Tolnai Népújság, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-27 / 250. szám

1993. október 27., szerda MEGYEI KÖRKÉP »ÚJSÁG 3 Tornaterem­avatás Tolnán Ma délután 16 órakor Tolnán, az I. számú Álta­lános Iskolában kerül sor a közelmúltban átadott új tornaterem avatására. A műsorban a helyi iskolá­sok zenés zászlógyakor­lata, a sportvetélkedők mellett helyet kap a buda­pesti és a paksi RSG-cso- portok bemutatója is. Az ünnepségen jelen lesz és beszédet mond dr. Nádori László, országgyűlési kép­viselő is. Szavalóverseny Illyés Gyula emlékére A pálfai Illyés Gyula Emlékbizottság értesíti az érdeklődő intézményeket, társadalmi-, párt- és tö­megszervezeteket, hogy Illyés Gyula születésének évfordulója tiszteletére 1993. november 2-án, dél­előtt 9 órától szavalóver­senyt rendez az Illyés Gyula Múzeumban. A verseny szünetében 11 órától koszorúzás és meg­emlékezés lesz az Ily- lyés-kopjafánál. Módszertani tájékoztató A Dél-Dunántúli Tanke­rület Oktatásügyi Központ 1993. október 29-én 13 óra 30 perckor Szekszárdon, a Művészetek Házában HOGYAN? címmel mód­szertani tájékoztatót tart óvodai, iskolai és önkor­mányzati vezetők szá­mára. Az előadó dr. Újfa- ludi László, a Dél-Ma­gyarországi TOK általános igazgatóhelyettese lesz. Lakossági fórum Fácánkertben Dr. Ternák Gábor or­szággyűlési képviselő 1993. október 28-án, csü­törtökön 18 órai kezdettel lakossági fórumot tart Fá­cánkertben, a kultúrház- ban. Minden érdeklődőt szívesen lát. Szakszervezeti könyvtárosok összejövetele A volt szakszervezeti szakmaközi művelődési intézetek vezetői három napos konferenciát tarta­nak október 27. és 29. kö­zött Salgótarjánban. A programon egyebek mel­lett az állami támogatású szakszervezeti székházak tulajdonviszonyaiban be­következett változások, az ezekből adódó feladatok szerepelnek, majd a részt­vevők megvitatják az új szervezeti és működési szabályzatot. Tolna me­gyét Pacsai László, a szak- szervezetek megyei könyvtárának igazgatója képviseli. Bábcsoportok találkozója A dunaföldvári műve­lődési központban no­vember 15-ig jelentkezhet- j nek azok a megyében mű­ködő, általános iskolás korú tagokkal bíró báb­csoportok, amelyek de­cember 4-én részt kíván­nak venni a bábcsoportok találkozóján. A részvétel feltétele: egy mű előadása. Bérgyilkosság alvállalkozásban Szövetkezeti tagok és magángazdák: érdekazonosság az alapvető kérdésekben Interjú dr. Solymosi Józseffel, az Agrárszövetség terveiről A Tolna Megyei Bíróság tör­ténetének első bérgyilkossági ügyében hosszú bizonyítási el­járás után - melynek kapcsán helyszíni szemlén is rekonst­ruálták a történteket -, hirde­tett ítéletet tegnap az első fo­kon eljáró, a dr. Molnár István vezette büntetőtanács. Az íté­let kihirdetésére rendkívüli biztonsági intézkedések kö­zepette került sor, mert egy korábbi tárgyaláson az egyik rovott múltú sértett megtá­madta az egyik tanút. Az eset szerencsére nem Tolna me­gyében, hanem Bács-Kiskun- ban esett meg. Az ügy főszereplője Ercsé- nyi Antal, aki valaha csel­gáncsban magyar bajnok volt. Ä történtek idején őrző-védő tevékenységgel, s pénzbehaj­tásai foglalkozott. Baja legerő­sebb emberének tartották, s ezért is keltette azt a látszatot egy időben a Szuperinfó című hirdetési újság egyik tulajdo­nosa M. A. - a későbbi sértett -, hogy az ő személyi testőre. Az újság másik tulajdonosa, Száraz László az eladósodott üzletfelétől meg akarta sze­rezni a lap bajai kiadási jogát, de tárgyalásaik nem vezettek eredményre. Ezért tett ajánla­tott Ercsényinek, hogy ha elte­szi láb alól üzleti ellenfelét, egymillió forintot kap. Ercsényi nem maga akarta végrehajtani a tettet, „csak" kitervelte, előkészítette, a sér­tettet üzleti tárgyalás ürügyén Ersekcsanád mellett, a Duna partra csalta. A végrehajtást Dara János vállalta, akinek Ausztriából származó piszto­lya volt, de fegyvertartási en­gedélye nem. Félve attól, hogy mint egyetlen tanút Ercsényi elteszi láb alól, Dara a „mun­kát" továbbadta Varjassy Zol­tánnak. A végrehajtás a tervek szerint történt, tavaly január elsején. Varjassy két célzott lövést adott le M. A-ra mint­egy 3-5 méter távolságból: a második golyó sem okozott súlyos sérülést, pedig a sértett nyakát érte. Egy centiméterrel arrébb már halálos lett volna, így viszont a sértettnek sike­rült a sötétben elmenekülnie. Ercsényi Antal átlőtte saját karját, hogy támadás látszatát keltse, s feljelentést tett „tá­madói" ellen. Ercsényit „bérverésben" is bűnösnek találta a bíróság. Ezzel a „munkával" dr. Warndorfer Iínréné ügyvéd bízta meg. Az ő, egy Baja mel­letti tanyán lévő kutyamenhe- lyén dolgozott Topolovszki György, aki az Idegenlégiót is megjárta, s bírósági ítélettel is igazolhatóan ütötte-verte sa­nyargatta az asszonyt. A két­ségbeesett asszony addig zak­latta Ercsényit, míg az vállalta a bérverést, de nem egyedül, hiszen a sértett is képzett ve­rekedő volt. Bednárik István­nal - aki a „KGST-piacon" már régebben vett két lefűré­szelt csövű puskát - 1991 au­gusztus 15-én meglesték To- polovszkit, s durván bántal­mazták, puskatussal is. A bíróság Ercsényi Antalt előre kitervelten, nyereség- vágyból elkövetett emberölés kísérletében, mint felbujtót, és aljas indokból elkövetett sú­lyos testi sértésben mondta ki bűnösnek: ezért halmazati büntetésül tíz év fegyházra ítélte, s nyolc évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Szá­raz László nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérle­tében találtatott bűnösnek, mint felbujtó és ezért hét év fegyházra ítélték, s hat évre el­tiltották a közügyektől. Dara János és Varjassy Zoltán nyolc év fegyházat kapott halmazati büntetésül, s hét évre eltiltot­ták őket a közügyektől. Bed­nárik István egy év hat hónap börtönt, dr. Warndorfer Im- réné pedig tíz hónap börtön- büntetést kapott, végrehajtá­sát két évre felfüggesztették. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlottak és védőik összes­ségében mindent megfelleb­beztek, vitatják a tényállást, a jogi minősítést, az ítéletek sú­lyosságát és ennek megfele­lően enyhítésért, illetve fel­mentésért fellebbeztek .Ihárosi Annyi más párthoz hason­lóan az Agrárszövetség is ta­nulságos utat járt be az elmúlt hónapokban. A változások Tolna megyében is nyomot hagytak a szervezeten, annak vezetésében, mely a nyár fo­lyamán újjáalakult szűkebb pátriánkban. A tanulságokról és a célkitűzésekről kérdeztük dr. Solymosi Józsefet, az Ag­rárszövetség Tolna megyei vá­lasztmányának elnökét. — Kezdjük egy rövid visz- szatekintéssel - javasolta Solymosi József. — Mint is­meretes, programunk annak idején nem kapott zöld utat a választópolgároktól. A társa­dalom az általános tagadás mámorában leszavazta az Ag­rárszövetséget, vele együtt azt a jogot és lehetőséget, hogy beleszóljon a vidék sorsának alakításába. — Ezf a jogot mások kapták, a demokratikus játékszabályoknak megfelelően... — S mások csinálták a poli­tikát, mások alakították a pa­rasztság sorsát, s mások eszel­ték ki azokat a törvényeket, melyekkel a mezőgazdaságra, így a vidékre helyezték a poli­tikai csatározások színhelyét. Az eredmény valamennyiünk előtt ismert. — Miként kíván ezen változ­tatni az Agrárszövetség? — Amiről az előbb beszél­tem, az már a múlt, amit le kell zárni, a tapasztalatok ösz- szegzésével egyidejűleg. A parasztság ismét történelmi lehetőséget tart a kezében, a kérdés csak az, hogy tanult-e a múltból? Felismeri-e, hogy összefogással olyan politikai tényezővé válhat, amely nél­kül nem lehet az ország jelen­tős dolgait eldönteni? Felis­meri-e, hogy a történelemben most először olyan - nagy­részt paraszti sorból származó - saját, korszerű ismeretekkel felvértezett agrárértelmisége van, mely réteg mögé felsora­kozva megszüntetheti kiszol­gáltatott helyzetét? — Ön a parasztságot emelte ki mondandójában, ugyanakkor nyílt titok, hogy az Agrárszövet­ség mostanában a liberális erők társaságát keresi. — Igen, s ezzel párhuza­mosan sokan fel is teszik ne­künk a kérdést, hogy miért nem az MSZP-vel működünk együtt, hiszen a két párt ag­rárprogramja között alig van különbség. — Egyes vélemények szerint érzelmileg is közel állnak egy­máshoz ... — Érzelmileg elfogadható lenne a közeledés, az értelem azonban mást diktál. Még­hozzá azt, hogy a parasztság a társadalomban elfoglalt helye, súlya és szerepe miatt önál­lóan jelenjen meg a politikai palettán. A történelem bebi­zonyította, hogy a parasztság képviselete nincs szerencsés helyen egy olyan, sok érdeket vállaló pártban, ahol az agrár­érdek csak egy a sok közül. — Visszatérve a korábbi kér­désre: miként került az Agrár- szövetség a Fidesz, az SZDSZ, a Vállalkozók Pártja és a Köztársa­ság párt társaságába? — Laza együttműködési szándékról van szó, nem kell tehát arra gondolni, hogy a parasztság egyik napról a má­sikra liberális lett. Valamennyi említett párt önálló képviselő- jelöltet fog indítani, önállóan fog megküzdeni a parla­mentbe jutásért. — A múlt öröksége a kisgaz­dákkal való ellentét is ... — Nem mondunk le a pár­beszéd lehetőségéről. Sőt, örömmel tapasztaltuk, hogy a falvak többségében megtör­tént a „kiegyezés" is. Sanyarú sorsán keresztül kellett meg­tapasztalnia mind a szövetke­zeti tagnak, mind a magán­gazdának, hogy egymás mel­lett kell megélniük, egymásra vannak utalva, s igazából azonosak az érdekeik az alap­vető kérdésekben. Szeri Árpád TIT találkozó Tengelicen Az elmúlt hét végén appa­rátusi találkozót szervezett a Tolna Megyei TIT Egyesület. Az évente megrendezésre ke­rülő találkozót mindig más megyében tartják, ezúttal Tolna megye volt a soros. Tengelicre, az Oktatási Köz­pontba öt megyéből érkeztek a meghívott vendégek, mind az 50-en a TIT-nél dolgoznak. Az összejövetel célja az volt, hogy azt is megbeszéljék, hogy hogyan és miből tudják teljesíteni a feladatukat, a tu­dományos ismeretterjesztést. — A megyék csoportjai megbeszélték az időszerű kérdéseket és tapasztalatot cseréltek. Szükségesnek tart­juk, hogy ne csak a vezetők tartsák a kapcsolatot, hanem a hasonló munkakörben dolgo­zók is - mondta Temesi Ag­nes, a TIT Tolna megyei tit­kára. Arra a kérdésre, hogy mi volt a legfontosabb tapaszta­lat, a titkár így válaszolt: — Az előadások számának a visszaesése figyelhető meg, melynek csak az egyik oka a pénztelenség. Ez sajnos egy negatív jelenség, de az embe­rek nyitottak az új ismereteket nyújtó előadások iránt. Pozitív az a tény, hogy az év közben tartott megbeszélések, egyez­tetések nagyon hasznosnak bizonyultak. A találkozóra meghívott vendég volt a TIT Szövetségi Iroda igazgatója, Piroth Eszter, valamint Bőd Péter Ákos, a TIT ügyvezető elnöke is. A találkozó második napján a vendégek ellátogat­tak Gemencbe, és megnézték a kiránduló központot. Garay E. Elővásár Pécsett Stuttgartba készülnek a kiállítók (Folytatás az 1. oldalról. Szövetkezet Decsről és a Pro­vincia TMT Szekszárdról. A rangos programot Pécs me­gyei jogú város önkormány­zata és a MAHIR Baranya Megyei Igazgatósága ren­dezte. A megyei igazgató, Helschtáb Klára lapunk mun­katársának elismeréssel szólt a szekszárdi önkormányzat tá­mogatásáról. Mátyás István, a magyar-német gazdasági klub tagja szerint a Tolna megyei­eknek nagyobb súllyal kellett volna szerepelniük a vásáron, igaz, több időre lett volna szükség az előkészítéshez. Összességében a bemutatót sikeresnek értékelte. A kiállí­tás csütörtökig, naponta 10-19 óráig tekinthető meg.-háj- Fotó: Ótós Réka Véget ért a Fehér Bot hete Nyelvtanfolyam, kirándulás és klubdélután A Magyar Vakok és Gyen- génlátók Országos Szövetsé­gének Tolna Megyei Szerve­zete a közelmúltban tartotta közgyűlését. Az eseményen megjelent dr. Szigeti György, az országos szövetség elnöke és Erhartné dr. Molnár Kata­lin, a szövetség főtitkára. Jelen voltak a megyei munkaügyi központ, a mozgássérültek egyesülete és a megyei kórház képviselői is. Kovács Lászlóné, a megyei szervezet elnöke beszámoló­jában elmondta, hogy 1991. márciusa óta a szekszárdi Vál­lalkozók Házában bérel irodát a szervezet, ahol a sorstársak ügyeit intézik, például tagbé­lyeg és segédeszköz vásárlás, vakjáradék megállapítása, közgyógyellátási, nyugdíj- emelési kérelmek intézése, stb. Segítséget nyújtanak a tagtársaknak munkába helye­zéssel, továbbtanulással, la­kásigényléssel, hiteligénylés­sel kapcsolatban is. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a megye több településén is tartanak kihelyezett ügyfélfo­gadást tavasszal és ősszel. A megyei szervezet fenntar­tása állami támogatásból tör­ténik, emellett különféle sport-, kulturális stb. célú pá­lyázat elnyerése is hozzájárult ahhoz, hogy a sorstársak kü­lönféle igényeit minél telje­sebben szolgálhassák. így ju­tott a szervezet például szo­bakerékpárokhoz, ami igen fontos segédeszköz, hiszen a vak és gyengénlátó emberek igen nehezen tudnak bármi­féle sportot űzni, ugyanakkor a jó kondícióra nekik is szük­ségük van. A pályázaton nyert pénzeken kívül adományok is érkeznek a szervezethez, eb­ből nyílik alkalom a rendez­vények támogatására. A me­gyében működő baráti körök rendszeresen tartanak össze­jöveteleket, klubdélutánokat. E rendezvények során tartott előadást természetgyógyász, orvos, fórumot rendeztek szo­ciálpolitikai, közlekedésbiz­tonsági, egyházi témákban, volt útibeszámoló és vetél­kedő is. A szövetség igyekszik támogatni a rászoruló tagjait, igen sikeres volt például a ta­valyi karácsonyi szeretet-ak- ció, melynek eredményekép­pen az egyedül élő, idős és rá­szoruló sorstársak szép aján­dékokat kaptak. Népszerűek a különböző tanfolyamok és kirándulások is. Elsősorban a munkavállaló sorstársak számára német nyelvtanfolyamot szerveztek, s szóba került egy gépírás tan­folyam is. A kirándulások mindig önköltségesek, a szö­vetség csupán a szervezésben, (szállásfoglalás, járműfogla­lás) nyújt segítséget. A tavalyi és az idei nyáron összesen 24-en üdülhettek kedvezményes feltételek mel­lett az országos szövetség ba- latonboglári üdülőjében. vem Ossza meg örömét! Olvasóink Faddon Pető Mónika október 18-án ünnepelte 13. születésnap­ját. Szeretettel köszöntjük, jó egészséget, sok boldogságot, a ta­nuláshoz sok sikert kívánunk: szerető nagyszülei Domboriból. Sok boldogságot kívánunk ok­tóber 20-án töltött házassági év­fordulójukhoz Kövesi Józsefnek és Bor Juliannának: Puska család. Fűzi Gyula és felesége Ka- zinczi Erzsébet Dalmandon októ­ber 26-án ünnepelték 30. házas­sági évfordulójukat, melyre na­gyon sok boldogságot és jó erőt, egészséget kívánunk: gyerekeik, menyük, édesanyjuk és unokájuk: Viktória. Nagy székelyben id. Csépai Györgyné október 26-án ünne­pelte 55. születésnapját. Szívből köszöntjük, sok boldogságot, jó egészséget és még nagyon sok születésnapot kíván neki: férje, lánya, veje, fia, menye és a kis- unokája. Szakályban Nagy Zoltán októ­ber 26-án ünnepelte születésnap­ját. Ezúton kívánunk neki sok boldogságot és jó egészséget: fel­esége és három kisfia: Norbi, Gergő és Zolika. Dunaszentgyörgyön Dömötör Lászlóné szeretett nővérem és nénénk október 27-én ünnepli 83. születésnapját. Nagyon boldog, békés, nyugodt öregkort és jó egészséget kívánunk neki: Grósz Györgyné és családja, és Kati néni. Tevelen INéber Lászlóné októ­ber 27-én ünnepli születésnapját, valamint a közelgő Erzsébet napra szívből gratulálnak, jó egészséget, hosszú életet kíván­nak: Szülei. Tevelen DulfMiklósné október 27-én ünnepli a születésnapját. Ezúton kíván neki jó erőt, egész­séget, hosszú életet: Unokatest­vére. Alsópélbe vejemnek, Nemes Jó­zsefnek kissé megkésve és Tolnára lányomnak Müller Zoltánnénak (Hajzer Irén) születésnapotok al­kalmából sok örömet, jó egészsé­get és hosszú életet kívánok: Anyu. Kölesden drága kis unokám, Dundics Szabina október 27-én ünnepli a névnapját. Kívánok neki hosszú, boldog életet: Nagymama. Szekszárdon Angyal Máriának és Lenkey Imrének 20. házassági évfordulójuk alkalmából szívből gratulál: A „baráti társaság". Szegleti Péternek Tolnára szü­letésnapja alkalmából jó egészsé­get, vidám gyermekkort és a ta­nuláshoz sok sikert kívánunk: Anya, Judit, Potyondi mama és papa. i

Next

/
Thumbnails
Contents