Tolnai Népújság, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)
1993-12-29 / 304. szám
4 «ÚJSÁG DOMBÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE 1993. december 29., szerda Karácsonyi gyermekkoncert Karácsonyi koncert-sorozatot adott advent utolsó hetében az a gyermekkórus, amely a kaposszekcsői, mágocsi, bi- kali általános iskolák énekkaraiból és a dombóvári zeneiskola zenekarából állt össze az ünnepi alkalomra. A több mint száz gyerek betanítása nem kis munkát jelentett az énekkarok karnagyainak. Felvételünk a kaposszekcsői koncerten készült. Fotó: Gottvald Károly A város és környékének egyik legnagyobb munkaadója „Napi cikket kívánunk forgalmazni, korszerű körülmények között" Év végi beszélgetés dr. Bodó Jánossal, a Dombóvári Áfész elnökével A Napsugár Áruház is a Dombóvári Áfész tulajdona A Dombóvári Áfész, - bár sokan nem gondolnák, - az egyik legnagyobb munkaadó, a városban és a környező településeken 420 dolgozója van. Bár ez a szám a korábbi évekéhez viszonyítva alacsony, öt éve még 800 dolgozójuk volt, mégis, a fogyasztási szövetkezetnek meghatározó szerepe van a foglalkoztatottságot tekintve a térségben. Az áfész helyzetéről, idei eredményeiről, jövő évi elképzeléseiről beszélgettünk dr. Bodó János elnökkel. — Hány üzlete van a Dombóvári Áfésznek és hol? — Százhúsz kereskedelmi, vendéglátóipari üzletünk van a városban és a környező falvakban, a volt dombóvári járás területén. Az üzleteink közül hatvanötöt mi üzemeltetünk, a többit bérbeadjuk. Az utóbbi kategóriába elsősorban a vendéglátóipari egységeink tartoznak, ezeket a Hotel Dombóvár kivételével, bérlők üzemeltetik. — Néhány éve gondjuk volt, „kényszerszabadságra" küldték a dolgozóikat. Idén nem volt ilyen probléma? — 1990-ben az a helyzet állt elő, hogy vagy felmondunk dolgozóink egy részének vagy kényszerszabadságra küldjük őket. Az össz-szövetkezeti érdekeket szem előtt tartva végülis az utóbbi mellett döntöttünk és az idő bennünket igazolt. A szövetkezet az elmúlt években a felmondás lehetőségével nem nagyon élt, mindössze két dolgozónk távozott így. Ezzel szemben 1992-ben nyolc-tíz főt vettünk fel, idén pedig tizenkettőt. — A kereskededelemben köztudottan alacsonyak a bérek, mennyi a dombóvári áfésznál az átlagkereset? — Tizenkilenc-húszezer forint. Idén harminc százalékkal nőttek a keresetek. — Milyen volt az idei évi forgalmuk? — A tervezettnek megfelelően hasonlóan alakul a tavalyihoz, azaz 1 milliárd 200 ezer forint árbevétel várható idén is, bár a feketekereskedelem igencsak rontja az üzletet. — Mi volt az elmúlt időszak legnagyobb beruházása a Dombóvári Afésznél? —■ A Hotel Dombóvár rekonstrukciója. A szálloda-étterem hosszú éveken keresztül évi 6-7 millió forint veszteséget okozott a szövetkezetnek. Eladni, bérbeadni nem tudtuk, jóllehet próbálkoztunk vele, meghirdettük, de jelentkező nem akadt. Ezért aztán a vezetőség döntése nyomán sor került az épület teljes rekonstrukciójára. A 21 millió forintba kerülő beruházás folyamán felújításra került a teljes víz, -szennyvíz, villany, fűtési rendszer, a berendezés. Alapvető változásokat hajtottunk végre. Az épület földszintjén üzletházat alakítottunk la, a helységeket bérbeadtuk. A volt szállodai recepciót megszüntettük, helyén konferencia termet alakítottunk ki. A recepció az étterembe került. A szobákat légkondicionáltuk, új bútorral, színes televízióval, telefonnal, hűtőszekrénnyel szereltük fel. A régi, lerobbant szálloda helyén Dél-Dunántúl egyik legkorszerűbb szállodáját sikerült létrehoznunk. — Ki a Dombóvár Hotel üzemeltetője? — Áz áfész. — Változott a vendégforgaDr. Bodó János lom a felújított hotelben? — Igen, érdemes volt beruháznunk, a szállodai vendégforgalmunk 40-50 százalékos. Voltak olyan külföldi vendégeink, akik nyáron egy-két hónapot töltöttek egyfolytában nálunk. Az étteremben is ugrásszerűen nőtt a rekonstrukció óta a külföldi vendégek száma. — Azt mondják, profilváltás zajlik a Dombóvári Áfésznál. — Valóban, a szövetkezetnél vannak olyan tevékenységek, amiket abbahagytunk. Korábban, a központi elvárásoknak megfelelően az áfé- szeknek mindenfélével kellett foglalkozniuk. Mi is TÜZÉP telepeket, szeszfőzdét, neon üzemet, mérleges részleget tartottunk fenn. Ezeket a tevékenységeinket megszüntettük és helyette sort kerítünk a napi-cikk kereskedelmi hálózatunk kiépítésére. Két hete adtuk át Dalmandon az évi 50 millió forint forgalmat lebonyolító, felújított ABC áruházunkat. Van egy nagykereskedelmi részlegünk is, tagjai kívánunk lenni az országos szövetkezeti beszerzési hálózatnak, a PROKOP-láncnak. — További terveik? — 1994-ben a napi cikk hálózatunk korszerűsítését tűztük ki célul. Elsősorban tömegárut akarunk forgalmazni, élelmiszert árulni, minél korszerűbb körülmények között. F. Kováts Éva Harminc éve hagyomány Harminc éve hagyomány Dobóvárott a Farkas Jenőné vállalta az ünnepség lebonyolí- templomban, a Jézuska köszöntő ünnepség, tását. A műsort a zeneiskola fúvósai nyitották Farkasdi András kezdte el, még mint káplán, karácsonyi dalokkal, majd a Gárdonyi iskola Először kevesen vettek részt, majd az érdeklő- hittanosai betlehemes játékot mutattak be. Az dők száma folyamatosan gyarapodott. Az idén előadás végén a gyerekek ajándékot kaptak. Klub a hetedikeseknek, nyolcadikosoknak Kulturált Hőgyészen, a helyi művelődési házban minden csütörtökön összejön egy fiatalokból álló társaság. Egy éve, hogy megalakult az a klub, melyet „Henyosz"-nak neveztek el. A név jelentése mögött a helyi Hunyadi János általános iskola hetedik- és nyolcadik osztályos diákjainak klubja húzódik meg. Az iskola felső tagozatos tanulói tavaly szeptemberben azzal a kéréssel fordultak a művelődési ház vezetőjéhez, hogy támogassák ötletüket. A fiatalok egy olyan klubot akartak létrehozni, melyben kötetlen programokat rendeznek és rendszeresen találkozhatnak egymással. A művelődési ház szívesen adott otthont a diákoknak, akik azóta minden csütörtökön összejönnek, megbeszélik közös dolgaikat. A Henyosz-nak közel harminc tagja van. Á klubról Vámosi Jenőnét, a viselkedést ház munkatársát kérdeztük, aki nagyon lelkesen segít a fiatalok programjainak szervezésében. — A gyerekek ötletét nagyon jónak és hasznosnak tartom. Az iskolát elfeledve, a kötött kereteket ledobva, egyszerűen, korlátok nélkül jönnek össze a hetedik és nyolcadik osztályosok. A klub tagjainak minimális tagdíjat kell fi- zetniük, ezt apróbb kiadásokra fordítják. A tavalyi nyolcadikosok nagy része továbbtanult. Ennek ellenére igénylik ezt a találkozást, melyen a fiatalokat érintő kérdések, problémák kerülnek szóba. Itt elmondják bánatukat és örömeiket. Ezek a fiatalok azt tervezik, hogy a klubot továbbfejlesztik és egy barátságos, állandóan működő ifjúsági klubot hoznak létre helyette. — Milyenek a csütörtöki ösz- sz ejövetelek? tanulnak — Ezeken a napokon nagyon sokféle dolgot csinálnak a fiatalok. Az egyszerű beszélgetéstől kezdve a helyzetjátékokon át a videofilm vetítésig majdnem minden programlehetőség a gyerekek előtt áll. A foglalkozások nagyrészét én, vagy egy adott előadó vezeti le, de önállóan is szerveznek programokat a diákok. A nagybetűs életre való felkészülés egyik alapja a jól- neveltség, a kulturált viselkedés és a műveltség, itt mindháromból kapnak egy kicsit a fiatalok. Sok színházi előadást, kiállítást megtekintenek, értékelnek, de ezenkívül olyan hasznos, mindennapi témákkal is foglalkoznak, mint a főzés technikája, a kozmetikázás titkai és egyéb, tinikhez ülő témák. Úgy vélem, hogy az iskolán és a családon kívüli együttlét igénye összekovácsolta a csoportot.-geKrimikrónika Az ünnepek előtt jelentősen megszaporodtak a kisebb súlyú, ám a sértetteknek sok bosszúságot okozó bűnesetek. Ezeknek egy része éppen a karácsonyi készülődés jegyében telt el, nevezetesen a a betörések célja éppen az ünnepi étel-ital, netalántán az ajándék beszerzése volt. Az ünnepek alatt viszont nem buzgólkodtak még a betörők sem. Elfogták a tanyabetörőket Sok bosszúságot és munkát okozott a rendőrökön kívül legalább tizenöt családnak egy mára már ismertté vált bűnöző társaság. Az ünnepek előtt és után járták körbe a kapospulai szőlőhegyet. Legalább 15 tanyát törtek fel igen vandál módon, ajtót, ablakot szétverve. Az ilyen módon okozott károkon kívül nagyobb értékeket nem vittek el, leginkább élelmiszert kerestek. A rendőrségnek tegnap sikerült elfogni a tettesek közül kettőt, D. Zoltánt és V. Józsefet, a harmadik szökésben van. A börtönből nemrég szabadultak ellenőrzése során bukkantak rá az egyik gyanúsítottra. Saját bevallásuk szerint ők jártak a kaposvári Cser vendéglőben is, ahonnét - lévén, hogy betörtek - feltűnés és fizetés nélkül távoztak. Kirabolták a Nyerges Csárdát Jelenleg még ismeretlen tettesek december 23-án éjjel betörtek a dombóvári szabadidőparkban lévő Nyerges Csárdába, ahonnét jelentős zsákmánnyal távoztak. Elvittek minden mozdíthatók mintegy egymillió forint értékben, ebből hat- százhetvenezer forint készpénz volt. Magnót a könyvesboltból Betörtek a dombóvári Hunyadi téri könyvesboltba is, ahonnét magnetofont, kazettákat, CD-lemezeket és váltópénzt vittek el, mintegy 45 ezer forint értékben. Nagyobb fogásnak bizonyult egy gunarasi hétvégi ház feltörése, ahol hetvenötezer forint értékben találtak különféle tárgyakat.-ihiJágónaki emlékezés A háromszáznegyven lélekszámú, megyeszéli kis településen, Jágónakon a huszadik századi két világégés negyvenkét áldozatot követelt. Emléküket kegyelettel őrzik ma is a kis településen. A turul madárral díszített emlékmű az első és a második világháború áldozatainak emlékét, nevét őrzi. A katonák és az elhurcoltak nevei között négy női név is szerepel. Fotó: Ótós Réka á i i i