Tolnai Népújság, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-30 / 101. szám

4 «ÚJSÁG TOLNA ÉS KÖRNYÉKE 1994. április 30., szombat Minden jó, ha a vége is az Fedőt rá! Ki fizesse az ingyenes oktatást? Az ígéretekhez híven - a módosított határidőn belül - a héten átadásra került „Délke­let-Tolna" csapadékvíz elve­zető rendszere, amelynek épí­tése a szokásosnál is több mű­szaki problémával, kellemet­lenséggel járt, valamint heves indulatokat váltott ki, elsősor­ban a Rétisor lakóiból. A mű­szaki átadás során a közmű­vek képviselői rábólintottak a műre, amelynek generálkivi­telezője a Pécsi Építő Kft., al­vállalkozója a Trió Kft. volt. A szemlén „apróbb, említésre nem méltó" hiánypótlási fel­adatokat határoztak meg a szakemberek, így például egy - szerződésben egyébként nem szereplő - 20 méteres árok is hamarosan el fog ké­szülni. A Rétisor - ha nem is tün­dököl a régi üdeségében, de Hegedűs nem hegedűs, ha­nem billentyűs. Elsősorban. De más zeneszerszámokon is játszik, ismerni meg éppen­séggel mindet ismeri, lévén hangszerboltos. immáron nem lehet „kataszt­rófasújtotta" jelzővel illetni. Az utcakép rendezett benyo­mást kelt, a fák is teszik a dol­gukat, zöldellnek, .sebeiket Hegedűs József (alias Csibro) hat éve ment nyug­díjba a szekszárdi áfésztól, és akkor nyitotta üzletét, a me­gyeszékhelyen. Egyébként tolnai lakos; a helyi Harmónia lassan rendbehozza a termé­szet. Az idő ugyanis „betemet minden nyomot", a csodálatos május meg már a küszöbön toporog. sk—Degré tánczenekarban tangóharmó- nikázott és orgonázott 40 esz­tendőn át. A nevet, a Harmó­niát, magával hozta a vállal­kozásba is; így hívják a Mé­száros Lázár utcai boltját. Táv­lati terve az, hogy fióküzletet nyisson Tolnán, a közelebbi meg az, hogy kiállítást ren­dezzen a Gemenc Szállóban. Utóbbi május 4-től lesz meg­tekinthető - a hivatalos meg­nyitóra 5-én kerül sor -, és má­jus 12-éig várja a nagyérde­műt. Bemutat Hegedűs úr a Ge- mencben több száz hangszert, az országban forgalomban lévő teljes kínálatot, és olyan kottaválasztékot igér, amilyet még nem látott Szekszárd. ó aztán tudhatja, hogy mire vágynak a helybéli muzsiku­sok, hiszen „szintén zenész".-Wy­Fotó: Degré Fellángolni látszanak az el­lentétek, melyek a két falu kö­zött akkortól mélyültek el iga­zán, amikor körzetesítették az iskola felsőseit, s az erősebb földekkel bíró medinai tsz-t is „átházasították" Szedreshez, így Medina sorvadásnak in­dult. Később az 5-6. osztályo­sok hazakerültek Medinára, de a 7-8. osztályosok továbbra is ingáznak. Levelet kaptak azok a me­dinai szülők - a szedresi ön- kormányzattól - akiknek gyermeke most hetedikes, s a következő tanévben végezne. E szöveg fehéren-feketén érte­síti az érdekelteket, hogy egy gyermek oktatása szeptem­bertől 123.468 forintba kerül. Az állami támogatás gyerme­kenként 41 ezer forint, a me­dinai önkormányzat támoga­tása 58.500 forint. A különbö- zetet, ami gyermekenként 23.968 forintot tesz ki, a jövő­ben nem vállalja magára Szedres. Ennyi! A medinai képviselőtestület is hasonló tartalmú levelet írt a szülőknek, akik egyszerűen nem értik a dolgot, hisz' az ok­tatás állami feladat. Fel­ocsúdva aztán aláírásokat gyűjtöttek, de eredményt ez sem hozott. Azt a választ kap­ták, hogy a Medinán tanuló (1-6. osztály) gyerekekre is 99.500 forint jut fejenként, így többet a Szedresre járók sem kaphatnak. De szükség esetén a 7-8. osztály helyi oktatását is megszervezik, összevont for­mában. Ami ugye nem a pe­dagógia csúcsa. Szülői vélemények: — A körzetesítéskor nem ágáltak a szedresiek! Ezért lett az a szép, nagy iskolájuk. — Nem tudom, hogy kinek az érdeke, hogy Medinán ke­verje a sz...! Érdekes, hogy egyik döntnök gyermeke sem érintett ez ügyben! — Én nem állok úgy anya­gilag, hogy a különbözetet, azt a 24 ezret, csikkzsebből csak úgy kifizessem. De vannak, alak hajlandók erre. Sőt, olyanról is hallottam, hogy a gyereket szedresi rokonhoz je­lentik be, hogy ott tanulhas­son osztott osztályban. — Az oktatás állami fel­adat! Ezt fújták az országgyű­lésben. Most erről mindenki elfelejtkezett? — Miért akarják a gyereket visszataszítani a mélybe? Ösz­szevont osztályban tanulni ezt jelentené! A szedresi önkormányzat tehát megnövekedett kiadása­ira hivatkozva több pénzt kér a Medináról átjáró gyermekek után. A medinai önkormány­zat viszont hivatkozva arra, hogy a faluban az 1-6. osztá­lyosok taníttatása kevesebb pénzből is megoldható, nem hajlandó a többletet fizetni. Patthelyzet! De vajon mennyire felnőtt gesztus ez, hogy a szegénysé­gért a gyerekre hárítunk min­dent? O változtasson iskolát, ő keressen új barátokat, ő szok­jon új nevelőkhöz, ő engedjen az oktatás színvonalából. Mindezek után: a gyereknek mihez van joga? Tény, hogy összevont osztá­lyokból is kerültek ki pedagó­gusok, mérnökök, orvosok, mezőgazdászok. De a tovább­tanulni szándékozónak hát­rány az innen való indulás. (A pedagógusképzők sem készí­tenek fel összevont osztályok tanítására.) Vajon e helyzetről tudnak-e felsőbb szerveink? A megye, a köztársasági megbí­zott, a minisztérium? Most kellene a segítő kezük! K.L. Csibro Jól hangzó ígéretele Azt hiszem, hogy jó dolog a választási kampány. Kide­rül, hogy a politikusok is hús-vér emberek. Nemcsak a tv képernyőjén láthatók, ha­nem négyévente egy-két hó­napra karnyújtásra vannak tőlünk, és ilyenkor egymás­sal versengve ígérnek min­den jót. Én Kölesdről szemlélem az eseményeket, és javaslom minden földimnek, hogy iparkodjék a pártok válasz­tási gyűléseire elmenni, mert legközelebb csak négy év múlva találkozhatunk ismét velük. Van olyan jelölt, aki­nek olyannyira fontos a nép­pel való randevú, hogy ame- rikás módon helikopterrel érkezik övéi közé. Bizonyára költséges dolog lehet üze­meltetni egy ilyen gépmada­rat, de a jelek szerint min­denképpen megéri. .. Ez idő tájt lehet kérdezni, javasolni. Ilyenkor mindent meg is lehet ígérni, hiszen bőven van idő a ciklus lejár­táig a „cselekvésre" ... S ha nem sikerül beváltani az ígé­reteket, akkor meg ott a kö­vetkező kampány, és ismét lehet blöffölni. VA. Művészetre szövetkezve Hegedűs a Gemencben POLITIKAI HIRDETÉS Kérjük, írja ide és küldje be központunkba a választási jelmondatunk folytatását. Címünk: Budapest 1538 Pf. 579. Címem: Igen, kérem küldjenek részemre választási programjukról bővebb tájékoztatást. Több példányban A tolnai Irodalmi Kávéház volt a második állomása annak a könyvbemutató sorozatnak, amely Acsádi Rozália és László-Kovács Gyula - lapunkban már bemutatott - „Fűszálakat so­dor a szél" című kötetét hivatott megismertetni a közönséggel, „élőben". A kellemes keddi délután alkalmat nyújtott az újbóli felfedezésre: zaklatott korunkban is igény van a lírára. Ezt a hálás közönség reagálása, és a művészetre-életre szövetkezett alkotó-pár versei és gondolatai egyértelműen bizonyították. Fotó: Degré Gábor Vetk'ózési manőverek Családot próbáló vetélkedő Nagysikerű családi sportve­télkedőt szervezett április 22-én a tolnai I. sz Általános Iskola sportcsarnokában Bit- terné Joósz Anna, az iskolai diákönkormányzat vezetője. A tréfás, játékos, alkotó- és előadókészséget is igénylő já­tékokban 16 család mérte ösz- sze erejét, öt fordulóban. Be­melegítésképp „rímes" csa­ládbemutatkozás folyt, majd szellemi totó, énekverseny, fogsort-próbáló lepényevő verseny következett. A játék fénypontja viszont minden­képpen a családokat „ma­dzagra felfűző" feladat volt, amely túl azon, hogy rövid időre valóban egymáshoz kö­tözött gyereket és szülőt, ko­moly „vetkőzési manőve­rekre" is késztette a szűknad- rágos résztvevőket. A tizenhárom tolnai vállal­kozó támogatásával létrejött verseny első helyezettje a Mo­hai család volt, őket követték Baksaiék, a harmadik helye­zéssel pedig a Főglein család büszkélkedhet. A jó hangu­latú rendezvénynek persze minden család nyertese, hi­szen közös játékkal, együtt töltötték ezt a péntek délutánt. J.A.

Next

/
Thumbnails
Contents