Tolnai Népújság, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-04 / 206. szám

10 »ÚJSÁG

HÉT VÉGI MAGAZIN

1993. szeptember 4., szombat

Egy dombóvári Horthy-tengerész

Avagy XX. századi sorsunk színe-visszája

Schönfeld József lengyeli sváb család elsőszülötteként a múlt század utolsó évtizedének második évében, 1892-ben látta meg a tolnai napvilágot. Pártli József iskola- és Schmidt Medárd lakatosmesternél elvégzett dombóvári tanuló évei után élte tizennyolcadik esztendejében három vele együtt szabadult fűtőházi géplakatossegéddel, Farkas Lászlóval, Kaczor Györggyel és Szilvási Andrással a monarchia hadiflottájának bázisán, az ist- riai Pólóban tengerészújoncként kötött ki, hajózott be a birodalom hadseregébe. 1909. szeptember elsején szerdát mutattak az akkori Ger- gely-naptárak. A K. u. K. haditengerészeti központban kor- vettkapitányi (őrnagyi) minőségben az ugyancsak magyar- országi - kenderesi - születésű Horthy Miklós volt a frissen bevonultatott matrózreg- ruták vezénylő iskolatisztje. Nem sokáig ugyan, minthogy Ferencz József őfelsége ugyanezen esztendőnek legvégén (decemberben) a korvettkapi- tányt, szárnysegédjévé kinevezve a császári udvarba, Bécsbe rendelni méltóztatott. A négy dombóvári tengerész élete végéig személyes katonaismeretségük okán büszkén emlegette vezénylő kiképzőtisztjük nevét s hőstetteit.

A nagy háború tizennégyes kirobbanásakor Schönfeld József a flottilla egyik legmodernebb monitorjára (kis merülésű hadihajó), a Temes páncélzatára lépve „fedélzeti árbocos" beosztásban kezdte meg háborús szolgálatát. A császári hadüzenet, július 28. éjszakáján a flottilla Duna csoportjának három hajója (Bodrog, Szamos) a vezérhajó Temes irányításával kifutott a zimonyi bázisról és a Dunán Belgráddal szemben tüzelőállást foglalt el. Július 29-én 2 óra 20 perckor a Temes adta le azt a nevezetes első lövést „kutya Szerbia" fővárosára, amelyik az ellenségeskedés kezdetét, az első világháború kitörését most már a robbanás messzehangzó detonációjával is jelezte a világnak. A büszke, 442 tonna vízkiszorítású, 56 m hosszú Temes páncélfedélzetén a Monarchia vizein mesz- sze híres Wulff Olaf Richard sorhajóhadnagy parancsnokkal, 3 tiszttel és 74 főnyi legénységgel maga is hamarosan átesett a szerb támadások tűzkeresztségén. Első megtá- madtatása szeptember 19-én történt, amikor a vezérhajónak 1 őmaszáddal és 1 aknakeresővel a zimonyi Cigány-szigetnél a Szávára kellett színlelt átkeléssel kijutnia. Ennél a hajóáttörésnél egy 2. oszt. matróz hősi halált halt, a parancsnok pedig a Mária Terézia Rend lovagkeresztjét kapta Őfelségétől. Még tíz nap sem telt el, amikor szeptember

28-án számunkra stratégiailag veszélyes szerb hídépítést kellett a hajócsoportnak megakadályoznia a Száván. A Temes a Körössel egyetemben igen erős közeli szerb ágyú- tűzbe került. A vezérhajó fedélzetét ekkor egy 12 cm-es lövedék rombolta szét, embervesztesége 1 halott, 2 súlyos s 7 könnyű sebesült volt, ezek között Schönfeld József is, aki az árbockosárból zuhant a hajó 40 milliméteres páncélzatára. Az árbocos matrózt ekkor bátor helytállásért a hajó parancsnoka „fedélzeti negyedmesterré" léptette elő. Október 22-én a Temes azt a parancsot kapta, hogy kísérő őrnaszádjával a Száva Skela-ágában akadályozza és semmisítse meg az ott elrejtett ellenséges lövegeket és átkelési eszközöket. Feladatát teljesítve visszafordult, de a Grábovci-sziget magaságában 2 óra 45 perckor aknára futva elsüllyedt. 74 fős legénységéből 22 tengerésze is hősi halálát lelte a Száva-Duna torkolat elaknásított vizének hullámaiban. Tengerészünk, a dombóvári Schönfeld József fedélzeti árbocmester az árbockosárból másodjára is a hajó páncélzatára zuhanva most súlyos hasrepedést, láb- és válltörést szenvedve maradt csak életben. Schönfeld József kétszeres hősiessége - figyelőként az utolsó pillanatig kitartott az árbockosárban - és súlyos sebesülése okán természetszerűleg a helyi lap, a Dombóvár és Vidéke háromszor is foglalkozott a Temes és a község matrózának harci helytállásával. Tengerészünk súlyos sebesülését először a Traisen kórházhajón, később a Bajai hadikórházban ápolták. „Schönféld József dombóvári kovácsmester fia, aki a TEMES nevű monitoron teljesített szolgálatot s annak felrobbanásakor súlyosan megsebesült ez alkalommal tanúsított bátor magatartásáért a Nagy Ezüst vitézségi érmet kapta, és egyben Boots- mannsmat-tá (alhajómesterré) léptették elő." (1915. március 16.) „Schönfeld József községünkben a Nagy Ezüst vitézségi éremmel elsőnek kitüntetett matróz e hó 12-én sérüléséből felgyógyulván újból szolgálatba lépett." (1915. április 12.)

Schönfeld József 1919. március huszonegyediké után a Tanácsköztársaság napjaiban a dombóvári fűtőházban szolgálván lett tagja - önként, kényszerrel? ki tudja? - a báró Zay Dezső által szervezett fűtőházi munkás Vörös Századnak. A Vörös őrség helybéli alakulatával - ismét természetszerűleg - résztvett, részt kellett vennie május 31-június 4. között Tamásiban a Tanácsköztársaság elleni lázadás leverésében. Schönfeld Józsefet a Tanácskormány bukása után Kaczor György volt tengerész- és vöröskatona-tár- sával együtt szeptember 19-én elfogták, Szekszárdra szállíttatván a megyei börtön lakója lett. A dombóvári un. Le- nin-fiúk bírósági tárgyalására 1920. július 15-16-án került sor. Őt Kaczor György társával egyetemben 9 hónapi fogházra, 10 évi hivatali joga felfüggesztésre (esetükben ez Dombóvárról való kitiltatásu- kat jelentette), s 7 havi internálásra ítélték.

Horthy Miklós kormányzó a harmincas évek elején-köze- pén a magyar szárazföldi hadsereg mellett a dunai hajózás és flottilla fejlesztését is szorgalmazva Gömbös miniszter- elnöknél és Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszternél elérte, hogy 1933-37 között a Boráros-tér és a Lágymányos összeköttetését biztosítandó a Dunán új közúti híd épüljön. A hídavatáson a kormányzó hajdani tengerész múltjára tekintettel, s különösen 1917 májusában a Novara cirkáló parancsnokaként Ot- rantónál aratott győzelme emlékére Horthy Miklós-híd elnevezést nyerte el. A híd pesti pillérénél Horthy és a világ- háborús magyar tengerészek hősiességét példázó emlékSchönfeld József, a legszebben dekorált dombóvári tengerész

művet is avattak. A Horthy-híd és a tengerész emlékmű avatására 1937. szeptember 12-én került sor. Csoda-e, hogy a Magyar Tengerész Szövetség meghívására Schönfeld József és három dombóvári bajtársa is szívbéli lelkesedéssel készült a hídava- tás nagy pesti ünnepére. Pólában Horthy korvettkapitány tengerész iskolásaként s a Temes kétszeresen sebesült hős fedélzeti árbocosaként tengerészünk őszintén, belülről érezte: társaival együtt ez az ő nagy-nagy ünnepnapja is. Kopott családi szekrényeikből kerültek elő a féltetten őrzött matrózruhák kellékei. Csodálatos és felemelő volt - mesélték - látni, s velük, a még életben maradott matrózbajtár- sakkal találkozni, és szalagos matrózsapkájukat újra lengetve s éljenezve - ha messziről is - köszönteni a pólai kiképzőbázis egykori korvett- kapitányát; vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó urat. Hazatérve Schönfeld József az ünnep felejthetetlen hatására és társai bíztatására beadta a járás „vitézi hadnagyának" Sölei Józsefnek kezeihez hivatalos okiratokkal s kitüntetéseivel (Nagy és Kis Ezüst vitézségi érem, Károly Csapatkereszt, Világháborús emlékérem, Sebesülési érem) mellékelt kérvényét vitézzé avatása ügyében. Gondolta: a kovács mesterség szűkös és nehéz kenyerét a vitézeknek járó kevéske földdel, telekkel segítheti valamivel nagyobbá s biztosabbá tétetni. Két hetet sem kellett várnia, Söllei József járási vitéz-hadnagy - merthogy ő csak a harmincas évek elején került Dombóvárra - érdeklődvén Schönfeld József első világháborús katonamúltja felől, azt a felvilágosítást kapta, hogy nevezett kérelmező bármilyen hős is volt Horthy-tengerészként a háborúban, de 1919-ben a fűtőházi vörös őrség katonájaként elárulta „az eszmét." Ez pedig egyszer s mindenkorra kizárja Horthy Miklós kormányzó úr elé térdelését vitézzé avatásakor. „Vörös" volt tehát.

Schönfeld Józsefet 1940 hatalmas telében családja és a község egész lakossága méteres hófalak közt kísérte ki az Erzsébet utcai házból utolsó útjára, a temetőbe. Örökké viselt sebesülése, meghurcolt szenvedése múlhatatlan nyomai nem csupán „vitézzé" avatását, de 48. életévében életét is elorozta tőle.

1945. nagy fordulata, amikor a család Schönfeld József 19-es fűtőházi vörös őrségbeli szolgálatát szerette volna egy kis aprópénzre váltani. A családi kérés-kérvény ekkor is egy helybéli úrhoz (bár elvtársnak neveztette magát) jutott csak el. Tovább, a fölsőbbséghez most sem terjesztve azt válaszolta „a" titkár: Horthy hős matróza 20-ban vörös katonaként a szekszárdi bíróságon „beismerő vallomást" tett. Elárulta, hogy egysége „még" kézigránátot is használt, ezzel pecsovicsként áruba bocsátotta társait és „az eszmét." „Fehér" volt tehát.

Schönfeld József, szegény egészen haláláig, családja s egyre fogyatkozó régi ismerősei a városban pedig máig nem tudták hát biztonsággal: „fehér" avagy „vörös" volt a dombóvári Horthy-tengerész. Csak egy a biztos: Schönfeld József utolsó kívánságaként temetésekor összekulcsolt kezébe helyezte családja azt a kék posztó matrózsapkát, amelynek - egykoron a vállát verdeső - kettős selyemkripsz szalagjába arany betűkkel volt beleszőve: „K.U.K. KRIEGSMARINE - SEINE MAJES- TITS SCHIFF/ TEMES". Császári és Királyi Haditengerészet - Ófelsége hajója/ Temes.

Simon Károly

Felvételik után: akinek sikerült és akinek nem

A nagykorúság küszöbén

Az idén, megyénkben több mint 1700 diák végzett valamelyik gimnáziumban és szakközép- iskolában. Arról sajnos nincs adatunk, hogy közülük hányán értek hosszabb-rövidebb időre célba, vagy ügy, hogy felvételt nyertek valamelyik főiskolára, egyetemre, vagy úgy, hogy munkába álltak.

„Felvételt nyert"

Hadházy Karolin a szerencsések közé tartozik, az idén érettségizett a szekszárdi Ga- rayban és már az első nekifutásra felvették az ELTE jogi karára.- Mikor kaptad meg az értesítést arról, hogy felvettek?- Augusztus elején, elég későn, hiszen a barátaim közül már addigra szinte mindenki megkapta. Ennek ellenére nem izgultam, mert az újságokban közzé tették a felvételi ponthatárokat. 114 pontom volt és itt az alsó határ 111 volt.- Milyen volt a felvételi?- A magyar szóbelin nagyon izgultam, bár nem húztam nehéz tételt, de alig tudtam összeszedni magamat. Az írásbelim jól sikerült és jó pontokat vittem magammal. Német nyelvből felsőfokú nyelvvizsgám van, erre 5 pontot kaptam, de volt olyan társam akinek 3 nyelvből is volt valamilyen fokozatú nyelvvizsgája, ő ennek megfelelően 11 pontot kapott. De szinte alig volt olyan felvételiző, akinek ne lett volna nyelvvizsgája. Ebből következik, hogy ma már komoly hátrányba kerül az, aki ezzel nem rendelkezik.- Volt-e valamilyen terved arra az esetre, ha nem sikerül a felvételid?- Készültem volna a következő felvételire, mert megfogadtam, nem adom fel. Emellett folytattam volna a kézilabda edzéseimet.- Arra nem gondoltál, hogy elhelyezkedsz valamilyen munkahelyen?- Ez teljesen reménytelen,

Karolint 114 ponttal vették fel

semmi esélyem nem lett volna rá.- Hamarosan, ahogy mondani szokás, kirepülsz a családi fészekből. Nem félsz az önállóságtól?- Már nagyon várom, ez lesz az igazi kihívás. Nincs bennem félelem, itthon egy igazi, meleg, összetartó család vár.- Akkor te most egy boldog ember vagy.- Tulajdonképpen az vagyok, még ha egy kicsit ront is a hangulatomon az, hogy a mai napig nem tudom, hogy szeptember 6-tól, amikor a tanév kezdődik, hol fogok majd Pesten lakni. Ugyanis még mindig nem kaptam értesítést arról, hogy felvettek-e a kollégiumba. Pár napja telefonon érdeklődtem, de a tanulmá- nyis rám mordult, hogy mért őt zavarom ilyen kérdéssel, de aki ezzel foglalkozik még szabadságon van. Belegondolni sem merek, mi lesz ha nem lehetek kollégista. Pesten albérletet keresni ilyen rövid idő alatt szinte lehetetlen és anyagilag is nagyon igénybe venné a családot.

A mélyponton túl

Veress Gábor már július végén megkapta az értesítést arról, hogy az idén sem sikerült bejutnia az állatorvosi egyetemre.- Már túl vagyok a mélyponton. Másodszor jelentkeztem, nagyon bíztam benne, hogy most sikerül, de sajnos öt ponttal lemaradtam. Nincs nyelvvizsgám, nem voltak plusz pontjaim. Az a legrosz- szabb az egészben, hogy az elmúlt évben a család vállalta, hogy nem kell munkába áll- nom, csak tanuljak és készüljek a felvételire. Most nekik is csalódást okoztam.- Milyen terveid vannak, újból megpróbálod?- Mindenképpen. Nem a lóm fel, mert az lenne az igazi kudarc a számomra. Ez alatt az egy év alatt nyelvet tanulok és azt tűztem ki célul, hogy legalább a középfokú nyelvvizsgát megszerzem. Szeretnék dolgozni is, ha találok munkát. Nem akarok tovább a szüleim nyakán élni, hiszen közben édesanyám munkanélküli lett és az öcsémről is gondoskodniuk kell.

4

A megyei munkaügyi központban kérdésemre elmondták, folyamatosan jelentkeznek már azok a fiatalok, akik érettségi után nem nyertek felvételt és szeretnének valahol munkába állni.

Az adatfelvétel után, a foglalkoztatási törvény szerint 3 hónapig nem jár nekik munkanélküli segély, majd ennek lejárta után, 6 hónapig a mindenkori minimálbér (jelenleg 9 ezer forint) 75 százalékát folyósítják a fiataloknak.

Hogy mi lesz azután? Ha szerencséjük van, állást találnak vagy felveszik őket valamelyik felsőoktatási intézménybe. És ha nincs szerencséjük? Kiábrándító tapasztalatot szereznek az életről, még mielőtt igazán felnőtté váltak volna. Mauthner

Fotó: Ritzel

Az utolsó cikói szénbányász

A cikói Tamács Gergely 1960-ban lett bányász a szomszédos Hidason, ott, ahol édesapja és testvérbátyja is dolgozott. Hidason lejtakna volt és kézicsővel, kamrafejtéssel bányászták a lignitet, amit csillékbe és fából készített úgynevezett kutyákba lapátoltak, s tolták ki. Amúgy ez a bánya kevés veszélyt rejtett magában, ugyanakkor a többihez viszonyítva elavultnak számított. A munkahelyre a vasút mellett gyalogolva, vagy a földesúton kerékpárral mentek.

1966-ban azonban a hidasi bányát „bezárták", mivel az óriási szénmezővel rendelkező Zobákot kezdték el felfejleszteni.

1961-ben Nagymányokon, '68-ban Mázán szűnt meg a bánya, talán épp ezért). Ekkor sokan válaszút elé kerültek: hogyan tovább?

A Zobákra készülőket alaposan „megrostálták" az orvosok, de több községből, így Cikóról is problémát jelentett az utazás. Tamás Gergely, szakmája nem lévén (sokan voltak testvérek, s ezért nem tanulhatott tovább), próbálkozott az állami gazdaságnál, kubikosként a Totévnél (súlyos lábtörést szenvedett), szalag melett a cipőgyárnál, majd a költségvetési üzemnél. 1976-ban aztán a zsebe visz- szahűzta a bányához és Komlón Béta-aknán „szerelt fel", mert eltökélte, hogy új házat épít. Akkortájt Cikóról Bétára és vissza, közvetlen buszjárat indult 3 műszakban és közel 50 bányász ingázott a 80 kilométeres távon.

A bányánál, amint átöltöztek a szurkos ruhába, levette a

tábláról a „márkát" (ami egy kis alulemez és számok vannak beütve) majd leszálláskor a Kasnál átadta a diszpécsernek, műszak után feljövetelkor visszakapta és ráakasztotta a táblára. (A vissza nem tett márka alapján állapították meg a hiányzó személyt balesetek esetén.)

Minden alkalommal vitték a lámpát és a menekülőkészüléket is. A függaknán a 22 személyes dupla kason szálltak le a föld gyomrába. Lent a csapatvezető osztotta el az aznapi munkát. A csapatban általában 4, 5, vagy 6 ember dolgozott, s közülük ketten vájárként, a többiek pedig segédvájárként, csillésként. A rurtinos segédvájár, sőt csülés elvégezte azt a feladatot, ha kellett, mint a vájár. Például ugyanúgy tűzött előre. Keresetben viszont „kiütközött" az eltérés, mert a segédvájár 90, a csillés 80 százalékát kapta a bérnek.

Gergely szinte végig fejtésekben dolgozott, legtöbbször sűrű szénporban, hogy alig láttak el 4-5 méterre. Bár Bétán már más technológia szerint és modernebb gépekkel dolgoztak, a munka azért továbbra is kemény maradt. Az elővájároknál végig lapátolni kellett, az ácsolatot képező TH-vasak cipelése, a rakott csillék tolása sem volt könnyű. A beépített kaparógépre kézi erővel kaparták rá a szenet, igaz, akadt hely ahol rakodógép „dobta" meg a csilléket. A régi fejtésekből, mielőtt idomkővel legátolták, visszarabolták az ácsolatot. A vasak, bordák kiszedése roppant veszélyes feladat, s nagy szakértelmet, odafigylést igényel. A

másik fejtés az O.Sz.Sz. kialakítása szintén. Beszélgető- partneremet elkerülték a komolyabb balesetek, annak ellenére, hogy Béta igen gáz- és omlásveszélyes üzem. (Közvetlen ismerősei közül többen lelték halálukat a föld alatt.)

1990-ben egészségi állapota miatt könnyebb munkára javasolták, így áthelyezték a szivattyúüzembe gépkezelőnek. Két év múlva tovább romlott az egészsége és ekkor leszázalékolták. Nincs mit csodálkozni a betegségein, ha tudjuk, hogy a gurítóban az embert majd letaszítja a huzat, vagy egész műszak alatt csöpögött a víz az izzadt, felhe- vült testre. Előfordult, hogy gumiruhát kaptak, amibe belefülledtek, igaz, 1-2 órával előbb „lefújták" nekik a műszakot.

Fiatalabb korában Hidason a mindössze 80 centis, 1 méteres faácsolatú fejtésben térdelve, görnyedezve dolgozták le a 8 órát. Idén április elsejével nyugdíjba helyezték, mivel a 23 éves földalatti időre 4 év korkedvezményben részesült. Férfiasán bevallja, az utóbbi időben nagyon félt a balesettől, ám ha megint kezdené, ismét ezt a hivatást választaná, hisz megtalálta a számítását: új házat, szépen berendezett otthont biztosított feleségének, lányának és fiának.

Egyébként '76-óta új felvételes Cikóról nem jelentkezett szénbányásznak, az egykori társak pedig már nyugdíjba vonultak évekkel ezelőtt. így kijelenthetjük, hogy Tamás Gergely volt a cikói szénbányászok „utolsó mohikánja".

Hunyadi István