Tolnai Népújság, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-27 / 250. szám

4 »ÚJSÁG DOMBÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE 1993. október 27., szerda Dr. Decsi János 1929-1993 Dr. Decsi Jánost szeptem­ber 30-i ülésén a képviselők a város díszpolgárává válasz­tották. A cím adományozá­sára az október 22-i ünnep­ségen került volna sor, Decsi János azonban egy nappal korábban, tüdőembóliában elhunyt Budapesten, az Át­rium Hyattban. Decsi János 1929-ben a Somogy megyei Orciban szü­letett, de Tüskepusztán ne­velkedett. 1949-ben érettsé­gizett a dombóvári gimnázi­umban, majd katonai pá­lyára lépett. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia elvégzése után Zalaegerszegen szolgált csapattisztként. Ezt követően a Honvédelmi Minisztéri­umba került, mint a tiszti is­kolák harcászati szakértője. 1956. szeptemberétől az ELTE katonai tanszékének hadtörténelem tanára. Itt ke­rült közel a forradalmi ifjú­sághoz. Október 30-tól a Nemzetőrség hadműveleti osztályának vezetője, no­vember 4-e után vezérkari főnöke, ezredesi rendfoko­zatban, Király Béla szárny- segédje. A forradalom bu­kása után Ausztriába emig­rált. A New York-i Columbia Egyetemen történész diplo­mát szerzett, ezt követően a Central Connecticut State Universityre hívják tanítani. Rövid időn belül a történe­lem tudományok profesz- szora lett. Több tudományos munkája jelent meg, Nyuga­ton őt tartották a Közép- és Kelet-Európai történet leg­jobb szakértőjének. Résztvett a gyakorlati politikában, je­lentős szerepet vállalt Clin­ton elnök választási kampá­nyában. Haza, Magyarországra 1991-ben jött először és tá­mogatta a demokratikus át­alakulást. A forradalom 35. évfordulóján a Parlamentben átvehette a Magyar Köztár­sasági Érdemrend tisztike­resztjét. Dombóváron segí­tette a gimnázium által ren­dezett országos történelmi vetélkedőt, a zsűri tagja volt. Tapasztalataival segítette az önkormányzati testület munkáját. Mindezek elisme­réseként választotta a képvi­selőtestület Dombóvár dísz­polgárává dr. Decsi Jánost. Döbrököz Búcsú, vásár és sportpálya Egymillió-nyolcszázezer fo­rintot fordított a döbröközi önkormányzat a község sportpályájának átépítésére az elmúlt időszakban. A beruhá­zás során új, kétszintes öltöző épült a sportolóknak. A 125 négyzetméter alapterületű épület földszintjén ifi, felnőtt, hazai, és vendégjátékos öltö­zőket alakítottak ki, valamint játékvezetői szobát, vizesb­lokkot. A tetőtérben a későb­biek folyamán konditermet szándékoznak létrehozni. A munkák során a pályát megközelítendő, 800 méter betonút készült és parkírozó. Az egykori öltöző helyén bü­fét, illetve nyilvános vécét alakítanak ki, a sportpálya hátsó, gazos részén pedig az iskolások segítségével parkot hoznak létre. Mindezek meg­valósítása - az önkormányzat anyagi hozzájárulásán túl - a sportszerető falusi emberek társadalmi munkájának kö­szönhető. Mint a község polgármes­tere, Szabó István elmondta, hármas cél vezette az önkor­mányzatot a sportpálya és ob­jektumainak felújítása kap­csán: megfelelő körülménye­ket biztosítani az immáron NB III-as focicsapatnak és elfo­gadható helyet kialakítani a községi vásárok és búcsúk megtartásának. /. kováts -gottvald Az új, kétszintes öltöző Október 23-a alkalmából pénteken ünnepi megemlé­kezést tartottak Dombóvá­ron, a városházán. A megem­lékezést Spengler Ferenc al­polgármester tartotta. Az ün­nepségen részt vett Erdős László ezredes, a Honvé­delmi Minisztérium képvi­seltében. Szombaton a kopja­fánál emlékeztek 1956-ra, Kovács Sándor mondott be­szédet és helyeztek el koszo­rúkat, gyújtottak gyertyákat a hősökre emlékezve. Fotó: -tilinger­ERRŐL-ARRÓL Hírek - információk - események Felnőttek hittanja Idén is lesz felnőttek ré­szére hittan oktatás Dom­bóváron. A felnőttek hit­tanja október 28-án, csütör­tökön 19 órakor kezdődik a művelődési házban, a kato­likus egyház szervezésé­ben. Az előadás témája az egyháztörténelem. Nyelvtanfolyamok Nyelvtanfolyam indult a dombóvári művelődési házban szeptemberben. Az angol, német nyelvű alap-, közép-, és haladó nyelvtan- folyamot a Best nyelviskola anyanyelvű tanára tartja. Olasz és francia nyelvből alap- és középfokú nyelv­tanfolyamot indítanak. Gyermekszínház Indul a színházi szezon. A dombóvári művelődési ház szervezésében óvodá­soknak és kisiskolásoknak idén is indítanak bérletes előadásokat. Októberben a Bohócjátékot mutatta be a Pécsi Bóbita Bábszínház, novemberben a Zenevarázs című mesebohózat kerül színre a budapesti Vidám Színpad előadásában. De­cemberben a szegedi Mini­színpad Mackó Misi ka­landjai, csillagok szíve című produkcióját láthatják a gyerekek, míg januárban a Hová, hová hétrőfős tánc­játékot adja elő a Budapesti Középeurópa Táncszínház. Jótékonysági bál A Munkanélküliek és Ál­láskeresők Dombóvári Egyesülete jótékonysági bált rendez november 6-án 19 órai kezdettel a dombó­vári művelődési házban. Az aulában megrendezésre kerülő bál díszvendége dr. Jánosi György, országgyű­lési képviselő, a szocialista párt alelnöke. A belépőjegy ára 700 fo­rint, amely a vacsorát is magába foglalja. A zenét az Oázis zenekar szolgáltatja. Jegyek a művelődési ház­ban, a MÁDÉ irodájában és a Fortuna étteremben kap­hatók. A bál bevételét az egyesület 1994. évi műkö­déséhez és egy állásközve­títő iroda létrehozására akarják fordítani. Rajzórák a kiállításon Csütörtökön testületi ülés Napirenden: a város energiaellátása Az elmúlt héten a kocsolai házasságkötő teremben nyflt meg Csonka Sándor kamara­kiállítása. A kiállítást felkeres­ték a helyi iskola tanulói és rajzóra keretében beszélgettek a kiállított képekről. A festő je­lenlétében lehetőség adódott a helyszínen készült gyermek­rajzok megbeszélésére is. A rendhagyó rajzórák nagy él­ményt jelentettek a gyerekek számára.- til-sa ­Október 28-án, csütörtökön tartja soron következő ülését Dombóvár város képviselőtes­tülete. Az előzetes napirend szerint az ülésen tájékoztatás hangzik el a város energiaellá­tási helyzetéről és a fejlesztés lehetőségeiről. Ugyanekkor rendelet-tervezet kerül a kép­viselők elé a helyi távhő és melegvíz-szolgáltatás feltéte­leiről és árairól is. A képviselők az ülésen be­számolót hallgatnak meg az önkormányzati lakások elide­genítési tapasztalatairól, il­letve az önkormányzat tulaj­donában lévő ingatlanok érté­kesítéséről. Tájékoztatás hangzik el még az önkor­mányzati beruházások állásá­ról és Gunaras strandfürdő 1993. évi nyári szezonális ta­pasztalatairól is. Dombóvári ősz Kiállítás a Galériában * Dombóvári ősz címmel nyílt kiállítás a Galériában a Kapos Art nevű Képző- és Iparművészeti Egyesület alko­tásaiból. A 15 kiállító egyéni munkáit e hónap 27-ig tekint­heti meg a közönség. A tech­nikájában és értelmezésében igen széles válogatás bizo­nyára sokakban indít el ér­zelmi és hangulati megnyil­vánulást. Kár, hogy zsúfolt, nehezen bejárható a bemutató.- tilsa ­Jutalmazás a rendőr­ségnél Október 23-a alkalmából a Dombóvári Rendőrkapi­tányság állományából az alábbi dolgozók részesültek dicséretben és jutalomban. Főkapitányságvezetői dicséret és jutalom: Tóth István őrnagy, Máté Mihály őrnagy. Főmunkatársi címet ka­pott: Horváth Attiláné közT alkalmazott. Munkatársi címet kapott: Gyurkó Ibolya közalkal­mazott. Kapitányságvezetői di­cséretben és jutalomban ré­szesült: Deák Attila zászlós, Pál Attila törzszászlós, Törő József főtörzs-őrmes- ter, Majoros Árpád had­nagy, Horváth Ferenc törzs-zászlós, Göblyös Imre zászlós, Kis-Csordás Béláné alhadnagy, Kollmann Ta­más szakaszvezető, Folk Márta törzsőrmester, Hor­váth László főtörzsőrmes­ter, Gulyás Ferenc közal­kalmazott, Rajkai Ferencné közalkalmazott, Bregyán Józsefné közalkalmazott. Soron kívüli előléptetés­ben részesült: Feldán Tamás hadnagy, Mészáros Botond alhadnagy, Szíjártó Béla zászlós, Bencze Zsolt tize­des, Lipcsei József tizedes. A bérlő a váróteremben mini-boltot alakított ki este hatkor zárom. A buszbér­let árusításához egy fülkét alakítottunk ki, itt történik a bérletek eladása. Ebben az időben tartjuk nyitva ezt a kis vegyeskereskedést is, aminek a forgalma sajnos még nem érte el a tervezett szintet, de reméljük, mind többen térnek be és ismernek meg minket és árukínálatunkat. Bízunk ab­ban, hogy sikerül az, amit el­terveztünk - fejezte be a rövid bemutatást Tóth Lajos.- tilinger ­A városközponti buszmegállóban változó a forgalom A hosszú idő óta zárva tartó és eléggé lehangoló állapotú dombóvári buszállomás, job­ban mondva márcsak meg­álló, kijavítva és külső-belső átalakítás után ismét a nagy- közönség rendelkezésére áll. A bérlő Balogh Gábomé, tá­vollétében Tóth Lajos alkal­mazott mutatta be az épületet. — A kényszer hatására jött az ötlet az épület bérbevéte­lére. Eddig a piac bejáratánál árusítottunk, de a törvényben bekövetkezett változások mi­att ott be kellett fejezni a ke­reskedést. Közben ez az épü­let itt állt kihasználatlanul. Az önkormányzatnál érdeklőd­tünk a bérbevétel lehetőségé­Bérbe adva: három évre Megnyílt a buszváróterem ről. A hozzáállás pozitív volt, három évre kaptuk bérbe a buszmegállót. Feltételként azt kötötték ki, hogy a WC, a vá­róterem üzemelését és a busz­bérlet árusítását is meg kell oldanunk. A WC csak a váró­teremből közeh'thető meg, így a kulcsot én adom ki. A váró­termet fél hétkor nyitom és 4 1

Next

/
Thumbnails
Contents