcsendülő ]. Rosenmüller dalainak tömör, kristály-tiszta és valóban átélt dallamvilága ragadta magával a hallgatóságot. Ám ezután a karnagy „játszani kezdett". A lépcsőre „felküldött" 5 énekes bármily mívesen is kísérelte meg a J. Pachelbel által megálmodott „Der Herr Ist König" című kompozíció méltó előadását - felelgetvén a nagy kórussal - bizony eltűnt és a mű is teljesen más értelmet kapott. A csak férfikarra írt Mozart mű: „Werke der Kalssik", egy apró tenor intonációs megingástól teljesen függetlenül gyönyörűen és méltó módon szólalt meg. S ettől kezdve az énekkar teljes mozgásba lendült. Új megoldásokként a karnagy „szétterítette" kórusát a teremben, majd összegyűjtötte, hol kisebb, hol nagyobb együttesként „léptek fel". Ez a mozgásba kényszerített „művi zenélés" teljesen visz- szájára fordította a dolgok menetét és már nem a zene volt a lényeges, hanem az szakemberek az alkotói pályáját és így legelőször a kecskeméti naiv művészek múzeumában lelt helyet néhány, Kövesdi Mihály által készített festmény. Számos középületben, intézményben találhatók a Sióagárdon született alkotások. Ami jelenleg a Tolna Megyei Könyvtár Porta Galériájában a hónap műtárgyaként látható, ünnepi hangulatot „alakzatok" megszólaltatása. Sajnos ez egyre több intonációs zeneileg nem megfogható és nehezen értelmezhető nyugtalanságot eredményezett muzsikusok és hallgatók között egyaránt. S e „kemény szavakat" vállalom, mert amikor felcsendült a jól ismert „Auf Gott allein Wül hoffenich" című Mendelssohn mű a teljes kórus előadásában, akkor valóban áhitatos szívvel és lélekkel ragadta magával a hallgatóságot az együttes. Ezt az érzésemet tovább erősítette a J. Brahms: „Es ist ein Schnitter, heisst der Tod" briliánsán megírt művének előadása. Itt ismét együtt, tömören, egyszerűen lenyűgözően zengő kórus szólt, s ez még akkor is igaz, ha a szoprán „picit" fáradt és intonálása gondokkal küzdött néhány ütemen keresztül, de a mű ritmikus lüktetése valóban megközelítette a profiktól elvárható szintet. Bruckner „Ave Maria-ja" még fokozta a „meglepetések sorát", hiszen itt a zene és 40 ember szinte egyszerre lélegzett, s ha a téma engedte volna, akkor valóságos „fergeteges" öröm-zene hallgatói lehettünk volna. így azonban sugall. A kép térbelisége három részre válik. Az előtérben a vonuló emberek sora. Sióagárdi népviseletbe öltözött leányok, asszonyok. A festői gondolkodásra jellemzően igyekszik hitelesen megjeleníteni a női viselet darabjait, amelyek a századelejei divathoz alkalmazkodtak. Pontosan követi az életkorokat is jelző ruhadarabok színeit. A akarva-akaratlanul „imádsá- gos lélekkel" oldódtunk fel a muzsikában. Ezután szinte kicserélődött „hangulatában" az együttes. A preklasszikus zene világából a spirituálék muzsikájába „robbantak bele". Örömmel és fiatalos virtuozitással teremtették meg a hangulatát a néger zenéből táplálkozó muzsikának, de sajnos a szólisták énekesi teljesítménye meg sem közelítette az együttes hangvételét. A befejezésül elhangzott J. S. Bach: „Komm, Jesu, komm" című fohász azonban feledtetni tudta a „hiányosságokat", s a kettéválasztott énekkar legalább a muzsikában talált egymásra és tette emlékezetessé a műben felsejlő örök emberi gyötrődés soha nem megtalálható, fel nem oldható kérdéseinek válaszát. Úgy tűnik, ez az együttes valóban jó alapanyaggal rendelkezik, ám a mindenáron való „másság" alkotása a muzsika rovására ment s a karnagy „modern", mozgásos „játéka" pont a zene „megtö- retéséhez" vezetett. Nagy kár. Rosner Gyula kép középső terében a bokrok, fák ábrázolt tömege okoz gondot. Elnagyoltnak tetszik az előtérhez viszonyítva. Ha az lenne a cél, akkor itt a naiv- ság könnyen számon kérhető. A perspektíva legtávolabbi pontjait jelző síkban a sióagárdi templom áll. Az előtérhez hasonlóan rajzolódik a torony majdnem minden vonala. Kövesdi Mihály számára életmentő lett a festészet. Igazolhatják ezt a legközelebb állók, rokonok, barátok. Az életút elhomályosodva látszó szakaszában adott mozgásteret táró fényt az ecset, a festék. Akik akkor felfigyeltek Kövesdi Mihályra, nem csalódtak alkotó erejében, szorgalmában, kitartásában, becsületében, tisztességében. A sokat próbált ember nem veszítette el hitét. Önbizalmat nyert, újra éledt a hamvadó tűz. Melegít! Nem csupán a szomszédok látják lopva az idős embert, de messze földrészekre is eljutottak már Kövesdi Mihály festményei. Az országos galériák ugyancsak számon tartják őt. Amilyen szüksége van testnek és léleknek a hétköznapokat lezáró ünnepi percekre, úgy érzik szükségét a naivan tiszta gondolatoknak is a kiállítások látogatói. így álljunk meg a sióagárdi ünneplőket bemutató festmény előtt is, amely Szekszárdon, a megyei könyvtár épületében látható június elejéig. De esi Kiss János A hadtörténet, ha igazságot nem is fog tenni, bizonyára eldönti, hogy az első magyar honvédtábornok valóban csak „a legszerencsésebb hadvezér"-e, ahogy Pázmándy Dénes nevezte, egeden haditerve a „Szuronyt szegezz, rohanj" volt-e, ahogy Áldor Imre állította 1868-ban. Számunkra most, halála 95. évfordulóján, legyenek ez egyszer fontosak jóval kevésbé ismert művei, amelyeket a stílus és a történeti érték szempontjából vizsgálhatunk. Az 1811. november 14-én született Perczel Mór neveltetésére s benne stílusára nem csekély hatással volt Vörösmarty Mihály. Ez nem puszta feltételezés, hanem kevésbé ismert verses művel, Az Idő és a Lélek című 567 hexameterből álló költeménnyel is igazolható. Nem tudom, de gondolom, hogy alig akad rajta kívül tábornok, aki ily mértékben próbálta volna meg erejét a széplitera- túrában. Kétségtelen az is, hogy sötét indulatok vezetik olykor az agg hadfi tollát, kevés kortársa ússza meg ostorként rácsapó jelző nélkül. Döbbenetesen találó azonban az a kép, amit kora, kapitalizmusáról fest Perczel: „Pénz pedig irgalmatlan zsarnoka társadalomnak ... / Ördögi egy lelemény, bűne, átka fajunknak .../ Es csakis úgy mint eszközt kellene tűrni, kezelni./ Túlszárnyal, meggyőz mindent és megveszen, elnyer/ Mindenféle gyönyört, kéjt, birtokot és uraságot./ Országház, sajtó, tudomány, szerelem vagy imádság,/ Még az erény is, hűség, szépség, női szemérem/ Mind eladó pénzért, mindennek megvan az ára .../ Mert akinek nincs bankjegye, nincs tárcája tömötten,/ Es erszénye üres, másokra szorulva, ki koldul:/ Nincs annak helye, tisztessége a társadalomban:/ Kösse fel, üsse magát agyon, úgy sincs más menedéke ...". Ennél nyíltabban és erőteljesebben aligha fogalmazott a kor egyetlen írója vagy költője. Tegyük hozzá azt is: minden egyes hexameter hibátlan. Legtöbbet idézett két munkája A móri csata (1867) és a szülővárosában 1883-ban kiadott Emlékiratok mellett Ko- sáry Domokos mutatta be feljegyzéseit a Századok 1937-es évfolyamában, Ács Tivadar pedig részben gyermekkori, részben időskori gondolatait ismertette meg Népek tavasza című összeállításában. Solymár Imre magas színvonalú tanulmányban tárta az olvasók elé Perczel nemzetgazdászati ismereteinek egy részét. Perczel Mór emlékirataiból címmel halála után a Tolnamegyei Közlöny Pákozdtól Mészáros Lázár tanúságán keresztül A kanászok és juhászok leírásáig és 1848-as szerepük bemutatásáig adott ízelítőt a tábornok hagyatékából. A Szinnyei József-féle Magyar írók élete és munkái című lexikonban azt is olvashatjuk, hogy „Több munkát hagyott hátra, melyeknek kéziratát még életében átadta fiának, Perczel József császári és királyi vezérőrnagynak". Az eddig felsorolt művekre kivétel nélkül jellemző, hogy elsősorban Perczel Mór személyiségére, olykor túlzott önértékelésére és sajátos korszemléletére adhatnak példát. Megérdemelné azonban az önálló kötetben való megjelenést az a mű, amely a Tolnamegyei Közlöny 1881-es évfolyamában látott napvilágot tizenkét részben Az aranykor Tolnamegyében címmel. Kétségtelen, hogy ez sem mentes a Perczel-család és szerepe egyoldalú megítélésétől, de ez ellensúlyozható lenne a hozzáfűzött jegyzetekkel. Mindezen felül mégis páratlan értékűvé teszi az a tény, hogy megyénk reformkoráról egyetlen résztvevő leírásával sem rendelkezünk, nem tudhatjuk, kiről mit tartottak érdemesnek megőrizni a kortársak, nem látjuk egymás mellett a törekvő mezővárosokat, kiemelkedő politikusokat, a háttérben zajló pártcsatározásokat, egyszóval a való életet. A mű terjedelme lehetővé tenné, hogy a középiskolákban akár segédkönyvként is használhassák, életrajzokkal alkalmas lenne a honismereti, történelmi és irodalmi nevelésre egyaránt. Reméljük, egy jó szemű kiadó legalább az első honvéd- tábornok halálának századik évfordulójára eljuttatja az olvasókhoz e becses munkát. Dr. Töttős Gábor Megyei könyvtár: a hónap műtárgya Sióagárdi ünneplők Kövesdi Mihály festménye tudok. Nem szeretném ha valaki úgy bekategorizálna, hogy német vagyok, vagy expresszionista. Én egy ember vagyok, és nagyon örülök, ha az emberek örülnek a művészetemnek. Tóth Nem német, nem expresszionista - ember Ha azt mondják, mutatkozzam be, nekem mindig az jut eszembe: élek, szeretek, dolgozok és ez minden, amit el tudok mondani magamról - így a Kassáról érkezett képzőművész, Helmut Bistika, akinek nemrég Hőgyészen nyílt kiállítása. Bistika festményei karakteres művészt mutatnak, üzenete a világról legyen bármilyen előjellel, nem lehet egyszerűen elmenni mellette. Ä rendszerező típusú néző talán valahol Hyeroni- mus Bosch, Dante, az expresz- szionisták, Edvard Mönch körül tapogatózva jelölné meg műveinek forrásvidékét, ő minden bizonnyal tiltakozna ez ellen.- Amikor kicsi voltam, mindig nagy művész akartam lenni - mondja. - Most néhány éve felfedeztem, hogy a művészet nem valami nagy dolog, viszont a legszebb, amivel az ember ki tudja fejezni érzéseit és amivel játszani tud. Nem tudom, hogyan kerültem kapcsolatba a festéssel, valahogy belülről jött. Az a legnagyobb öröm, ha az ember dolgozni tud és lát egy végterméket, s ennek mások is örülni tudnak. Ez egy fantasztikus érzés. — Képei nyomasztó kiszolgáltatottságot sugallnak. Ilyen a világ? — Ez nagyon jó, ha valaki így látja, mert akkor hat a kép. Ha szürkének látja ezt a világot, azon fog fáradozni, hogy szebb legyen. Ismer valami más világot? Ha igen akkor az nagyon szép. Sok tapasztalatot szereztem és ezt akarom megfesteni. A portrék, az ajtó, amelyen a sötétbe beárad a fény, mind nagyon mélyen ülnek. — Kit tart elődjének a képzőművészet történetéből. — Mindig van sok művész, aki megfog, aztán jönnek mások, de ami igazán magával ragad, az a zene. — Hogyan lehet lefordítani a zene nyelvére amit csinál? — Nekem az tetszik, ha például Verdit és Michel Ni- mant hallom, egyszer a kórust, aztán a lágyabb zenét. Én is ilyen vagyok, egyszer romantikus, azután Beethoven és Verdi darabok kellenek, hogy igazán kifejezhessem magam. — Milyen Szlovákiában német művésznek lenni, jelent művész, nem mondhatom azt ez valamit? sem, hogy az anyanyelvem — Én nem vagyok német német. Úgy beszélek, ahogy
