Tolnai Népújság, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-16 / 89. szám
10 8ÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1994. április 16., szombat Hangyái János A felvételeket Gottvald Károly készítette A szorgalmas újságolvasó tudhat róla, hogy MiG 29-esekkel frissítették fel a magyar légierőt. A masinák hadrendbe állításáról a közelmúltban tájékoztatták a parlament honvédelmi bizottságát és az újságírókat. Mint Szendrei László, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára hangoztatta, felelősséggel állítható, hogy a jelenleg számba vehető összes körülményt figyelembe véve a magyar légtér védelme megnyugtató. Semmiképpen sem tartható azonban sokáig az a világon is példa nélküli állapot, hogy a Magyar Honvédség számára oly kevés jusson a költségvetésből, mint az idén. Szóval, úgy tettek, mint az okos lány a mesében: vittek is ajándékot - megnyugtatták a közvéleményt - , meg nem is - érzékeltették, hogy több pénzt is el tudnának költeni a haza védelmére. A Nyitott laktanyák sorozat keretében megtartott rendezvényen az is kiderült: nappal már „vígan szállnak" a gépek, ám az éjszakai kiképzés még csak most kezdődik orosz szakértők közreműködésével. Azt is megtudhatták az újságírók, hogy a nemzetközi szabványnak megfelelő barát - ellenség azonosító, felismerő rendszert még egy évig, a garanciaidő leteltéig nem lehet beszerelni. Az elöregedett MiG 21-esek lecserélésével és a 28 darab MiG 29-es hadrendbe állításával jelentékenyen nőtt az ország biztonsága. A tájékoztatót követő bemutatón a jelenlévők meggyőződhettek: valóban - valamivel - csendesebbek az új gépek kiöregedett elődeiknél. Lenyűgöző volt látni, hogy alig húsz másodperc alatt mintegy 1500 méteres magasságba emelkedett a MiG 29. Hétezer méterig képes e vadászgép folyamatosan szinte 90 fokos szögben emelkedni. Ugyanakkor mintegy száz- nyolcvan méter magasságban egy alig két kilométer átmérőjű körben meg tud fordulni. A bemutató szervezői nem titkolták, hogy e „mutatvány" kissé hatásvadász, hiszen korábban volt, aki azt mondta, nem kell nekünk ilyen gép, hisz oly kicsi az ország, hogy nem tud benne megfordulni. Az ország nem lacsi, és szerencsére béke van benne. Ezek a MiG 29-esek gyakorolják a békeidőszaki felségjogot az ország nagyobbik felében. Ez azt jelenti, hogy mindig van gép a levegőben, ha úgy tetszik őrzi álmunkat. Pilóták! Veletek a béke! Lassie ürügyén ... Nem a védekezés reflexe adta a kezembe a tollat a szombati számban megjelent cikk elolvasása után, hanem a felháborodásé. A felháborodásé amiatt, amit a vadászok tettek, mert az már bűncselekmény, és reménykedem, hogy elkövetőinek azóta már nincs a kezében vadászfegyver (ha az eset a megyében történt volna, garantálom már nem lenne). A felháborodásé amiatt, amit az anonimitás leple alá rejtőzködő szerző az eset kapcsán a vadászokról, a vadászatról ír, szépen, de hibásan levezetett logikával egyszerűen „gyilkosnak" titulálva őket. Nem tudom, a cikk írójának milyen szintű ismeretei vannak a vadászatról, de a felhozott példáiból gyanítom, hogy semmilyenek. Az oroszlánra, vérmedvére és hímfarkasra vadászók csak ritkán „rontottak" egyszál dárdával vagy vadásztórrel e vadakra, esetleg akkor védekeztek ilyen módon, ha e vadállatok megtámadták őket. A párhuzam kedvéért azonban meg lehetne említeni azt is, hogy a hónapokon keresztül szeretettel hizlalt kocának disznóöléskor nekiesnek, leteperik és elvágják a torkát, sót néha még le ís lövik - nem a vadászok. Az ártatlanul kapirgáló, „repülni alig tudó" pirostarajos kakasnak ugyancsak elvágják a nyakát. A számbeli fölény kérdését ezen esetekben nincs értelme vitatni, az „egyenlő pályák, egyenlő esélyek" elve pedig fel sem merülhet. A vadászati tevékenységgel összefüggésben szeretném a cikk írójának figyelmét arra is ráirányítani, hogy az nem csak „gyilkolás", hanem vadgazdálkodás is. Régen szegényebb lenne erdeink, mezeink faunája a vadászok ezen tevékenysége nélkül, néhány vadfajunk talán már ki is halt volna. A vadászat szerepe az ősi zsákmányszerzési ösztön mellett az állományszabályozás is. A gazdálkodó ember joggal kifogásolja, ha szőlőjét, gyümölcsfáját megrágja a nyúl, az óz, erdejét károsítja a szarvas, de a példákat még lehetne sorolni, a vadászok azonban igyekeznek e károkat megelőzni, vagy minél kisebbé tenni. A vadászat sport jellegét megkérdőjelező cikkírónak javasolnám, hogy legalább hajtőként vegyen részt egy-két apró-, vagy nagyvad vadászaton, és máris személyes tapasztalatokat szerezhetne a vadászat sport értékéről. A cikkből kicsendüló végkövetkeztetést pedig valamennyi vadásztársam nevében elítélem és visszautasítom, mert abból durván és sértő módon az csendül ki, hogy a „zsákmányszerzés ősi ösztönének" engedve, ha más nincs, a vadász még embert ölni is képes. Tisztelt „sk"! Megértem felháborodását az eset fölött, magam is - és minden jóérzésú, tisztességes vadásztársam - felháborodtam rajta, amit egyébként nem az Ön cikkéből ismertünk meg. Felháborodtunk azonban az eset kapcsán a vadászatról és vadászokról levont következtetéseit illetően is. Szívesen segítségére lészek abban, hogy ismereteit a vadászatról és vadászokról bővíthesse, hogy a jövőben elkerülje az ehhez hasonló tartalmú, a vadászatot kellő mélységben nem ismerő olvasók megtévesztésére és félrevezetésére alkalmas cikk megírását. Vadász üdvözlettel: Dr. Józsa Csaba sportvadász Tisztelt dr. Józsa Csaba! Mivel megszólított, udvariatlanság lenne részemről, ha nem válaszolnék. Tartottam attól, hogy írásomat félreértelmezhetik. Lehet, bonyolultan fogalmaztam, ezért, hogy mindenki világosan értse: a cikk arra a veszélyre kívánta felhívni a figyelmet, miszerint, ha az ember hagyja eluralkodni magán a „zsákmányszerzés ősi ösztönét", akkor az tragédiához vezethet. (Ez persze rám éppúgy vonatkozik, mint a vadásztársadalomra.) Ha viszont Ön szerint ez a vélekedés elítélendő, és vissza utasítandó, akkor nemigen van min vitatkoznunk. Az „apróbb" nézetkülönbségeinkről: véleményem szerint lényegi különbség van a meghizlalt disznaját leteperó, vagy a kakasa torkának eső gazda, és a - mondjuk-fácánt lepuffantó vadász között. Míg előbbi családja jóllaka- tása érdekében (kényszerből) műveli eme véres tevékenységet, addig a vadász kedvtelésből, élvezetből)?), sportból — öl. Tisztában vagyok viszont azzal, hogy a vadászat nem csak gyilkolás. (Ezek szerint viszont - mint ahogy Ön is elismeri - az is.) Vadász ismerőseimtől, rokonomtól, barátaimtól egyébként - higgye el -, hallottam már a vad- gazdálkodásról (amire valóban szükség van), és úgy rémlik, a gödöllői agráregyetemen is okították ezt a tárgyat. Abban is egyetértek, hogy a vadásztőrös medvevadászat ritka sport. Talán, mert több bátorságot, erőt, ügyességet igényel (szerintem), mint „gyáva nyulakat" puskavégre kapni, „akik” garantáltan nem harapnak-karmolnak vissza. Nem tartom valószínűnek, hogy valaha is kedvet éreznék asszisztálni védtelen élőlények sportból történő elpusztításához, ezért a jövőben sem szándékozom vadászaton részt venni. Sport „ürügyén" inkább maradok a focinál, meg a futásnál. Végezetül közlöm Önnel, hogy rövid pályafutásom során mindig sk néven írtam alá dolgozataimat. Ezen a szokásomon még az Ön kedvéért sem kívánok változtatni, ezúttal azonban kivételt teszek, nehogy arra a téves következtetésre jusson, hogy nem merem vállalni az általam leírtakat bármikor, bárki előtt. Véleményét egyébként tiszteletben tartva üdvözlöm: Steinbach Zsolt ‘ ex-hozományvadász POLITIKAI HIRDETÉS Kuncze Gábor, az SZDSZ miniszterelnök-jelőlije: , Azt mondtuk: olcsó és tisztességes államra van szükség. Az adófizetők pénzét ne költsék végkielégítésekre, magánalapítványokra, fölösleges tárca nélküli miniszterek autózásaira. Önöknek joguk van végre a tiszta közélethez, az olcsó államhoz. Joguk van olyan kormányhoz, amely kizárólag az emberek és az ország hasznára figyel.” \ SZDSZ Tolna Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány Magyar fúvósok német fesztiválon A történet két éve kezdődött A Tolna Megyei Gyemek- és Ifjúsági Alapítvány gyakran hallat magáról. Most például arról adhat számot, hogy az alapítvány kapcsolatai révén megyénkből négy együttes utazik április végén Németországba. A történet két évvel ezelőtt kezdődött, amikor Jendrolo- vits Gábor Németországban találkozott Ervin Schpikker- man-nal. Aligha szükséges magyarázattal szolgálni, mit jelent egy olyan kapcsolat két ország fiai között, amelyben az egyik a fúvószenekarok felelős beosztású vezetője, a másik egy fiatalokat segítő alapítványé, amelynek történetesen egy nyári táborhely áll rendelkezésére mondjuk, Magyarországon a Duna Tolna megyei holtága mellett. A két évvel ezelőtti találkozás eredményeként megszaporodtak a személyes kapcsolatok, barátságok szövődtek és ennek egyik lépcsőjeként most paksi, tamási, szekszárdi fúvószenekarok és a várdombi német nemzetiségi együttes indul németországi vendégszereplésre. Nem hétköznapi eseményről van szó, hiszen a Tolna megyeiek meghívása egy nemzetközi fesztiválra jogosít, a Düsseldorf melletti Erke- lens-be. Ezen a fúvósfesztiválon 170 zenekar vesz részt olyan lehetőséggel, hogy szakemberek is minősítik az előadásokat. Nem kimondottan színpadi produkciók lesznek, hiszen 90 zenekar, a város két útvonalán menetben is bemutatja repertoárjának egy-egy darabját. Az útvonalak összefutásában egy nagy sportcsarnokban találkoznak, ahol a 90 zenekar közös dallamokat is eljátszik. Belga, • holland, lengyel csoportok is jelen lesznek a magyar és a hazai német együttesek mellett. A Tolna megyeiek útját, szervezését a Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvánnyal együtt a Tolna Megyei Német Nemzetiségi Egyesület segíti. így 160 Tolna megyei képviseli a magyar fúvószenét az erkelenzi fesztiválon. Decsi Kiss János A béke veletek, pilóták!
