Tolnai Népújság, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-15 / 12. szám
1994. január 15., szombat TOLNAI NÉPÚJSÁG 9 A vasútra Tolna-Mözsön ráfér a korszerűsítés Ahol még ma is használatos a petróleumlámpa Éjszaka volt, és rossz helyen szálltunk le. Egy kisváros vasútállomásán kötöttünk ki. Az ajtók maguktól nyíl- tak-csukódtak; előre-hátra billegve játszadoztunk a fotocellákkal. Benn kellemes fény, kellemes hőmérséklet, kényelmes szék, tisztaság fogadott bennünket. A büfé már zárva volt, a vécé szerencsére non stop üzemelt, lágy zenét szolgáltatott. Andalítót. Az ember legszívesebben reggelig ott ücsörgött volna . . . Mindez tíz éve történt, Franciaországban. Egy mai magyar hasonló kisvárosban, Tolna-Mözsön, mi vár a vasútállomásra betérő utasra? Ha sikerült kinyitnia és becsuknia az ajtót, kinéz magának egyet a harmincéves vasvázas székek közül - lehetőleg olyat, amelyiknek megvan még a támlája -, s igyekszik azt számára kedvező módon elhelyezni. Ha fázós, közel ül az egyszem szeneskályhához (márha be van gyújtva), ha olvasni akar, olyan lámpa alá húzódik, amelyikben még legalább egy neoncső van (és az ég is). Csakis magával hozott sajtóterméket forgathat, mert ezen az állomáson újság, könyv, de még egy szendvics vagy egy pohár üdítő sem kapható. S ha netán odakívánkozik, ahová a király is gyalog jár, kimegy - mert ki kell menni de a tetthelyen könnyen lehet, hogy minden „ihlete" elszáll. A személyzet sem dolgozik éppen az ezredfordulóra jellemző technikai szinten. Ott- jártunkkor Tóth János ■ állo- másfőnök-helyettes adott szolgálatot. Először az irodában néztünk szét. A rendelkező asztal 1978-ban került ide, de nem újonnan; egy Fejér megyei pályaudvar korszerűsítésekor adták át a tolnaiaknak. A váltóbiztosító kulcsrögzítő berendezés 1941-ben készült tekerős masina, és nem tűnik ifjabbnak a kurblis, úgynevezett vonali telefon sem. Kint is körbejárunk. Közben arról beszélt Tóth János, hogy az utasok „beírtak", hogy nincs fűtés a váróban, de nem is volt mivel tüzelniük, mert a tárolóban decemberre már csak 15 mázsa - többször átszitált - szénpor maradt. Szerencsére később jött új szállítmány. Aztán a síneken olvasható évszámokat böngésztük. Az acélmatuzsálemek között állítólag múlt századi is akad; mi 1918-asnál öregebbet gyors szemlénk során nem találtunk. — Kicseréltek '90-ben néhány 1891-es sínt - mesélte a főnökhelyettes -, mondtam is nekik, gyerekek, mért nem vártatok mégegy évet, jubilálhattunk volna! Sebességkorlátozás van egyébként érvényben Tolna-Mözsön, a tehervonat 30-cal, a személy 40-nel mehet - bizonyára a pálya minősége miatt. Érdemes megjegyezni, hogy a fejlett országok álom- vasútjain az 500 kilométeres sebességhatárt közelítgetik az expressek. A mözsi állomás mindkét rakódó rámpája megsüllyedt. Az egyiket el is kezdték bontani, mert már bele-beleakad- tak a szélső sínen tolatott vagonok. Csakhogy a MÁV egyik átszervezésekor megszűnt a munkát végző Épület- és Hídfenntartó Főnökség, s a rampanyűvők odébb álltak, maguk után hagyva a torzót. Ennek immár másfél éve. A másik rakodó még eredeti „szépségében" tündököl, közte és a mellé húzott vagon között körülbelül kétujjnyi a távolság. A jelzők és váltók megvilágítása Európának ezen a vasútállomásán ma is petróleummal történik. De nem hiányzik a petróleumlámpa a főnöki irodából sem; jó szolgálatot tesz olyankor, ha elmegy az áram ... A közlekedési miniszter a közelmúltban nyilatkozott úgy, hogy olyan fejlesztés előtt áll a magyar vasút, amilyenre a Ferenc József-i békeidők óta nem volt példa. Ráfér. Vidéken! Wessely Gábor Fotó: Degré Gábor Hetvenhat éves, és még nem ráncosodik Tóth János a tartalék fényforrással Bell-féle telefon Noteszlap Töredelmesen bevallom, nem szeretem az alelnököket, mert se szépek, se okosak, akárcsak a legtöbb nem képességek alapján kiválasztott nagyfőnökünk. Megjegyzem, az alelnökökkel más bajom is van, sokkal többet villognak a nagy nyilvánosság előtt, mint amit még elviselhetőnek lehet nevezni. Furton-furt szerepelnek, beszéltetnek magukról, miközben az általuk elnöki hatáskörrel alelnökölt intézmények egyre alkalmatlanabbakká válnak a KÖZ-nek az ő demokratikus szolgálatára. A rádió, még csak csak, de a televízió hovatovább csupán arra alkalmas, hogy a várható időjárásról tájékoztasson. Bár, mint arról már lehetett hallani, akadt, aki rendre fekete pontokat adott azoknak a meteorológusoknak, akik borús, esős, égiháborús napokat jeleztek. Úgy vélték ezek a szigorúak, hogy nálunk 1990 óta non-stop ragyog a nap, mást nem is tehet, mert ha mégis, hát megnézheti magát. Alávetik mondjuk egy magyarság vizsgáló tesztnek és letiltatik az égről, mehet, ahova akar, mert minékünk csak olyan nap kell, ami a kedvünkre ragyogMostanság rengeteget gondolok arra, évtizedekig milyen mennyei volt tájékozatlannak lenni a tekintetben, hogy „akkor most ki a rádió, vagy televízió fő- avagy alel- nöke?" Intézményeik végezték a maguk dolgát, a néző, hallgató, hol szidta, hol dicsérte ami a munkájukból látható és hallható volt. A vezérek viselték nagy mellényüket, ha pártállami uraiktól dicséretet kaptak, zsebrevágták, ha gáncsot, sietve tovább adták lefele a portásig bezáróan. A KÖZ tehát csak azzal foglalkozott, hogy ha fizetni is kell érte, szolgálják. Most nem nagyon van erről - mármint a szolgálatról szó és az a baj, hogy mégis tovább drágult a műsorszolgáltatás. Ez volt az aprolója annak, hogy az egyik se szép, se okos úgy vélte, be kell vetnie személyes varázsát, nem csak levelet intézett az országlakókhoz, meg is jelent a képernyőn, hogy színes, érdekes, az információkat, véleményeket szabadon áramoltató műsorszolgáltatást ígérjen. Ez rendben is lenne. Bár kétséges, hogy ennyitől dalolva fizetjük majd egyre ritkábban bekapcsolt készülékeink 300-ról 460-ra szökkentett előfizetési díját, mivel ígéretekből máris annyink van, hogy csillagként nem férnének el az égen. /Pénzünk meg egyre kevesebb./ Újságírók körében járta négy-öt évvel ezelőtt az a bün- tethetőnek minősített mondás, hogy „Szabad országban szabad sajtó az ír, amit szabad". Imhol ismét ideje van ugyanezt mondogatni, rádiónk és televíziónk vonatkozásában, hacsak meg nem születik rövidesen a rádió, televízió köz- szolgálatiságát garantálni képes médiatörvény, hogy a hír lehessen igazán szent, a vélemény pedig szabad ... László Aki vall: Bogár Imréné kokkal gazdagodó játszótér, a tisztaság, a rend is szembe tűnik. Ha bemegy az ember a községházára, 5 keresi a polgármestert, akkor készséges mindig, nem mondja azt, hogy nem ér rá. A szomszédasszonyomnak is gyorsan elintézte a segélyt. Én segélyért nem voltam nála. Megélek abból, ami van. Mondhatom még a lekövezett utcákat és a közmunkásoknak biztosított kereseti lehetőséget is. Igaz, van olyan, akinek felajánlotta a munkát, de nem ment el, ám az is igaz, akinek nincs iskolája, annak nincs is hova beülni. Csak ezt figyelmen kívül hagyják egyesek. Azt kérdezik, van-e különbség a tanács és az önkormányzat között? De van ám! Más a szemlélet. A tanácsnál hosszú idő alatt nem csináltak annyit, mint most. Biztos van a faluban más vélemény is, ám az biztos, hogy a következő választáson én a polgár- mester asszonyra szavazok. j Tudják, azért is írtam, hogy szeretnék róla olvasni, mert ha megjelenik az írás, akkor az biztosan újabb erőt ad neki a községért való munkához. Kérem, írják meg, köszönöm, amit Ozoráért, az ozoraiakért tett és jó egészséget kívánok neki. Már mennek is? Tudom, dolguk van, nem tartom fel magukat, de azért kijövök a kocsiig, s közben elújságolom azt, hogy küldtem be kérdést a Szerencsekerékhez és meghívtak közönségjátékosnak. Köszönöm, hogy felkerestek. Viszontlátásra! Viszontlátásra! Ékes László Fotó: Gottvald Károly Erőt adó szavak Fényképeznek! Fényképeznek! Melyikünket? Engem? Jónapot kívánok! A Bogár Imrénét keresik? Én vagyok. A Népújságtól jöttek? Kerüljenek beljebb, ne ázzunk itt a januári esőben! A boltban voltam, csak megálltam néhány szóra. Jöjjenek csak nyugodtan, már nyitom is az ajtót. Hova üljünk le? Talán ide a szobába. Nem, jobb lesz az én kis, étkezőm. Itt jó meleg van. Ne nézzenek körül, hiszen a kőműves még nem végzett a munkával, van még teendő, de majd meglesz. Na foglaljanak már helyet. Én is ide ülök. Szóval a Népújságtól jöttek és azért, mert azt írtam az újságban megjelent szelvényre, hogy én a mi polgármesterünkről, Schranz Istvánnéról szeretnék olvasni, mivel nagyon sokat tett a faluért. Hogy nem ót kérdezik, hanem engem? Engem, a nyugdíjast, aki a vasúton dolgozott, majd Ma- gyarkesziben lakott, onnan jött át Ozorára - fiamék Bátán élnek - és most teljesítve a kérésemet, megkérdeznek? Mondom én, kérem, hogy miért gondoltam azt az írást. Szerintem az már egy nem mindennapi dolog, hogy nő, asszonyszemély a polgármester, hiszen az másként látja a falu szépítését, mint a férfiember. Minálunk ugyanis nincs szemétlerakat a központban, hanem van helyette faragott díszkapu kerítéssel a községháza előtt, nagyon szépen faragott hirdetőtábla a piactéren, látható a parkosítás, az Ily- lyés-szobor, a rózsakert; de a rendbetett középületek, a fajátéAkiről szól: Shranz Istvánná
