Tolnai Népújság, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-15 / 62. szám

4 «ÚJSÁG TAMÁSI ÉS KÖRNYÉKE 1994. március 15., kedd A városházán hallottuk Gyönyörű emlék a magyar nemzet tudatában 1848. már­cius 15-e. Nemzetünk meg­elégelte az évszázados Habs­burg önkényuralmat és a ma­gyar nemzet bekebelezésére irányuló törekvéseket. A sza­badságharcot megelőző re­formkor évtizedeiben a nem­zet legjobbjai szellemileg fel­építették, előkészítették a nemzeti érdekekért, a függet­lenségért indított küzdelmet. Politikai bölcsesség, európai léptékű gazdasági tudás, az if­júság forradalmi lelkülete, a polgárság gazdasági függet­lenségi szándéka és a kétsze­resen elnyomott mezőgazda- sági „pór-nép" szabadulási vágya összegeződött magyar nemzeti szabadságharccá. A mámoros felszabadultság nap­jai után szép katonai győzel­mek következtek, hősök szü­lettek és hősök hullottak a porba. A mindent átfogó veze­tés, a teljes nemzeti egyetértés, valamint a katonai és gazda­sági tartalékok hiánya néhány hónapi küzdelem után kiful­lasztotta a nemzeti szabad­ságharcot. Egymást követték a katonai vereségek, majd orosz cári segédlettel bekövetkezett a teljes bukás. Véres leszámo­• • Ünnepre lás, két évtizedes megtorlás követte a nemzet sikertelen szabadságharcát. 1848 emléke a magyar nép azóta többször időszerű szabadságharcának példájává, lelkesítő forrásává vált. Kossuth nótákat énekelt Budapest ifjúsága és népe az 1956 októberi szabadságharc első óráiban. A haza és a sza­badság jelszóval állt a bitófa alá vagy a kivégző-osztag elé ezen újkori nemzeti szabad­ságharcunk megtorlásának sok száz áldozata. Ma már tudjuk, hogy az 56-ért elpusz­tult százak, bebörtönzött tí­zezrek és elmenekült százez­rek áldozata nem volt hiába­való. Nemzetünk 1989 óta újból egy vér nélküli szabadsághar­cot és csendes forradalmat vív. A majdnem egységes nemzeti akarat meghozta ha­zánknak 1990 nyarától a de­mokratikus és szabad orszá­gépítés lehetőségét, 1991. jú­niustól pedig a régen várt nemzeti függetlenséget. Jelen szabadságharcunkban nem a fegyverek ereje döntött, hanem a világ erőviszonyai változtak meg. Ha okosan és türelmesen élünk a lehetősé­geinkkel, nemzeti boldogulá­sunkat, érdekeinket a tőlünk nyugatra fekvő, jól boldoguló, szabad, demokratikus álla­mok nagy családjával köthet­jük össze. Nemzeti szabadság ünne­pünkkel egyszerre köszöntjük városunk 10 éves születésnap­ját. 1984. január 1-én tíz nagy­község - közöttük Tamási - kapott városi rangot az or­szágban. Városkánk, a So- mogy-Tolnai dombság észak­keleti részén fekszik. A Kop­pány folyó két részre osztja. Talaja termékeny lösz, éghaj­lata kellemes, az évi 650 mm csapadék és az évi 2000 nap­fényes óra jó erdő- és mező- gazdálkodást tesz lehetővé. Városunk és tágabb környe­zete ősidők óta lakott hely. Kőbalták, avar, szkíta, római leletek tanúskodnak az elmúlt évezredek lakosairól. A török uralom, majd a kuruc-labanc szabadságharcok nagy pusztí­tást végeztek e vidéken is. Csak néhány túlélő család ma­radt. Az elpusztult népességet dunántúli és német családok­kal pótolták a környéket uraló földbirtokosok. A várossá fej­lődés már egyszer megindult. Tamási a XVIII. században rö­vid ideig már volt város. A gazdasági és közigazgatási fej­lődés 1984. január 1-jén hozta meg újból a városi rangot. Városunkban jó mezőgaz­dasági üzemek alakultak ki és számos országos nagyüzem létesített telephelyet. Építő cé­gek és helyi kisiparosok keze-munkájával tömbházas lakótelepek alakították át az eddigi „földszintes" település látványát. Diákváros is városkánk. 2 középiskolájában kb. 900 diák tanul, az általános iskolákban kb. 1000 kisdiákot nevelget- nek. 2 óvodánk van 420 em­berpalántával. 50 legkiseb­bünk a város bölcsődéjében tanul meg járni. 150 öregről gondoskodik az idősek ott­hona. 3 kulturális intézmé­nyünk (művelődési ház, diák­centrum, könyvtár) a szellemi táplálékot nyújtja az érdeklő­dőknek. Jelen éveink a gazda­sági visszafogottság, a takaré­kosság jegyében telnek. Fő cé­lunk az értékek, a működőké­pesség megőrzése. Tisztelet il­leti az eddigi értékek létreho­zóit, köszönet jár a kevésnek is örülni tudóknak. Reménykedjünk együtt a város további fejlődésében. Becsüljük meg azokat, akik szorgalmasan dolgoznak és akik szegénységben is, gaz­dagságban is képesek meg­őrizni emberi tisztességüket. Dr. Deák Gábor polgármester Vágyuk egy buszöböl Figyelmükbe ajánljuk Tamási város jegyzője, mint a Tolna megyei 5. számú egyéni országgyűlési válasz­tókerület választási bizottsága mellett működő munkacso­port vezetője ezúton is értesíti a az érintett pártok és függet­len jelöltek megbizottait, hogy választási kérdésekben előre egyeztetett időpontban szíve­sen áll a rendelkezésükre. * Szívesen adtunk helyet ol­dalunkon az alábbi esemény­ről tudósító levélnek. A nagy- székelyi ovisoknak február 26-án nagyon jól sikerült far­sangot tartottak. Ebből az al­kalomból a nyugdíjas klub tagjai ezer forinttal ajándékoz­ták meg a gyerekeket, amit ezúton is hálás szívvel kö­szönnek a megajándékozottak és szüleik. Minden kedves nyugdíjasnak nagyon jó erőt, egészséget, békés, nyugodt éveket kívánnak az óvodás szülők - írja szerkesztősé­günknek írt levelében Mirei- der Mihályné. Egy régi-régi sláger címét - Vágyam egy kék öböl - vál­toztattuk meg a fenti módon és az olvasott tartalmúra, hi­szen a nagykónyiakkal kör­jegyzőséget alkotó medgyes- pusztaiak véleményét kíván­tuk így kifejezni. Ahhoz azon­ban, hogy ez a vágy valóra váljon, nem elég számba venni a keveset, hanem meg kell azt is nézni, honnan le­hetne hozzá még pénzt sze­rezni. Pályázattal-e vagy más módon? Lesz-e két buszöböl kialakítására pénz, vagy az idén csak egyre telik? Meg­annyi aprónak tűnő, ám ott helyben nagyon is lényeges kérdés. Nagykónyiban egyébként elfogadták a költségvetést ami nemcsak összességében, de reálértékében is kevesebb, mint a tavalyi. Ez a számok nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy míg 1993-ban ötven­négymillióval gazdálkodtak, addig az idén ötvenegymil- lió-tizennégyezerrel, illetve ez növekszik a közalkalmazottak béremelését szolgáló egymil­lió-négyszázezer forintos hitel felvételével. A község és in­tézményeinek működése biz­tosított, fejlesztésre azonban csak hárommilió marad. Ezért is vannak a bevezetőben emlí­tett vágyak és a várakozások. Célul tűzték ki a Kossuth utca, ismertebb nevén a Nagycsirip szilárd burkolattal való ellátá­sát - pályázatot nyújtottak be útalapra -, rendelkezésre áll az önerős rész, ám megvalósí­tani csak úgy tudják a tervü­ket, ha nyernek a pályázaton. Ugyancsak szeretnék egy ré­gebbi elképzelésüket is meg­valósítani az idén: két-három kis szobát és egy társalgót kí­vánnak kialakítani az ÖNO te­tőterében, valamint a tavaly megkezdett raktár építését akarják befejezni. Ha marad pénz, akkor járda is szóba jö­het, meg aztán jó lenne a te­metőbe betonút is. Minden­esetre úgy vannak a község vezetői, hogy a pénzükhöz igazítják az igényeket és figye­lik a közlönyökben megjelenő pályázatokat, aztán remény­kednek. A pályázatokban bíznak Ötvenhétmillió az ozorai költségvetés, aminek közel ötven százalékát az iskola működtetésére for­dítják. A közalkalmazotti bérfejlesztést hitelből old­ják meg, a község fejlesztésére az idén nem jut semmi. A fafaragó tábor is csak akkor lesz - ehhez már tavaly megvették a faanyagot -, ha pályázaton nyernek. Egy helyről már visszajeleztek, több pályá­zat pozitív megítélésében pedig reménykednek. Ha már a pályázatoknál tartunk, elmondjuk azt is, amit Schranz Istvánná polgámestertől hallottunk, törté­netesen azt, hogy az iskola olajkályhával való fűté­sének a gázzal való kiváltását is pályázat eredménye útján kívánják megoldani. Ozorán is téma pedagógusok körében az F kate­góriába való besorolás. A huszonötből öten kerültek ebbe az „osztályba". Egynek törvényesen járt, mel­lette megkapta az igazgató, mert „neki csak a betű kellett" és másik három pedagógus. A tantestület választotta ki titkos szavazással nyolc személy kö­zül a hármat, s azok soroltattak be, akik a legtöbbet dolgoznak az iskolában. Természetesen nincs béke, de az önkormányzat úgy ítéli meg, nagyon jó az arány. Januártól az önkormányzat a mezőgazdasági szövetkezettel közösen foglalkoztat egy munkaszer­vező managert - erről a lehetőségről korábban szól­tunk -és az a tapasztalat, hogy jól „szuperál", ez a tevékenység az, amire szüksége van a községnek. Ha valamit meg kell oldani, tudja, kik a munkanélkü­liek, milyen szakmájuk van, megbeszéli, megszer­vezi a munkát. A közösségi munka bevezetését is jó­nak tartják az önkormányzatnál - erre tartalékoltak -, s ha azt mondja a munkaügyi központ, hogy mindenkit lehet foglalkoztatni, akkor megkeresi a munkanélkülieket a manager, azután megbeszéli, hogyan tudják a havi negyven órát ledolgozni. Koszorú a honvéd bajnokoknak Egy kis cetlivel, rajta két, a településhez kötődő 48-as honvéd pársoros életrajzával várt bennünket legutóbb dr. Dési Ivánné simontomyai polgármester. Mosolya mö­gött pedig az volt, sok-sok esztendő mulasztását sikerül végre pótolni azzal, hogy március 15-én megkoszorúz­zák a temetőben nyugvó dr. Bleicher Lajos - zsidó orvos, a szabadságharc főorvosa, tá­bori sebész - és Pillich Ferenc- 15 évesen a szabadságharc katonája - sírját. Arról is szólt a polgármester, hogy volt tanítványa, Ódor János Gábor harmadéves régész­hallgató végez kutatásokat, s lelt rá a községhez kötődő 48-as honvédekről szóló iro­dalomra, majd útbaigazított Pillich Ferenc rokonaihoz. Első ütünk a polgármester útmutatása szerint Kiss Mar- gitékhoz vezetett, de mivel a csengetésre senki nem jött ki, úgy határoztunk, egy főhajtás és néhány fénykép elkészítése céljából a temetőbe megyünk. — Ott fönn van a Pillich-sír- mutatta az utat kezével egy idős asszony, majd megtol­dotta annyival —, de én nem megyek odáig. Ezek után a szemünkre és néhány gondolkodási műve­letre hagyatkoztunk, majd kis idő múltán megtaláltuk a má­sodik vüágháborús golyók nyomait viselő fehér már­vány, vaskerítéses, gondozott síremléket. Nehezebb' dol­gunk volt a növényzet benőtte kis zsidótemetőben, ahol csak kisebb kutakodás után buk­kantunk rá a bejárattól néhány méterre lévő nyughelyre. Az elhanyagolt sírkertben - nincs, a második világégés óta nem él leszármazott Simontomyán- áll a fejfa, s rajta az írás: „Itt nyugszik Bleicher Lajos 1848-49 honvéd főorvos, Si­montomyai TB járás vasút és több uradalmak orvosa. El­hunyt 1885. október 24-én, éle­tének 63. évében. Béke hamva­ira." Természetes volt ezután, hogy ismét felkeressük a Pil­lich rokonságot. — Pillich Ferenc déduno­kája vagyok, ám nem ismer­tem a nagyapámat, mert már nem élt, amikor én megszület­tem - mondta végtelen ked­vességgel Kiss Pálné született Glatz Margit. — A leírt visszaemlékezé­sekből tudunk mi is róla - fűzte tovább a gondolatot a dédunoka, Kiss Margit, aki közben fényképeket és egy új­ságcikk másolatát vette elő. - Az írás az egykor simontor- nyai Beck Zoltán munkája - mondta -, aki közreadja a ma­gyar gyógyszerészet történe­tében szereplő, dédapámról szóló lelkesítő sorokat. Ebben többek között ez áll: „Pillich Ferenc: született Sümegen, Za- lamegyében, 1833. április 1-én, nemes szülőktől. Atyját másféléves korában elvesz­tette s mostohaatyja, Édes­kuthy Sándor nevelte fel. Gimnáziumi tanulmányait Pápán, Győ­rött és Po­zsonyban vé­gezte. Tekin­tettel a moz­galmas időkre, 1848- ban korán, már május hónapban be­zárták az isko­lai évet, s a még alig 16 éves ifjú két iskolatársával . . . résztvett a tavaszi mozgalmak­ban ... Az első hívó szóra beállott önkéntes nemzetőrnek, s mint ilyen vett már részt a muraközi ex­pedícióban. . . Az első ütkö­zet tehát, amelyben Pillich résztvett, a pákozdi volt. Innét zászlóalja, 800 ember, Kisfa­ludy és Gerzsó (szintén gyógyszerész volt) százado­sok vezénylete alatt Pátkánál egy közel 5 ezernyi horvát se­reget ugrasztott szét ... A gyermekkatona nagyon meg­kedvelte a puskaporszagot, s már hívásra sem akart haza­menni, amibe mostohaatyjá­nak, Sümeg polgármesterének is bele kellett egyeznie. A honvédtáborban hamar meg­szerették, s mint ügyes fürké­sző elmét terepkémlelésre is hamar alkalmazták .' . . Pillich bajnoki életében ek­kor egy kis megszakítás állott be - nézett fel a papírból Kiss Margit. - Látván használható­ságát, a nemzetőrségből a rendes honvédségbe akarták beosztani, szülei tanácsára azonban Pestre ment, hogy ott az első „Magyar katonai isko­lában" magát tisztté képez- tesse. . . A hadapródiskola működése azonban hamar megszűnt. 1849. január 5-én bevonult Pestre Windisch- grátz herceg, osztrák tábornok Serege, s a honvédelmi bizott­ság katonai fedezet mellett Debrecenbe tette át székhe­lyét. Huszonnyolcfokos hi­degben ügettek Pillich és baj­társai Debrecen felé, s 14 nap­pal későbben már Bihar me­gyében toborzanak 600 ön­kéntest, kikkel megerősödve Keményfy, Hatvani és Vasvári Pál vezénylete alatt Erdélybe indulnak a fellázadt oláhság ellen . . . Pillich ezrede 1849 őszén Déván tette le az oro­szok előtt a fegyvert ... A szabadságharc leveretése után egy ideig azért kellett bújdo- kolnia, mert előbb in effigire halálra ítélték, később katoná­nak keresték az osztrákok. A szabadságharcban 33 véres csatában és ütközetben vett részt ... A tizenhétéves ifjú huszárhadnagy beállott Ger­Pillich Ferenc zsó Jánoshoz, a huszárkapi­tányhoz Sümegen — gyógy- szerészgyakomoknak! Ez utóbbi minőségben gyakran készített és vitt orvosságot a közeli Kehidán gyöngélkedő Deák Ferencnek, a haza böl­csének. Az ő bíztatására ment fel később Bécsbe, hogy egye­temi tanulmányait elvégezze. Adott neki ajánlólevelet gróf Széchenyi Istvánhoz is, mely­nek révén azt döblingeni ma­gányában többször felke­reste." Eddig szólt az idézet a re­gényes életpályájú bajnokról, amihez Kiss Pálné született Glatz Margit ennyit fűzött: — Nagy magyar volt a nagyapám, mégis német, po­rosz származású nőt vett vett feleségül. Igaz, nem engedte, hogy Emma von Betzhold sárga-fekete ruhában járjon. — Tény - mondta erre Kiss Margit -, hogy a porosz déd­nagymamám megtanult ma­gyarul. Eddig jutottunk, amikor dr. Dési Ivánné érkezett közénk. — Örülök, Krisztina, hogy jöttél, mert most elmondha­tom, azért jártam az imént a községházán, hogy közöljem, levelet kaptam Szabó Mártá­tól, akinek a dédapja Bereck István 1830-ban, Kölesden született honvéd hadnagy volt és - feltehetőleg a kiegyezés után - Simontomya jegyzője­ként működött. Itt halt meg 1883-ban. Megvan a sírja, igaz, a felújított kövön nincs rajt a neve. Jó lenne még egy ko­szorú március 15-ére. . . A természetes kívánság ma teljesül és akiket az előző re- zsimekben méltatlanul elfelej­tettek, azok emléke előtt ma fejet hajtanak Simontomyán. Az emléküket most már ápolni akaró utókor az egy­kori Szentlélek gyógyszertár falán emléktáblán is megörö­kíti később majd a neveiket. Régen megérdemelték . . . Ékes László Fotó: Gottvald Károly é ín NYUGSZIK I rfij.it :i • eke v; I UVIIC.Y ms/fás WWVEBfUIWAGY S*W.:Í833 APR.LÉS . J HiSIMTriWa AD* 6-Áft.] Vj/i/tjooic/f ’’. ‘hpben A es ícje Az emlékőrző unoka és dédunoka Nyughelyét, dicső tetteket jelöl a kő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents