Tolnai Népújság, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-04 / 206. szám

12 NÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1993. szeptember 4., szombat Amsztit látni... és élni! Életkép az óvárosból, avagy a graffitik városa (is) Az ember amikor felkel az első itthon töltött éjszaka után, enyhe borostával, szar­kalábakkal, átesik a szobák­ban rendezetlen rendetlenség­ben lévő bőröndökön, rájön, jobb, ha minél előbb papírra veti az elmúlt két hét élmé­nyeit. Az emlékezet ugyanis sikamlós, kár lenne nélküle. Különösen, ha a végső összeg­zés egyértelmű: feleim, Amsz­terdamtól sokat lehet várni, és sokat is fogtok kapni! Vigyetek magatokkal bicik­lit és pumpát! Megérkezésünk napján a MELKWEGBEN rög­tön egy Jamirocjuai-koncertet sikerült elszalasztanunk. Kezdeti lendületünk hamar fásultságba csapott át, amikor kiderült, hogy az angol acid jazz dance bandára már min­den jegy elkelt. A belépő 15 holland pénzegység volt, amit szorozzon be mindenki öt- vennel és megkapja az átszá­mított árat. Egyébként Amsz­terdamban a napi 15-20 kon­cert beugrói egyenként 0-25 gulden között ingadoznak. Ezt a kiadott ingyenes (!) programfüzetekből, újságok­ból mindenki megtudhatja. Ezek figyelmes precizitással adnak támpontot az idege­neknek a különböző kulturális eseményekről. De egyelőre maradjunk csak a koncerteknél. Követ­kező próbálkozásunk színhe­lye a PARADISO volt, ahol aznap este a Los Lobos ameri­kai-mexikói mixet tálaló ze­nekar lépett fel. Délután sike­rült becsempészni magunkat a hátsó bejárón, így egy kis ideig szemtanúi lehettünk, hogyan is áll össze tőlünk nyugatabbra a technika. Meglepetésünkre itt nem láttunk sörözgető, flangáló, veszekedő roadokat, csak pedáns iparosokat. A ze­nekar frontembere észrevett minket (kénytelen volt, mert majdnem fellöktük), s moso­lyogva köszönt ránk. Másnap ugyanez egy étteremben meg­ismétlődött. (Hm... Ha eszembe jut, hogy itthon akad szekszárdi zenész, aki nem kö­szön, csak mert a harmadik (!) koncertjük után némi hiányossá­gokról merészeltem írni...) Per­sze, az amerikai nem tudhatta, hogy számomra a koncertjük dögunalmasnak tűnt. Telt ház volt, vagy 1200 ember, és mi nem győztünk csodálkozni, hogy a hollandoknak milyen kevés elegendő a jó hangulat­hoz. Rajtunk talán csak két-három vodka segített volna. Maga a hely egy váróteremre emlékeztetett, később kide­rült, nem is „sokat" tévedtünk a funkciót illetően, ugyanis azelőtt templom volt. Ja, kü­lönben minden profin szólt, de ez arrafelé nem megy hír­számba. Számomra a legszimpatiku­sabb hely címet a SLEEPIN ARÉNA nyerte el, amelyhez kapcsolódott egy ifjúsági szál­lás és egy étterem-söröző-ká- vézó is. Rengeteg külföldivel találkoztunk, a szó nemes ér­telmében volt ifjúsági cent­rum. Jellemző módon itt sike­rült megtudnunk a HASH-MARIJUANA MÚ­ZEUM címét is, amely a leg­több bédekkerben igencsak titkolva vagyon. A koncertte­rem legfeljebb 3-400 ember be­fogadására alkalmas, de nem is voltunk többen 150-nél. (A bárpultnál itt is, mint majdnem mindenütt, 2,50-ért árulták a sört.) Előzenekarként egy hol­land banda, bizonyos Indian Summer lépett színpadra. Eddig egy CD-jük jelent meg, és a pszic- hadelikus country rock kate­góriába sorolják stílusukat. Pontosan nem tudom, mit ta­kar ez, az viszont bizonyos, hogy kis magyar különítmé­nyünket az 50 perces program után úgy kellett felmosni. A gyönyörűségtől. Mintha az R.E.M. zenei világát és a Sexe- pil lendületét összemosnák. Ezek után az amerikai Pat Mears and Band már a legjobb szándékkal sem szerezhetett újabb katartikus élményt. (Egyébként is, mint később kide­rült, az amerikai zenekarok nem hoztak számunkra szerencsét. Mindegyiket olyan „valahol már hallottam, csak az jobb volt" ka­tegóriába tudtuk helyezni.) A MELKWEG minimum Európa-hírű hely, kávézóval, galériával, s minden egyébbel, ami az álomdossziéban megtalálható. Nem véletlen a titulus: multi media. Szinte naponta lépnek itt fel nemzetközi hírű együt­tesek, a legtágabb stílushatá­rok között. Itt is két amerikai bandát fogtunk ki: Hollyfaith, Matthew Sweet. Az előbbi tetszett jobban, különben meg lásd. a fentieket. Nem mindenhol kell belé­pőt fizetni, a legtöbb jazz-klubban például nem. Ahogy a VONDELPARKBAN sem, ami a Central Parknak egy kicsinyített változata - Hollandiában. Ebben a park­ban állandó színpadon zajla­nak az események. Mi, meg még párezren, a vasárnapot választottuk, amikor is har­madvonalbeli (de nem rosz- szabb!) előadók próbálták oda­figyelésre késztetni a sziesz- tázó publikumot. Az előbb megemlítettem a klubokat. Amszterdam belvá­rosa - kis túlzással - három dologból tevődik össze: ká­vézó, étterem, klub. E három között biciklik, utcai zenészek és villamosok helyezkednek el. Itt biciklivel jár a diplomata, a prostituált, az egyetemista, meg a nagy­mama is. Mindenki, aki még tud mozogni. Az utcai zené­szek leginkább a jazz-re van­nak ráhangolva, ahogy a ká­vézók, klubok többsége is. Ami nem azt jelenti, hogy nincs hard-rock kávézó, il­letve homoszexuális kliense­ket vonzó bár. A villamosok kifestett állapotban is tudnak csilingelni, stílusuk a Cola-reklámtól a legvadabb avantgárdig terjed. A kábítószert úgy kínálják az árusok, mint nálunk a feke­tézők sikerfilmre a mozije­gyet. Köztudott, ebben az or­szágban a könnyebb szerek­hez könnyű hozzájutni, akár utcán, akár kávézókban. E szerek történetéről ad kime­rítő áttekintést a HASH-MA- RIJUANA MÚZEUM. Ugyan­ebben az utcában találhatjuk meg azokat a hölgyeket, akik egészen másfajta szert árulnak egyszál bikiniben. íz­lés kérdése... A múzeumok közül a VAN GOGH-tárlat egyértelmű csa­lódás, persze, nem a képek, hanem a környezet miatt. Mintha az egész azt szolgálná, hogy minél több embert, mi­nél kevesebb idő alatt átpaszí­rozzanak. Aki itt műt tud él­vezni, az már tényleg sznob. A STEDELIJK MÚZEUM, ahol Chagall, Picasso és jónéhány nagy név mellett szintén ta­lálható Van Gogh, fantaszti­kus skálán nyújt élményt: a legmodernebbektől a klasszi­kusokig. Van itt egy igazi bár is, ahol órafejű emberek múlatják az időt, miközben hamisítatlan bárhangultba csöppen az érkező. A TOR­TURE MÚZEUM a különböző korok kínzóeszközeit eleveníti fel, korhű díszlettel. Nem messze tőle kiállításnak is be­illő fegyverboltot találhatunk, egyedül ágyúkat nem láttunk a polcokon. Talán a pult alatt. A bolhapiac nagyban ha­sonlít az Ecserihez, csak annyi a differencia, hogy itt min­denből háromszor annyi van. Találó, hogy a Waterlooplei- nen található, ugyanis tényleg olyan az ábra, mint egy végső csata utáni kiárusítás. Fotó és szöveg: KRZ E cikk létrejöttéhez nagyban hozzájárultak Herskovits Iván szóbeli és írásbeli útmutatásai, ezért köszönet neki. Amszterdami képeslap - biciklikkel Csak egy utcai zenekar a téren Akiktől padlót fogtunk: Indian Summer Természetes arcszín Lassan a ZUG-oldal is kezdi visszanyerni természe­tes arcszínét, a régi, megszo­kott, augusztusban szünetel­tetett rovatok újraindulnak. Túl vagyunk egy Metallican, egy Depeche Mode-on, egy Diákszigeten, egy Bon Jovin, egy EFOTT-on. Embert pró­bára tevő programok voltak, de soha kisebb feladatokat. Wave Muszáj szólnom a Living Colour új, sorrendben negye­dik lemezéről. (Time's Up, Vi­vid, Biscuit E.P.) A címe Stain, 13 pazar darab van rajta, ab­ból a jól bevált dologból, amit csak ők tudnak: feszes funky, szertelen punk, nyers rock és fekete jazz keveréke, a pontos összetétel kiismerhetetlen. Az énekes felülmúlhatatlan, a dobos a szakma egyik leg­jobbja, a gitáros őrült kicsit és az új basszusgitáros is nagyon bevált. Nemrég jelent meg az In­fectious Grooves második nagylemeze, ami hasonló hangulatú, kedves kis szagga­tás. A Suicidal Tendencies és a Jane's Addiction tagjaiból ala­kult zenekar - melynek első lemezén a jó öreg Ozzy is be­segített - most ismét bemu­tatja, hogy a megengedettnél nagyobb hangszeres tudás az elmeállapotot már károsan be­folyásolja. Az is biztos, hogy a Led Zeppelin még élő tagjai elcsodálkoztak az Immigrant Úgy tűnik, Szekszárdon - az önkormányzat segítségé­vel - mégiscsak megvalósul a ZUG, násnéven kic (kult. if. centr.). Nem akarunk semmit elkiabálni, de a Kadarka ut­cában egy nagy épület prog­ramokért kiált. Csak a város képviselőinek többsége is hallja ezt meg. ZUG Song ilyentén feldolgozásán, valamint a Fame című David Bowie szerzemény sem hitte, hogy egyszer még így hozzá­nyúlnak. Ha már a tehetség túlbur­jánzásánál tartunk, meg kell említenem, hogy megjelent egyik kedvenc zenekarom, a Primus új lemeze is, de róluk bővebben már szóltam, illetve szólni is fogok. Kis hazánkban is megjelent nemrég egy kazetta, melyen az együttes tagjait nem gátolja a hangszer zenéjük előadásá­ban. A zenekar neve Drums, programjukon pedig valami­féle etno-jazz szerepel, sok ütőssel, az előtérben egy szop­ránszaxofonnal, korrekt-ke­mény basszus, és igen érdekes szintetizátor alappal. A ka­zetta kissé rövid, a számok pedig kicsit hosszúak (5 szám 37 perc), a Miles Davis és Pat Metheny, valamint a magyar népdal-jazz standard feldol­gozás sem szól rosszul, azon­ban úgy érzem, a saját szer­zemények az album igazi fénypontjai. „pápai" Mozgóképek Tisztességtelen ajánlat Redford a régi. Van képe felajánlani az anyagi összeom­lás szélén álló házaspárnak, hogy ad egymilliót - egy éj­szakáért, annak hölgytagjával. Majd elfelejtjük, nem gondo­lunk rá többet - ezzel az elmélettel elfogadja a házaspár az ajánlatot. Azt már a kevésbé rutinos mozibajárók is gyor­san kitalálhatták, a dolog közel sem így fog működni. Innentől beindul a Redford-henger, nincs az az asszony ki megállna előtte, még a csodálatos Demi Moore sem. Férj, kutya, lakás otthagyva, ?őt még az egymillió dolcsi is. Különböző lélektani fondorlatok után odáig fajul az egész történet, hogy az asszony kezd beletörődni a Red­ford melletti jólétbe, a férj meg rájön, feleség nélkül is van élet a Földön. Viszont közeledik a film vége, így felgyorsulnak az események, újraéledhetnek a nézők igaz szerelembe ölt reményei. Ugyanis Redford rájön, Demi sohasem tud úgy ránézni, mint a férjére, ezért visszaengedi őt. Ráadásul sok más moziban ülő hölggyel ellentétben, a feleségnek volt is kedve visszakozni. Nagy sóhaj a film végén: Red­ford szabad préda maradt. KRZ ZUG-tárlat Laborcz Flóra A SZÉK. Könnyed báj, fri­vol fricska - pont egy székkel szemben vagy mellette? Rajta felhők vagy madarak kergetik egymást. Ülőkéjén rádobott plakát, ködmön vagy egy domborműves táj. Játék-játék az anyaggal, a tárggyal, a lelkűnkkel, hangu­lat mely oldhat, köthet, vonz­hat, taszíthat. -BP.­Fotó: Ótós Réka k A c

Next

/
Thumbnails
Contents