Tolnai Népújság, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-12 / 36. szám

1994. február 12., szombat MEGYEI KÖRKÉP »ÚJSÁG 3 Kónya Imre Simontornyán A belügyminiszter, Kó­nya Imre lesz a vendége a Siómenti nagyközségnek, Simontornyának február 25-én, amikor délelőtt 10 óra 30 perckor átadják az új rendőrőrsöt. Az ünnepi aktust követően a vendég rövid időt tölt a községhá­zán, majd a megyeszék­helyre látogat. Beszámolni készül _ / a Kop-Ka Afész A tamási székhelyű Kop-Ka Afész székházá­ban dolgozók készülnek a március 20-tól április 16-ig tartandó tagértekezletekre, amelyekből huszonnyolcat tartanak a szövetkezet el­látási területén lévő telepü­léseken. Ezeken a rendez­vényeken beszámoló hangzik majd el az elmúlt évi munkáról és ismertetik az idei esztendő feladatait. Annyi már bizonyos, a Kop-Ka Afész fizetőképes­sége jó, hitel nélkül gaz­dálkodtak az 1993. év má­sodik félévében. Horgászjegyek kiadása Bonyhádon A Bonyhádi Városi HE vezetőségétől kapott in­formáció szerint február 14- től 18-ig, délután 14-től 18 óráig adják ki az egye­sületi tagok részére a terü­leti engedélyeket és a hor­gászjegyeket. A jegykiadás helye a sportcsarnok, bo­nyolítója pedig Apaczeller István. Jó tudni azt is, hogy akik a tőzegtavakra kíván­nak jegyet váltani, azok ugyanebben az időpont­ban és helyen tehetik meg. Korunk reménysége A fenti címmel meghir­detett tizenhárom részből álló bibliatörténeti elő­adás-sorozat hetedik elő­adására kerül sor február 15- én 18 órakor a tamási művelődési központban. A történelem nagy kérdé­sei - A Biblia bizonyságté­tele címmel Egervári Osz­kár, a Bibliaiskolák Közös­ségének munkatársa tart előadást. Pecások gyűlése Őcsényben Az őcsényi HE február 20-án, vasárnap délelőtt 9 óra kezdettel tartja kül­döttközgyűlését a helyi művelődési házban. A rendezvényre elvárják az egyesületi tagokat. Huth László kiállítása Huth László fotókiállí­tása nyílik február 16-án 16 órakor a Tamási Galériá­ban. A március 13-ig lát­ható kiállítást Kaszás De­zső gimnáziumi tanár nyitja meg. Nyugdíjasoknak A Tolna Megyei Nyug­díjasok Szervezeteinek Ér­dekszövetsége ezúton ér­tesíti a Dunaszentgyör- gyön lakó nyugdíjasokat, hogy a helyi érdekvédelmi szervezet alakuló ülését február 15-én délelőtt 10 órakor tartják a kultúrház- ban. A rendezvényre min­den nyugdíjast várnak. Valami elindult Cikón Jótékonysági est március elsején A becseiekért (Folytatás az 1. oldalról.) Ott jelentette be, hogy az MDF önkormányzati képvise­lőcsoportjának tagjai fejenként ötezer forinttal támogatják a rendezvényt, a Fidesz-frakció már korábban felajánlott har­mincezer forintot. A jótékonysági estre már­cius 1-én 19 órai kezdettel ke­rül sor a Babits Mihály Műve­lődési ház színháztermében. Közreműködnek a Bartina Néptáncegyüttes, és a Gyer­mekek Háza tánccsoportjai, a Big Band, a Holló Együttes, a Jazz Quartett, Decsi Kis János, Körtés József, Lányi Péter, Németh Éva, Orbán György és Ruskóné Németh Judit. A helyszínen is gyűjtenek ado­mányokat. A műsort szponzo­rok támogatják. A polgármes­teri hivatal a nagyobb cégeket levélben megkereste, hogy támogassák a rendezvényt, de kérik a kisebbek segítségét is. Kispál István a szekszárdi tévé vezetője elmondta, hogy a műsorról egyórás összeállí­tást készítenek. Ennek közve­títése alatt diszkréten, felira­tozva megjelenik a támogata­tok neve. Jelentkezni a pol­gármesteri hivatalban lehet. Nagyobb összegű reklám­megrendelés esetén stúdióbe­szélgetésre is módot adnak. A televízió azzal járul hozzá a műsorhoz, hogy a tiszta bevé­telt ajálja fel a testvérváros polgárainak megsegítésére. Szekszárd meghívását a be­csei polgármester örömmel fogadta, az esten jelen lesz. A tervek szerint a jótékonysági estet a becsei önkormányzat végrehajtó bizottságának egy szerb nemzetiségű tagja zárja majd, ezzel is kifejezésre jut­tatva, hogy nemcsak a magya­roknak, hanem minden becsei polgárnak szól a szekszárdiak támogatása. Jegyeket elővételben a pol­gármesteri hivatalban és a Ba­bits művelődési házban lehet igényelni. A II. világháború után Cikó lakossága csaknem teljesen ki­cserélődött, a svábságot kite­lepítették, helyükbe bukovinai székelyek érkeztek, többsé­gükben Hadikfalváról. Az új hazában a székelység hosszú évtizedeken át kényszerűen hallgatott múltjáról, hagyo­mányairól, s így volt ez az utóbbi években is, amikor a környező településeken, Bonyhádon, már kezdték élesztgetni a múltat Csipkeró­zsika-álmából. Épp ezért volt a maga nemében egyedülálló az a csütörtök este telt ház előtt zajlott székely est, mely­nek a Bonyhádi Székely Kör hagyományőrző csoportja volt a vendége. Ezúttal Cikón is láthatták azt a '92-ben forga­tott Vissza Bukivinába című filmet, amely a bonyhádi szé­kelyek óhazába látogatását örökítette meg. Telt ház volt, mondom, és siker. Az idősek, akik még gyerekfejjel hagyták ott Bukovinát, úgy ismertek rá dalaikra és táncaikra, mintha otthon lettek volna. Értendő ez a közönség egyik részére, ugyanis szép számmal jöttek németajkúak (a sváb-székely ellentét már a múlté). Ezt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a Bonyhádi Székely Kör négy cikói tagja közül egy, Ba­rabás Miklósné német szár­mazású, a mostani est egyik szervezője, Keresztes Antalné pedig a cikói német kórus ve­zetője, aki egyben már mese­mondóként is országosan is­mertté vált. — Minél több ilyen talál­kozó kell, hogy az emberek ne csak a falutévé előtt üljenek, hanem jöjjenek el és ráismer­jenek mint sajátjukra, a ha­gyományra - mondja Keresz­tes Antalné. Szóval, valami elindult Ci­kón, talán az utolsó órában, mielőtt a kulturális örökség az idősebb nemzedékkel együtt sírba szállna.- t.f. ­Ki mit tud? vetélkedő a kocsolai iskolában Az elmúlt napokban ren­dezték meg a kocsolai általá­nos iskolásoknak a Ki mit tud? vetélkedőt. Ilyen jellegű prog­ramra először került sor az in­tézményben, ennek előtte kul­turális seregszemléken mutat­ták be produkcióikat a diákok. A gyerekek csoportosan, il­letve egyénileg szerepeltek, részben az osztályfőnökök se­gítségével készültek föl a ve­télkedőre. A vidám hangulatú program során volt humor, vers, cigányfolklór, különböző mókás jeleneteket mutattak be a gyerekek. A zsűri kategóri­ánként oklevéllel, csokoládé­val, könyvvel jutalmazta a leg­jobbakat. Így egyéni kategóriában, ezen belül alsó- és felsőtago­zatosok közül: Horváth János 1. osztályos és Nagy Tünde 8. osztályos versmondása érte el a legjobb teljesítményt. Az egyéni kategóriában kiemel­kedett Zsolnai Géza (negyedi­kes) mesemondása, és Szaba­dos Balázs (nyolcadikos) hangszerszólója. A csoportos kategóriában műfajonként értékelt a zsűri. A népdal kategóriában a 7-8. osztályosok, a cigánydalok- és táncok bemutatásával a Fe­kete Tűz együttes - 5-7. osztá­lyos diákok csoportja -, a ko­csolai lakodalmas bemutatá­sával a 3. osztályosok, vala­mint diszkótánccal a 6. osztá­lyosok értek el kiemelkedő tel­jesítményt.- p. téri ­Sióagárdi farsang Szombaton, február 12-én, 17 órai kezdettel a sióagárdi általános iskola, a szülői munkaközösség és az iskolai diákönkormányzat szervezé­sében lesz az iskolások far­sangi bálja a kultúrházban. A zenés, jelmezes felvonulást tombola és tánc követi. A szervezők szeretnék, ha gye­rek, szülő, pedagógus egya­ránt kellemes estét töltene el együtt. * A sióagárdi községi kultúr­házban csütörtökön este tar­totta farsangi bálját a nyugdí­jasok helyi érdekszövetsége. A vacsorát a kultúrház igaz­gatója, Szabadi Mihály főzte, majd ki-ki elővette az otthon­ról hozott finom falatokat, sü­teményeket, itókát. A résztvevők nagy száma és az éjszakába nyúló jó hangu­latú rendezvény bizonyítja, hogy az idősebb generáció tagjainak is van igénye az együttlétre, szórakozásra, mu­latozásra. Kiállítás Várdombon Beda László festőművész kiállítása nyílik február 14-én, hétfőn 15 órakor a várdombi iskolagalériában. A kiállítást, amely február 18-áig lesz látható, Darvas Ferenc nyitja meg. 750 000 kilométer baleset nélkül r Vető József nemrégiben vehette át Budapesten a Közlekedési Főfe­lügyelettől a 750 ezer kilométer balesetmentes vezetésért járó jel­vényt. — Jelenleg a szekszárdi sport- és szabadidőközpont autóbusz gépkocsivezetője vagyok - mondta a kitüntetett sofőr. - 1971-ban szereztem jogosítványt. Még abban az időben vizsgáztam, amikor pályaalkalmasságit kellett tenni. A jogosítvány belső lap­jának minden rubrikájában pecsét van, az ABCDE kategó­riákra érvényesek. Gyakorlati­lag minden járművet - még különleges járművet is - ve­zethetek. — Hogyan sikerült elérni azt, hogy balesetmentessen vezessen ennyi kilométeren át? Mennyi idő kellett ehhez? — Hosszú idő volt éz, mert baleset ugyan volt - szeren­csémre nem az én hibámból történt, nekem okozták -, de a kilométerszámolás mégis in­nen számít. A kilométernél nagyban hozzásegített az, hogy öt éven keresztül nap mint nap vittem a Szek- szárd-Budapest közötti jára­tot, ami napi ötszáz kilométert jelentett. — Milyen utakon járt? — Nagyon sok volt a kü­lönjárat, az utolsó négy év alatt több alkalommal adtak bérbe utazási irodáknak - így kerültem kapcsolatba az EKHO Gmk-val is -, és ennek Vető József révén bejártam Istambultól, Barcelonáig, Hágától, Helsin­kiig minden országot. Két he­lyen nem jártam még Európá­ban: Dániában és Svájcban. — Mi a talapasztalata, ho­gyan közlekednek az emberek, és milyen a közlekedési morál ná­lunk és a külföldi országokban? — A tapasztalatom az, hogy a magyarok közlekedési morálja rendkívül rossz. Ez annak tudható be, hogy min­dig rohanunk, idegesek va­gyunk. Mert ahhoz, hogy va­laki ezt megtanulja, nem elég az az óraszám, amennyit az iskolákban oktatnak. Talán a legjobban, a legkulturáltabban a hollandok közlekednek. Már a németeknél sem olyan jó a helyzet, mint régebben volt. — Az utakon járva adódott-e olyan helyzet, amit nehéz volt ki­védeni? — Igen, nagyon sok ilyen volt. Csupán szemléltetésül mondanék el néhány esetet. Például a 6-oson látótávolsá­gon belül, az autóbusz előtt keresztbeállt egy másik busz. Bizony elszorult a torkom, s nagy lélekjelenlét kellett ah­hoz, hogy ilyet kivédjen az ember. Sok hasonló eset tör­tént már velem az útjaim so­rán és többnyire magamnak köszönhetem, hogy megúsz­tam. Annak ellenére, hogy ennek a jelvénynek a birto­kosa vagyok, én is követek el hibát, nem is keveset. — Ki és hogyan tartja nyilván a megtett kilométereket? — A menetlevél alapján a volán is nyilvántartja, bármi­kor ellenőrizhető, és a maszek autóbusz-tulajdonosoknál is csak a hivatalosat igazolhatják le. Ahogy számolom, 100 ezer kilométer van vissza az egy millióig. Attól függ, hogy mennyit megyek fuvarba, még két év kell ahhoz, hogy ez meglegyen. Tavaly 170 ezer kilométert gurultam, ami azt jelent, hogy tengelyen voltam, de nem mindig én vezettem. —- Hol járt a legutóbb? — Egyhetes sítúrán voltam az elmúlt héten Szlovákiában. — További balesetmentes ve­zetést kívánunk!- p. téri - fotó: degré Az olvasó kérdez Le lehet-e mondani a televízió-előfizetést? A három testőr Pécsett A Pécsi Nemzeti Színházban tegnap este mutatták be Du­mas Három testőrét - Gárdos Péter rendezésében. A musical zenéjét Papp Zoltán állította össze. Képünkön a három testőr: Nádházy Péter, Albert Gábor és Livius Tamás, valamint D'Ar- tagnan szerepében: Besenczi Árpád. Fotó: Vincze Barbara Egyik szekszárdi olvasónk értesített bennünket arról, hogy Bölcskén le akarta mon­dani televízió-előfizetési díját, de a Postán közölték vele, hogy csak abban az esetben fogadják el a „lemondást", ha a „Gelka"-tól hoz egy igazo­lást, hogy rossz a készüléke. Kérdése az volt, hogy valóban kell-e igazolás, nem lehet-e „egyszerűen" lemondani a té­vét? Miután a (szerintünk) ille­tékes minisztériumban nem foglalkoznak ilyen ügyek­kel!?), a biztonság kedvéért két postahivatalban is érdek­lődtünk, miként lehet szaba­dulni az előfizetési díj rabigá­jából. Az egybecsengő vála­szokat most csokorba gyűjtve átnyújtjuk kedves olvasóink­nak. Alapvetően négy esetben mentesülhet az ember, a - magunk között szólva - sze­mérmetlenül megemelt tele­vízió-előfizetés alól. 1. eset: ha valaki 70 év feletti egyedülálló, vagy a házaspár mindkét tagja 70 éven felüli. 2. eset: ha 100%-os rokkant, vagy súlyos látás- és/vagy halláskárosult. 3. eset: ha elromlik a készü­lék (végérvényesen). Ilyenkor be kell menni a postahiva­talba, és egy e célra készült formanyomtatványt kitölteni, ami alapján mentesül a fize­tési kötelezettség alól az (egy­kori) TV-néző. A lényeg azon­ban az, hogy nincs szükség „gelkás" vagy bármilyen más szakember igazolására, a pos­tán elhiszik, hogy a készülék végleg kilehelte a lelkét. 4. eset: ha valaki eladja a ké­szülékét. Ebben az esetben a televíziót megvásárló személy nevét és címét kell bemondani a postán. 5. eset: nincs. Pedig ebbe a kategóriába tartoznának azon sokak, akik egyszerűen azért szeretnék lemondani az előfi­zetést, mert a.,: nincs pénzük a megemelt díjra, inkább nem néznének TV-t; b.,: elegük van a Parabolákkal fémjelzett köz- szolgálati televízióból, ezért nem néznek TV-t; c.,: mind­kettő. Nos, ezen probléma megnyugtató rendezésére je­lenleg nincs felsőbb utasítása a postahivataloknak. sk Borverseny Zombán A zombai bortermelők baráti köre február 25-én megrendezi az 5. zombai borversenyt. A bíráló bizottságban részt vesz többek között Horváth József, a szekszárdi kertbarátkor elnöke, Módos Ernő, az Alis- cavin részéről, dr. Domonyai Péter, az Aranyfürt Tsz főkertésze. A bormintákat február 18-án és 19-én, 14-18 óráig a művelődési ház pincéjében lehet leadni fajtánként 2x7 dl-es mintaüvegben. A ne­vezési díj 50 Ft. Ünnepélyes eredményhirdetés 1994. február 26-án 19 órakor a mű­velődési házban lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents