Tolnai Népújság, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-30 / 253. szám
V 12 KÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1993. október 30., szombat Egy fotó - egy mondat A Kispál és a Borz új kazettájával - Ágy, asztal, tévé - már a nyolcadik az eladási listán - a magyarok közül csak a Bonanza előzi meg -, ezért is érezzük fontosnak, hogy kijavítsuk egy tévedésünket: mégiscsak november 18-án lesz Szekszár- don koncertjük. A képén látható debreceni Szfinx zenekar októberben megjelentette első albumát Vad játszma címmel. Úgy hallottuk, hogy a Kézi-Chopin - új műsoros-kazettájuk címe: „ígéret földje" - a közeljövőben a szekszárdi Graffiti Klub vendége lesz. írott képek Holocaust Romániában Az európai zsidóságot a II. világháború idején csaknem elérte a nemzethalál. Néhány kivételtől eltekintve szinte valamennyi németek által megszállt, illetve szövetséges országban elkezdődött az embervadászat, s a megsemmisítő táborokban működésbe léptek a gázkamrák. Persze, nem mindenütt vetették be a technika legújabb vívmányait. Ahogyan azt Matatias Carp a Primőr kiadó jóvoltából most megjelent, Holocaust Romániában című könyvében olvashatjuk, délkeleti szomszédságunkban sajátosan „eredeti" módszereket alkalmaztak a zsidóság kiirtására: „Itt addig verték az embereket, míg minden erejüket elveszítették, és kiszenvedtek; betömött szellőzőnyílású vagonokban fojtották meg őket; (...) darabokra vágtak zsidókat, hogy vérükkel a szekerek tengelyét kenjék és így tovább." A négy részből álló kötetet egyébként eredetileg 1946 és 1948 között adták ki Bukarestben, csakhogy az hamarosan hozzáférhetetlenné vált az olvasók számára. A múltjának ezen sötét foltjával szembesülni nem kívánó román vezetés majdnem az utolsó példányig megsemmisítette a döbbenetes dokumentumgyűjteményt. A száraz tények: „Románia zsidó lakosságából, mely 1940-ben 760 ezer lelket számlált, kb. 400 ezer embert öltek meg. Ezek közül 265 ezer áldozat a román kormány számlájára írható, a többiért - Észak-Erdély lakosaiért - a magyar kormány a felelős." A megállapítás igazságához nem férhet kétség, legfeljebb - nem mentségként, hanem magyarázatként - az a kiegészítés kívánkozik ide, hogy hazánkban, több évtizedes lélektani és jogi előkészítés után, egy bábkormány adott parancsot a deportálásra, míg Románia, szuverén országként, saját elhatározásából mészárolta le ellenségként kezelt zsidó polgárait. A bestiális gyilkosságok legfőképpen Ion Antonescu marsall számláját terhelik, ám ennek ellenére - vagy lehet, hogy éppen ezért? - ma utca viseli a román vezér nevét Nagyváradon. Sőt, nemrég a Bukaresthez közeli Slobozia kisvárosban fel is avatták első szobrát, s Marosvásárhelyen már készítik a második talapzatát is. Szeri Árpád Mozgóképek Whoopi vállai Pattogatott kukorica, Coca Cola, kisterem, húszegynéhány néző: Apáca-show. A sztori: Deloris (Whoopi Goldberg), a bárénekesnő tanúja lesz egy gyilkosságnak, ezért krónikus életveszélybe kerül. Természetesen az amiknál a zsaruk legalább olyan találékonyak, mint nálunk, így a nagypofájú, addig minden szűziességtől óvott hősnőnket egy apácazárda mélyén tűntetik el üldözői elől. Innentől kezdve pedig csodálhatjuk Whoopi vállait. Ugyanis az alkotók ezekre rakták a film súlyát, ők a maguk részéről kiszálltak a buliból, nem pazarolták az idejüket finom árnyalatokra, szép képekre, gondolatdús dialógusokra, csináljon a Whoopi, amit akar. Hiszen ki ne tudná, hogy ettől a perctől kezdve a zárdában felborul a rend, fegyelem, előtörnek az apácák rejtett vágyai - hm ..., tánc, fagyi, hasonlók -, ráadásul Deloris annyira megtanítja a kórust énekelni, hogy az addig üres templomban tolonganak az emberek, sőt maga a pápa is rezerváltatott egy helyet. Szóval stimmel minden, jut egy kis idő arra is, hogy együtt leszámoljanak a gyilkossal, halleluja, tapsol a pápa, happy end. A végére épp elfogyott a pattogatott kukorica is. KRZ ZUG-tárlat Casablanca. A „hagyományos" technika - a gobelin - is lehet hordozója a modern, kortárs művészetnek. Ez a csodálatosan szőtt gobelin szellemes installációjával a kortárs textilművészet egyik remekműve, mely nyilvánvalóan utal a társművészetek állandó, szoros kapcsolatára is.-BP. Fotó: -ótósSTILUS, ZENE, EGYEBEK Ne vedd magad túl komolyan A Nyerges Éva - Oláh Tamás Apróhírek Másik János kevés interjút ad. A kevesek egyikét két hét múlva a ZUG-oldalban lehet majd elolvasni. / A Prosectura zenekarnak tegnap jelent meg az új kazettája a Trottel Records égisze alatt. Az új műsor szekszárdi bemutatója november 4-én lesz a Graffitiben. ✓ Szerdán jelenik meg a VOLT-magazin új száma. Csak néhány név a választékból: Aerosmith, Morrisey, NA-NE Galéria, Haraszti, Konrád, Esterházy. Akik... ... szerepelni akarnak a karácsony környékén megjelenő, országos terjesztésű, Szaknévsor-jel- legű Prelude Új Könnyűzenei Katalógusban - zenekarok, klubok -, azok közelebbi információkhoz is juthatnak a 74/313-785-ös számon. Az anyag hamarosan nyomdába kerül, tehát a szerkesztők várják a mielőbbi jelentkezést. Wave Úgy látszik, hogy hideg lesz az idei tél. Kedvenceink oly serényen huzigálják a jól bevált rókákról a többedik bőröket. Itt van például a Sisters of Mercy „új" nagylemeze amelynek címe: „A Slight Case of Overbombing", de van egy alcíme is: Greatest Hits Volume One. Ez egyrészt nagyon jó, mert a gyanútlan megszállott rögtön tudja, hogy ismét egy válogatáslemezről van szó, másrészt merész dolog három nagylemez anyagából összeállítani egy negyediket a „legnagyobb sikerekből". És ez még csak az első rész! Számolni kezdtem. Ha a következő válogatáson is csak 12 szám lesz, akár a mostanin, akkor Andrew Eldricht sikerrel eladta újra a legjobb dalait kevés kivétellel. Eddigi lemezein ugyanis összesen 27 szerzemény szerepel (Firs and Last and Always /10/, Floodland /9/, Vision Thing /8/) és némelyik ugyan újrakeverve, más verzióban hallható, azért elég lehangoló, hogy két éve csak egy új dallal tudott előrukkolni a főgrufti. Arról nem is szólva, hogy ezt megelőzően is egy összefoglaló album jelent meg, amelyen az eddig ritkaságnak számító maxilemezek zengenek. / Azután pedig itt van a Cure „Show" című koncertanyaga, amely minden létező formában megjelent, és a videovál- tozat tartalmaz is néhány érdekességet, néhány kiadatlan felvételt, néhány koncert-ge- get, ellentétben a CD-vel, melyen ismét meghallgathatjuk a jól ismert dalokat, gyönyörködhetünk a csodálatos megszólalásban, „mintha a stúdióban lennének" mondhatjuk. Na igen, de akkor . .. Egy ilyen dupla CD 150 percet is elbír a hátán, kíváncsi lennék, milyen megfontolások miatt lett 90 perc a játékidő, amikor a video is 120 perces. Azért mégsem olyan savanyú a szőlő, főleg akkor nem, amikor éppen hallgatom a zenét, a Zenét. V Nick Cave and the Bad Seeds „Live Seeds" című új lemeze tökéletes cáfolata a „minden koncertlemez önismétlés" teóriának. A visszafogott szenvedély, amely ott feszül valamennyi Nick Cave lemezen, most elszabadul, a lelked mélyéig hatolnak a dalok, teljesen más oldalról ismered meg, amikor a szemedbe, a füledbe mondja közvetlenül. Nagyon kellett ez a koncertlemez azoknak, akik már megtapasztalták egy Bad Seeds koncert katartikus hangulatát, és átélhetik újra, s azoknak, akiknek még nem volt ebben az élményben részük, most ízelítőt kaphatnak belőle. „pápai" Az ó dolga Feltámad az Auróra — Hogy ízlett a buli? G: — Hangulatos volt, zenekar és közönség jól érezte magát. Nagy szükség van az ilyen klubokra, szerencsére egyre több születik az országban. A turnén is klubokban fogunk játszani, csak ahol nincs, ott megyünk művelődési házakba. — Az új anyag jelent valami változást az eddigiekhez képest? V: — Mindenképpen! Egy-két hozzáértő, aki meghallgatta, pozitív véleménnyel van róla. Volt, aki a '88-as anyagunkhoz hasonlította tö- kösebb hangzása és lendülete miatt. G: — A szöveg aurórás maradt, de a zene bekemé- nyedett. Kevés a dallam a zenében, hardcore-osabb lett az egész. — Milyenek látod a jövőt? G: — Elég baljós dolgokat látok. Sajnos Magyarországon nagyon egyoldalúan kezelik a zenét, mindenhonnan csak ez a nyál disco folyik. Én azért bízom benne, hogy túléljük ezeket a nehéz éveket. — Mikor várható az új Au- róra-kazetta? V: — Október végén a boltokban lesz, „felTámadunk" címmel, a CEBUS-kiadó gondozásában. -pogácsaFotó.KRZ Klubkoncert. Szekszárdon. Hihetetlen. És mégis! A Graffiti klub koncertsorozatának első fellépője az Auróra volt. A koncertről, a következő lemezről és egyéb tervekről beszélgettünk Galacs és Vigi urakkal. Vigiék offenzíva közben i 1