Tolnai Népújság, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-03 / 52. szám
A HAZIKERTEK LEGJOBB TALAJMUNKASA (6. oldal) 1994. MÁRCIUS 3. CSÜTÖRTÖK ÁRA: 16,30 FORINT V. ÉVFOLYAM, 52. SZÁM A tovább folytatódó szócsatának végül a fiú vetett véget, amint a jókora vassal a kezében többször apja fejére sújtott. (4. oldal) Tervek Gunaras fejlesztésére Sugárzási engedély a paksi tévének A Művelődési és Közoktatási Minisztérium szerdán ismertette azoknak az újabb stúdióalapítóknak a listáját, amelyek a kultusztárca által meghirdetett sugárzási lehetőségek iránti ké- relmüre az engedélyt megkapták. A 17 televízió között szerepel a paksi önkormányzat által üzemeltetett városi televízió is. Ma: kormányülés Holdkőzet Budapesten A közeljövőben holdkő- zet-minta érkezik Budapestre az Egyesült Államokból, amelyet az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) kölcsönöz az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának. A Holdról hozott kőzetek az év végéig oktató-szemléltető célokat szolgálnak majd a tanintézményben. „Földet a cigányoknak” A piacgazdaságra való átállás időszakában jelentős mértékben romlott a cigányság helyzete, társadalmi beilleszkedésük és önellátó életvitelük lehetőségei tovább szűkültek. Egyebek között erről szóltak a „Földet a cigányoknak!" címmel szerdán Kecskeméten rendezett országos szakmai tanácskozáson. Kerékbilincs az autókra Kerékbilincset szerelnek fel a szabálytalanul parkoló autókra Szombathelyen. Az önkormányzat rendelete szerint olyan esetekben, amikor a gépjármű tulajdonosa zöldterületen áll meg, nem veszi figyelembe a tiltó táblát, a járdán parkol, netán autója olajfolyással szennyezi a közterületet, a közterület-felügyelők bilincseléssel teszik elmozdíthatat- lanná kocsiját. Ugyanakkor figyelmeztető feliratot hagynak a szélvédőn, közölve, hol fizethető be a büntetés, ami után oldják a kerékzárat. Nemzetközi mezőgazdasági vásár A mezőgazdaság teljes átalakításához 8-10 év szükséges, jóllehet az ágazat működőképes maradt az elmúlt időszakban - hangoztatta szerdán Szombathelyen, a térség első Nemzetközi Mező- gazdasági és Élelmiszeri- pari szakvásárának megnyitóján Medgyasszay László államtitkár. A politikus szerint a mezőgazdaság már túl van a mélyponton. C BM-orvosok konferenciája Mint minden országban, hazánkban is nagyon fontos szerepet tölt be a Belügyminisztérium kötelékébe tartozó orvosok gondjaira bízott állomány. Az ország egészségügyi állapotának javítása érdekében azonban szükséges, hogy erősödjön az e területen dolgozó orvosok és a civil egészségügy közötti kapcsolat. Mindezt Jávos András népjóléti államtitkár hangsúlyozta a BM-orvosok '94 című konferencia megnyitóján. Január elsejétől vagyonnal látta el a dombóvári önkormányzat a gunarasi strandra és gyógyfürdőre létrehozott egyszemélyes kft-jét. A döntés értelmében az önkormányzat átadta a gazdasági társaságnak a strandfürdőt, gyógyfürdőt, a hozzá tartozó földterületet, a 40 ágyas gunarasi kórházat ingó és ingatlan vagyonával együtt. Az élénkülés jelei fedezhetők fel az építőiparban - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatója, amely az ágazat elmúlt évi tevékenységét összegzi. Tavaly Magyarország parlamenti jóváhagyással áprilisban kívánja benyújtani az Európai Unióhoz való csatlakozásának kérelmét - közölte kedden este Bonnban Boross Péter miniszterelnök az egynapos bonni látogatásáról tudósító magyar újságírók előtt. A kormányfő megerősítette azt is, hogy Helmut Kohl kancelA boszniai muzulmán és horvát közösség képviselői kedden Washingtonban aláírták azt a keretmegállapodást, amelynek értelmében föderációt hoznak létre az általuk ellenőrzött területeken. Az egyezmény alapján kialakítandó egységet laza konföderációs szálak kapcsolják majd Az Országgyűlés elfogadta a gazdasági kamarákról szóló törvényt. A kamara olyan köztestület,. amelynek kötelező hatállyal* tagja minden gazdálkodó szervezet és egyéni vállalkozó. A kamarákat a gazdálkodó szervezetek hozzák létre. A kamarák megyénként alakulnak és három országos kamara jöhet létre. Ezek: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara; a Magyar Kézműves Kamara és a Magyar Agrárkamara. A tagdíjat a vállalkozás az adójából levonhatja. Szervező bizottságok állítEzzel a Gunaras Önkormányzati Fürdő és Gyógyide- genforgalmi Kft. törzstőkéje 1 millió forintról 275 millióra emelkedett. A vagyonátadással egyidő- ben bővült a kft. tevékenységi köre is, a strandfürdő üzemeltetésén kívül feladata a fekvőbetegek és járóbetegek orvosi ellátása, valamint egyéb humán egészségügyi tevékenyaz építőipari vállalkozások 241,9 milliárd forint értékű építési-szerelési munkát végeztek, s ez 1,7 százalékkal haladja meg az 1992. év végi eredményt. lár áprilisra hivatalos magyarországi látogatásra szóló meghívást fogadott el, az útra április 15-én kerül sor. Néhány nappal később, április 19-én a két kormányfő ismét találkozni fog a hannoveri ipari kiállítás megnyitóján, az idei kiállításon Magyarország lesz a „díszvendég", kapja majd a legnagyobb figyelmet. össze Horvátországgal. A megállapodást négy napig tartó, beható tárgyalások előzték meg az amerikai külügyminisztérium épületében Haris Siladjzic bosnyák kormányfő, Mate Granic horvát külügyminiszter és a boszniai horvátok vezetője, Kresmir Zubak között. ják össze többek között a tagok jegyzékét, amihez az adatokat az állami hatóságoktól kapják meg. A jegyzéket közszemlére teszik és azokban az esetekben, amelyekben a tagság választható, a tagok kifogást emelhetnek az ideiglenes besorolás ellen. A bizottság készíti elő az alakuló küldött- gyűlést. A területi gazdasági kamarákat 1994. október 31—éig kell megválasztani, és azt követően ezek alapítják meg az országos kamarákat. Maga a törvény 1995. január 1-jén lép hatályba. ség végzése, illetve kulturális és sportevékenység folytatása. — Mit jelent mindez a gyakorlatban? Felkészült-e és hogyan a sokrétű tevékenység ellátására a gazdasági társaság? - kérdeztük Gelencsér József ügyvezető igazgatót és az idegenforgalom és gyógyturisz- tika egészségügyi szervezését végző dr. Keller Józsefet. (Folytatás a 4. oldalon.) A kárpótlás kiterjesztése Az Országgyűlés az egyes fontos tisztséget betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája után egyhangúlag elfogadta az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvény módosítását. A döntés értelmében ezentúl a külföldön lakó - kárpótlásra jogosult - állampolgárok is választhatják - a kárpótlási jegy helyett - a havi életjáradékot. Az életjáradékot belföldi pénzintézetnél forint- számlára kell átutalni. Költségvetés januárban Januárban a központi költségvetésben 8,5 milliárd forintos bevételi többlet keletkezett az eredetileg várt hiány helyett. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a többlet alapvetően a Matáv 28 milliárd forintos privatizácós bevételeinek köszönhető. Tegnap délután tartotta meg ünnepélyes állomány- gyűlését a polgári védelem megyei parancsnoksága a szekszárdi polgármesteri hiA középtávú iparpolitika megvalósítását elősegítő idei feladatokról is tárgyal csütörtöki ülésén a kabinet. A Kormányszóvivői Irodán elmondták, hogy az előterjesztés szerint az idén 1 és 5 százalék közötti ipari termelésbővüléssel lehet számolni az elmúlt évi 3 százalékos növekedés után. Az ülésen áttekintik a honfogCsütörtökön két napra Budapestre utazik Jacques De- lors, az EK Bizottság elnöke. Hivatali minőségében ez lesz első magyarországi útja, amellyel a még Antall József, néhai magyar kormányfőtől kapott meghívásnak tesz eleget. Budapesti utazása kapA Gáza-övezetben és Heb- ronban folytatódtak a múlt heti merénylet elleni tiltakozó megmozdulások. Az AFP jelentése szerint az izraeli rend- fenntartó erők szerdán Gáza városában tűzet nyitottak a Életbe lépett a magyar-finn szabadkereskedelmi megállapodás és az ehhez kapcsolódó mezőgazdasági jegyzőkönyv, miután a kihirdetésükről rendelkező jogszabály megjelent a Magyar Közlöny legutóbbi számában. A Finn Köztársasággal, csakúgy mint az Európai Szabadkereskedelmi Társulás ( EFTA) többi tagjával 1993. vatal tanácskozótermében. Ezen az eseményen került sor a polgári védelem napja, vagyis március elseje alkalmából az e területen, melalás 1100 éves évfordulójának megünneplésével kapcsolatos kérdéseket. Várhatóan létrehozzák az emlékbizottságot, amelynek társelnökei: a köz- társasági elnök, a miniszterelnök és az Országgyűlés elnöke lesz. Az ünnepséggel kapcsolatos rekonstrukciós költségek mintegy 500 millió forint körül alakulnak. csán egy közelmúltban tett nyilatkozatában kifejtette, hogy - a Tizenkettek előtt álló gazdasági-társadalmi reformok végigvitele mellett - az év másik legfontosabb feladatának tekinti az Európai Unió keleti szomszédaival a kapcsolatépítés elmélyítését. tüntetőkre. Az esetnek húsz palesztin sebesültje van. Ezzel egyidőben Hebronban a tüntetők összecsaptak az izraeli katonákkal, akik használták fegyverüket és súlyosan megsebesítettek öt palesztint. március 29-én Genfben írtuk alá az ipari termékekre vonatkozó szabadkereskedelmi megállapodást és az ehhez kapcsolódó kétoldalú mező- gazdasági megállapodásokat. Ennek ellenére a Finn Köztársasággal csak március 1-jétől léphetett hatályba a két egyezmény, mivel a finn parlamenti ratifikációs eljárás elhúzódott. gyénkben tevékenykedők közül az arra érdemesek anyagi és erkölcsi elismerésére is. A belügyminiszter eredményes tevékenysége elismeréseként aranygyűrűt adományozott Pintér László alezredesnek. A BM. Tűz- és Polgári Védelem Országos Parancsnoka dicséretben és jutalomban részesítette Vékony Ernő őrnagyot. Az ünnepségen is jelen lévő Bőgner Miklós köztársasági megbízott, címzetes államtitkár, György Péter főhadnagyot. A megyei polgári védelmi parancsnok pedig Pető Sándor alezredest és Biller Sándorné, EUerné Tóth Judit, Szabó Teréz, Schafler Ádámné és Bencze Mária közalkalmazottakat részesítette dicséretben és jutalomban. - NL Fotó: DG "Élénkülés az építőiparban EU-csatlakozási kérelem: áprilisban Horvát-muzulmán megállapodás A gazdasági kamarákról A polgári védelem ünnepén Jacques Delors ma Budapestre utazik Tüntetések Gázában Szabadkereskedelmi megállapodás Finnországgal