Tolnai Népújság, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-27 / 250. szám
2 »ÚJSÁG VILAGTUKOR - HAZAI TŰKOR 1993. október 27., szerda Megalakult az új lengyel kormány Varsó: Csupán néhány órával az új lengyel kormány eskütétele előtt hajszálon függött a koalíció sorsa, de hétfőn a késő esti órákba nyúló tárgyalások eredményeként megszületett a kompromisszum. A kormány élén a PSL vezetője, a 34 éves Waldemar Pawlak áll, az ország történelmének legfiatalabb miniszterelnöke. Három helyettese közül kettő az SLD, egy a parasztpárt tagja. Az alkotmány értelmében az új miniszterelnök két héten belül köteles a szejm elé terjeszteni kormányának programját, és bizalmi szavazást kérni. Ebben az esetben ez utóbbi csupán formalitásnak ígérkezik, mivel a bizalmi szavazás megnyeréséhez 50 százalék plusz egy fő szavazata szükséges, s a kormánykoalíció ennél jóval többel rendelkezik, mivel 303 mandátuma van a 460 fős szejmben. Ombudsman az EK-ban Luxembourg: Az Európai Közösség intézményei megállapodtak abban, hogy milyen keretek között fog tevékenykedni az EK jövőbeni ombuds- manja. Az EK Bizottságának, az Európai Parlamentnek és a miniszterek tanácsának közös ülésén született döntés szerint a Közösség ombudsmanját az európai parlamenti választások után ötéves, megújítható időtartamra nevezik ki. Joga lesz arra, hogy kivizsgálja a hivatali visszaéléssel kapcsolatos egyéni panaszokat a közösségi intézményekben. Ajánlásokat tehet a polgárok ügyeiben az Európai Parlamentnek, illetve a közvetlenül érintett szervezeteknek. Miniszterek Romániában Bukarest: A román képviselőház hétfőn leszavazta az ellenzék indítványát, amely alkotmányellenesnek minősítette, hogy az augusztus 28-i kormányátalakításkor kinevezett új miniszterek esetében nem került sor parlamenti meghallgatásra, s új miniszterelnök kinevezésére szólította fel Ion Iliescu államfőt. Ellentétben a szenátussal, ahol érdemben meg sem vitatták az ellenzéki kezdeményezést, a képviselőházban magáról az indítványról folyt a szócsata, majd a szavazás, mivel a kormányt kívülről támogató Nagy-Románia Párt és a Szocialista Munkapárt is az érdemi vita és voksolás mellett foglalt állást. A szavazás eredménye: 128 voks az ellenzék indítványára és 155 ellene. Pokolgép Peruban Lima: Két ember meghalt és mintegy harmincán megsebesültek hétfő este Peru fővárosában, amikor a nemzetközi repülőtér parkolójában felrobbant egy gépkocsiba rejtett pokolgép. A Limától öt kilométerre fekvő repülőtér a robbanás idején zsúfolva volt utasokkal. A merényletet valószínűleg a Fényes Ösvény nevű gerillaszervezet követte el. A repülőtér 150 méteres körzetében található épületek összes ablaka kitört. További nyolc MiG 29-es vadászgép érkezett Újabb nyolc MiG 29-es vadászgép érkezett Oroszországból a kecskeméti katonai repülőtérre tegnap - közölte a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya. így már összesen tizenhat vadászgép érkezett meg abból a 28 darab MiG 29-esből, amelyet a Magyarországgal szemben felhalmozódott volt szovjet adósság részbeni törlesztéseként szállítanak az oroszok. A szállítási ütemterv szerint a fennmaradó tizenkét vadászgép november közepén száll le a kecskeméti repülőtéren. Petárdacsempészek Petárdacsempészeket fogtak el hétfőn este Rédicsnél a határőrök. Krisán Attila ezredes, a Határőrség szóvivője elmondta, hogy négy hazatérő magyar állampolgár gépkocsijában 2600 petárdát, 100 riasztópisztoly-patront, valamint 30 darab 15 milliméteres rakétapatront találtak. A határőröknek az utasok izgatott viselkedése tűnt fel, és ezt követően vizsgálták át autójukat. A petárdákat a gépkocsi ajtajában, a kárpit mögé rejtették el. A vám- és pénzügyőrség eljárást indított a négy csempész ellen. Kapitány Ferenc vezérszónoklata az Országgyűlésen A szociális ellátások adómentességét kéri a képviselő (Folytatás az 1. oldalól.) A törvénymódosítás javaslatot tesz arra is, hogy az alapítványok és közérdekű kötelezettségvállalások költségeinek elszámolása is változzon: lényégé, hogy az ezirányú befizetések az előző évi adófizetési kötelezettség 5%-áig vonhatók le az összjövedelemből. A vezérszónok ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a tervezet szándéka egyértelmű: az ezidáig alapítványi keretek közé átmentett jövedelmeket adózás alá vonják, de felhívta a figyelmet, hogy a ténylegesen karitatív tevékenységet folytató alapítványok finanszírozhatósága kérdésessé válik és ezzel egészségügyi, oktatási és művészeti területek maradnak forrás nélkül. A „Két Lotti" nyereményei A 43. heti „Két Lotti (33-ból 3-at)" játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 17.204.936 forint tovább halmozódik a 6-os nyerőosztályban. A 3 talá- latosok nettó nyereménye: 45.381 forint. A 2 találato- soké: 435 forint. A „Két Lotti (33-ból 3-at)" nyerőszámai a következők: 1,53,59 és 8,22, 62 A heti és előfizetéses szelvényeket változatlan áron péntekig veszik át és fizetnek nyereményt a megyei takarékszövetkezetekben, IBUSZ- és EXPRESS irodákban. És még ki nyer Thatcher visszaemlékezésein? A BBC TV már egymillió dollárt nyert Margaret Thatchernek a brit miniszterelnöki poszton eltöltött éveit összefoglaló, kíméletlen nyelvezetben maga a Vaslady közreműködésével elkészült négy részes dokumentumfilm eladásaiból. A brit közszolgálati televízió legsikeresebb dokumentumfilmjének sugárzási jogát Ausztrália, Japán, Hongkong, Tajvan és Svédország már megvásárolta. Szaúd-Arábiá- val pedig tárgyalások folynak a 250 ezer dolláros sugárzási jogdíjról és az Egyesült Államokban valószínűleg még több pénzért adják majd el a filmet írja a Reuter. A lehetőség rendkívüli, a hírbizniszben ilyen még nem is volt - nyilatkozta a BBC értékesítési osztályának munkatársa. Tárgyalások folynak az eladásról Kanadával, Új-Zé- landdal és egy sor európai országgal is. A négy részes film piacra kerülése, amelyben csípős nyelvével Thatcher asz- szony igen maró portrét fest az őt 1990-ben lemondató kollegáiról, egybeesik a „Downing Street-i Evek" című emlékiratának megjelenésével. A könyvből az első három nap alatt 300 ezer példány fogyott. A képviselő támogatólag szólt a lakásberuházás kedvezményéről, amely új lakás vásárlására vagy építésére felvett hitel esetén igényelhető 1994-től. Lényege, hogy a felvett hitel törlesztésére fordított összeg évi 50 ezer forintig az éves összjövedelemből levonható. Szintén a lakásvásárlás megkönnyítését szolgálja az a javaslat, mely a lakáscélú, vissza nem térítendő munkáltatói támogatás adómenteségét tartalmazza. Kiemelte, hogy a mezőgazdasági kistermelők eddigi 750 ezer forintos adómentes határát 850 ezerre emeli a törvényjavaslat, csökkentve ezzel az inflációs hatást, valamint ösztönözve a mezőgazdasági kistermelőket. Végezetül a képviselő arról szólt, hogy semmiképpen nem tudnak egyetérteni azzal, hogy a döntően az adóbevételekből finanszírozott szociális ellátások egy részét jövedelemadóként vonja vissza az állam. „Ne a szociális és nevelési segélyben, a munkanélküliek jövedelempótló támogatásában, a vakok személyi járulékában, a rokkantsági járulékban, a hadi- és nemzeti gondozásban vagy temetkezési és egyéb segélyben részesülők legyenek megkeserítve kényszerű adóztatásuk miatt" - mondta Kapitány Ferenc, aki egyben jelezte, hogy dr. Kovács László MDF-es képviselőtársával ezzel kapcsolatban az adómentességet célzó módosító javaslatot nyújtott be, amire a részletes vitában térnek vissza. kamarás Mi lesz veled fűtőelem? (Folytatás az 1. oldalról.) döntöttek, hogy a paksi atomerőmű üzemi területén épül meg a közeljövőben az átmeneti tároló, amit a környék lakossága nyilvánvalóan nem intéz el egyetlen vállrándítással. De miért most, több évvel az erőmű elindítása után vált problémává a kiégett fűtőelemek tárolása? Erre a kérdésre dr. Petz Ernő adott választ. A paksi atomerőműben használt fűtőanyag-kazetták három év alatt használódnak el, ezután a reaktorból kiemelt kazetták pihentető-tároló medencékbe, víz alá kerülnek. Öt év „pihenő" után korábban a Szovjetunióba szállították ezeket, újrafeldolgozás céljából. Az ottani változások miatt bizonytalanná váló helyzet azonban már 1990-ben alternatív megoldások keresésére ösztönözte a szakembereket. '91-ben hét külföldi cég kapott megbízást egy átmeneti tároló megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére, majd ezek széles körű feldolgozása, értékelése után 1992-ben a GEC ALST- HOM ESL nevű angol céggel kötöttek megállapodást a tároló megtervezésére. Hangsúlyozni kell, hogy átmeneti tárolóról van szó, ami 40-50 évet jelent. Ez az idő elegendőnek látszik arra, hogy a végleges megoldást megleljék a szakemberek. (Jelenleg csak az újrafelhasználás vált gyakorlattá, végleges elhelyezésre még sehol nincs példa a világon.) Jelenleg az engedélyeztetési dokumentáció bírálata, felülvizsgálata folyik. A létesítési engedély kiadásának tervben szereplő időpontja jövő március, ennek megszerzéséhez azonban 11 különböző szakterületet képviselő hatóság jóváhagyása is kell, a döntő szót kimondó Országos Atomenergia Hivatalé előtt. Ha minden a tervek szerint halad, 1995 márciusára várható az átmeneti tároló első lépcsőjének üzembe helyezése. Ez a dátum egyébként a pihentető medencék megtelését is jelzi, azaz, ha addig nem sikerül megegyezni az orosz partnerrel a kiégett kazetták elszállításáról, nem lesz hová tenni az elhasznált fűtőanyagot, így a hazai energiaszükséglet mintegy felét adó (és legolcsóbban termelő) atomerőművet le kell állítani. A létesítmény egyébként úgynevezett száraz tároló-típusú, ami jóval olcsóbb a nedves típusúnál. Lényegében egy vasbeton szerkezetű épület, amelyben függőleges acélcsövekbe helyezik el a kiégett kazettákat, melyeknek hűtését a természet (huzat) biztosítja. Amerikában és Angliában is üzemelnek ilyen tárolók, tehát „ki vannak próbálva". A beruházást a PA Rt. finanszírozza, a kivitelezést magyar cégek fogják végezni. A lakossági félelmek nyilván nehezen eloszlathatok. Kis segítség ennek érdekében a következő „hivatalos" mondat: „Alapvető hatósági megkötés, hogy az átmeneti tároló létesítése kapcsán a paksi atomerőműre jelenleg is vonatkozó szigorú korlátozó környezetvédelmi előírások és számszerű határértékek nem változhatnak." sk MOFA MOHÁCSI FAROSTLEMEZGYÁR Rt. 7700 Mohács, Budapesti országút, Tel.: 69/311-922, Fax: 69/322-742 Termékeinket ajánljuk: ÉPÍTKEZÉSHEZ: natúr farostlemez méret 2140 x 2750 x 32 mm, 3,5 mm. 4 mm, 5 mm, 6 mm, 7 mm BELSŐTÉR laminált farostlemez BURKOLÁSHOZ: méret: 1600 x 2750 x 3,5 mm, szín: uni és fautánzatú lambéria: natúr szitanyomott farostlemez és laminált la utánzaté méret: 300x1350 x 7mm perforált lakkozott farostlemez: mérő: 1250 x 2750 x 3,5 mm szín: fehér BÚTOR- lakkozott farostlemez I7ÍQ7ÍTÉCHP7. méret: 1600 x 2750 x 3,5 mm, iktaztitantz. tehér & pasztei színekben laminált farostlemez méret: 1600 x 2750 x 35 mm szín: uni és fautánzatú KIÁLLÍTÁSI STANDÉPÍTÉSHEZ: laminált duplex farostlemez méret: 1600 x 2750 x 7 mm kétoldalú laminált farostlemez méret: 1600 x 2750 x 35 mm szín: tehér és fa utánzatú színekben CSOMAGOLÁSHOZ: natúr farostlemez méret: 2140 x 2750 x 7 mm BARKÁCSOLÁSHOZ: valamennyi termék* KERESSE TERMÉKEINKET A TÜZÉPTELEPEKEN, FÉSZEK ÁRUHÁZAKBAN, VISZONTELDAÓINKNÁL ÉS A MOHÁCSI MINTABOLTUNKBAN. 7700 Mohács, Budapesti országút, Tel.: 69/311-922, Fax: 69/322-742 Kérdőjelek jói értjük egymást? A formális NATO-tag- ság felajánlása vagy elnyerése még jó ideig nincs napirenden, de az Egyesült Államok által javasolt partneri viszony „jó kezdet" lehet a szervezet kibővítésében reménykedő kelet- és közép-európai országok számára. Ilyen tömör, de pozitív véleménnyel kommentálta Christopher amerikai külügyminiszter múlt heti budapesti vizitjét a tekintélyes Washington Post. Ám reális-e egyáltalán a brüsszeli katonai szervezel tagságára áhítozni? Kielégítheti a jelentkezőket az USA által javasolt „partnerséggel a békéért" megoldás, amely sokkal lazább együttműködést, elnyúj- tottabb ütemtervet jelent a gyors NATO-integráció elvével szemben? Az értékelések természetesen eltérnek, van, aki Magyar- ország kapcsán is a bíztatást, a hosszabb távlatként felcsillantott csatlakozást emeli ki. Mások viszont az udvarias szóvirágok mögött az elutasítás, pontosabban a ködös elodázás tényét vélik hangsúlyosabbnak, s azt, hogy - miként Christopher moszkvai vizitje is bizonyította - az USA számára változatlanul elsődleges az elszigetelődéstől tartó Moszkva állásfoglalása. Társult tagság? Vagy - miként Jeszenszky Géza magyar külügyminiszer és Klaus cseh kormányfő szinte egyidőben indítványozta - egy „francia típusú", tehát az integrált katonai együttműködést mellőző tagság? Ma még nem világos, miként alakul térségünk kapcsolata a NATO-val. Ám azt Christopher útja is jelezhette, hogy e téma immár lesöpörhetetlenül a diplomáciai tárgyalások napirendjére került. S éppen ezért most különösen fontos: Amerika jól érti-e, mi történik napjainkban Európa hátrányosabb helyzetű felében? És mi pontosan értjük-e Amerika érdekeit és hajlandóságait? Sz. G. Ferenczy.Europress »ÚJSÁG Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft Levélcím: 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326480. Fax: 332-099. Felelős vezető: SOÓSSÁNDORNÉ Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel a 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 375 Ft, negyedévre 1125 Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. 4.