Tolnai Népújság, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)
1993-12-09 / 288. szám
1993. december 9., csütörtök HAZUNK TAJA KÉPÚJSÁG 7 Cégriport A Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft. A Pioneer cég 1926-ban alakult, s az első cég volt a világon, amely hibridkukorica nemesítéssel, vetőmagjának termelésével és értékesítéssel foglalkozott. Legfőbb célként tűzték maguk elé, hogy igyekeznek elősegíteni a termelők minél gazdaságosabb működését. A Pioneer ma - a hibridkukorica piacon - a legnagyobb genetikai kutatóháttérrel, termelési és értékesítési hálózattal bíró vállalat. Kilencven országban vetették meg a lábukat, s ezek közül több, mint hatvan országban önálló vállalatot működtetnek. Szerepük meghatározó a hibridkukorica-piacon, de emellett foglalkoznak még egyéb növény- csoportok vetőmagjának termelésével és kereskedelmével is, mint például: szója, napraforgó, lucerna, repce, és zöldségfélék. A Pioneer cég 17-18 éve van jelen Magyarországon. Ezi- dáig sajátos képviseleti rendszer útján kapcsolódtak a piachoz, ám tavaly október óta már önálló leányvállalat viszi a cég ügyeit Magyarországon. Fajtabemutatók Az egész országot behálózó kísérleti rendszerben, vagyis összesen 70 különböző helyen folytatnak fajtaösszehasonh'tó kísérleteket, melyeknek lényege, hogy az őszi szántóföldi bemutatókon bárki által Fiatalos öregek Megtartotta évzáró vezetőségi illését a Magyar Agrártudományi Egyesület Tolna Megyei Nyugdíjas Klubja, amely mintegy 150 tagot számlál. A vezetőség számot vetett az 1993. évi tevékenységgel, amelynek keretében havonta rendeztek egy-egy szakmai megmozdulást. A legjelentősebb esemény a debreceni nyugdíjas klub és a Pannon Agrártudományi Egyetem meglátogatása volt. A debreceni három napos úton megismerkedtek Debrecen, Hajdúböszörmény és a Hortobágy nevezetességeivel, Kaposváron pedig az egyetem jövőbeni célkitűzéseivel. Meglátogattak mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemeket, aktív résztvevői voltak - meghívásra - nagyüzemi szőlő- és almaszüreteíoiek. A vezetőség körvonalazta az 1994. évi tervet, amelynek keretében - remélve a fogadó- készséget - Pakson a Konzervgyárat és a Műszaki Főiskolát, Dombóváron a Kapos- mag Kft. üzemét és a helyi termelőszövetkezetet, Lengyelben a Mezőgazdasági Szakközépiskolát, Szekszár- don a KSZE Központot és a területi egységét szeretnék meglátogatni és eszmecserét folytatni az ott dolgozó szakemberekkel. A nyugdíjas klub fiatalos tagsága 1994-ben is felajánlkozik nagyüzemi szőlőterületeken a szőlőszüretben és az almaszüretben való részvételre. Mivel a klub tagjai az igazi Szilveszter napján nagy általánosságban az unokacsősz szerepét töltik be, nagy lelkesedéssel januárban megszervezik a saját „pótszilveszterüket''. Erre meghívták Zwack Péter közismert közéleti személyiséget, vállalkozó szakembert, aki a meghívást örömmel el is fogadta. Szakái László megtekinthetően és nyilvánosan összemérjék hibridkukoricáik terméseredményeit az egyéb fajtákkal elérhető eredménnyel. A program célja, hogy a magyarországi normál nagyüzemi feltételek mellett teszteljék a Pioneer már ismert hibridjeit, s bizonyítsák azok kiválóságát. A bemutatók szervezésének másik - s nem kevésbé fontos - szerepe, hogy az egyes régiókban élő, dolgozó, gazdálkodó - régi értelemben - nagyüzemi és egyéni gazdákat megismertessék köztermesztésre ajánlott hibridjeikkel. Szántóföldi bemutatóikon éréscsoportonként ismertetik 15 fajtából álló kínálatukat. A rendszerint népes érdeklődő közönség előtt zajló szántóföldi bemutatók alkalmával a Pioneer cég szakértő-képviselői minden érdeklődőt személyesen vezetnek végig az összehasonlító parcellákon, és elmagyarázzák a kísérletek lényegét, válaszolnak kérdéseikre. így mindenki - bármikor érkezzen is -, teljeskörű tájékoztatást kap. A Pioneer képviselő-szakemberei rendkívül meggyőzően, objektív ellenőrző mérésekkel bizonyítják, hogy hibridjeik minden szempontból állják a versenyt, sőt, jobbak, mint a konkurens cégek hibridjei. Az érdeklődők előtt takarítják be az egymás mellé vetett Pioneer hibrideket, és az egyéb fajtákat, majd pedig Téli csemege, a nyulaknak A vastag hótakaró belepte a káposztáskerteket is, a korai tél miatt nem volt már idő arra, hogy a gazdája a termést felszedje. Az éhes nyulaknak azonban a káposzta friss csemege, kikaparják hát a hó alól és megdézsmálják. A fürge, nyúl elinalt a fényképezőgép objektívje elől, így aztán csak lerágott káposztafejet sikerült lencsevégre kapni. Fotó: Ritzel Zoltán E három értékes házikerti zöldségnövény nevének egy- behangzása sok, nem egyszer humoros félreértésnek a forrása, különösen kezdő ker- tészkedők körében. Tavaly koranyáron felhívott az egyik Pest környéki új kerttulajdonos, kezdő kertész rokonom, akit én láttam el gondosan csomagolt és feliratozott „start" vetőmagkészlettel és mondja: „Képzeld! Bablevesbe való gyökérzöldséget akartam és valami paprikaféle mutatkozik belőle!" Hát igen! Hibát vétettem, hogy csak az elnevezést, s más ismérvet nem írtam fel a tasa- kokra, mert elsősorban a kezdő kertészkedőknek nem feltétlen feladata azt tudni, hogy különösen az ilyen rokon hangzású zöldségféléknek milyen a magja. A gyakorlat később úgyis rávezeti. Nos, hát talán nem lesz érdektelen néhány mondatban felvillantani e három értékes zöldségféle főbb jellemzőit. A patisszon, vagy más néven csillagtök, a tökfélék családjához tartozó kalóriaszegény, lágy szárú, egyéves zöldségnövény. Termése savanyúságnak és számos önálló ételnek (rakott patisz- szon, rántott patisszon, töltött patisszon, patisszonpörkölt, stb.) kiváló alapanyag. Indás és indátlan fajtái vannak. Május elején magról helybe vethető, vagy tápdús kerti talajba tápkockás palántával palána jelenlévő gazdák maguk állapíthatják meg az egyes fajták terméseredményei közti - minőségi és mennyiségi - különbséget. A termékek A korai érésű hibridkukorica fajták közül feltétlenül említést érdemel a Helga SC, amelyet már a piac is elismert, 100 ezer hektáros nagyságrendben termesztik. A kö- zép-érésűek kiváló tulajdonságokkal rendelkező fajtája a Stira SC, mint vezető hibrid. De ugyancsak kiváló a Raissa SC és a Julianna SC is. Ezek a hibridek a manapság tapasztalható, rendkívül sanyarú, csapadékszegény körülményeknél kissé kedvezőbb - s remélhetőleg mihamarabb ránk köszöntő - termesztési feltételek mellett több, mint 10 tonna hektáronkénti termésre képesek. A Pioneer cég szakemberei objektív ellenőrzési mérések alapján bizonyítják, hogy hibridjeink többsége az idén tapasztalt, s a jószerivel évek óta tartó kriminális aszályt is nagyon jól tűrte. Példaként említjük, hogy egy a tenyészidő- ben mindössze 87 mm csapadékot kapott területen is 30-40 mázsa termést mértek parcellánként. Hosszú tenyészidejű fajtáik termesztése is indokolt és ajánlott, ugyanis a hazai viszonyok között a növények tázható. Vízfelvevő képessége a talajból igen erőteljes, ezért csak szélsőségesen száraz, vagy aszályos időben kell egyszer-kétszer, lehetőleg a tő közelébe fúrt lyukba vagy kapavágásba nagyobb mennyiségű vízzel megöntözni. Igen gyors növekedésű. 2-3 naponként szedni kell a termését, mert máskülönben könnyen elvénül. Ez a termés diabetikus és kalóriaszegény étrend összeállításánál fontos szerepet tölthet be. Nincs jellegzetes íze, tehát ízesítése fűszerezéssel bármely irányba lehetséges. A pasztinák, amely a régi leírásokban együtt szerepel a petrezselyemmel és sárgarépával, kifejezetten hidegtűrő gyökérzöldség, melynek termése sokkal nagyobb és vastagabb, mint a petrezselyemé és a sárgarépáé. Vetése februárban már megkezdhető és áprilisig lehetséges annak figyelembevételével, hogy a mag nagy illóolaj tartalma miatt rosszul és nehezen csírázik, ezért indokolt sűrűbb vetése, majd inkább egyeléssel megoldva az optimális növénytávolságot a sorban. Lombozata a petrezselyemtől eltérően nem használható étkezési célokra. Már puszta érintése is allergiás kiütéseket, hólyagosodást okozhat a bőrön. Gyökere ezzel szemben értékesebb, mint a többi gyökérzöldségé magas fehérje- és ásványisó tartalma miatt. Námindenképpen megkapják a beérésükhöz szükséges hőmennyiséget. A FAO 400-as hibridek közül a Marista SC-t, a Chiara SC-t és az egyik új hibridet, a Colomba SC-t emelhetjük ki. Elővásárlási kampány Eddigi magyarországi története során első alkalommal november 20 és december 31. között a Pioneer elővásárlási kampányt hirdetett. Az év végi elővásárlási kampány lényege, hogy a Pioneer Hi-Breed Magyarország Kft. november 20-tól az év utolsó napjáig nyitóáron kínálja garantált minőségű vetőmagjainak teljes fajtaválasztékát. Vagyis a nyitóárat az év végéig garantálja, átvállalva ezzel a vásárlóiba nehezedő inflációs terheket. A Pioneer Hi-Bred Magyar- ország Kft. ugyanakkor megteremtette annak lehetőségét, hogy a Pioneer termékek forgalmazóinál minden gazda a teljes fajtaválasztékból választhassa ki a számára legmegfelelőbb hibridet. Az így megvásárolt vetőmag azonnal a vásárló rendelkezésére áll. A Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft. tehát a teljes fajtaválasztékból garantálja a folyamatos ellátást. A kampány ezúttal első alkalommal egy különleges árajánlattal is szolgál. A garantált minőségű Pioneer kukorica hibridek közül egyes vetőmagokból egy 80 000 szemes zsák vetőmag, vagyis az egy hektárra szükséges vetőmagmennyiség már 4 000 forint alatt megvásárolható! Az ajánlat természetesen csak az év végéig érvényes. Vásárnaptár Országos állat- és kirakodóvásár: December 11.: Báta- szék. December 12.: Szek- szárd. Országos állatvásár: December 11-12.: Pécs. Országos sertés- és kirakodóvásár: December 12.: Gödöllő. Autóvásár: December 11.: Bátaszék, Marcali, Pécs, Szek- szárd. December 12.: Karcag, Nagykőrös, Pécs, Szeged, Szolnok. lünk főként levesek, ezek közül is kiemelten a bab- és húslevesek ízesítésére használjuk. A padlizsán, vagy tojásgyümölcs egynyári, fásodó szárú és igen mélyen gyökerező növény. Déli, melegégövi eredete miatt néhol törökparadicsomnak is nevezik. Kedvező körülmények között merev, felálló szára a 80 cm magasságot is elérheti. Termése tojásdad, hosszúkás, 10-20 centiméteresre növő, fehér, sárga, vagy ibolyaszínű. Nálunk ez utóbbi, a lilás színű terjedt el inkább. Igen hő-, fény- és vízigényes és főképp fejlődése kezdeti szakaszán nagy a kálium- és foszforigénye. Célszerű tehát a talajt alá már az ősz folyamán feldúsítani. Lassú fejlődésű és mivel igen erős a gyökérzete, érdemes nagy tápkockás palántákat készíteni a május végi kiültetéshez. Az érett, fényes, kemény tapintású bogyókat augusztustól várhatjuk az őszi dér beálltáig. Mivel a burgonyafélék családjához tartozik, a burgonyabogár kedvelt csemegéje. Erre jól figyeljünk oda! Fontos tulajdonsága, hogy értékes tápanyagokat, ásványi anyagokat és vitaminokat (A és C) tartalmaz. Sokféleképpen elkészítve kerülhet asztalunkra. A saláta-, pörkölt- és rakottpadlizsán mellett legismertebb formái a töltött- és rántott padlizsán. Szakái Patisszon? Pasztinák? Padlizsán? 77% AZ EXPO MELLETT |gy osztrák cég közvéleménykutatást végzett a fővárosban: jó dolog-e, hogy Budapesten világ- kiállítást tartanak. A megkérdezettek 77százaléka jónak vagy nagyon jónak mondta, 9 százaléka kifejezetten ellenezte az Expo 96 megrendezését. ^ A fizikai dolgozók 91 százaléka úgy véli, hogy az Expo ösztönzést ad a magyar gazdaságnak. ^ A diákok 87 százalékának véleménye szerint a világkiállítás új munkaalkalmakat teremt. ^ Az értelmiségiek 87 százaléka szerint a világkiállítás esélyt ad Magyarországnak arra, hogy a világ jobban megismerje. ^ A nyugdíjasok 40 százaléka attól tart, hogy a kiállítás idején közlekedési dugók lesznek a fővárosban. ^ A budapesti IX. és XI. kerület lakosainak 82 százaléka úgy gondolja, hogy az Expo elősegíti az úthálózat és a tömeg- közlekedés fejlődését. r • • Es On mit gondol az Expóról? Kérjük, írja meg! Világkiállítási Programiroda 1054 Budapest lükory u. 3. B U DA PEST