Tolnai Népújság, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-16 / 89. szám
1994. április 16., szombat HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 11 Egy költőpár alkotta verspárok Rejtett értékeink Dr. Dulin Jenő pályája Furcsa szerzet a költő. Verseket ír, pedig senki nem kéri, nem kötelezi erre, s mégcsak anyagi vagy egzisztenciális érdeke sem fűződik a gyötrődéshez és gyönyörködtetéshez. A mai magyar költő meg még elődeinél is furcsább, mert nemcsakhogy létre hoz a semmiből valamit „szinte ingyen", hanem tevőlegesen részt vesz műveinek könyv formában való megjelenítésében is: szponzorokat hajt fel, kiadót keres, számítógépes szövegszerkesztői ismereteket sajátít el, házal, árusít, terjeszt. Napvilágot látott egy kötet, 800 példányban, a Babits Kiadó gondozásában. A címe: Fűszálakat sodor a szél. Az ötven pár verset egy Pakson élő emberpár alkotta: Acsádi Rozália és László-Kovács Gyula. Jó tíz évvel ezelőtt kezdtek publikálni különböző újságokban, s négy esztendeje találtak egymásra az atomváros helyi lapjánál. — Hogyan született a könyvetek, és honnan ez a sajátos szerkesztési ötlet, az „egyet, te, egyet én" elv? Acsádi Rozália: — Ez a könyv tulajdonképpen szerkesztette önmagát. Az első és az utolsó vers él csak egyedül, az összes többi párban létezik. Célszerű folyamatában szemlélni a kötetet, mert részecskéi egymásra épülnek. Eleinte szándékmentesen alakult ez így, később aztán tudatosan törekedtünk arra, hogy olyan munkát készítsünk, melyben nem külön-külön blokkban jelentkezik a két szerző, hanem egymásnak felelgetve. — Sót, van olyan verspár is, amelyik úgy összekapaszkodik, mint két egymásba tűzött fésű. Más szerzőknél én még nem láttam ilyet. Maradtok továbbra is ennél a szisztémánál? László-Kovács Gyula: — így szerkesztett kötet, és ilyen verspár sincs még tudomásunk szerint. Tulajdonképpen három éve kínlódunk azzal, hogy eljuttassuk munkánkat az olvasóhoz, de ismételni a továbbiakban nem akarjuk önmagunkat. Ez az első könyvünk, a következőt is együtt fogjuk készíteni, de más felépítéssel. — Az utóhangban Fodor András azt írja, hogy két tehetséges ember művészi szövetségének produktuma e verseskötet. Közietek „emberi szövetség" is van, hiszen néhány éve együtt éltek. Erősítitek vagy gyengítitek egymást? A. R.: — Is-is. Erőszakos egyéniségek vagyunk mindketten. Az együtt élés nem lehet súrlódásmentes, a könyv összeállításakor is voltak vitáink. — De szükségetek van egymásra ... A. R., L. K. Gy.: — Nagyon. — Létezik közietek rivalizálás? A. R.: — Néha persze, de egymás jól sikerült alkotásainak is nagyon tudunk örülni. — Ha meg lehetne élni a versekből, azt választanátok? L. K. Gy.: — Fia lehetne, én igen. De mivel nem lehet, mert fedél nélkül, korgó gyomorral képtelenség alkotni, kénytelen az ember valami kenyérkereső munka után nézni. Most egy biztosítónál dolgozom. A. R.: — Nekem mindennapi szükségletem a tanítás. Feltöltődést is ad. Pedagógus vagyok 17 éve, nem hiszem, hogy „kizárólag" a költészetet választanám, ha ilyen döntés előtt állnék. — írásaitok együtt lélegeznek, mégis alapvető különbözőséget érzek bennük. Gyula arról szól - többnyire egyes szám első személyben -, hogy az egyén hogyan iparkodik hatni a világa, Rozália pedig arról - egyes szám második személyben, meg többes szám elsőben hogy a világ miként hat őrá. Gyakorlatilag „a férfi" és „a nő" érzelmeit tolmácsoljátok? L. K. Gy.: — Az általam alkalmazott stílust kevesen csinálják így, azzal tisztában vagyok. Férfiköltőknél is vannak lágy versek, meg csengő-bongó rímek... De szerintem hatni kell, anélkül nem megy. A. R.: — Az én törekvésem az, hogy miközben a világ effektusai hatnak rám, azok egyszeriségében és meg- ismételhetetlenségében is megfogjam az általánost. Nehéz volt a verspárok írásakor mindkettőnknek megőrizni magunkat, megtartani azt a laza kapcsolatot ami szükséges, de annál nem több. — Fontos számotokra a megy?7 L. K. Gy.: — Itt élünk. Rendszeresen járunk Pestre, Pécsre, Kaposvárra. A fővárosban lényegesen nagyobb az információáramlás, adott a folyamatos publikálás lehetősége, de bízunk abban, hogy Pakson is születhetnek jelentős alkotások. Anyagi és érzelmi okok miatt sem mehetünk el innen. — Nem féltek az erőműtől? A. R.: — De. Nem mindenki meri kimondani, hogy nem megnyugtató ennek az árnyékában élni. — Könyvbemutatóitok lesznek? L. K. Gy.: — Igen, Sár- szentlőrincen kezdtük, utána jön Tolna, Bátaszék, Paks, Szekszárd, Baja, Kaposvár és Budapest. Utóbbi kettő a Berzsenyi Társaság égisze alatt. Mi magunk elégedettek vagyunk a kötet küllemével, hála a kiadónak és a 14 szponzornak. — S következhet majd egy kis pihi? Egyáltalán: létezik a költő életében megnyugvás? A. R.: — Azt hiszem, nem. Legfeljebb úgy, hogy most jól vagyok - holnapig. Wessely Vannak, akik kezdettől fogva politikai pályára készülnek, másokat azonban a körülmények késztetnek fellépésre, harcra és helytállásra. Ez utóbbiak közé tartozott a két világháború közötti Tolna megyei ellenzék címben idézett jeles alakja. Egyetlen lexikon sem őrizte meg pontosan a napot, amelyen 105 éve, 1889. áprilisában megszületett Budapesten. Katolikus vallása ellenére a főváros református gimnáziumába jár, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen végzi a jogi fakultást 1912-ben, miközben a Bésán ösztöndíj segíti tanulmányait. A budapesti rendőrségen fogalmazóként kezdte, 1917-ben azonban ügyvédi vizsgát tett és Egerbe került törvényszéki jegyzőnek. Innét vonult be katonának. Szekszárdra 1920-ban jött, itt irodát nyitott és a Tolna vármegyei fejek című korabeli közéleti adattár szerint „mint büntetőjogász megyeszerte a legjobb hírnévnek örvend" 1930-ban. Ekkorra azonban már politikusként is egyre ismertebb lesz: 1921. augusztus 17-én az ő felelős szerkesztősége jelzésével indul meg a Tolnamegyei Nemzedék, amely a „keresztény, nemzeti, agrár pár- tonkívüli hetilap" megjelölést viseli homlokán. Alig egy évig él az újság, de jól mutatja, hogy - akár Bajcsy Zsilinszky Edre - Dulin Jenő is jobbról indul, de bal felé tart. Ennek állomása előbb az 1930 októberétől szerkesztett Dombóvári Hírlap, majd az 1932. végén megindult, már általa is alapított Tolnamegyei Hírlap. Ez idő tájt már túl van az első politikai megpróbáltatáson, mert 1931-től a Kisgazdapárt tagja és - bár sikertelenül - fellépett örffy Imrével szemben a megyeszékhelyen. Hamarosan a párt megyei igazgatója lett és társaival együtt harcol az egyre inkább elhatalmasodó állami korlátozások ellen. Amikor 1935-ben ismét harcba szállt őrffy ellen a szekszárdi mandátumért, nem túl sok biztató előjel után tette ezt; az ő 5339 ajánlásával szemben a helyi születésű kormánypárti képviselő 6526 cédulát mondhatott magáénak (és persze a választások idejére háromszorosára duzzasztott csendőri felügyelet jelenléte sem Dulinnak kedvezett). Ennek ellenére több mint hétszáz szavazattal verte meg ellenfelét. Egy év múlva született beszámolójában nemcsak azt említette meg, hogy akadt, ahol a holtakat is leszavaztatták a kormánypárt mellett, hanem Gömbös politikáját is bátran bírálta. A miniszterelnök „azt mondta, hogy Magyarország olyan, mint egy virágos kert, amelyben gyönyörűség élni... A szónok megrendültén állapítja meg, hogy sajnos, ebben az országban csak a temető virágai nyílnak" „még a Bach-kor- szakban sem volt olyan lélek- tiprás, mint Gömbös kormányzása alatt". Ugyanilyen bátran lépett fel lapjával, a Tolnamegyei Hírlappal a Volksbund mozgalom ellen. (Idősb Szakály Ferenc még emlékszik, hány tízezer példányban osztották szét az emberek között a leleplező cikkekkel teli újságot a Mühl-féle gyűlésen, s arra is, hogyan próbálták mindezt elnémítani ...) Az új korszakban, 1945-től dr. Dulin Jenő igazságügyi államtitkárként szolgálta a legszélesebb tábort. Molnár Mór Világunió 1948 című könyve előszavában írta 1946-ban: „Sorsunk, szebb jövőnk tehát szorosan összefügg a mindent átfogó építő munkával... És ezt az építő munkát csakis önzetlen, gyűlöletmentes, minden embert megbecsülő törekvésünkkel, a paraszt, a munkás, az értelmiség bevonásával fejezhetjük be sikeresen". Ennek jegyében ténykedik és szavaz - többek között - az iskolák államosítása mellett. Azonban ő az előadója az ún. 1947-es összeesküvési ügynek is, de látja: „Egységet kell mutatnunk, ha ez sikerül, sikerülni fog a választási harc, ha ez nem sikerül, akkor innen elmegyünk, és vissza sem jövünk". Ez várt rá is: 1949-ben kikerül a kormányból, 1952-1959. között ismét ügyvédi praxist folytat s így hal meg csendesen 1959. szeptember 20-án a fővárosban. Munkásságát a Magyar Jog című folyóirat méltatta, de még ma sem lenne késő jobban megismerni őt és pályáját. Dr. Töttős Gábor : POLITIKAI HIRDETÉS ÉN LEGJOBBAN A LAPOS, A KOCKA, A HOSSZÚKÁS, A KEREK ÉS AMINDENFÉLE \ NARANCSOT SZERETEM! Q o tí. Cl Ct z U! >a Cl < X
