Tolnai Népújság, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-22 / 221. szám
„BOROTVAÉLÉN TÁNCOLUNK” (5. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1993. SZEPTEMBER 22. SZERDA ÁRA: 13,80 FORINT IV. ÉVFOLYAM, 221. SZÁM A több tízezer résztvevő és a támogatók bővülő köre azt jelenti, szükség van erre a munkára, kell a fesztivál. írásunk a 3. oldalon olvasható Széchenyi évforduló Széchenyi István születésének 202. évfordulójára emlékeztek Nagycenken kedden. A legnagyobb magyar szobra körül a róla elnevezett körök képviselői helyezték el a tisztelet virágait. Az évforduló megünneplésére ellátogattak Budapestről a Széchenyi Menedzser Akadémia hallgatói, és a Széchenyi István nevét viselő nyíregyházi szakközépiskola diákjai, a soproni Széchenyi Gimnázium tanulói is. Hamis kazettával üzleteltek Hat győri videó-kazetta kölcsönzőnél, eladónál tartott ellenőrzést a helyi rendőrség, s kiderült, hogy a megvizsgált 330 kazetta nyolcvan százaléka hamis. Ezeket a visszaéléssel kapcsolatos bizonylatokkal együtt lefoglalták, s a szerzői jogok megsértésének alapos gyanúja miatt négy üzlettulajdonos ellen büntetőeljárást indítottak. Letartóztatták a győri pénzbehajtót Önbíráskodás gyanújával letartóztatták az ismert győri pénzbehajtót, Lakatos Lászlót. E felettébb jövedelmező szakmában Csintúnak emlegetett 26 éves férfi őrizetbe vételénél a győri kommandósok is közreműködtek. Lakatos egy csaknem kétmillió forintos tartozás behajtásán fáradozott. Az eredmény érdekében nemigen válogatott az eszközökben. Az adóst lakására vitte, kisujjára kést szorított, s csonkítással fenyegette, ha nem fizet. Az önbíráskodás büntetési tétele öt évig terjedő szabadságvesztés. Békásmegyeri károk Az ÁB-AEGON Rt.-hez kedd délutánig 82 épületkár és 45 gépjárműkár bejelentés érkezett a múlt heti békásmegyeri robbanással kapcsolatban - közölte az MTI-vel a biztosítótársaság. Az ÁB-AE- GON eddig összesen 3,8 millió forintot fizetett ki a robbanás károsultjainak. Reutér Telecast Service Európában elsőként Magyarországon indítja be új szolgáltatását a Reuters: Reuter Telecast Service néven pénzügyi híreket és gazdasági információkat terjeszt a Magyar Televízió 1-es csatornájának igény- bevételével. A szolgáltatás születésénél a Reuters mellett az Antenna Hungária Rt., az Új Képújság Kft. és a Teledatacast Kft. bábáskodott. Szekszárdi Húsipari Vállalat: Esély az „újraalapításra" Tegnap a Szekszárdi Húsipari Vállalatnál, a közel ötszáz hitelező közül 173 regisztrált résztvevővel csődegyezségi tárgyalás zajlott. Az első, augusztus 19-i tárgyalás eredménytelen volt, nagyrészt annak köszönhetően, hogy a nagyhitelezők egy részének még nem volt kialakított álláspontja. A törvény értelmében a csőd hivatalossá válásától 90 nap moratórium illeti meg az adóst. Nos, ez a mai napon járt volna le. Eddig az időpontig kellett volna megegyezniük a hitelezőknek az adóssal, az SZHV-vel, a hitelekkel kapcsolatban. Ez azonban nem sikerült a tegnapi tárgyaláson sem. (Folytatás a 2. oldalon.) Horvát-muzulmán megegyezés Haris Silajdzic boszniai külügyminiszter kedden bejelentette, hogy a boszniai hor- vátokkal folytatott tárgyalásokon sikerült megegyezni a muzulmánoknak adandó Ad- ria-tengeri kijáratról. A politikus szerint a megállapodás azt jelenti, hogy a horvátok és a muzulmánok között nincsenek áthidalhatatlan nézetkülönbségek. Silajdzic nem közölt részleteket a horvátokkal kötött alkuról, s így egyelőre nem lehet tudni, hogy a muzulmánok milyen széles folyosót kapnak, s a tengerpart melyik városánál jutnak ki az Adriára. A szerb-horvát-mu- zulmán tárgyalásokat közvetítő Lord Owen és Thorvald Stoltenberg egyelőre nem erősítette meg az egyezségről szóló híreket. Azerbajdzsán belép a FÁK-ba Azerbajdzsán csatlakozik a Független Államok Közösségéhez - erről hétfőn késő este határozott a bakui parlament. Döntés született arról is, hogy Azerbajdzsán aláírja a FÁK-tagországok kollektív biztonsági megállapodását és a tervek szerint a hét végén esedékes FÁK-csúcstalálko- zón a gazdasági szövetségre vonatkozó megállapodásnak is részesévé válik. Azerbajdzsánban egyébként a parlament döntése nyomán feloldják a rendkívüli állapotot, amelyet az idén áprilisban vezették be a feszült belpolitikai helyzet, illetve a karabahi örmény offenzíva miatt. MNB-kötvény Ausztriában A Magyar Nemzeti Bank újabb kötvényt bocsátott ki külföldön. Ezúttal Ausztriában jelent meg egymilliárd schillingnek megfelelő értékpapírral a pénzpiacon. Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke kedden elmondotta, hogy a kötvény futamideje 7 esztendő, kamatozása 8,5 százalék, s a kibocsátási ár 100,25 százalék. A kibocsátást a Giro Credit szervezi. A papírt szerdán vezetik be a bécsi tőzsdére. Thaiföldi delegáció Thaiföld nyisson regionáis kereskedelmi központot Magyarországon. Ezt Göncz Árpád köztársasági elnök javasolta, amikor fogadta a thaiföldi szenátus Budapesten tartózkodó küldöttségét. A tárgyaláson elsősorban a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről volt szó. Jeszenszky elutazott Moszkvából Jeszenszky Géza kedden reggel hivatalos moszkvai látogatását befejezve Brüsszelbe utazott, ahol részt vett az EK-trojka és a társult országok külügyminisztereinek találkozóján. A magyar diplomácia vezetője hétfőn Szergej Sahraj orosz miniszterelnök-helyettessel, majd Andrej Kozirev külügyminiszterrel tárgyalt. A megbeszéléseken a kétoldalú kapcsolatok alakulása mellett szó volt a közép-európai térség szerepéről, Magyaroszág tervezett NATO-tagságáról és a délszláv válság rendezéséről is. A kulturális együttműködésre vonatkozó kormányközi megállapodás mellett Jeszenszky Géza és Andrej Kozirev aláírta a két külügyminisztérium együttműködésére vonatkozó megállapodást is. Horgászverseny Az Őcsényi HE szeptember 25-én, szombaton tartja éves horgászversenyét a keselyűsi Holt-Sión. Gyülekezés 7 órakor lesz a parkolóban. A verseny 8-tól 11 óráig tart, azt követi 12 órakor az eredmény- hirdetés, ahol díjakat és jutalmakat osztanak ki az arra érdemesek között. A horgászegyesület vezetősége várja a tagságot a versenyre. Automobil '93 Szeptember 28-a és október 3-a között rendezik meg az Automobil '93 elnevezésű, VI. Budapesti Autószalont - jelentették be a rendezvény szervezői, a Hungexpo Rt. és a Haris Kereskedőház Kft. képviselői, kedden. Hangsúlyozták: a nagyközönséget igazából csak szeptember 30-ától várja a vásár, hiszen az előző két nap a szakmabelieknek szól. A többi napon azonban különböző kedvezményekkel várják az érdeklődőket, akik 20 országból származó 300 kiállító standjait tekinthetik majd meg. A Magyarországon képviselt márkák szinte mindegyike kiállít, kivéve a Volvót és a Daihatsut. Rendőr- és „civil" érdeklődők egyaránt látogattak a kiállítást No, ezúttal nem a fazékban, hanem a Babits Mihály Művelődési Házban Szekszárdon, ahol tűz- és vagyonvédelmi kiállítás nyílt tegnap délelőtt. Mint Balatoni István rendőr ezredes, az ORFK bűnügyi főigazgató-helyettese megnyitójában elmondta, a technikai berendezések használatán túl nagyon fontos, hogy meglegyen bennünk a szándék, arra, A rendőrség megköszönte Sok embert ért kellemetlen meglepetés Szekszárdtól Győrig, Tatabányától Kecskemétig, amikor a temetőből jövet észrevették, hogy az ott parkoló autójukat feltörte valaki, abból elvitték értékeit. A három tagú társaság (V. József, H. Zoltán és H. Béla budapesti lakosok) „főfoglalkozásban" temetők mellett parkoló kocsik feltörésére specializálta magát. Mindig Budapestről indultak, s látogatták sorba a vidéki városokat, illetve azok temetőit. Egy június végi napon - már sokadszor - megyeszékhelyünkre is ellátogattak, s az újvárosi temető parkolójában „munkájuk" végeztén beszálltak saját kocsijukba, s elvihar- zottak a helyszínről. (Folytatás a 2. oldalon.) Patika-privatizáció A vállalati biztosok kinevezésével rövidesen megkezdődik a gyógyszer-kereskedelem privatizációja - jelentették be az ÁVÜ-ben az ez alkalomból tartott sajtótájékoztatón kedden. Az ÁVÜ Igazgatótanácsa szeptember 15-én döntött úgy,' hogy a törvény adta lehetőséggel élve valamennyi, tehát a fővárosi és a 19 megyei gyógyszertári központ élére vállalati biztost nevez ki. E vállalati biztosok irányítják majd a gyógyszertárak magántulajdonba adását. Társadalmi összefogással, adakozással és a helyi önkormányzat segítségével felújították Kaposszekcsőn a római katolikus templom tornyát és a mindenkori plébános lakóhelyéül szolgáló paplakot. A munkák tavaly kezdődtek el. (Folytatás a 4. oldalon.) Mayer Mihály megyéspüspök áldást oszt a kaposszekcsői templomban Szihanuk herceg ismét a trónon A kambodzsai alkotmá- nyozó nemzetgyűlés kedden túlnyomó többséggel elfogadta a délkelet-ázsiai ország ország új alaptörvényét, amely visszaállítja az alkotmányos monarchiát. Az új alkotmány értelmében Norodom Szihanuk herceg ismét elfoglalhatja a trónt, amelyről 1955-ben mondott le. hogy odafigyeljünk saját és társaink vagyontárgyaira. Különösen fontos ez manapság, amikor a bűnözés jelentős mértékben növekszik. (Folytatás a 3. oldalon.) Fő a biztonság Paplalcszentelés Kaposszekcsőn