Tolnai Népújság, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-15 / 266. szám

1993. november 15., hétfő SPORT «ÚJSÁG 7 Suleymanoglu Melboume-ben sem adott esélyt Czanka Attila érem nélkül maradt Czanka Attila ezúttal hajszállal csúszott le a dobogóról Melbourne-ben a 65. férfi és a 7. női súlyemelő világbaj­nokság rendezői előre féltek a vasárnap délutántól, a 64 kg- osok viadalától. A súlyemelő királynak tartott Suleyma­noglu kedvéért a Melbourne- ben élő sokezer törökből mintegy ötezren akarták látni a kétszeres olimpiai bajnok újabb diadalmenetét. Meg is szállták a világbaj­nokság színhelyét erre a dél­utánra, és elképesztő hangza­vart varázsoltak az arénába. Ahogy haladt a bajnok az újabb győzelem felé, úgy vál­tak még hangosabbá. A ver­seny után az újabb három vi­lágbajnoki címhez jutott és két világcsúcsot felállított Suley- manoglut török zászlókkal borították el és egetverően él­jenezték. Suleymanoglu Melbourne- ben sem adott esélyt ellenfele­inek. Látszott, hogy nem sza­kadhatott bele a felkészülésbe, de így is könnyen intézte el ri­válisait. Ahogy régen, itt is megengedhette magának, hogy a harmadik szakítástól és lökéstől visszalépjen, azokra nem volt szüksége. A rangos mezőnyből egye­dül a szekszárdi Czanka Attila próbálkozott ugyanazokkal a súlyokkal, mint Suleyma­noglu, de a magyar Európa- bajnok szakításban a kezdősú­lyán (140) maradt, a 145-tel kötszerre sem bírt, lökésben pedig a nyitó 172.5 után még sikerrel járt 175 kilón - mind­kettő országos csúcs -, de a 177.5 nem ment. Ha csupán csak eggyel több érvényes szakítás vagy lökés gyakorlata van, Suleymanoglu mögött második és érmeket gyűjt, így viszont a szoros mezőnyben egyetlen éremhez sem jutha­tott. Czankát dicséri, hogy hozta szófiai EB-győztes eredményét, a 315 kilót, tehát stabilizálta ezt a teljesítményt. Eredmények. Férfiak, 64 kg: összetett világbajnok: Nairn Suleymanoglu (Török­ország) 322.5 kg - új világ­csúcs (145,177.5 - utóbbi új vi­lágcsúcs), 2. Hi Bong Ri (Ko­reai NDK) 317.5 (142.5,175), 3. Jurik Szarkiszjan (Örményor­szág) 315 (140,175), 4. Czanka Attila (Magyarország) 315 (140,175), 5. Valerios Leonidis (Görögország) 312.5 (137.5, 175), 6. Zhang Youyi (Kína) 310 (142.5,167.5). Szakítás, világbajnok: Su­leymanoglu 145 kg, 2. Zhang Youyi 142.5, 3. Hi Bong Ri 142.5. Lökés, világbajnok: Su­leymanoglu 177.5 kg (új világ­csúcs), 2. Leonidis 175, 3. Szarkiszjan 175. A nők 54 kg-os súlycsoport­jában a 16 éves kínai Chen Xiaomin jelenléte előre eldön­tött mindent. Nem kevesebb, mint 22.5 kilóval előzte meg az utána következő legjobba­kat, a 177.5 kilós alapvilág­csúcstól a 200 kilós világre­kordig jutott el. Jóvoltából eb­ben a súlycsoportban öt világ­csúcs született. Nők, 54 kg: összetett világ­bajnok: Chen Xiaomin (Kína) 200 (90, 110) kg - mindhárom új világcsúcs, 2. Robin Byrd (Egyesült Államok) 177.5 (82.5, 95), 3. Kemam Malles- wari (India) 177.5 (82.5, 95), 4. Zsaneta Georgieva (Bulgária) 177.5 (82.5, 95), 5. Nancy Niro (Kanada) 172.5 (75, 97.5), 6. Hiromi Uemura (Japán) 167.5 (72.5,95). Szakítás, világbajnok: Chen Xiaomin 90 kg (új világ­csúcs), 2. Byrd 82.5, 3. Mal- leswari 82.5. Lökés, világbajnok: Chen Xiaomin 110 kg (világcsúcs), 2. Niro 97.5,3. Uemura 95. Ma: rajt a Mesterek Tornáján A címvédő Szeles Mónika nem indul New Yorkban Három évi kihagyás után a német Steffi Graf szeretné visszahódítani Mester-címét azon a hétfőn kezdődő1 New York-i szuperviadalon, ame­lyen a világ legjobb 16 teni­szezőnője méri össze erejét. A Mesterek Tornájáról hiányzik a jugoszláv Szeles Mónika, akit áprilisban egy hamburgi viadalon késsel sebesítettek meg, valamint az amerikai Jennifer Capriati, aki sérülés­sel bajlódik. A 3,5 millió dollár összdíja­zású versenyen az egyéni küzdelmek mellett a párosok csatározását is megrendezik a legjobb nyolc kettős részvéte­lével. Az egyesben a sorsolás kedvezett az 1987-ben és 1989-ben győztes Steffi Gráf­nak, a világranglista vezetőjé­nek (első ellenfele a fehér­orosz Natalja Zvereva), így nagy esélye van, hogy ismét ő végezzen az első helyen, s ez­zel begyűjtse a győztesnek felajánlott 250 ezer dolláros pénzdíjat. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy a német teni­szezőnő nem kaphatja meg a 650 ezer dolláros plusz pénz­jutalmat, ugyanis idén nem volt meg a minimálisan előírt 12 tornája. Ebben persze közrejátszott az is, hogy a közelmúltban lábműtéten esett át, s emiatt kihagyni kényszerült a beter­vezett brightoni és esseni via­dalt. Nyilván megtehette, hogy lemondjon ekkora ösz- szegről, már csak azért is, mert csupán ebben az évben 2,5 millió dollárnál többet te­niszezett össze. Az utóbbi tíz kiírás győzte­sei: 1984: Martina Navrati­lova (amerikai), 1985: Mar­tina Navratilova, 1986 (már­cius): Martina Navratilova, 1986 (november): Martina Navratilova, 1987: Steffi Graf (német), 1988: Gabriela Saba- tini (argentin), 1989: Steffi Graf, 1990: Szeles Mónika (jugoszláv), 1991: Szeles Mó­nika, 1992: Szeles Mónika. Felnőtt és junior tornász egyéni OB Supola és Molnár nyerte az Intertraverz Kupát A Tornacsarnokban vasár­nap a szerenkénti döntőkkel befejeződött a felnőtt és junior tornászok egyéni országos bajnoksága. Ezen a napon már Supola Zoltán, a dunaújváro­siak és a magyar férfi váloga­tott legjobbja is időben érke­zett, így semmi akadálya nem volt, hogy a legnagyobb rend­ben peregjenek az események. A nőknél Molnár Andrea egyedül gerendagyakorlatát bánhatta, mivel leesett a szer­ről, de talajon szerzett e- züstérme mellé is két aranyat gyűjtött, így a legjobb női fel­nőtt versenyzőnek bizonyult. A férfiaknál Supola nem tudta megismételni tavalyi négy első helyezését, most az ugrás, a korlát és a nyújtó legmaga­sabb pontszámának tulajdo­nosaként „csak" három arannyal toldotta meg az ösz- szetett bajnoki címét. Az In­tertraverz Kupának így is mindkét versenyző torony­magasan jogos tulajdonosa lett. A felnőtt férfiak első szerén, a talajon Péter Zsolt (Bp. Hon­véd) nyújtotta a legjobbat, és összetettbeli ezüstérme után megízlelhette a győzelmet is. Csollány Szüveszter a lólen­gésben és kiemelkedő anyage­rősségű szerén, a gyűrűn ért el diadalt. Az utóbbin 9.6-os pontszámmal a legnagyobb értéket neki ítélték a ponto­zók. Supola az utolsó három szeren „erősített", és gyö­nyörű tartással kivitelezett gyakorlataival végül is a leg­jobb éremhalmozó lett. A nőknél Molnár Andrea (Postás SE) és Ábrahám Zsu­zsa (UTE) testvériesen osztoz­tak a bajnoki címeken. Molnár ugrásban és korláton, míg az újpesti tomásznő gerendán és talajon vívta ki a nézők elis­merő tapsát és az aranyérmet. A junior férfiaknál a ferenc­városiak, név szerint Hajdú Miklós és Bordán Csaba dup­láztak a bajnoki címeket te­kintve az Intertraverz Kupa zárónapján. A junior lányoknál Nyeste Adrienn, a Békéscsabai Előre Agro-Stop TC válogatottja gondoskodott arról, hogy Ónodi Henrietta távollétében is kiemelkedő eredménnyel gazdagodjon a vidéki klub. Mindezt négy szeren aratott fölényes győzelmével tette. Edzőváltás a Bayernnél? Miközben a Bundesliga és a szurkolósereg hálás a Ham­burgnak, hogy nem tette unalmassá a német labdarúgó bajnokságot, a Bayern Mün­chennél új edző után néznek - legalábbis a Welt am Sonntag szerint. A Bundesliga hétvégi for­dulójában az SV Hamburg odahaza 3-0-ra legyőzte az őszi bajnokot, a frankfurti Eintrachtot, s mivel a Bayern München az Olimpiai stadi­onban keserves 1-0-ás győ­zelmet aratott a Karlsruhe fe­lett, a frankfurtiak előnye öt­ről három pontra csökkent, éppen a müncheniekkel szemben. Ám a bajor sztárcsapat há- zatáján még mindig háborog- nak a kedélyek a korábbi hármas kudarc miatt - kiesés az UEFA Kupából és a német kupaküzdelemből, a bajnok­ságban vereség a kieső helyen tanyázó Nümbergtől - s azt fontolgatják, hogy menesztik az edzőt, Erich Ribbecket, kül­földről, Olaszországból ho­zatnak új mestert Münchenbe. A szerepkörre Dino Zoffot, az olasz legendás kapust, a római Lazio edzőjét szemelték ki - írta a Welt am Sonntag. Az 51 éves Zoffot állítólag már meg is kereste Franz Becken­bauer, a Bayern egyik alel- nöke, s jelezte a müncheniek érdeklődését. Az olasz vála­szát a vasárnapi német lap nem közölte. Erich Ribbecket az Opel cégtől hozták a Bayernhez, 25 éves edzői múlt áll mögötte. Ribbeck mély válságból emelte ki a müncheni együt­test - Jupp Heynckes menesz­tése után a dán Sörén Lerby vállalta az edzősködést -, s volt idő, amikor az FC Bayernt a kiesés is fenyegette. A tava­lyi bajnoki küzdelemben a München a legutolsó fordu­lóig a bajnoki elsőség váro­mányosa volt, a címet az utolsó pillanatban halászta el előle a brémai Werder. Az idei szezonban a Werder gépezete csikorog, a hétvégén a Drezdától szenvedett vere­séget 1-0-ra, hazai környezet­ben, ez volt a harmadik hazai kudarc. Igaz, a Dynamo Drezda volt az, amely a hét közepén kiverte a Bayernt a német kupából, s úgy tűnik, maga mögött hagyta válság- periódusát. A Bréma azzal vi­gasztalódik, hogy a Bajnok- csapatok Európa Kupájában bekerült a legjobb nyolc közé, s az egyik négyes csoportban körmérkőzést vívhat. Elismerések A Budapest Kongresszusi Központ Pátria-termében a Magyar Olimpiai Bizottság szombati gálaműsora kereté­ben, a díszvacsora közben a már korábban odaítélt sport- szerűségi diplomákat és díja­kat vehették át az arra érde­mesek. Fair Play-diplomát kapott - hosszú és eredmé­nyes sportpályafutásuk elis­meréseként - az egykori ki­váló jégtáncospár két tagja, Engi Klára és Tóth Attila, to­vábbá Borbély Norbert, a Kecskeméti SC gerelyhajítója. A Fair Play-díjat vehette át Majtinszky Gergely triatlo- nista, továbbá a Kölcsey Gim­názium futballcsapata (és edzője, Somfai Csaba testne­velő tanár) példás sportszerű cselekedeteikért. A Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság a közelmúltban „Szép környezetért" vándordíját alapított. A Magyar Olimpiai Bizottság úgy találta, hogy a tatai edzőtábor megfelel a díj követelményeinek, így dr. Schmitt Pál, a MOB elnöke nyújtotta át a NOB díszes ajándékát az edzőtábor veze­tőjének. Kosárlabda NB I. Elmaradt az izgalom a vasutasrangadón Kerényi (középen világos mezben) 24 pontot szerzett Dombóvári VMSE-Pécsi VSK 107-78 (53-39). Dombó­vár, 200 néző. V: Rátvay, Zsigmond. Dombóvár: Mar- csenko (27), Erupkin (13/9), Bosznai (9/3), Takács (18), Kerényi (24). Csere: Kontics (2), Jankovics (12), Nagy (2), Trupp (-). Edző: Németh Jó­zsef. Pécsi VSK: Milovidov (10), Pető (-), Haszjanov (23/3), Kovács N. (29/3), Csirke (5). Csere: Tahin (4), Ribarics (2), Pákozdi (2), Lá­zár (3/3). Edző: Fűzi Ákos. A hirtelen téliesre fordult időjá­rás nemcsak a nézőszámban mutatkozott meg, de a talál­kozó sem idézte a korábbi vasutasrangadók hangulatát. A hazaiak léptek fel támadó­lag, ziccereiket pontosabban használták ki, így nem csoda, ha a vendégek már a 6. perc­ben 16-7-es dombóvári veze­tésnél időkérésre kényszerül­tek. A 13. percben már sejteni lehetett, hogy nem lesz szoros a rangadó, hisz ekkor már 16 pont volt a csapatok közti kü­lönbség. 37-21. A házigaz­dáknál Kerényi szorgalmasan gyűjtögette a pontjait (16-ot szerzett az első félidőben), a vendégeknél egyedül Haszja­nov tartotta a lelket társaiban és 17 találatával a legeredmé­nyesebbnek bizonyult. A pé­csiek a félidő hajrájában meg­próbáltak lépést tartani Erup- kinékkal, de sikertelenül, így a dombóváriak 14 pontos veze­téssel térhettek pihenőre. Szünet után a Baranya-me- gyeiek sem védekezésben, sem támadásban nem tudtak újítani, ehelyett a lendületesen és eredményesen játszó ven­déglátók tovább növelték elő­nyüket, s közben a vendégek 6 perc alatt 4 pontot szereztek. 71-45. A 31. percben 81-55-ös állásnál Németh edző a fiatal, tehetséges Truppot is mély­vízbe dobta. A folytatásban a teljesen szétesett játékot nyújtó pécsiekkel szemben a hazaiak látványos akciókat vezetve támadásaikat rendre kosárral fejezték be. Parádés játékukkal többször is nyílt­színi tapsra késztették szurko­lóikat. Á hajrában már csak az foglalkoztatta a közönséget, hogy sikerül-e a házigazdák­nak három számjegyű veresé­get mérni örök riválisukra. A 39. percben a legeredménye­sebb játékos, Marcsenko zsá­kolásával ez a pillanat be is következett. A 29 pontos különbségű hazai siker önmagáért beszél. A dombóváriak jó védekezé­sükkel rendre hibára késztet­ték ellenfelüket, sőt, helyen­ként látványos, közönségszó­rakoztató játékra is tellett az erejükből. Kitűnt: Marcsenko, Erupkin, Kerényi, Takács, Jankovics, illetve Kovács N.-gaál­Vezetnek a franciák A férfi kosárlabda Európa- bajnokság selejtezőinek kö­zépdöntőjében a franciaor­szági Pau-ban a francia és az olasz válogatott lépett pá­lyára. A házigazda francia váloga­tott óriási küzdelemben 78-77 arányban győzött, s így a cso­portban - amelynek a magyar válogatott is résztvevője - két győzelemmel veretlenül áll­nak az élen. Az E-csoport állása: 1. Franciaország 4 pont, 2. Olaszország és Bulgária 3-3, 4. Magyarország 2. További eredmények: A B-csoportban: Ukrajna- Finnország 101-111 (53-50). A D-csoport: Spanyolor- szág-Törökország 74-65 (46- 45). ‘ Magyar vívók a dobogón Vasárnap Zalaegerszegen folytatódott az első alkalom­mal megrendezett kadett Vi­lág Kupa vívóverseny. A má­sodik napon a fiú tőrözők lép­tek pástra, a magyarok mellett osztrák, német és jugoszláv versenyzők vívtak egymással. ' A második versenynap küzdelmeiről több fővárosi klub sportolói a rossz időjárási viszonyok miatt távolmarad­tak, a szolnokiak viszont eljöt­tek a zalai megyeszékhelyre. A négyes döntőbe három magyar és egy német ver­senyző jutott. Ä viadalt Máthé Zoltán nyerte, második Csaba Zsolt, a harmadik helyen Ivan Selmeczy (német) és Farkas Márk végzett. i *

Next

/
Thumbnails
Contents