Tolnai Népújság, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-03 / 52. szám

2 KÉPÚJSÁG VILAGTUKOR - HAZAI TŰKOR 1994. március 3., csütörtök Fruitopia a Coca-Colá-tól A Coca-Cola cég új üdí­tőitallal akarja meghódí­tani az amerikai piacot: a Fruitopia nevű gyümölcs­lével - jelentette az AFP New York-ból. Elsősorban azoknak az igényeit sze­retné kielégíteni, akik a természetes alapanyagú szénsavtól mentes üdítői­talt kedvelik, s az egészsé­ges táplálkozás hívei. A Fruitopiát áprilisban kez­dik forgalmazni, szeretnék meghódítani vele az ame­rikai üdítőitalpiac nyolc százalékát. A Coca-Cola harminc millió dolláros reklámhadjáratba fogott új termékének piaci beveze­téséért. Eltörött a „törhetetlen rizsestál”? A kínai állami vállalatok és hivatalok dolgozóinak már több, mint egynegye­dét alkalmazzák munka- szerződéssel az egész életre szóló foglalkoztatást szavatoló forma helyett, melyet „a törhetetlen ri­zsestál" rendszerének ne­veznek Kínában. A China Daüy című, angol nyelvű kínai lap szerdai száma szerint a 80 millió állami alkalmazott közül már 23,3 millió dolgozik szerződé­ses rendszerben. Az a kü­lönbség a kétféle alkalma­zási forma között, hogy a szerződések körülhatárol­ják az alkalmazottak köte­lességeit, és ha a dolgozó nem teljesíti őket, el lehet bocsátani. „A törhetetlen rizsestál" rendszere vi­szont feltétlen jogot bizto­sít az adott munkahelyhez. Ez a szisztéma nem engedi meg a hozzá nem értő, fe­gyelmezetlen dolgozók el­bocsátását, s ha egyszer valaki felelős pozícióba ju­tott, nem mozdítható el a nyugdíjkorhatár eléréséig. „Szegény” németek Tavaly - tíz év óta elő­ször - reálértékben csök­kent a nyugatnémet ipari munkások jövedelme. A szakképzetlen munkások bruttó jövedelme Német­ország nyugati felében - az inflációt számításba véve - 1,6 százalékkal csökkent. Az utolsó ilyen visszaesés 1983-ban volt. A keletné­met iparban 14-17 száza­lékkal nőttek a nettó jöve­delmek tavaly. A keleti bérszínvonal egyre köze­lebb kerül a nyugatihoz. „Véletlen” villamosszék teheneknek Szabályosan „kivé­gezte" 46 tehenét a fejőgép elektromos hibája miatt egy angol farmer kedden reggel. William Murdoch maidstone-i gazda tenyé­szetéből mindössze nyolc tehén maradt életben - je­lentette az AP. A farmer még mindig nem érti, ho­gyan történhetett ilyen ka­tasztrófa. Az egész egy pil­lanat műve volt, de mire az áramot kikapcsolták, már késő volt. Hasonló eset előfordult már máskor is, de nem ilyen súlyos - közölte a Nemzeti Gazda- szövetség egyik illetékese. Elektromos szakemberek szerint az áramütés az egyik állatról a másikra csaphatott át, netán az épület nedves padlója, esetleg a rekeszek fémváza változtatta „villamosz- székké" az istállót. Az olcsótól a luxusutakig Szezonnyitó, újdonságokkal Helyfoglalás percek alatt... Tegnap a fővárosban tar­totta idénynyitó sajtótájékoz­tatóját a West Travel. Az elsősorban kiutaztatásra szakosodott magyar-osztrák érdekeltségű utazási iroda szerény, egymillió Ft alaptő­kével indult 1990-ben. Árbe­vételük az elmúlt évben már megközelítette a fél milliárd forintot. Ezzel az eredmény­nyel a nulláról az első tíz ma­gyarországi kiutaztató iroda közé emelkedett. A West Tra- velnek ma két budapesti és három vidéki irodája van, s közel félszáz viszonteladóval áll kapcsolatban. A cég évről évre megdup­lázta forgalmát. Az idei terv 700 millió Ft árbevétel. A West Travel külföldi kap­csolatainak és nagy forgalmá­nak köszönhetően a minősé­get alacsony árral tudja össze­egyeztetni. A szállások jelen­tős részét garanciával kötötték le, a repülős utakat charter gépekkel bonyolítják. Mindez nagy kockázatot jelent az iro­dának, ám igen kedvező árat az utasnak. Vendégeik május­ban például már 2.000 Ft-ért is eltölthetnek egy hetet színvo­nalas apartmantban a görög tengerparton. Az árlista másik végletét a mediterán szigetek 5 csillagos luxus szállodái je­lentik. A West Travel ezúttal legje­lentősebb ajánlatait mutatta be. Az utazási iroda májustól októberig hetente 4 charter já­ratot indít a Földközi-tengeri szigetekre (Kréta, Korfu, Ro­dosz, Palma de Mallorca). A többi úticél egyénileg, vagy a West luxusbuszaival, illetve menetrendszerű repü­lőjáratokkal érhető el (Görög­ország, Spanyolország, Olaszország, Horvátország). A cég vezetői fontosnak tartják, hogy a szerényebb szállásoktól a luxus szállodá­kig mindenféle ajánlat szere­peljen kínálatukban, ezért gyakorlatilag minden igényt ki tudnak elégíteni. A különlegesebb úticélt kedvelőknek a West Travel trópusi szigeteket ajánl (pl. Maldive, Mauritius, Domi­nika, stb.), de nyugat-európai társasutak is szerepelnek a kí­nálatban. A West Travel szolgáltatása az idén repülőjegy értékesí­téssel bővül. A cég még az első félévben belép egy nem­zetközi repülőjegy és szálloda helyfoglalási komputer-háló­zatba. A hálózat lehetővé te­szi, hogy másodpercek alatt foglaljanak helyet akár a Föld túlsó oldalára is. Az utazási iroda vezetői nagy fantáziát látnak az új üzletágban. (x) Nőknek rózsaszín Jeruzsálemben olyan busz­járatot indítottak az ortodox zsidók számára, hogy külön járművek viszik a nőket és a férfiakat. A nők számára fenn­tartott buszt rózsaszín, a fér­fiak számára fenntartottat pe­dig kék szám jelöli. Az orto­dox hívek nyomására a héten indították az első, nemeket el­különítő járatokat Jeruzsálem két negyede között, ahol sok, vallási hagyományaihoz szi­gorúan ragaszkodó zsidó él. „Sherlock Holmes" infarktusa A világszerte népszerű an­gol Sherlock Holmes tévé- film-sorozat hősét, Jeremy Brettet kedden kórházba szál­lították, mert szívinfarktust kapott a sorozat egyik folyta­tásának forgatása közben. Je­lenleg hat folytatás készül, és Sherlock Holmes eddig leghi­telesebbnek tartott alakítója, Jeremy Brett egy vadászjele­net felvétele közben lett rosz- szul. Az 55 éves színész már jobban van. További vadászje­leneteket nem terveznek a so­rozatban. MÉPŰJSÁG Az Axei Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyve­zető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányokat terjeszti az ASM Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereske­delmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u.l.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítóknél, posta- utalványon és átutalással a 469- 98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. A megyén kívüli belföldi előfizetés postaköltséggel együtt egy hónapra 770 Ft. Az áruspél­dányok ára: 16.30 Ft. A terjesztés­sel kapcsolatos észrevételeket szí­veskedjék a kiadóhoz, a 74/316- 211-es telefonszámon bejelenteni. Indexszám: ISSN 0865-9028 Jövedelmező lehet a sertéstartás Új minősítési rendszer be­vezetésével ismét jövedel­mező lehet a sertéstartás - je­lentette be szerdán Illés Lajos, a Hungapig Kft. igazgatója sajtótájékoztatóján, amelyen az állattenyésztés fellendíté­sének lehetséges módjairól volt szó. Amint az igazgató el­mondta: a keleti piac összeom­lásával, és a hazai fogyasztás­nak a magasabb húsárak mi­atti visszaesésével a korábbi 12 milliós sertésállomány 4,5-5 millióra apadt. Emelked­tek a tartási költségek, így leg­több helyen ráfizetéses az álla­tok tartása. Az ágazat felett azonban kár lenne meghúzni a vészharangot, szerű fajtákkal és hiszen kor- az egész kontinensen alkalmazott Eu- rop értékesítési rendszer be­vezetésével ismét nyereséges lehet az ágazat. A genetikai korszerűsítés elősegítésére a kormány most egymilliárd forint többlettá­mogatást ad az állattartó gaz­dáknak. Eszerint az ajánlott fajtájú vágósertés tenyészka­nokat vásárló gazdák 15 ezer forintig a vételár 50 százalékát visszaigényelhetik az önkor­mányzatoktól. A genetikailag értékes, ajánlott kocasüldők vásárlása esetén, ellés után, 5 ezer forintot térít az önkor­mányzat. Bölcske KIS titkai A Duna és élővilága címmel tanácskozást tartot­tak a bölcskei polgármes­teri hivatalban tegnap dél­előtt. Az összejövetelen nem kisebb dolog került megtárgyalásra, mint: ho­gyan lehetne megmenteni a Duna élővilágát az elmo- csarasodástól, s több vizet juttatni a falut övező Duna-ágba? A tanácskozás lakossági felvetésre jött létre, résztvevői az adott téma szakemberei - Orszá­gos Vízügyi Felügyelőség, Vízügyi Igazgatóság, me­gyei múzeum, (bölcskei ré­gészeti leletek) - illetve a paksi Halászati Szövetke­zet vezetői, valamint a bölcskei polgármester és néhány helyi képviselő volt. Á témában érdekelt a falu lakosságán kívül a 300 fős Horgászegyesület, a Természetbarát Egyesület és a nem helyi lakosú nya­ralók tulajdonosai. Hogy mégsem tudunk bővebb tájékoztatást adni a nagy érdeklődésre számot- tartó eseményről, annak egyszerű oka van: a falu polgármestere, Kiss József nemkívánatosnak tartotta a sajtó részvételét az össze­jövetelen, kijelentve „a sajtó szenzációhajhász hír­verésére itt nincs szükség, nem kívánják idő előtt fel­fedni a terveiket. Egyéb­ként sem hívott senki újsá­gírót a tanácskozásra. Ha mégis „megengedi", hogy jelen sorok írója, akit a lap főszerkesztője küldött az összejövetelre, tudósítást adjon az eseményről, azt csakis akkor teszi meg, ha a hozzászólók által elhang­zottakat az újságíró az ille­tőkkel kontrolláltatja. Nos, mindezek után az újságíró úgy döntött, nincs értelme a tanácskozást vé­gigülnie, felállt és távozott. Ezért arról, hogy a község további sorsát befolyásoló tanácskozás résztvevői a polgármester vezetésével mire jutottak, nem tudósít­hatja az érintetteket. Véle­ménye viszont van a tör­téntekről. Érthetetlen számára, hogy a falu lakosait oly na­gyon érdeklő téma miért „titkos"? Felfoghatatlan, hogy egy polgármester a demokrácia szabályait mi­ként hagyhatja figyelmen kívül! Miért akadályozza a tájékoztatást, ahelyett, hogy örülne a nyilvános­ságnak? Hogy jelentheti ki a polgármester nyilváno­san azt, „hogy a helybeli őslakokosság természetes­nek veszi, hogy itt a Duna, olyan amilyen, de csak azok akarnak tenni valamit a 24. órában, akik ide bete­lepedtek. Ezek után igazán kiván­csiak lennénk rá, mit is tit­kolhat Bölcske demokrati­kusan választott polgár- mestere? F. Kováts Éva A napot tanulmányozzák Koronasz-I jelzésű műholdat bocsátottak fel szerdán reggel a pleszecki űrrepülőtérről az orosz Katonai Kozmikus Erők. A Ciklon hordozórakéta segítségével felbocsátott műholdról a Napot tanulmányozzák. A mesterséges hold felbocsátásával kezdetét vette a Koronasz-program - a naptevékenység födkö- rüli megfigyelését lehetővé tevő terv megvalósítása. LEP A PÉK Tulajdon szemével láthatja a változást. AIAAMI imOMCiBOfiSETi Ügyfélszolgálati iroda címe: 7100 Szekszárd, Széchenyi út 24. Telefon: 74/316-288 Telefax: 74/315-595

Next

/
Thumbnails
Contents