Tolnai Népújság, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-20 / 271. szám
1993. november 20., szombat HÉT VÉGI MAGAZIN «ÚJSÁG 9 Gyermekek a „külső elektronpályákon" Dr. Soós László, a GYIVI igazgatója, a fiatalkori devianciáról Pszichoszomatikus jegyzet Társasjátékok Magyarországon Kalandozzunk egy kicsit az időben, miféle mókákkal szokás múlatni az időt mifelénk! A múlt játéka: a költődöngölő Született egy ember, pontosan 220 évvel ezelőtt - 1773. november 17-én -, akit Csokonai Vitéz Mihálynak hívtak. Büszke komédiás volt. Sokat járt az apostolok lován. Kortársai azt játszották vele, hogy amíg ártalmatlanul szellemeskedett, jókat mulattak (rajta), de amikor terhessé vált a cinizmusa - pl. magát a professzor urat is lagúnyolta Debrecenben -, agyagba döngölték. Ő meg, aki sem erős, sem egészséges, sem gazdag nem volt - csak tehetséges - 32 éves korára bele is fulladt a sárba. Kipontozódott. A jelen játéka: a nyitnikék Bizony befellegzett a legendás hírű hazai társasjátékgyártásnak (is). Hol vannak már a Ki nevet a végén? citromsárga, narancssárga, halványzöld és égszínkék műanyagfigurái, hol a Gazdálkodj okosan! szürke ezres és piros ötezres bankói, hova tűntek a mágneses sakkok, malmok, melyekben a bábuk némelyikét úgy taszította a tábla, hogy azokat jobb volt gyorsan leüttetni? Minden a ködbe veszett. Legföljebb a mama öreg éjjeli szekrényének vagy konyhaasztalának fiókjában árválkodik egy derékba tört futó, esetleg egy néhai dobókocka, amelyikről már lekoptak a pöttyök. Vége az „olcsó" játékok korának. Jöjjenek a profik, a világnagyok, a sikeresek, a sikkesek! Nyitnikék, nyugatra. Jöjjenek a profik, és menjen a profit! Itt az Egérfogó, a Szellemkastély, a Ne Ébreszd Fel a Papát! (csupa nagybetűvel), nomeg a Játékok Játéka. Á: 3500 forint. Ilyesmik előállítására a magyar agy, a magyar ipar (műanyag+nyomda) sosem volna képes. Be kell látnunk. X. képviselő úr is azt mondta egy fórumon, hogy az ipar úgy ahogy van rossz, azt el kell dobni. Arra, hogy az ott dolgozók további sorsa mi legyen, nem tért ki, dehát tudvalevő, hogy a gazdaság fürge és szakszerű átalakítása során mellőznünk kell az érzelgősséget. Közeleg a karácsony, s gyermekeink végre betekinthetnek Barbie rózsaszínű álomvilágába. Ha bekapcsolja a színes(l) televíziót. A jövő játéka: az idilli dili Egy lakható országot kéne építenünk. Az itt lakói számára lakhatót. Lehetőleg nem hőre lágyuló Lego-ele- mekből - hisz érezhetően közeleg a globális felmelegedés hanem téglákból, gerendákból. Azt játszhatnánk benne, hogy gondozzuk és használjuk. Bemehetnénk az üzleteibe, éttermeibe, szállodáiba, igénybe vehetnénk hivatalainak, szalonjainak szolgáltatásait, sétálhatnánk természeti képződményei között, fákat ültethetnénk kertjeibe, parkjaiba. Komolyan vennénk az életen át tartó partit, tudnánk mit érdemel az, aki remek zsugás, és mit az, aki nem tartja be a szabályokat. Elkezdhetnénk akár holnap a Lakható Ország Polgárai (LOP) játékot! Elkezdhetnénk, de akadályozzuk egymást, mert mindannyian a magunk módján próbálgatjuk megvalósítgatni a LOP-ot. Mert a mámor, az egyetakarás, az idilli dili csak addig tart, amíg lerázzuk magunkról az undorító tegnapot. A merre tovább? kérdésre már tízmillió féle választ hallatunk. Elkezdhetnénk a gondűző össznemzeti szegénylegény derbit, de mit szólna hozzá a világbank? Wessely Gábor Régi és új noteszlapok Mi újság lehet Szentgálon? * Az ifjúság helyzetéről, szerepéről szóló sorozatunkban e témában érintett szakembereket szólaltátunk meg. Ezúttal dr. Soós László, a szekszárdi gyermek és ifjúságvédő intézet (GYIVI) igazgatója nyilvánít véleményt a devianciáról, amely témának - nem örül neki, de - munkakörének köszönhetően szakértőjévé vált. Véleménye elsősorban munkahelyével összefüggő tapasztalataiból, ismereteiből alakult ki. — A deviancia magyarul társadalmi normáktól való eltérést jelent. Az ifjúság viszont mindig is „híres" volt a felnőtt-normák bírálatáról, esetleg elutasításáról. Ebben az értelemben a deviancia természetes, gyakran pozitív jelenség. — Valóban, létezik a pozitív deviancia, ami a társadalmi fejlődés előrevitelét szolgálja, hiszen az ifjúság a társadalmi fejlődés kovásza. Ha nem lennének ennek a korosztálynak jelentős képviselői, bizonyos mértékig konzerválódna a társadalom, ilyen szempontból tehát mindenképpen beszélhetünk pozitív devianciáról. Viszont a szociológiában sokkal inkább a negatív, a társadalom elfogadott viselkedésmintáival, normáival való szembenállást, illetve az ettől való eltérést értjük alatta. Azt, hogy ki és mi deviáns, egy bizonyos „kritikus tömeg" fölött lehet megfogalmazni. Valamikor a válás devianciának számított, ma viszont együtt kell vele élni. A bűnözéssel is együtt kell élnünk, viszont ettől még deviancia marad, mert egyértelműen ellene hat a társadalmi fejlődést elősegítő tényezőknek. A mi esetünkben (ifjúságvédelem — a szerk.) sajnos a negatív deviancia az, ami leggyakrabban megjelenítődik a hozzánk kerülő gyerekeken keresztül. — Ki és mi tekinthető deviánsnak? — A '80-as évek szociológiai kutatásai világosan megfogalmazták, mi tartozik a deviancia fogalomkörébe. A neurózisok, az alkoholizmus, a bűnözés, az öngyilkosság és egy meghatározhatatlan körben a gyermek és fiatalkorúak veszélyeztetése. Ezek a társaN em most volt, hogy vállán a mezőőröket megillető fegyverrel Hegedűs József kí- sérgetett Szentgál-pusztán, hogy biztosan odataláljak azokhoz, akiknek az életébe azért kéretőztem be, hogy megtudakoljam, milyen jövőre számítanak, belevágnak-e az akkor még frissen és igen hevesen szorgalmazott famer- gazdálkodásba, vagy maradnak inkább szövetkezetiek? Miért döntenek az utóbbi mellett, s milyen várakozással vágnak bele a magángazdálkodásba? Utólag se állítom, hogy hiteles volt a kurta beszélgetések alapján két évvel ezelőtt kialakított kép, nem is lehetett az, hiszen, mint a legtöbb elsorvadásra ítélt kistelepülésről, innen is elmentek a fiatalok, másutt vonzóbbnak találván a jövőt, mint ott, ahol az építési tilalmat is csak 1989-ben oldották föl. Szentgál ötven házának födele alatt akkor már csak másfélszázan éltek, zömmel középkorú, vagy idős emberek, akiket rendesen megtáncoltatott az élet és eszük ágában se volt álmokat szőni, pedig a megeredő beszélgetések másról se szóltak, mint arról, milyen volt az, amikor a maguk urai voltak, saját birtokkal a talpuk alatt. Eszembe jutnak gyakran, feketével keretezett híradások olvasásakor. Fájdítja a szívemet a fogyatkozás, pedig hallani, hogy ha nem is tömött sorokban, szivárognak hazafelé a fiatalok, legalább az öreg szüdalom anómiás fejlődésének a kifejeződései. Könnyű helyzetben vagyunk, amikor bűnözésről, alkoholizmusról, öngyilkosságról beszélünk, mert ezen jelenségeknek olyan objektív paraméterei vannak, amelyek egyértelművé teszik a megítélésüket. Ugyanakkor a neurózisok és a veszélyeztetettség számszerűsítése már sokkal nehezebb. Ezen fogalmak megítélésében több a szubjektív elem. Veszélyeztetettnek mondjuk azt a fiatalt, akinek a normális fejlődéséhez nincsenek meg a megfelelő feltételek. De mást jelenthet ez mondjuk Gyulajon és mást Pakson. Részben a társadalmi ellenőrzés miatt, részben az adott település etnikai összetételéből adódóan. — Hogyan lesz egy gyermekből vagy fiatalból deviáns? —Minden gyerek egyéni életútján esetenként meg lehet találni azokat a pontokat, amikor a veszélyeztetés hatott. A hozzánk kerülő gyerekek családjának életmódjában, szerkezetében van valamilyen törés, ennek következménye jelentkezik a gyerekben. Rosz- szul szocializálódik, vagy pedig a család nem ad egy erős vonzóerőt, ezért a gyerek a „külső elektronpályákra" kerülve könnyen leszakíthatóvá, a külső hatóerőknek sokkal inkább kiszolgáltatottá válik, így szinte törvényszerű, hogy a gyermek „olyanná válik, amilyenné". Hacsak nem lök házatáján megélni. Jó lenne magint Szentgálon körbejárni kicsikét, élve azzal a szíves meghívással, mit öcsémuram Jóskától kaptam, amikor a romladozó kastély irányából elnézett a Rétalja felé, ahol lakik. Ott fölmelegedhetnénk, már otthon lehet az asszonya is. Se kedvem, se időm nem volt már arrafelé is megtaposni a sarat, most aztán bánhatom, hogy akivel a legtöbb időt töltöttem el, azzal beszélgettem a legkevesebbet. Akkor már a magas politika - amiről mára kiderült, hogy addig se ér, mint esős időben a szentgáü sár - kiosztotta úri rövidlátásában a Jóskaféléknek és a velük rokonszenvezőknek a törpe minoritás jelzőt. Azaz, elkezdődött mindazoknak a lenullázása, akik előbb csak halkan, majd egyre hangosabban merészelték kimondani, hogy nem így képzelték, hogy nem tetszik nekik az a beosztás, hogy a lovat csak csutakolhatják, lovagolni változatlanul az urak lovagolnak, legföljebb más öltözékben, mint a korábbiak, mert díszmagyarban. Járőralakzatban vonultunk, a puskás ember hol előttem, hol utánam haladt, így élőiről hátra, innen, meg amoda röpködött köztünk a szó, és nem olyan erős személyiség - ami egyébként egy csoda — hogy mindezen hatásokat ellensúlyozni tudja. — Mik a fiataloknál leggyakrabban jelentkező, a normálistól eltérő magatartásformák? — Öngyilkosság szerencsére kevés van. A veszélyeztetettek 30-40 %-a alkoholizmus szempontjából is veszélyeztetett. Ez a probléma gyerekeknél 13-14 éves korban jelentkezik. Tudomásul kell venni, hogy az alkoholfogyasztás a magyar életminta része. Ez egy virtus. Azt nehéz megállapítani, hogy mikor „billen át" a szenvedéllyé válás határpontján. A fiatalkorú bűnözés az elmúlt tíz évben a kétszeresére emelkedett. Gyakran ennél a problémánál is fellelhető a családon belül uralkodó értékrend negatív hatása. Aztán van egy jelenség, ami még nem deviancia, de hozzájárulhat a kialakulásához. Én a gyerekek motiválatlanságának nevezem. Arról van szó, hogy a személyiségfejlődés során nem alakul ki egy olyan szükségletrendszer, ami arra késztetné a fiatalt, hogy a „normális", a társadalom szempontjából előrevivő életformába kapcsolódjon be. Újabban megint elterjedőben van a szipuzás, igaz, egyelőre még nem jellemzően. „Igazi" kábítószerek a mi gyerekeink körében nem jöhetnek számításba. Részben anyagi volt ellenemre egy kicsit se, hogy Józsi alkonyatra kelve egy csöpp keresztvizet se hagyott miniszterelnök urunkon. Két év rohant el azóta, történt is egy és más, ugyan kibírnák-e a rétaljai ház meghitt beszélgetésekre olyan alkalmas étkezőjének falai azt, amit a házigazda kommentárként ma mondana? S mit üzenne velem - ahogy tette ezt két évvel ezelőtt - a csőlátók csővezetőjének, aki még az Istennel is telefon és levelező kapcsolatban van, csak a néppel nem tud szót érteni? Azt viszont gondolom, amit akkor, hogy kockázatos lenne leírni, pedig ha egy országvezetésnek annyira elromlik a füle, mint a mienknek, legalább arról keljen többet olvasnia, hogy időszerű átengedni a kormányrudat azoknak, akik pártos elkötelezettség nélkül képesek irányítani az ország csődberagadt szekerét, mellőzve a gőzös küldetéstudatot, fölpántlikázott magyarkodást. Száz szónak is egy a vége, alapos okom van egy szent- gál-pusztai látogatásra, megtudni, hogy vannak akkor szerzett ismerőseim: Pálék, Ságiék, Pestiék, Keresztesék és mind a többiek, akikkel találkozhattam, vagy akikről földiokok miatt, másrészt pedig ők nem forognak „olyan" körökben. A mieinknek - ha úgy tetszik - marad a ragasztózás. — Változott-e valami „deviancia-ügyben" a rendszerváltás során? — A jelenleg is zajló társadalmi önmeghatározás folyamata, és a társadalom ma is tapasztalható anómiás állapota, ha úgy tetszik, jó teret ad a devianciának. Nagyon sok olyan demokratikus jogot hirdetünk meg, amihez a klasz- szikus demokráciákban kötelezettségek is tartoznak, nálunk viszont egyelőre csak a jogok deklarálása hangzik el. Ennek következtében mindenki azt veszi ki belőle, ami az ő számára kedvező. Tehát egyrészt létezik a demokrácia abszolutizálása. Másrészt a mai társadalom olyan, a gyermek számára felszólító jellegű, kihívó életmintákat is közvetít, amiket a társadalmilag elfogadott eszközökkel a gyerek nem tud megvalósítani. Ehhez hozzájárul még az óriási perspektívátlanság, amit a gyerekek koncentráltan jelenítenek meg. — Tapasztal-e munkája során pozitív devianciát is? — Sajnos nem. A nálunk levő gyerekek, mert motiválatlanok, és ez jelentkezik az intellektuális teljesítményükben is, nem rendelkeznek megfelelő mennyiségű ismerettel, és érdeklődési körrel, hogy csatlakozni tudnának a pozitív deviánsokhoz. — És magánemberként, a magyar ifjúságot vizsgálva? — Inkább csak szakmai értelemben tudok példát említeni. Együtt dogozunk az Ily- lyés Gyula Pedagógiai Főiskola szociális munkás hallgatóival. A most „képződő" munkatársaink képviselik azt a pluszt, ami esetleg már bennünk nincs meg. Nem olyan gyanakvóak, mint amilyenné mi váltunk az évek során, egészséges optimizmussal, fanatizmussal rendelkeznek. Ez persze nem mindig nyilvánul meg tömegesen, nem is mindig a felszínen, de amikor az ember egyénekkel beszélget, akkor kirajzolódik benne, hogy talán lesz esély arra, hogy megoldódjanak a problémák. sk jeiktől hallottam. S akik nem vehetik rossznéven, ha önkéntes, de igen rátermett szószólójukat faggatnám elsősorban, hogy most milyennek látják a rendszerváltást alulnézetből? Nemrég elmentem egy politikai fórumra és azóta bánom, hogy kíváncsiságom volt erősebb, nem az az elhatározás, hogy akár az eladólány, ártatlanságát, úgy őrzöm meg politikai ártatlanságomat. Gyönge- ség, vagy mi, de midőn elszabadult a demagógia, ami a kormány magasságában csak a nép köréből számít főbenjáró bűnnek, kimenekültem a szó átvitt értelmében oxigénhiányos teremből. Hetven és a halál közötti urak és asszonyságok forradalmaskodtak ott, s még ha csak ez történt volna. Akadt, aki - mint hallom már nem is először - meghirdette, hogy nincs annyi vér, ameny- nyit meg nem érne a szabadságunk és magyarságunk. A díj: vastaps. Pirulva vallom be, hogy fu- tamodás előtt végignéztem a hallgatóság sorain, szánakozva inkább, mint háborogva, hiszen a véráldozatot egy olyan korosztály nem találta itt drágának, amelyik nem válna be egy, az embertársak önzetlen megsegítését célzó véradáson sem, elaggottsága miatt. Rém szigorúan néztek rám az újszülött pártvezér kapuállói, de meg sem fordult a fejemben, hogy bármi bajom eshet. Csak kell legyen az őrületnek is határa! Csak nem kerülhetnek fegyverek olyan kezekbe, amelyek gazdáinak semmi se drága?! Van itt baj, gond több nemzedéknek is kijutó dolog éppen elegendő bosszúállók, fegyverek után kapkodok, azokat ajánlgatók nélkül. Utólag úgy gondolok erre a szeánszra, hogy soha többet ilyet. Az a nap, egy hülye nap volt. Ennyi! Meg az a biztos tudat, hogy azért több a normális ember, mint a vérivásra ácsingózó. Ámbátor, vigyázni azért nem árt. Túl sok emberre, életre veszélyes mánia szaporodott föl itten, s vannak dolgok, amelyeknek a végét jósolni se lehet. Biztosan mások is hallgatták a rádiónak azt a nemrégiben elhangzott műsorát, amiben fegyverkereskedő került mikrofonvégre. Emberként is, vállalkozóként is fiatal volt az illető és ihletett gusztuskeltőként beszélt gazdag árukínálatáról. Mint mondá, először csak tőrökkel kereskedett, de ha ma bejön a boltjába olyan pénzes muki, aki lakását gépfegyverrel, más ehhez hasonló csecsebecsével akarja díszíteni, nem éri csalódás. Válogathat kedvére. Félnivaló? Hangyányi se, hiszen tökéletesen hatástalanított fegyvereket árusít, acélrugó kerül a csövekbe. Mit mond minderre az állampolgár, aki azt hallotta az öregeitől, hogy néha elsül a kapanyél is? Csak azt, hogy ez is kész őrület! Sikeres bankrablások sora tanúsítja, hogy a leghatástalanabb fegyvernek is van hatása, hiszen a kassza ki- rámolására fölszólítottak nem tudják, hogy amit fenyegetően rájuk irányítanak, nem alkalmas életük kioltására. De azért kapható minden, mi fegyverimádók szemének ingere, s mert a mánia rendszerint gyermek- és ifjúkorban kezdődik, csúzli is van olcsóbban, de azért jó pénzért. Hát ez tényleg cikis egy kicsikét, mert ha a tulaj nem meggymagot, hanem csapágygolyót használ kilövésre, a csúzli komoly fegyverré válik. Gyűlölöm a fegyvereket és valószínű, így van ezzel minden, háborús éveket megélt korosztályosom. E gyedül az a puska nem keltett bennem ellenérzést, ami szentgáli útitársam vállát húzta, de azt, viselője emberre nem fogta még. Arra se fogná rá, akinek pedig még a neve hallatán is elönti a méreg. Legföljebb küldené, oda, ahova 1991 novemberében küldte már becsapottságunk okán. László Ibolya
