Tolnai Népújság, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-07 / 234. szám

4 KÉPÚJSÁG PAKS ES KÖRNYÉKE 1993. október 7., csütörtök A bor útja. Pakson Evadkezdés - optimizmussal A paksi Dunamenti Szövet­kezet hidegvölgyi szőlészeté­nek borpincéje és kiskastélya látható a fenti képen. Az épü­let reprezentatív lehetőséget biztosít a szőlőtermelés — borkóstolóval egybekötött — bemutatására. Annál is inkább jelentős ez az épület, mivel a Magyar A paksi művelődési köz­pont könyvtárában megtalál­ható az Űj művészet folyói­ratnak az a száma, melyben Romváry Ferenc cikke olvas­ható a Paksi Képtárról. Mint a szerző írja, oly sok ti­szavirág-életű kezdeménye­zés után nem csoda, ha sokan kétkedve fogadták az új kul­Szőlő és Bortermelők Szövet­sége, még az elmúlt évi elnök­ségi ülés során hagyta jóvá a „magyar bor útja" koncepciót. A szövetség felkérésére útvo­naltérkép is készült, melyet propaganda célokkal kíván a szövetség felhasználni, a tér­képen jelölt „állomásokon" fogadják a vendégeket, termé­turális intézmény létét, s való­ban fokozott figyelmet érde­mel ez a kétségtelenül örven­detes hír. Az írásban a szerző bemu­tatja a várost is, híven tük­rözve az atomvárosi és a kis­városi hangulatot, mely itt fo­gadja a látogatókat, kiemelve, hogy nemcsak az atomerőmű szetesen előzetes bejelentés alapján, s nemcsak jó borral, de némi harapnivalóval is kí­nálják. A szövetkezet fenti pincéje is felkerült a „bortér­képre", csakúgy, mint Bach János gazda méltán népszerű borkóstolója, mely a Széche­nyi téri pincében várja a ven­dégeket. létezése nagy jelentőségű a város fejlődésében, Paks a kul­túra szervezésében és terjesz­tésében is kiemelt szerepet ját­szik. A folyóiratnak ugyanebben a számában Szabó Júlia írt cikket Halász Károly festő, szobrász, művésztelep- és képtáralapító címmel. A paksi városi művelődési központ 1993/94-es szezonját - a megszokottól eltérő mó­don - sajtótájékoztatóval nyi­totta. D. Szabó Mária, az in­tézmény igazgatója azzal kezdte, elégedettek lehetnek, mert nem kell siránkozással, magyarázkodással kezdeni az évadot. A központ és hat önálló profüú kulturális in­tézménye működik, jók a kap­csolataik a város kultúrát tá­mogató önkormányzatával. Az intézmény költségvetése 28,5 millió forint, ebből 8 mil­liónyit a központ saját bevé­tele tesz ki, ami igazán szép eredménynek mondható. Kisebb kényelmetlenséget okozhat a művelődési köz­pont látogatói számára, hogy a 15 éves épület belső felújí­tása van folyamatban, most éppen a széksorok cseréje zaj­lik a színházteremben, ám ezt úgy oldják majd meg, hogy a színházi, illetve mozielőadá­sok azért zavartalanul foly­hassanak. Az alábbiakban pedig mu­tatkozzék be a központ és a hozzá tartozó önálló intézmé­nyek mindegyike. A művelődési központ könyvtára a városi könyvtár fiókintézményeként műkö­dött, most önálló lett. Talán kevesen tudják, hogy a 12 ezer kötet könyv mellett több mint 300 videokazetta is megtalál­ható itt, no nem az „akció" tí­pusból, klasszikussá vált filmművészeti alkotásokat, irodalmi művek alapján ké­szült adaptációkat és a 70-es, 80-as évek magyar filmjeit kí­nálják az érdeklődőknek. A könyvtár ad otthont a Biblia­ismereti szabadegyetemnek is, mely most lép 5. évfolya­mába, s a Fümbarátok társa­sága is itt találkozik. Idén Re­noir korai filmjeit tekinthetik és vitathatják meg. A Paksi Képtárban közel 200 műtárgy és jelentős művé­szeti archívum várja a látoga­tókat. Érdekesség, hogy a tár­gyak jelentős része ingyene­sen jutott a képtár birtokába, egyrészt ajándékként, más­részt Halász Károly magán- gyűjteményéből. A dunakömlődi faluház a „legfiatalabb" társintézmény, idén májusban nyílott. A nyár a „beüzemelés" időszaka volt, a tapasztalatszerzés ideje. Mint a sajtótájékoztatón el­hangzott, néha igen nehéz összeegyeztetni a fiatalok igé­nyeit (diszkó) és a környékbeli idősebbek kívánságait (csend), de igyekeznek mind­két fél számár megoldást ta­lálni. A faluházban idén nép­tánccsoport, színjátszócsoport kezdi meg munkáját a gyer­mekek részére, lesz háztartási szakkör és könyvbarát szak­kör is. Hiánypótló jelleggel if­júsági klub indul. Éilmvetítést és színházi előadásokat is ter­veznek, ez utóbbit mind fel­nőttek, mind pedig gyerme­kek részére. A házat szívesen bocsátják az igénylők rendel­kezésére, legyen szó akár kon­ferenciáról, akár lakodalom­ról. A művelődési központ igyekszik változatos és magas színvonalú színházi előadá­sokkal szolgálni a közönség igényeit. Két felnőtt és két há­rom gyermekbérletes előadás- sorozatot indítanak. A gyer­mekeknek szóló előadásokra nemcsak a paksi iskolásokat, a városkörnyék községeinek gyermekeit is várják. Tavaly például 8 városkörnyéki köz­ség iskolái vásároltak bérlete­ket. Nemcsak „bérletes" ha­nem úgynevezett egyedi elő­adások is lesznek, melyek méltán tarthatnak igényt a kö­zönség érdeklődésére. Hang­versenybérletet elsősorban a középiskolások számára ter­veznek. Számtalan klub, szakkör és tanfolyam működik a házban, a népitánctól a citerazeneka- rig. Jelentős eredményt köny­velhet el a paksi művelődési központ, mert a diákszínját­szók országos találkozóját olyan magas színvonalon rendezték meg idén, hogy jö­vőre szakmai tanfolyam hely­színe lesz Paks, s jogos re­mény van arra is, hogy 1995-től a diákszínjátszók or­szágos találkozójának állandó helyszíne lesz az atomváros. Igen népszerű a házban működő Életmód klub, mely erre az évadra is igen változa­tos, érdekes előadásokat, tan­folyamokat tervez, a felsőfokú reflexológiától a fényadásig. S még valamiről ejtsünk szót. Ez a mozi. A megyei mo­ziüzemi vállalat nem üzemel­tet filmszínházat Pakson, s hogy a közönség nehogy film nélkül maradjon, átvállalta ezt a feladatot a ház. Heti két al­kalommal vetítenek, termé­szetesen ha erre igény van, a sikerfilmeket többször is játsz- szák. S hogy igény van, jelzi az, hogy a „leggyengébb" hó­napokban is 60-70 százalék­ban telik meg a nézőtér. A felsorolásból nem ma­radhat ki az ifjúsági iroda, munkájukról részletesen be­számoltunk nemrégiben. Népszerűsége jelzi, a fiatalok­nak manapság igazán segít­ségre van szükségük, hogy megtalálják helyüket a világ­ban. Venter Marianna „Hírét vették" a képtárnak Fogadás tűzijátékkal Menedzserklub N éme tkér en Káprázatos tűzijáték fo­gadta szombaton a meghívott vendégeket Németkéren a Fü- löp-Heim kúria-szállóban. „A szórakoztatás rövid, vagy hosszú távon mindig kifize­tődő" - idézte az angol mon­dást a cég német tulajdonosa, Heim József pohárköszöntő­jében. A százéves kúria megfiata­lodva, új épületszámnyal bő­vülve Tolna megye e részének kereskedelmi-üzleti központ­jaként, menedzserklubként várja a cégek, üzletemberek érdeklődését. A magyar tulajdonosok vé­lekedése szerint azt a szellemi tőkét kívánják mozgósítani, amely az e régióban élőkben kibontakozásra vár. Az információáramlás kü­lönféle csatornáinak bevoná­sával előadások, nyelvtanfo­lyamok szervezésével kíván­nak megjelenni a kínálati pia­con. S most essék szó magáról az épületről is, amely hatalmas lombkoronájú fák között őrzi a múlt emlékét, egy régi ha­ranglábat, mivel ez az épület valaha az egyház szolgálatára is állt. Hasonló régi szép em­lékek a restaurált freskók, me­lyek a 140 személyes ebédlő enteriőrjét teszik hangula­tossá, ünnepélyessé. A csupa boltív pincében akár 160-an is kóstolgathatják a németkéri szőlő nedűjét, a kikapcsolódást pedig auto­mata tekepálya szolgálja. Pillanatnyilag csak két apartman áll a vendégek ren­delkezésére, de az elképzelé­sek szerint egy-két éven belül akár egy busznyi vendég el­szállásolása sem lesz gond. A kapcsolódó létesítmé­nyek közül a teniszpálya való­sulhat meg, majd a tervezett lovarda és az uszoda. A szol­gáltatások terén a Fülöp- Heim kft a minőségre kívánja a hangsúlyt fektetni, hiszen nem előírás, hogy mindez csak a fővárosban valósulhat meg. e.g. Vonzó Magyarország Egyre másra alakulnak ki­csiny régiónkban is azok a ve­gyesvállalatok, melyekben a német tőke is jelentős szerepet játszik. Vajon mi a vonzó számukra Magyarországon, leszámítva persze a nosztalgi­kus vonásokat, mondjuk egy dunakömlődi nagymamát. Miért éppen Magyarországon alapít valaki vállalatot, s miért éppen Tolna megyében. Erről kérdeztük Hans Bichlmaier urat, a Bichlmaire-Forst Kft német tulajdonosát. — Nézze, egy vállalat ala­pításánál nem a nosztalgikus szempontok a mérvadók, te­hát ezen cég alapításánál sem ez vezette szándékaimat. Az vezetett, hogy van Ingolstadt- ban egy jónevű cégem, melyet még édesapám alapított 47 éve, Karl Bichlmaier. Negy­venöt szakképzett dolgozó munkája nyomán készülnek az ajtó- és ablakkeretek és a különböző fa belsőépítészeti munkák. Németországban igencsak fellendülőben van a régi há­zak renoválása, felújítása, no meg természetesen az új lakó­házak építése. A ma uralkodó építészeti stílus pedig megkö­veteli a sok kézimunkát. Köz­ben meg kereslet van olyan termékekre is, amit géppel le­het előállítani. Ez utóbbi munkákat telepítettem ide, Dunakömlődre, egy vegyes­vállalat formájában. Nem árulok el titkot vele, a magyarországi termelés ne­Mi kerül az asztalra? A Paksi Atomerőmű Rész­vénytársaság dolgozóinak zöme - hasonlóan más mun­kahelyekhez - ebédjét a cég ét­termében fogyasztotta. Az „üzemi konyha" persze nem tud olyan ételeket produkálni, mint ami otthon készül, ám a nagyszámú reklamáció tanú­sága szerint itt még a szokásos szintet is nehezen lehetett ösz- szehozni. A konyha felújítása elkerül­hetetlenné vált, s a tervek sze­rint ezt követően az üzemelte­tésnek is egy új- konstrukciója valósul meg. Szeptemberben kezdődött a felújítás, várhatóan év végére fejeződik be majd a munka. Az elképzelések szerint ja­nuár elején „nyit" újra az étte­rem, az eddig megszokott elő­fizetéses rendszerben, ám két menüből lehet majd válasz­tani, s lehetőség lesz az étke­zők igényeit nagyobb mérték­ben figyelembe venni, mond­juk például reformételek elké­szítésével. Az üzemeltető reményei szerint a felújítás megújulást is jelent majd. kém 50 százalékkal kevesebbe kerül, mintha mindezt otthon valósítottam volna meg. Bele­értve ebbe a föld árát is, amit sajnos - mint külföldi - nem vásárolhattam meg. Ezt igen fájlalom. Még tovább nézve, Német­országban egy szakmunkás bruttó órabére 21 német márka, Magyarországon pe­dig 2,5 német márka. Az itt gyártott termékeknek Bajorországban is van piaca, ezért a termékek felét ott érté­kesítjük, másik felét pedig a magyar piacon. A későbbiek során termé­szetesen szó lehet arról is, hogy az eddig csak Ingols- tadtban gyártott, magas szak­tudást és kézimunkát igénylő asztalosipari termékek is ké­szüljenek a kömlődi üzemben. Eördögh Gabi Befektetési lehetőségek Pakson Nemrégiben jelent meg Paks város önkormányzatá­nak gondozásában a Befekte­tési lehetőségek Pakson című kiadvány. A vállalkozás, befektetés, piac - mottóval készült kiad­vány eligazítást nyújt a lehe­tőségekről, melyek akár az önkormányzat tulajdonába kerülő ingatlanok hasznosítá­sáról, akár más munkahelyte­remtő beruházás megvalósítá­sához szolgál az érdeklődők­nek, iránytűként. A legutóbbi testületi ülésen már tárgyalták a képviselők a beérkezett ajánlatokat, melyek közül az önkormányzat tulaj­donában lévő madocsai pihe­nőházat értékesítésre kijelöli - a tulajdonviszonyok rende­zése után - a minimális vételi ár nem lehet kevesebb 1,5 mil­lió forintnál. A testület hozzá­járult a Szent István téri volt Duna mozi értékesítéséhez is. A városatyák elfogadták azon feltételeket, melyek a vá­rosi tenisztelep bérleti rend­szerben történő üzemeltetését biztosítják. A testület ellenben nem já­rult hozzá a nemrégiben ön- kormányzati tulajdonba ke­rült Prelátus épületének bér­beadásához avagy értékesíté­séhez. A gazdasági bizottság javas­latára a volt Pongrácz ház ér­tékesítése is hosszú időre le­került a napirendről. Az épü­letben jelenleg az önkormány­zat által fenntartott kisegítő iskola működik. Hungarotrak a gazdáknak Manapság úgy áll a helyzet, hogy egyre kevesebb a terme­lőszövetkezet és állami gazda­ság, s ha lassan is, nő az egyéni gazdálkodók száma. Földterületben és vállal­kozó szellemben nincs hiány, ám más is kell még, nevezete­sen jó és korszerű gépek. A paksi Kackstetter Ferenc és Horváth Béla a közelmúlt­ban hozta létre a Hungarotrak kft-t, mely mint a neve is el­árulja, mezőgazdasági gépek, traktorok és egyéb eszközök beszerzésére és forgalmazá­sára jött létre Biritópusztán. Nem titkolt céljuk, hogy a most kialakulóban lévő kis- és középbirtokosokat lássák el modem, korszerű eszközök­kel az erőgépektől a speciális földművelő eszközökig. Azzal tisztában vannak a kft tulajdonosai, hogy a kezdő gazdálkodók többsége nem tudja „zsebből" kifizetni a kí­vánt gépet, ezért kedvezmé­nyes hitelkonstrukcióval és helyben történő ügyintézéssel állnak a jövendő ügyfél ren­delkezésére. A kínálat majd az idők során igazodik a térség gazdáinak igényeihez, s már most nemcsak a telephelyen lévő gépekből lehet válogatni, egyéni megrendeléseket is szívesen teljesít a kft. vm - dg Kackstetter Ferenc és a kínálat

Next

/
Thumbnails
Contents