Tolnai Népújság, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-05 / 30. szám

4 KÉPÚJSÁG TOLNA ÉS KÖRNYÉKE 1994. február 5., szombat Még mindig eladó a mözsi malom Válasz a visszhangra Még egyszer a Ganczer-házról A Tolna Megyei Gabona­forgalmi és Malomipari Válla­lat tisztújítással átalakult, s immár csak a jelenre és a jö­vőre akar koncentrálni. Ezt Szabó Zsolt termelési és mű­szaki igazgatóhelyettes kö­zölte, amikor a mözsi malom sorsáról kérdeztem. Az új cég, a Gemenc Gabona Rt. befejezi az Állami Vagyonügynökség által elhatározott - tavaly márciusban indított - decent­Szükség van rá ... Érdekes és „értékes" össze­jövetelre került sor a szedresi iskola ebédlőjében. Húsz „ki­választott" diák és tanáruk Meiszel Károly vett részt rajta, valamint Illés László rendőralezredes és Badics Tiborné a Megyei Pedagógiai Intézet munkatársa. A részle­tekről a tanár úr az alábbiak szerint tájékoztatott. — Iskolánkban megalakul a gyermekrendőr csoport. Ki­választottam húsz jó magavi­seletű, jó tanulmányi ered­ményt felmutató és lelkes diá­kot, akik alapító tagok lesz­nek. Az alezredes úr ismer­tette a gyermekrendőrök fel­adatát, valamint bemutatta és átadta az új formaruhákat. Érdekessége a ruhának, hogy a Tolna Megyei Balesetmege­lőzési Bizottság e tárgyban hirdetett pályázatán nyert első Jószággal foglalkozni min­denkor nagy lekötöttséget je­lentett. A jószág számára az ünnep, a hétköznap egyre megy. Amikor elérkezik az ideje, kérlelhetetlenül követeli jussát, a mindennapi betevőt, hogy aztán a vele törődőnek tejjel, hússal fizessen. Manap­ság sok keserűséget lehet hal­lani az állatokkal foglalatos- kodóktól. Drága a takarmány és olcsón veszik meg a termelt portékákat. A gazdák csak úgy tudnak valami eredmény­félét felmutatni, hogy nem számolják fel a saját munkáju­kat. Mégis mi az a hajtóerő, ami újra meg újra arra sarkallja a gazdákat, hogy ismételten be- búgatják a kocákat, „berakat­ják" a teheneket? Erről beszél­gettem Meszlényi György kis- tormási lakossal, aki a helyi szövetkezet tagja. — Ha egyszerűen akarnék válaszolni, akkor azt felelném, hogy az állatok szeretete. Ese­temben azonban többről van szó. Édesanyámmal élünk ket­ten, aki sajnos nagyon bete­ges. Sokat kell vinnem orvos­hoz, és ma a gyógyszerárak egyre kevésbé fizethetők meg. A lakásunkon is van mindig valami javítani való. Az idei nagy feladat a tetőszerkezet teljes felújítása lesz. Van egy Dacia személygépkocsim, ami nekem nem a luxust jelenti, hanem segítségemre van a ta­karmány beszerzésében, a munkába járásban. A kocsi fenntartása is komoly költsé­get jelent. Ezeken felül a mi ralizált privatizációt, a mal­mok, a takarmánykeverők, a raktárak és boltok értékesíté­sét. A megyében ezek zöme már tavaly elkelt. A megle­vőkre még szabad a gazda. Meghirdették a mözsi malmot és a másik facér egységet, a nagydorogi keverőtelepet, ja­nuár 26-án két országos és a megyei lapban. A pályázat fel­tételeinek részleteiről a rész­vénytársaságnál megvásárol­díjat. Gyermekek tervezték - gyermekeknek. Könnyed, di­vatos, praktikus, messziről fel­ismerhető neonsárga anyag­ból készült, rátűzhető igazol­vánnyal, sapka és a forgalmat irányító tárcsa is jár hozzá. Meiszel tanár úr egyébként régóta szorgalmazza a szabá­lyos közlekedésre nevelést. — Hála Istennek, közleke­dési gyermekbalesetünk még nem volt - mondta. — Pedig itt a központon „pezseg" az élet. Pont az iskola előtt talál­tak már telibe beton villany- oszlopot, dőlt már fel kamion, s hajtott le néhány részeg au­tós is az útról. Ha pontosan emlékszem, 1971-ben kezdtük a foglalkozásokat a gyerekek­kel. A gyalogos közlekedés, és az akkor divatos kerékpározás szabályait, követelményeit és kulturált megtartását sajátítot­megélhetési költségeink is emelkedtek. Ami jövedelmet a szövetkezetben el tudok érni, azzal a felmerülő költségeimet nem tudom betakarni. Tehát az állatok szeretete mellett a szükség is hajt. — Jól tudom, hogy serté­sekkel foglalkozik? — Igen. Amióta dolgozom, azóta folyamatosan tartok 2-3 kocát és a született malacok­ból évente tizet felhizlalok, a többit pedig igyekszem el­adni. Az idén 14-et tartottam meg, mert a tervezettnél néggyel kevesebbet tudtam értékesíteni. Kicsit szorítok is, mert a takarmánykészletem véges, és az átvételi árak sem kecsegtetők. — Miért pont tíz hízót szokott nevelni? — Van három kisebb föl­dem, az azokon megtermelt és a háztájiból kapott abrakta­karmányok mennyisége szabja meg az eltartható lét­számot. Persze célszerű még ehhez minden hónapban kon- centrátumot és szóját vásá­rolni. — A sertéstartás lekötött­séggel jár. Jut-e idő a szóra­kozásra? — Jutnia kell, hiszen még csak 34 éves vagyok. Eljárok discóba, nyáron két etetés kö­zött még a Balatonra is elruc­canunk a cimboráimmal. Ke­resem a lehetőségét a bánatom és az örömöm megosztásának. Remélem, hogy teljesül az idén, de ha jövőre nem sike­rül, akkor sem keseredem el. Varga András ható tenderfüzetekből infor­málódhatnak az érdeklődők. A pályázat beadásának határ­ideje március 16-a, és még ezen a napon a közjegyző, az ÁVU és a kiíró képviselőjének jelenlétében megtörténik azok bontása és értékelése. Ezt kö­vetően kerülhet - eredményes pályázat esetén - az új tulaj­donos birtokába a mözsi ma­lom.-Wy­ták el. A volt úttörőszervezet biztosította hozzá a keretet, kidolgozta a működési for­mát, létrehozta a szakrajokat. Az itt tevékenykedő gyerme­kek rendszeres Kresz-oktatás- ban részesültek, forgalmat irányítottak, s a „Nemzetközi Iskola Kupa" keretében adtak számot tudásukról; verse­nyeztek is. Ez országos moz­galom volt, ahol a 75/76-os tanévben első helyezést értek el az akkori diákjaim. Aztán egyre többen kaptak szüleik­től kismotort. Éttől kezdve nemcsak a szakrajok tagjait vontam be a rendszeres, mód­szeres oktatásba, hanem a mo­tor-tulajdonosokat is. Mindig volt utánpótlás, tanévenként 15-20 kisdiák szerezte meg a vezetői jogosultságot, a vizs­gabizottság előtt. Ez a rend­szer azonban a közelmúltban - bizonyos, számunkra nega­tív rendelkezések miatt - mű­ködésképtelenné vált. Most viszont a megyei Pedagógiai Híradóban megjelent egy fel­hívás, így újra reménykedhe­tünk. A felkészítéshez, a kabi­netszerű oktatáshoz minden készen áll. Van írásvetítőnk és videónk, van közlekedési táb­lakészletünk és fényjelző ké­szülékünk, vannak tesztlapja­ink, van kerékpárunk és kis­motorunk. A gyermekek - naponta négyen - segítik az átkelést, gyermekcsoportokat kísérnek az úttest túloldalára. Mellény, sapka, tárcsa a fel­szerelésük. Komolyan veszik a feladatukat. Konrád L. Nyugdíjas buli Megtartotta farsangi bálját a tolnai Nyugdíjasok Érdekszö­vetsége, a helyi művelődési házban. A buli a mözsi „Har­gita" Székely Egyesület ifjú táncosainak nagy közönségsi­kert aratott műsorával indult. Ezután a bogyiszlói Boda Já­nos által énekelt magyar nó­tákba kapcsolódhatott be a több mint kétszáz főt számláló publikum. A nótázás végezté­vel a tolnai Hámori testvérek felajánlásának köszönhetően süteménnyel, teával „vendé- gelődtek" meg a jelenlevők, majd némi terepátrendezés után Koroknay Ferenc zenélt, és kezdetét vehette a tánc. sk Fotó: Degré A múlt szombati számban Vörös László nyugdíjas épí­tész technikus „Mi is történt a Damjanich utcában?" címmel cikket írt az özv. Ganczer Jó- zsefné és fia Ganczer József tu­lajdonát képező Tolna, Dam­janich u. 38. sz. alatti lakóház összeroskadásának utolsó mozzanatairól. Laci bácsi - akivel én egy­szer találkoztam és kelleme­sen elbeszélgettünk - a „tel­jesség érdekében" fogalmazta meg gondolatait, ha nem is a teljességhez, de talán az igaz­sághoz az alábbiak is hozzá­tartoznak. 1.1994. január 3-án Laci bá­csi az érintett osztály vezető­jével, Háry Jánossal megálla­podott abban, hogy a város te­rületén egy közös „bejárást" tartanak, amely során esetleg több kivitelezési hibát is ész­lelnek. A kérdéses Damjanich utcai házról - tudomásom szerint - ekkor nem esett szó. A bejárást január 6-ra be­szélték meg, közben - nem fe- ledékenység történt, hanem - Háry kollégám megbetegedett és csütörtökön nem dolgozott. Laci bácsi mindezt szeren­csére nem egy idomított pa­pagájtól tudta meg, hanem az osztály többi munkatársától. 2. Másnap január 7-én pén­teken Vörös Laci bácsi 9.30 órakor megjelent a hivatalban és közölte, Kunz Alfonz elő­adóval, hogy a Damjanich ut­cában van egy ház, amelynek szerkezete nagyon rossz álla­potban van, majd az előadó­val 10.00 órai időpontot be­széltek meg az érintett helyen. 3. A helyszínen Kunz Al­fonz megállapította, hogy a lakóház valóban rossz, sőt életveszélyes állapotú. A tu­lajdonosok a karbantartási kö­telezettségüknek már több éve nem tettek eleget. Közölte a je­lenlévőkkel, hogy a polgár- mesteri hivatal, illetve a jegyző - mint I. fokú építésü­gyi hatóság - kötelezni fogja az érintetteket az életveszé­lyes állapot elhárítására. Ekkor közölte Vörös Laci bácsi, hogy a tulajdonosok idős, beteg emberek, akik a kötelezettségüknek valószínű­leg nem tudnak majd eleget tenni. A lakóház ekkor még nem volt összedőlve. 4. Az ügyintéző a hivatalba visszaérkezve átnézte a jog­szabályokat, lehetőséget ke­resve a segítés valamilyen formájára. Nemsokára még azon a pénteki napon megje­lent az osztályon özv. Ganczer Józsefné, aki elmondta, hogy a háza nagyon rossz állapotban van ugyan, de sem ő, sem a 63 éves fia - aki rokkantnyugdí­jas - egészségi állapotukra te­kintettel intézkedni nem tud­nak. 5. Ekkor Kunz Alfonz feljött az irodámba és kérte, hogy Ganczer néni háza további romlásának megállítása érde­kében a Kommunális Kft. szakemberei haladéktalanul nekiláthassanak az aládúco- lási munkáknak, melynek pénzügyi fedezetét az önkor­mányzat biztosítsa. Természe­tesen egyetértettem a kéréssel, s ezután az előadó és a kft. ve­zetője a helyszínre vissza­menve felmérték a dúcoláshoz szükséges anyagmennyiséget. 6. Szombat, vasárnap - munkaszüneti napok lévén - után hétfőn a kft. emberei alá­dúcolták a házat, de eközben a vályogtéglás utcai fal egy ré­sze, valamint a Damjanich u. 37. felőli hátsó rész kidőlt. Özv. Ganczer Józsefné elő­zetesen elmondta, hogy a há­zon meglévő repedezések ke­letkezését két éve észlelte elő­ször, de nem akart rossz vi­szonyt a szomszédjával, ezért nem tette szóvá a házfal mel­lett szabálytalanul megépített földszerkezetű vízelvezetőt. 7. Az összeroskadás bekö­vetkezése után a kivitelező rögzítette az állapotot, dúco­lást, mintaállványt helyezett el a kritikus helyeken a további omlás megakadályozása ér­dekében, továbbá javaslatot tett statikus szakember bevo­nására. Ezen túl az utcán vé­dőkorlátot állított, ezzel fel­hívja a járókelők figyelmét a helyszín kikerülésére. 8. Ezt követően az I. fokú építésügyi hatóság határoza­tot hozott, amelyben az érin­tetteket a helyreállításra, a hátsó szomszédot pedig a szabályszerű csapadékvíz-el­vezetésre kötelezte. Laci bácsi a határozatot úgy minősíti, „ha ez ... egy jogász kezébe kerül kedvére cseme­gézhet rajta". Szeretném eh­hez megjegyezni, mint a hiva­tal vezetője - aki jogász -, hogy olvastam a határozatot, és annak tartalma teljesen jog­szerű. Ha pedig per lesz az ügyből, gondolom nem az ön- kormányzat lesz az alperes, aki közel 100.000 Ft-os költ­séggel segített a ház összeros­kadásának megakadályozásá­ban. 9. Az ügy további mozzana­tairól még annyit szeretnék megjegyezni, hogy a hivatal szakértőt rendelt ki annak megállapítására, mennyibe kerül a lakóház helyreállítása és egyben arra is, hogy mi okozta Ganczer néni házának összeroskadását. Ennek ki­mondására az építésügyi ha­tóság nem jogosult, hanem csak a polgári bíróság. Az ügyhöz tartozó adalék még, hogy az ÁB Aegon Biztosító kárbecslőjét is értesítettük az összeroskadás után közvetle­nül, aki szintén a peres utat javasolta. 10. Az ügy jelenleg ott tart, hogy Ganczer néni unokája, Ganczer Tibor közölte: a házat el kívánják adni és a hivatal ál­tal elvégeztetett munkálatok ellenértékét illetőleg a lakó­háznál felmerült költségeket hajlandók megtéríteni. Végezetül - még mindig nem a teljesség igényével - szeretném elmondani, hogy a polgármesteri hivatal termé­szetesen hibázik időnként. Különböző okok miatt nem mindig tud gyorsan és ponto­san dönteni. Ezzel együtt az ügyeket, illetve a „labdát" nem kívánjuk „jó futballista módjára" tovább passzolni. Egyébként továbbra is szí­vesen vesszük mind Laci bá­csi, mind mások hasznos, oly­kor megszívlelendő tanácsait, kritikáit. Ezután is állunk a la­kosság rendelkezésére min­den ügyes-bajos dologban. Dr. Sümegi Zoltán jegyző Lapunkban immár mindkét fél megszólalt. A vita további részle­teivel nem kívánunk foglalkozni, de a végeredményről majd tájé­koztatjuk az Olvasót. - Wy ­Privát legelő Táblák és korlátok Már van több mint fél évszázada, hogy a medinai Csépi-malom mellett valaki homokot talált. Akinek szüksége volt rá, vitt innen egy-két vödörrel. Kü­lönben a terület fás, bokros, és legelője volt a falu teheneinek. Ezt is elérte a privati­zálás. Már nem gazda nélküli. Nyilván terve is van az új tulajnak, csak egyelőre nem veri nagydobra. Talán azért, mert táblát festeni és korlátot emelni volt könnyebb. Igaz is! Meg kell szoknunk a„minden a miénk" elfeledését. Most már nem onnan viszek homokot ahon­nan akarok, nem ott le­geltethetek, ahol zöl- dell a fű, s nem ott gá­zolok át, ahol nekem tetszik. A privát, a saját, az enyém. Szokni kell hozzá és tiszteletben tartani. Lehet, hogy ez kezdetben furcsa, de az első figyelemfelhívó táblák és korlátok már megjelentek. K. L. Teltház a nagyteremben Az unokák is eljöttek Gyermekrendőrök Szedresen A négy „egyenruhás" A szükség és az állatszeretet fogságában Jószággal foglalkozni

Next

/
Thumbnails
Contents