Tolnai Népújság, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)
1993-12-11 / 290. szám
12 »ÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1993. december 11., szombat Interjú Müller Péter Sziámival s „En soha nem voltam partizán" — Még az első kazetta megjelenése előtt mondtad, hogy most már szeretnéd, ha normális körülmények között jelennének meg a Sziámi kazettái, jó minőségben, kiadóval. Azóta megjelent a második anyag is, tehát ideje megkérdeznem: elégedett vagy? — A gyakorlati oldalával a dolognak, hogy hogyan sül el az, amit csinálok, soha nem voltam nagy igényű. Nem is igazán ébresztett reményeket a helyzet, hogy most meg lehet jelenni, de ahhoz képest, amit előre lehetett látni, jól sültek el a dolgok. A Testből testbe nagyon jó visszhanggal és nagyon jó példányszámban fogyott. Igazából hozzátartozik, hogy engem sem a példányszám nem érdekel, sem a nézőszám. Ez két ilyen bűvös szó szokott lenni, de ezek ilyen piaci vagy show-biznisz kategóriák. — A kiadó a második kazettánkhoz nagyon jó körülményeket teremtett, ragyogó stúdióban vettük fel, érezni is lehet, hogy jobb hangzásúak, kidolgozottak a számok. A Belépek egy helyre minden szempontból egy olyan kazi, amire én most már azt mondom, hogy olyasmi, amit mindig szerettem volna csinálni. — És akkor most jön a furcsaság. Másfél év alatt elkészült két komplett koncertanyagot fedő kazetta, meg egy színpadi játéknak a CD verziója. Úgy néz ki, hogy érdemes volt csinálni, mert szeretik, mert lassan alig van olyan zenekar Magyarországon, amelyik nem nagyon felületi popzenét játszik, s mégis el tud menni egy turnéra. Ez olyan, aminek azért örül az ember, különben bajos csinálni. Tehát egy sikeres dologban vagyunk benne; a gyakorlati, az érvényesülés oldalát tekintve is megnyugtató a dolog, engem mégsem nyugtat meg. Miközben itt sikerült a pop-rock műfajon belül valami helyet találni - kiadót, meg közönséget -, ez engem mérhetetlenül nem érdekel. Az érdekel, hogy valamilyen meghitt, meg érvényes közegben az, amit kigondolunk, eljusson az emberekhez. — Ehhez kapcsolódva, nem lehet, hogy a „legális" megjelenéssel éppen a dolog varázsa veszett el? — Az, amiért ezt mi régen csináltuk, az lehet, hogy a külső szemlélő, vagy a hallgató számára politika volt, a mi számunkra azonban egyszerűen egy társasági együtt- lét, egy közérzeti zenélés. Ebből a szempontból nekem jottányit nem változott az egész. Én soha nem voltam partizán, aki attól érezte jól magát, hogy iszonyúan izgul. Úgyis állandó izgalomban és az elemi szükséges mámorban élem az életemet, nekem nem kell az, hogy azért a versért, vagy azért a dalért, amit csinálok, az emberek izguljanak. Ha most izgulnának érte az emberek, azt nagyon utálnám, mert az egy ilyen sztáro- lós, rajongós jelenség lenne, amitől én viszolygok. Azt szeretném, hogy az emberek többé-kevésbé tudják: amit csinálunk, ami születik az agyamból, az nem érdektelen. Az vigaszt adhat, tanulságai vannak, vagy szép, ezért keresik. Én ennél többre soha nem vágytam. Más kérdés, hogy volt egy olyan pillanat, olyan helyzet - akkor kezdtük -, amikor se szép, se vigasz nem volt, mert még az is tilos volt. Én mégis most azt szeretném, hogy a1 következő anyagot, ami egy jóval szigorúbb - ha nem félreértehető, akkor azt mondom - rockosabb anyag, mint a mostani, úgy vegyük fel, hogy bemegyünk egy jóval szerényebb, de még jó hangzású stúdióba és ott nagyon gyorsan megcsináljuk. Nem bízzuk kiadóra, hanem mi adjuk ki, nem akarok tévéreklámot, rádióreklámot... Ahonnan jövünk, abban nagyon sok lényegi jó elem volt. Ahol most vagyunk, abban szintén nagyon sok jó elem van, de főleg a technikai oldalon. Én most azt szeretném, hogy a harmadikban mind a kettő ott legyen. Már dolgozunk az anyagon, és úgy tűnik megérdemli, hogy kockázatot vállaljon vele az ember. — Azt mondom, hogy ami eddig volt, az engem tovább nem izgat. Megnéztem milyen ezt így csinálni: nagyon inspiráló és nagyon kényelmes, de nekem nagyon sima. Én soha nem voltam szelídíthető és most sem vagyok az. Szeretnék egy kicsit ennél jobban megvadulni. Most az van, hogy a koncertek kurva jók és élnek, a l^azi meg ahhoz képest szelíd és indulatszegény lett. Igazából erre a harmadik anyagra koncentrálok. Előfordulhat az is, hogy ebben a felállásban eZ lesz az utolsó ... — Úgy érzed? — Előfordulhat. Semmit nem szabad a végtelenségig ismételgetni, mert akkor szar lesz belőle. Én ezt nem hagyom, azt gondolom, ha eljutott egy végső pontig, akkor fordítani kell rajta. Mindig akkor kell fordítani, amikor valami éppen látszólag nagyon sikeres, meg kell az embereknek. Akkor azt kell mondani, hogy ez volt, sze- vasztok. Nézzék meg a következőt. — Egyik ismerősöd azt állította nemrég: valójában egy költő vagy, a zenét csak felhasználod. — Nagyon szoktam ragaszkodni ahhoz, hogy nem mondom meg még magamnak sem, hogy mi vagyok. De azért az egyetlen dolog, amit már három éves korom óta állandóan csinálok, meg az egyetlen dolog, ami hogyha rámjön, hogy csináljam, akkor ki is elégít, az az, hogy én verset írok. Általában ez a dolog, amin keresztül kommunikálok. Azt gondolom, hogy a költészet szolgálatába lehet állítani úgy ezt a dolgot, hogy közben hagyom, hogy elhasználjon. Nem én használom fel, az túl szép volna. Azt én írtam, hogy „a rock and roll egy állat, veszélyesebb nálad". Ez igaz, nálam is veszélyesebb. Tehát nem tudom megcsinálni, hogy én ezt használjam. A Bowie meg tudja csinálni, a Bowie egy színész, meg egy showman, és látszólag meg tudja csinálni. Aztán ő is belerokkan, őt is megeszi ez a dolog időnként. Ez egy jó hosszú küzdelem a jó csákóknál. Mindenkit elhasznál ez a dolog. KRZ Fotó: Degré Gábor ZUG-tárlat Gáti Gábor A kés és az árnyéka. Ezen bronz kisplasztika ékes bizonyítéka annak, hogy a legegyszerűbb téma is megragadhatja a művész képzeletét s gondolatainak megvalósulása nyomán, művé, művészi alkotássá válhat. Mert ha ránézünk - hogy mi is ez? -, egy kés és az árnyéka, s ez olyan egyszerű és természetes. -BP.Klubtumé Enyhe fintor... .. .ült az arcokon és válogatott kifejezések hagyták el beszélőinket, midőn Veszprémben a megadott címet kerestük. Aztán egy udvarból nyíló udvaron keresztül, három ajtóval kombinált akadálypályán át megtaláltuk; ENYHE FINTOR KLUB. Bár a koncertterem nagysága vetekedett egy átlagos nagyszoba alapterületével, maradt még hely a bárpult és három asztal számára is. Mivel a „nagyszobában” röpködtek a mínuszok, inkább maradtunk a bárpult környékén. Szolid árakkal, szolid tempójú kiszolgálással találkoztunk, igaz, sokan is voltak, mintegy 200-250 ember tette tiszteletét ezen a házibulin. Ez az átlagos nézőszám. A hangulat és a tömeg hatására a hőmérséklet is kellemes lett, így feladta az a néhány, nagyarcú „sznobberman" is, aid a zenekar helyett akart szerepelni. Összességében, kellemesen szórakozhat, aki erre jár, de csak, ha rendesen viselkedik. A rendfenntartókat ugyanis, nem javasolt felidegesíteni, túlkapásokra hajlamosak. Erről többet tudna mesélni az a fiatalúr, aki egy rendezőtől elszenvedett, ágyéktáji késszúrással „büszkélkedhet". Tehát Veszprém, ENYHE FINTOR KLUB, csak bátraknak ... -pogácsaOrbán Gyula (Houdinis) — Houdini, Houdini... A nagy szabadulómúvészról jut eszembe, az utóbbi időben tőletek is „megszabadultak" ketten, a két testvér, Kiss Tibi és a Kiss Endre. Elég nagy érvágás lehetett, azt nem is számítva, hogy már csak hárman alkotjátok a Houdinist. — A két távozó már játszott párhuzamosan egy másik zenekarban is, a Quimby-ben. Először lelépett az énekesünk, a Kiss Tibi, majd később jöttek a személyes problémák a bátyjával. Ézek leginkább abból eredtek, hogy mindkét zenekarnak elég telített volt a programja, és egy idő után egyszerűen összeegyeztethetetlenné vált. — Az első - négyszámos - kazettátokat jó két éve Németországban vettétek fel. Úgy hallottam, a közeljövőben jelenik meg a következő. — Tavaly is kijött egy kazettánk, igaz, nagyon kis példányszámban. Inkább csak koncertszervezésre használtuk fel, illetve a kiadóknak adtuk le. A mostani anyagunkra, a T3 Recordstól van ígéretünk, ha nekik megfelel az anyag, akkor kiadják. Decemberben megyünk stúdióba, év elején pedig minden bizonnyal megjelenik a vadonatúj számokat tartalmazó kazetta. Azt hiszem, egy kicsit durvább lesz, mint az előzők. — Sok elmaradt koncert, „titokban tartott" kazetták után, úgy érzed, most rendeződnek a dolgok? — Volt egy hatalmas mélypontunk, borzalmasan rossz időszakunk. Tényleg olyan volt egy-másfél hónapig, hogy az előre lebeszélt koncertek zöme egyszerűen elmaradt. Aki ezzel a dologgal foglalkozik, az tudja, Magyar- országon a klubvezetés - tisztelet a kivételnek - meseszerűen korrupt... Most végre először állnak úgy a dolgaink, hogy arra rá lehet bólintani. — Angol szövegeitek vannak, ezeket ki „követi el"? — Az első énekesünk, Csuprik Tamás Los Angelesben él, ő írta a szövegeket eddig is, és most is ugyanúgy küldi őket. Rajta kívül sok jó barátunk van, akiknek a dolgait szintén felhasználjuk. Két héttel ezelőtt Szekszárdon lépett fel a Houdinis. Igen erős, új programúkat hallva, nem nehéz megjósolni, egy év múlva már sokkal többen fogják őket ismerni. KRZ Koncert előtti idill írott képek Hitler kontra Churchill Vajon eleve bukásra volt ítélve Hitler háborúja? Mindenképpen veszítenie kellett, csak azért, mert egy emberellenes eszme megtestesítőjeként igazságtalan háborúkat zúdított békés országokra, kiirtva ártatlan emberek millióit? Nos, Hitler nyilvánvalóan nem ezért vesztett, már csak azért sem, mert a történelem enyhén szólva nem mindig rokonítható az etikával. A II. világháborút végül is az erőviszonyok döntötték el, jóllehet Hitler kezdetben - egészen pontosan „1940. május, június, július havában közelebb járt a győzelemhez, mint hinni szokás". Az idézet az Európa kiadó által nemrég megjelentetett A párviadal című könyvből származik, melynek szerzője, a magyar származású John Lukacs meggyőző erővel, rengeteg érdekes információval és tényanyaggal vállakozik annak bizonyítására, hogy a III. Birodalom Führere az említett időszakban vereséget mérhetett volna legnagyobb ellenségére, Nagy-Britanniára. A mi lett volna ha? kérdést pesze a történelem nem ismeri, de az vitán felül áll, hogy a makacs angolok legyűrésével Hitler nemcsak szinte behozhatatlan katonai, hanem stratégiai, gazdasági, lélektani előnyhöz is jutott volna. Egy ember azonban eloszlatta ezt a Hitler által dédelgetett álmot. Winston Churchillről, Nagy-Britan- nia miniszterelnökéről van szó, aki gyakorlatilag minden tulajdonságát tekintve eltért Hitlertől. Kettejük küzdelme elevenedik meg John Lukacs filozófiai mélységű művében, melyből az is kiderül: miért nevezhető Hitler forradalmárnak, Churchill pedig - bármennyire is meglepő - reakciósnak, de olyan államférfinak, aki egy régi világ értékeit, a Nyugat civilizációját védte az újbarbárságtól. Szeri Árpád Mozgóképek Felelősségünk teljes tudatában Felelősségem teljes tudatában kijelenthetem, az amerikai filmnek semmi köze nincs a magyar címéhez. Sokat kínlódhatott vele az, aki kitalálta. Ráadásul a sztori is altatómódban kezdődött, tehát számítani lehetett rá, valami történni fog. A volt ingatlanügynök hivatásának él, tehát lop, csal, hazudik. Egy idő után annyira elszemtelenedik, hogy rábeszéli a szomszédot, cseréljenek egy éjszakára feleséget, félálomban azok úgysem veszik észre. A szomszéd elégedett is lehetne, ha másnap nem találnák baseball-ütővel agyonverve azt a nőt, akinél ő volt. őrületes pech. Sietnie kell, mert a film végéig be kell bizonyítania az ártatlanságát. Épphogy sikerül neki. KRZ 1 1
