Tolnai Népújság, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-23 / 95. szám
10 KÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1994. április 23., szombat „Mi is adnánk, ha lenne" Interjú Priger Józseffel, a Tolna Megyei Közgyűlés elnökével A megyei tanácsok a rendszerváltás idején leggyakrabban az úgynevezett pénzelosztó szerep miatt kaptak kemény támadásokat. Mára nemcsak a tanácsrendszer szűnt meg, hanem ez a sokat kritizált ténykedés is. Tolna megye önkormányzata, ha tehetné, természetesen szívesen adna: pénz azonban - akárcsak korábban - most is kevés van a kasszában. Ezt az egyébként közismert tényt Priger József, a megyei közgyűlés elnöke sem titkolja. — A régebbi gyakorlat értelmében a megyei tanácsnak biztosítania kellett a hozzá tartozó gazdasági egységek, intézmények éves költségvetését. Nem volt mérlegelési lehetőség, egy működő cégnek a fenntartását mindenképpen biztosítani kellett. Ennek a nagy kalapnak az alján - az ötmilliárdos költségvetésből - mindig maradt valamennyi tartalék. Év végén erről az összegről döntött a megyei vezetés. — Egyes vélemények szerint meglehetóen szubjektív módon. — Sokszor megkaptuk azt a vádat, hogy alapvetően a jó összeköttetés számított. Ezt nem merném így kijelenteni. Azt viszont elismerem, hogy egyes fejlesztésekkel valóban lehetett volna várni. Olyan helyzet viszont soha nem teremtődött, hogy valahol ellehetetlenült volna egy cég, egy intézmény vagy egy tanács a pénztelenség miatt. Ez egyszerűen elképzelhetetlen volt! — A régi szisztéma ezek szerint jobb volt? — Nem ezt mondtam. Az akkori szabályozórendszert nyilván lehetetlenség a mai viszonyokra alkalmazni. Ám az tény, hogy mostanság elképzelhető az ellehetetlenülés. Következik ez abból, hogy a jelenlegi költségvetési-terve- zési-elosztási elv nem feladat-arányos. Éppen ezért véleményem szerint mindenképpen szükséges a költség- vetési rendszer felülvizsgálata és megreformálása. — Elnök úr! Tudomásom szerint léteznek olyan megyék is, melyek nem egészen így látják ezt a problémakört. Miért éppen Tolna megye panaszkodik? — Azért, mert a rendelkezésünkre álló központi keret nem egységes elv alapján jut el a megyékhez. Számunkra a legnagyobb hátrányt a lakosság-arányos elosztás okozza. Ez azt jelenti, hogy a megyék minden egyes lakó után 490 forintot kapnak. Egyértelmű, hogy a 260 ezres Tolna megye labdába sem rúghat a félmilliós megyék mellett... — A nagyobb megyék nem hivatkozhatnak arra, hogy náluk több a település, az önkormányzat, a fenntartandó intézmény? — Dehogynem, éppen erre hivatkoznak, s teljességgel természetes, hogy saját érdekük ellen tennének, ha a finanszírozási rendszer ellen tiltakoznának. Azonban hadd mondjam el, hogy a feladat, amit egy-egy megyének el kell látnia, nem annyiszor több, mint ahogyan az a plusz pénzből következne. Tehát a félmilliós Bács-Kiskun megye kétszer annyi pénzt kap, mint Tolna megye, viszont az ottani feladat messze nem kétszer annyi, mint nálunk. — Az ön által említett tényekből az is következik, hogy a nagy megyék többet is tudnak juttatni . . . —- így van. Mi is adnánk, ha lenne, ám nekünk azon kell gondolkodnunk, hogy miként leszünk képesek fenntartani magunkat ebben az évben. Valahogyan élünk, persze, nem mindegy, hogy szegény ember, vagy gazdag ember módjára. Nem mindegy, hogy reggelire csak egy pohár tejet iszunk, vagy odaülünk a minden jóval ellátott, megterített asztal mellé. — Elnök úr, mindenki szeretne a terített asztal mellé ülni, s ebből kiindulva nincs sok jogalapunk elítélni azt, aki a nagyobb lehetőségeket, az új utakat keresi. — így igaz. Éz Dombóvár esete lenne, ugyebár? Ha a jelenlegi helyzetet nézzük, akkor elképzelhető, hogy Somogy megye pillanatnyi előnyökkel kecsegtetheti a dom- bóvárikat. Azt azonban nem tudom elképzelni, hogy örökké így maradjon ez az igazságtalan elosztási rendszer, mert ez esetben erről van szó. Ez ügyben többször hallattuk már a hangunkat, a napokban is kértük a szabályozási rendszer felülvizsgálatát, sőt, új, mindenki számára elfogadható megoldásokat is javasoltunk. Bízom abban, hogy ezen a téren hamarosan változás következik be. Szeri Árpád Fotó: Ótós Réka Az egészség helyzete súlyosabb, mint az egészségügyé Kedd délután a Tolna Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület vendége volt dr. Buda Béla, a Nemzeti Egészségnevelési Intézet főigazgatója a szekszárdi Szent István házban. Rövid interjút adott lapunknak. — Főigazgató úr, milyen helyzetben van most az egészségügy? Az egészségügy rossz helyzetben van, de ennél sokkal nagyobb baj, hogy maga az egészség van rossz helyzetben. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az idült megbetegedések és a halálozási arány sokkal magasabb, mint nem egy, hazánknál az egészségügyi ellátás szempontjából rosszabbul álló országban. Ez az, ami ellen tenni kell, hiszen a betegségek zöme az életstílus, az életmód számos hátrányos mozzanatának következtében alakul ki. Ilyen például a mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozás. Gondot okoz a nagy stressz, ezt a terhelést igen sokan nehezen bírják, a stressz-feloldó, regenerációs képesség gyenge, ezért sokan az italban, a dohányzásban és a drogban keresnek feloldást. — Mit lehet tenni ez utóbbiak ellen? — Már az iskolában kell kezdeni a nevelést, a fiatalok felvilágosítását, tájékoztatását az alkohollal, a dohányzással, a drogokkal kapcsolatban. Főként az úgynevezett veszélyeztetett csoportok fiataljaira kell odafigyelni. A család szerepe ebben is meghatározó, mert ha a családban helytelen magatartás- mintát lát a gyerek, azt már csak igen nehezen lehet korrigálni. — Visszakanyarodva a betegségekhez, mi a megelőzés jelentősége? — A megelőzés nagyon fontos lenne. Ám ez összetett kérdés, hiszen a víz, a levegő, a talaj, stb. szennyezettségének megelőzése, a járványok kitörésének elkerülése állami feladat, míg az egészség megőrzésére az egyes embert, tág szóval a lakosságot kell aktiválni. — Magyarországon is egyre szaporodnak a különféle önszerveződó csoportok, egyesületek, mint például a Névtelen Alkoholisták, különféle idült betegségben szenvedők járnak össze, megtárgyalják a gyógyszerek, az életmód, a kezelések, stb. kérdéseit, s azokat a speciális problémákat, melyeket csak a velük azonos helyzetben lévő embertársuk ért meg igazán. — Nagyon örvendetesnek tartom, hogy egyre szaporodnak az ilyen jellegű ön- szerveződő csoportok, hiszen számtalan gyakorlati dologban egymás segítségére lehetnek, arról nem is szólva, hogy erőt ad betegségük elviseléséhez az a tudat, hogy mások is hasonló helyzetben vannak, s megértik őket. V.M. Az életre kelt őstörténet Amikor beléptem az I „Élő" dinoszauruszok I című kiállítás termeibe, s megláttam-hallottam az őslények kavalkádját, eszembe jutott, vajon én hogy viselkedtem volna óvodás koromban, ha meglátom az „életre kelt" szörnyeket. Vannak ötleteim, az biztos, hogy néhány hét rémálom „összejött" volna. A kiállításra (helyszíne a budai vár, s május közepéig tart nyitva a tárlat) gyermekeim óvodája szervezett kirándulást, s jópár anyuka - velem együtt - elkísérte csemetéjét. A bejutásra várva, amikor megcsapta a fülünket a dinók „hangja", egy kicsit aggódtunk, hogy csemetéink félni fognak. Hát nem féltek. Miért is tették volna, hiszen ők már nem annyira Jancsi és Juliskán meg Hófehérkén nőnek fel, hanem Denver dinón, Tini nindzsán, s I egyéb, meglehetősen félelmetes külsejű szörnyek történetein. Á hatalmas, mozgó, kiabáló dinoszaurusz modelleket pontosan úgy elfogadják „normálisnak", mintha kutyát, macskát, oroszlánt vagy elefántot látnának. A mi „ósdi" ízlésünknek talán fura, hogy a két és fél méter magas, karófogú, zöldpikkelyes Tyrannosaurus Rex-re azt mondja a négyéves gyerek, hogy „milyen aranyos". A kiállítás olyan, mintha belecsöppennénk Spielberg híres filmjébe, a Jurassic Park-ba. Á dinó-modellek életszerűsége szinte félelmetes. Mozgásuk megtévesztően élethű, végtagjaikat emelgetik, szájukat tát- I ják, sőt, a szemük is mozog. Mindezt hangeffektusok kísérik, a tervezők ugyanis megálmodták a kihalt őslények ember-sosem-hal- lotta hangját is. A legnagyobb siker a már említett T-Rex, no meg az az „élőkép", mely dinó-anyukát ábrázol, amint éppen a tojásból kikelő kicsinyei fölé hajol. A néhány éve világszerte kitört dinó-mánia eredménye többek között, hogy kezd eluralkodni az a nézet: a dinoszauruszok, melyek több milliárd évig uralták a Földet, egyáltalán nem buta, lomha őshüllők voltak, hanem állítólag melegvérű, kicsinyeiket gondozó, s bizonyos fajtájuknál nagyon is intelligens állatok. A feltételezések szerint nem is annyira a hüllők a „leszármazottaik", hanem a madarak, s tény, hogy néhány dinó testformáját nézve bizony tényleg inkább a mai madarak alakját véli felfedezni az ember. A dinoszauruszok azonban még mindig rejtélyt jelentenek a kutatók számára, sok a megválaszolatlan kérdés, még több az elképzelés, a fikció velük kapcsolatban. A legnagyobb rejtélyt - az állítólag villámgyorsan bekövetkezett - szinte teljes kipusztulásuk jelenti. Erre is sok magyarázat született, s egyes kutatók úgy vélik, ha nem következik be valamiféle „ökológiai baleset", az uralkodó intelligencia nem a „nyavalyás" emlősökből fejlődött volna ki, hanem a lenyűgöző őshüllők hadából. Ki tudja? Nekünk, embereknek, azért megnyugtatóbb a mai felállás, kevés vigaszt jelentene, ha a kihalt ősemlősöket nézegetnék egy kiállításon az intelligens kis dinoszaurusz-gyerekek. A várbéli kiállítás azonban telitalálat. Egy időre a bolygó történetének egy nagyon távoli, nagyon nehezen elképzelhető időszakába repít vissza minket, egy ember előtti, fantasztikus korszak közepébe. S ha végigjártuk az őshüllő-stációkat, a tárlat végén egy lecsupaszított robot-dinón tanulmányozhatjuk az ezredvég technikáját, mely lehetővé tette, hogy „élő" dinoszauruszokat láthassunk a budai várban. Venter Marianna MEGNYITOTTUK! Ismerje meg az autók kedvező részletfizetéssel torteno előnyős vásárlási feltételeit. Várjuk használt autóját bizományosi értékesítésre. Próbálja ki márkakereskedésünk teszt autóját, az új SKODÁT Varjas Autóház Márkakereskedés és Szerviz NAGYATÁD, Hunyadi u. 2/a (volt autószerviz) Tel./fax: 82/351-288 IQ + &- SKODA ~~~ Volkswagen Group ____________ H«M0| Fe llegi Ádám Szekszárdon Rendhagyó koncert a Művészetek Házában Fellegi Ádám zongoraművész kedvesen mosolyogva megjelent a pódiumon és szó nélkül játszani kezdett. A nyomtatott műsor szerint Liszt zenéjének kellett volna felcsendülnie, ám Mozart gyönyörű muzsikája szólalt meg. A C-dur szonáta pergő gyöngyszemekként gördülő hang-futamai magukkal ragadták a hallgatót, de az első tétel után váratlanul felállt a művész és vallott a műről, vallott a muzsika nyújtotta érzelmek egymást tovakergető sokaságáról. Itt nem a zene- pedagógus, nem is a művész szólalt meg, hanem az ember, akit a muzsika kényszerített a megszólalásra, mert mindent meg akart osztani hallgatóival. A tova-röppenő szavak után újból leült a zongorához, hogy megismételje a csodát, melyet a mű adott Neki és érzésein keresztül nekünk is. Az első tétel briliáns téma indításai újból és újból „meglepetést" okoztak, hiszen a szinte teljesen azonos hangsorok hol felfelé ívelve, hol szinte lezuhanva a mélybe, állandó feszültségben tartották a hallgatót. A második tétel teljesen újszerű megközelítése, interpretálásának szokat- lansága, a balkéz szólamának „átfogalmazása" lehet meghökkentő, de az adott szituációban lebilincselő volt. Ezt a harmadik tétel szinte gyermeki bájjal előadott téma-ismétlései az egész művet végigkísérve szinte kényszerítőén hatottak az emberre, feltenni a kérdést magában: Nem ez volt az igazi Mozart? - Nem ez volt a zseniális szerző lelki kényszerének csengő muzsikája? - Az adott pillanatban Fellegi Ádám ezt el tudta hitetni. A szóban kimondott vallomások a művekről folytatódtak. Mozart: a-moll szonátájának viharos; néhol a végletekig feszített őrjöngése a zenében, valójában egy teljesen új szerzői érzésvilágot tárt elénk. A szenvedélyesen vágtató témavariációk, a pianókat robbanásszerűen váltó forték, sőt fortisszimók a mozarti zene „finoman vert csipkevilágát" monumentális világegyetemmé tágították. A második tétel lassú áradása, néhol meg-megtorpanó hullámzása alkalmanként azt sugallta, hogy „mintha" tempót váltott volna az interpretá- tor. Ám ezek az érzések alig születtek, máris eltűntek, hiszen a „mintha" érzések a valóságban is igazán létező illúziók voltak. - A harmadik tétel játékos, örömmel vállalt, szinte gyermekdedsége méltó volt a két szonáta egymást követő meglepetéseinek betetőzéséhez. A szünet után újabb megdöbbenésnek lehettünk tanúi. Liszt: h-moll szonátájának tömör „megfogalmazása": „a mester önarcképe". A szerző már összegzőén filozofikus gondolkodása a mindenség- ről, fantasztikus világba ránt magával minden hallgatót. Úgy tűnik, Fellegi mindent tud Lisztről, a mester muzsikájáról és ennek ellenére merészen vállalja a nem megszokott világ kivetítését. A skálaszerű le-, majd felfelé száguldó virtuóz zenei építkezés a fantasztikumba ragadó futamok sora, s e sorok megpihenő megérkezései, egy új zenei világot érzékeltettek. Az oktáv-menetek zengő „harangjátékai" valósággal letaglózó fortisszimókba torkolltak. E „bevezető" után az in- terpretátor büszkén vállalta a szinte őrült feszültségek fel-felrobbantásait. A modulálások úgy követték egymást a játékos ujjak szaladásai nyomán, hogy a staccatokban visszatérő variációk megnyugvásai valóságos feloldódást jelentettek előadónak és hallgatónak egyaránt. A végkifejlet lefelé rohanó futamainak fortisszimókba menekülései csak fokozták az amúgy is megfeszített érzések vibrálásait. A tempók tudatos váltásai és az égzengésszerű akkord mozgások „őrült" zenei vulkán kitörései úgy csattantak a „sűrűvé tett" teremben, hogy valódi döbbenetét keltettek. Fellegi Ádám ezen az estén játszott. Ám ez a zenei játék „véresen" komoly volt, s talán éppen ezért jelentett oly sokat nekünk. A művész merte vállalni a saját énjét, merte vállalni a maga világát, s ezt megtenni bizony nem könnyű feladat. Itt ezen az estén két zeneszerző és egy előadóművész - kortól függetlenül - úgy ölelkezett össze a muzsikában, hogy a hallgatók rácsodálkozhattak a mindent magávalragadó szépre, a muzsikára. Rosner Gyula
