Tolnai Népújság, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-28 / 124. szám

Szombat, 1994. május 28. TOLNAI NÉPÚJSÁG 9 Alapítvány „A jövő nemzedékért" Apró(pó) gyereknap Most éppen van apropó, és egyébként is: ti mindig aktuálisak vagytok. Nagyon mélyről jön, nagyon egyér­telmű, kézenfekvő Rátok gondolni, Rólatok írni. Nem napilapokba valók vagytok, az igaz, de minden napra valók kel­lene, hogy legyetek. Szükség lenne Rátok minden órában, minden percben. Hogy ti sírni is tud­tok? Nyű- gösködtök olykor? Rosszalkod­tok, csibész- ségeken is töritek a csöpp kis tökfejete­ket? Bosszantjátok a jó mé­terrel magasabban levő fel­nőtteket? Nyöszörögtök, erőszakoskodtok, követeli­tek, hogy mindig ti legyetek a központ? Jól teszitek. Legyetek csak kíméletlenek a felnőttekkel, vonjátok magatokra a fi­gyelmüket, kössétek le energiáikat. Hogy ne legyen módjuk a mindennapi meg­aláztatásaikon, kudarcaikon rágódniuk. Hogy ne szakít­hassanak időt a hülye ideológiai vitáikra, az ostoba ve­szekedése­ikre. Hogy ne maradjon erejük ki- fundálni, hogyan ve- szejtsék el egymást, miképpen dühítsék embertársa­ikat. Hogy minden fi­gyelmüket értelmes dolgok felé fordítsák, csak jó irányba törekedjenek, a romlatlanság és a báj töltse be mindennapjaikat: hogy csak veletek törődjenek. Bő­ven elég lenne. sk „Hogy jobban szeressen gyermeked..." Wágner Zita átveszi a díjat dr. Ótós Miklóstól Munkám során gyakran ta­lálkozom elkeseredett szülők­kel és elkeseredett fiatalokkal. Előbbiek beszámolnak arról, hogy „nem bírnak a gyermek­kel"; hogy úgy megviseli őket e nehéz helyzet, hogy közel vannak a kiboruláshoz, sőt esetenként az átélt infarktust is ebből eredeztetik. Ugyan­akkor azt is tapasztalom, hogy a kamaszok helyzete év- ről-évre nehezebb. Egyre töb­ben szeretnének szüleiktől függetlenedni, tehetetlen helyzetükből menedék lehet egy, akármilyen házasság, akármilyen, de elfogadó ga­leri, kábítószer, alkohol, ön- gyilkosság. (A fiatalkori ön- gyilkosság jelenleg a második helyen áll a 14-20 éves korosz­tály körében bekövetkezett halálesetek között). Hol lehet a baj? Elsősorban ott, hogy a szülők többsége nem tud he­lyesen bánni tizenéves gyer­mekével. Ebben a korban a meglevő és gyakorolt rossz, porosz, autokrata, diktatóri­kus nevelési módszerek már nem működnek. („Amíg az én kenyeremet eszed, addig eb­ben a házban én parancso­lok!") Eddig is csak azért mű­ködtek, mert a gyermek testi­leg, lelkileg még kiszolgálta­tott volt szüleinek, aminek önmagában is komoly ára volt, van, lesz. Ugyanakkor torz elképzeléseik vannak a szülőknek a kamaszokról és arról, hogy mit várhatnak el tőlük, meddig szólhatnak bele egyéni életükbe; nem ismerik a győztes-vesztes nélküli, ha­tékony befolyásolás módsze­reit, amelyet nem is ismerhet­nek, hiszen a jelen gyakorlat ellenkezője. Sajátos szeretet- fogásokon, demokratikus szemléleten, kölcsönös, egyenrangú tiszteleten és szü­lői önnevelésen alapszik. A családról úgy beszélünk, mint erőforrásról, hiszen megerősít, biztonságot ad, megszabja a jellemet, érték­rendet, világnézetet, harmó­niát teremt, megalapozza a testi-lelki egészséget. Elfelejt­jük hozzátenni, hogy erre csak a jó család képes. A család le­het a torzulások forrása is: ki­szolgáltatottságot, önbiza­lomhiányt, bizonytalanságot, diszharmóniát teremthet, le­het az ütközések forrása, megalapozhatja egy életre a testi-lelki betegségfogékony­ságot, betegséget, kommuni­kációs és kapcsolatzavarokat. Losonczi Ágnes pszicholó­gustól hallottam az alábbi gondolatokat: A jó család: — úgy ad biztonságot, hogy nem tesz gyávává — úgy ad támaszt, hogy nem gyengít — úgy zár védőkörébe, hogy nem zár ki, nem zár el — úgy alakítja ki határait, hogy véd, de nem válik kor­láttá — úgy gondoskodik, hogy nem fojtja önző szeretetébe a másikat — úgy konzerválja az érté­keket, hogy azokat nem mere­víti be — úgy ad stabilitást, hogy meghagyja a rugalmasságot, hogy mindenki élhesse a saját életét annak jogával és felelős­ségével, hogy önállóan dönt­hessen minden családtag — úgy segíti elviselni a ku­darcot (amely az élet szerves része), hogy abból mindenki gyarapodjon; hogy ne vesz­tesse, hanem tapasztalttá vál­jon — maradjon meg támasz­nak, amíg kell és képes legyen visszavonulni, ha már teher. Azt gondolom, hogy csak a jó otthon, a jó család, a jó sze­retet az igazi erőforrás, a haté­kony nevelőközeg. Mit lehet tenni azért, hogy egyre több jó család legyen? Mindezt ma már meg lehet tanulni váro­sunkban is egy korszerű, de­mokratikus nevelési módszer­tan segítségével. Ajánlom mindazoknak a szülőknek, akik mélyen átérzik a szülői felelősséget, mondhatnám azt is, hogy a demokratikus tár­sadalomépítés felelősségét is. E módszertan a legnagyobb segítséget akkor tudja nyúj­tani, ha a szülők már a gyer­mekvárás, illetve a gyermek megszületése után megismer­kednek vele és a régi helyett ezt használják. Akkor bizto­san elkerülhetik az un. „nehéz kamaszkort" is. Családi Gordon táborok in­dulnak júliusban, 11-17-ig, 25-31 -ig Hőgyészen az Appo- nyi kastélyban. (Érdeklődni lehet Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Házban.) Dér Miklósné Szekszárd város önkor­mányzatának képviselőtestü­lete 1991. tavaszán úgy dön­tött, hogy a testület tagjai számára munkájukért tiszte­letdíjat állapít meg. Dr. Ótós Miklós önkormányzati kép­viselő úgy gondolta, ez a te­vékenység társadalmi meg­bízatás, ami sok munkával, elfoglaltsággal jár, ám nem fizetségért végzi, aki elvál­lalta. Úgy döntött tehát, hogy önkormányzati képviselői tiszteletdíját egy alapítvány létrehozására fordítja. Ekkor született „A jövő nemzedé­kért" alapítvány. — Képviselő úr, mi motiválta, amikor kitűzte az alapítvány cél­ját? — Úgy döntöttem, hogy az oktatás ügyének, a fiatalok támogatásának célját tartom a legfontosabbnak. Az ország­nak a mostani nehéz helyzeté­ből az oktatás területén lehet kitörni, a jól képzett fiatalokra vár a feladat, hogy hosszú tá­von kihúzzanak minket a baj­ból. Emellett szerettem volna ezzel a gesztussal is fejet haj­tani a Garay gimnáziumban dolgozó volt tanáraim előtt, megköszönve munkájukat. Ilyen felejthetetlen nevelő volt például dr. Pataki József, a ki­váló földrajztanár, aki csodá­latos kerékpártúrákat szerve­zett, bejártuk vele az egész or­szágot. Ilyen volt Létay Menyhért, aki nemcsak kitűnő matematika-fizika tanár volt, hanem műértő zenebarát, nem kezdődhetett úgy koncert, hogy ne beszélt volna az adott művekről, alkotóikról. Feltét­Ahogyan május első vasár­napja az édesanyáké, e szép tavaszi - idén inkább nyári - hónap utolsó vasárnapja a gyermekeké. Hogyan viselkednének, mit csinálnának, ha ők lennének a felnőttek, s szüleik válnának gyermekekké? Mi az, amit szeretnek, s mi az, amit nem szeretnek a felnőttekben? Ezeket a kérdéseket tettük fel a szekszárdi Rákóczi utcai óvodásoknak. Kisbéri Szandra (6 éves): Ha mi lennénk a felnőttek, s a szü­léink a gyerekek, nevelnénk őket, és csak velünk mehetné­nek mindenhová. Egyedül nem mehetnének sehová. Nem veszekedhetnének a já­tékokon, s tilos volna rosszal­kodniuk. Kisbéri Máté (4 és fél éves): Ha én lennék a parancsnok, szót kellene fogadniuk a gye­rekeknek, nem öltözhetnének csúnya ruhába, mert akkor megbüntetném őket. Akkor is megbüntetném őket, ha le­húznák a térítőt, és minden kiborulna. Pulger Judit (6 éves): Ha én lenül meg kell emlékeznem Bodonyi Pálról, volt osztály- főnökömről, mély humánu­máról, bölcs gondolatairól. Útravalónak adta nekünk 1958-ban, a ballagáskor: „Ne felejtsétek el, tanult emberek vagytok, s a tudomány és a haladás fáklyáját nektek kell magasra emelni!" — „A jövő nemzedékért" ala­pítvány díjait első ízben az idén adták át a ballagáskor a Garay gimnáziumban. Ki kaphatja a dí­jat? — A tanulmányi évek alatt a diákok és a tanárok között kettős viszony alakul ki. Egy­részt a diákoknak el kell fo­gadniuk azt a tényt, hogy itt tanulni kell, s arra kell töre­kedniük, hogy minél képzet­tebbek legyenek. A tanárok­nak azon kell lenniük, hogy minél több, minél teljesebb ismeretanyagot nyújtsanak át diákjaiknak, s emellett figyel­lennék felnőtt, azt kérném a gyerekektől, hogy ne legyenek rosszak, fogadjanak szót ne­kem. Ha igaziból felnőtt le­szek, akkor királylány szeret­nék lenni, mert annak nem kell mást csinálni, mint tán­colni meg parancsolgatni a szolgáknak. Kovács Kitti (6 éves): Ha fel­nőtt leszek, főzök a gyerekek­nek, vásárolok nekik finomsá­gokat. Segíteniük is kell majd nekem, beágyazni, mosogatni, virágot szedni a vázába, és mindenben szót fogadni, egé­szen addig, amíg olyan na­gyok nem lesznek, mint én. Bogos Bettina (6 éves): A fel­nőttek mindig haragszanak a gyerekekre, ha nem fogadnak szót, vagy rosszat csinálnak, és mindig megbüntetik őket. Jó lenne, ha többet játszaná­nak velünk ők is, nemcsak a testvéreink. Lemler Nikolett (6 éves): A felnőttek mindent megvesz­nek nekünk és nagyon szeret­nek minket. Csak az a rossz, hogy szigorúak és néha meg­büntetnek. Venter Marianna Fotó:sa niük, segíteniük kell fejlődé­süket, s nemcsak a tananyag­ból, humánumból, a saját gondolataikból is a legtöbbet kell átadniuk. Ne csak neve­lők, de példaképek is legye­nek egyben, mert a középisko­lás korosztály számára a taná­raik személye meghatározó. Az alapítvány díjában azok a tanárok és diákok részesül­nek, akik e kettős követel­ménynek a leginkább megfe­lelnek, s a díjjal négy év mun­káját köszönik meg egymás­nak. A tantestület szavaz ar­ról, mely diákok kapják a dí­jat, a harmadikos és negyedi­kes diákok pedig arról, mely tanár(ok) testesítik meg szá­mukra leginkább a fentiekben vázolt példaképet. A diákok a tanárok díját, a tanárok a diá­kok díját kapják tehát. — Milyen összegűek a díjak, s az idén hányán kapták meg? — Egy tanár és négy diák. A diákok száma lehet majd több is, körülbelül 10, mindez attól függ, müyen mértékben gyarapodik az alapítvány alaptőkéje. A diákoknak 5-5 ezer forintot, a tanároknak 20 ezer forintot osztottunk ki az idén. Ez egy tartós alapítvány, értékjegyekbe van fektetve a pénz, s évente a kamatok 50 százaléka fordítható a díja­zásra. Ezúton szeretném meg­köszönni a Takarékbank, s Takács József bankigazgató segítségét, mert nemcsak ke­zelik a pénzünket, reklám- szerződést is kötöttek az ala­pítvánnyal, s ennek köszönhe­tően tudtunk az idén első íz­ben kiosztani díjakat. Az ön- kormányzati ciklus végére kö­rülbelül 400 ezer forint lesz az alaptőke, s terveim szerint nemcsak a tanárok és diákok kitüntetésére fordítjuk majd, hanem a diák-önképzőkörök támogatására. Olyanformán, hogy az önképzőkörök kitű­zött céljaik elérésére pályáz­hatnak majd az alapítvány­hoz. Távlati célom: az alapít­ványon keresztül egy olyan egyetemi ösztöndíjat létre­hozni, aminek a segítségével szegény, de tehetséges diákok tanulmányait lehet finanszí­rozni. * „A jövő nemzedékért" ala­pítvány díját az idén Nagy László tanárnak, valamint Szepesi Vera, Varga Zsu­zsanna, Wágner Zita és Ko­vács Gábor negyedik osztá­lyos tanulóknak adták át. Venter Gyermeknapi tükörkép Kovács Kitti rajza Atyai intelmek -170 éve A tényen kívül, hogy Perczel Sándor fiai mellé nevelőül Vörösmarty Mi­hályt fogadta, jószerivel alig tartunk számon valamit. Meglehetősen érdekes bepil­lantanunk ezért is azokba az 1824 elején kelt levelekbe, amelyet az ősz atya írt Bör­zsönyből. (A jobb érthetőség kedvéért a maihoz közelítő helyesírással idézzük az egykori sorokat.) Az újévi üdvözlettel még boldogan írja Perczel Sán­dor: „Fiaim! örvendve ol­vastam Vörösmarty Urnák, a ti legjobb Barátotoknak di­cséretes Levelét! Ha az egész Esztendőben ilyennel vígaz- taljátok Szüléiteket, akkor bizony a mi Szeretetünk mellett egyéb Esmerős Jó Embereknek is el fogjátok nyerni dicséretét! Ez pedig nem csekélység, Mert men­tői többen vannak Ember Társaink közt, kik felőlünk jól ítélnek és attól fogva bennünket böcsülnek-sze- retnek, annyival Nagyobb Mértékkel veszünk Részt a Boldogságban..." A jö­vendő honvédtábornokot, Mórt még példaként állítja Sándor és Miki elé, „az vilá­gít néktek". Mindhármukat megszó­lítja abban a levélben, ame­lyet felváltva kellett egy­másnak minden csütörtö­kön felolvasniuk mint „Édes Attyának Szent oktatását", íme a levél: „Sándor, Móric, Miki! Atyátok és Anyátok Számos intéseinek legyen ám foganatja: Meg ne felejt­kezzetek mindazokról, me­lyeket szívetekre kötöttünk. Isteni félelem és annak imá- dása légyen a legelső készü­let - a többi számos Köteles- ségteknek teljesítésében ... - mert a mindenható Nagy Istennek áldása mellett lesz­tek bizonyosan Vörösmarty Ur iránt engedelmesek, az iskolában csendes és módos viseletűek s Figyelmetesek az Érdemes Tanítóknak sza­vaira, ennek az lészen gyü­mölcse, hogy a Tanulásban iparkodók, előmenetelt fog­tok tenni; az Emberekkel való társalkodásban módo­sak és tisztesek, azoknak szeretetit magatoknak meg- szerzitek, - és aztán mind Testre, mind Lélekre nézve jól elkészülve folytatjátok a pályát, melyet a Sors kimu­tat számotokra. Fiaim! Oko­san, szépen, módosán tegyé­tek minden lépésteket. Es ha ezen atyai Intéseinek helyt adtok, bennetek szerencsés Jövendő, Minket pedig Szü­léiteket Nagy Öröm fog várni - ezt pedig, ha valaha atya, anya - mi bizonyosan megérdemeljük. Legyetek tehát az Utcán, az Iskolában Csöndes, Módos, Szelid vi­seletűek. Elöljáróitokhoz Engedelmesek, böcsösek, Egészségtekre vigyázok, a Tanulásban gyorsak. Ha így lesztek mindég kegyes jóa­karó atyátok, ki is Isten ol­talmában ajánlok: Perczel Sándor". Még ugyanez év januárjá­ban, a harmadik levélben Móricot inti az atyja, mert „Nyelve és Szelessége fosz­totta meg fáradozásának gyümölcsétől". Vörösmartyt arra kéri Perczel Sándor, hogyha továbbra is engedet­len lenne Móric („kinek Eszétől okosabb viseletét vártam"), előbb a legna­gyobb hallgatást parancsolja neki, zárja a kuckóba, ha ez sem segít, „ne adjon néki ebédet", sőt, ha még ez sem elegendő, „menjen a Direk­tor Úrhoz, és kérje, hogy a Tacskó Csacskát vesszőz- tesse meg". Arra, hogy élt-e a későbbi koszorús költő mindezen lehetőségekkel a jövendő honvédtábornokkal szem­ben, nincs adatunk. Dr. Töttős Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents