Tolnai Népújság, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-22 / 221. szám
2 «ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1993. szeptember 22., szerda Túlélés a tengeren Hat Fülöp-szigeteki halásznak egy hónapnál is hosszabb ideig sikerült életben maradni a nyűt tengeren azt követően, hogy három később eltűnt társukkal együtt egy viharban hajótörést szenvedtek. A hat halászra egy tajvani halászhajó talált rá szeptember 8-án Tajvan közelében. A túlélők élelem híján állítólag az óceánon talált rothadt uszadékfát, sőt saját ruháikat ették. Szomju- kat átázott ruhadarabjaikból kicsavart esővízzel oltották Szaruhártya szaporítása kémcsőben Amerikai tudósok olyan új eljárást dolgoztak ki, amellyel mesterséges körülmények között szaporíthatok a szaruhártyasej- tek, és ezáltal az eddigieknél nagyobb eséllyel gyógyíthatják a különféle szemsérüléseket. Az ADN hírügynökség a New Scientist című amerikai folyóirat cikkét ismertetve tájékoztatott arról, hogy az amerikai Cambridge-ben dolgozó tudósok új módszere alapján a beteg szeméből szaruhártyát emelnek ki, kémcsőben továbbszaporítják a sejteket, majd visszaültetik őket a sérült részek helyére. Az eljárás újszerűsége abban áll, hogy a sejtosztódás laboratóriumi körülmények között körülbelül egymilliószor gyorsabban megy végbe, mint magában az emberi szervezetben, jóllehet a szaruhár- tyasejteket a kémcsőben nemcsak szaporodásra késztetni igen nehéz, hanem életben tartani sem könnyű feladat. A nemzetközi adósságválság még nem ért véget A nemzetközi adósság- válság korántsem ért véget, bár jellege megváltozott - állítja legfrissebb jelentésében az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD). A jelentés egyúttal növekvő adósságsegélyezésre szólítja fel a fejlett országokat. Az UNCTAD úgy véli, hogy az adósságválság nem fenyegeti már a nemzetközi pénzügyi rendszert, de most még több mint 60 ország - főként alacsony jövedelmű afrikai országok, de egynémely közepes jövedelmű fejlődő és kelet-európai ország is - el van maradva fizetési kötelezettségeivel, illetve átütemezési lehetőségekért küzd - írja a jelentés. Mezőgazdasági segély a palesztinoknak Az ENSZ agrárfejlesztési hivatala jelentős támogatást fog nyújtani az izraeli megszállás alól felszabaduló palesztin területeken - jelentette a Reuter. A szervezet római székhelyű Nemzetközi Agrárfejlesztési Alapja (IFAD) közleményben jelentette be, hogy erőfeszítéseit a jeri- kói és a Gáza-övezetben lakó földművesek támogatására fogja összpontosítani. E két körzetben ösz- szesen több mint 800 ezer palesztin él. Esély az „újraalapításra" (Folytatás az 1. oldalról.) Sikerült viszont egyezségre jutniuk abban, hogy a moratóriumot - mivel erre lehetőség van - 30 nappal hosszabbítsák meg. Erre viszont azért kerülhetett sor, mert a közelmúltban olyan fejlemények történtek, amelyeknek fényében a hitelezők számára is világossá vált, hogy talán megéri még 30 napig várni. Remény van ugyanis arra, hogy sürgősséggel ígért kormányzati intézkedések történnek különböző „csomagók keretében", az SZHV „megmentésének" érdekében is. Erre alapozva esély van arra, hogy 30 napon belül mégiscsak létrejön a csődegyezség. Mint Waffenschmidt János igazgató elmondta, az ésszerűség - a termelő hitelezők részéről is - azt diktálja, hogy az 1500 főt foglalkoztató vállalat ne „tűnjön el". Bizonyítani tudják, hogy a vállalat működőképes, ha „az adósságterhek normális szintre viszik." (Az alapításkor a 3 milliárd forintból 115 millió volt a saját rész, az összes többi hitel.) A vállalat vezetése kidolgozott egy intézkedési sort, amely révén az SZHV jelenlegi prob lémái megoldhatóak. Ennek azonban nélkülözhetetlen előfeltétele, hogy ezt a céget végre „megalapítsák", azaz rendezzék a kezdetektől nyomasztó adósságállományt. Egy hónapig tehát újra él a remény. Ha ezután sem jön létre konszenzus adós és hitelezők között, akkor „átláthatatlan, kusza" állapotok jönnek létre, ami végül a felszámoláshoz vezetne. sk Egy tolnai időszaki kiállítás, mely szeretne állandóvá válni A tolnai Német Nemzetiségi Klub tagsága már régóta gyűjti az anyagokat. S tegnap végre a nyilvánosság elé léphettek egy tárlattal, melyen a helyi svábság lakberendezési, háztartási, használati eszközeit, tárgyait, viseletét mutatják be, a bölcsőtől a szemfedélig. A kiállítást dr. Görgényi Edéné, a klub vezetője nyitotta meg a helyi művelődési házban. Közreműködött a klub kórusa is. Az anyagot körülbelül huszonöt család adta össze. Tervük az, hogy együtt is tarsák ezt a kollekciót, amihez szert- nének helyet, vagyis egy állandó kiállító termet kérni a várostól. Kérdésemre Görgényiné elmondta, hogy a nemzetiségi fiatalok nem nagyon lelkesednek a hagyományápolásért, de ez szerinte „a korral jár". Amikor idősödik az ember, akkor kezd csak nosztalgiázni.-Wy- Fotó: Degré A tisztaszoba egy részlete A rendőrség megköszönte (Folytatás az 1. oldalról.) Ment minden, mint a karikacsapás - gondolták, csak egy dolgot felejtettek ki a számításból: a Szekszárdi Húsipari Vállalat busza épen arrafelé közlekedett, s azon a munka utáni szunyókálás helyett három fiatalember felfigyelt a felettébb gyanús, temető melletti viselkedésre. Felírták a kocsi rendszámát, személyleírást adtak, s hamarosan kattant is a bilincs az autó tulajdonosának a csuklóján, majd nemsokára a két társán is. A három budapesti férfi jelentős priusszal - most előzetes letartóztatásban várja sorsa további alakulását, megközelítően száz rendbeli gépkocsifeltörésért fognak majd felelni. A másik három fiatalembernek, Gungl László bonyhádi, Horváth József váraljai és Eisenschaer Ferenc kakasdi lakosoknak tegnap, szeptember 21-én dr. Berta Attila ezredes, megyénk rendőr- főkapitánya pénzjutalmat adott át. A rendőri köszönet- nyilvánításon részt vett Priger József, a megyei közgyűlés elnöke is. Gergelics Zsóka ' Fotó: Gottvald _______________________________I Dr. Berta Attila adta át a jutalmat a nyomravezetőknek Jelcin feloszlatta a parlamentet Borisz Jelcin orosz elnök kedden rendeletileg feloszlatta a Legfelsőbb Tanácsot és kihirdette a választásokat a szövetségi gyűlésbe, amely két kamarás parlamentként működik majd. A Legfelsőbb Tanács helyett létrehozandó új parlamentbe december 11-12-én tartják a választásokat. Német veszélyes hulladék Magyarországon Németországból mintegy 500 tonna veszélyes hulladékot csempésztek hazánkba. Az ügyben vizsgálatot folytat a rendőrség, a Vám- és Pénzügyőrség, illetve a Környezet- védelmi Főfelügyelőség. A német hatóságok - a Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet információja alapján - még júliusban értesítették magyar kollégáikat arról, hogy egy felszámolás alatt lévő halle-i vegyiüzemből veszélyes hulladékokat szállítanak Magyarországra. A nyomozás azóta kiderítette, hogy a Németh és Böttcher német bejegyzésű cég közvetítésével a magyar Németh és Társa '93 Kft. és a Plichtimpex Bt. hamis papírokkal hozta be a hulladékot. Kiskunhalasra 80-100 tonna, Ásotthalomra mintegy 200 tonna, Kecelre 207 tonna veszélyes anyag került ezen az úton, Merzol feliratú hordókban. Környezetszennyezés nem történt, az anyagok vegyi vizsgálata még folyik. Nem zárható ki, hogy fel nem derített helyeken még több veszélyes anyag is rejtőzködik az országban. A szegedi Környezetvédelmi Felügyelőség kötelezte az érintett cégeket, hogy az anyagokat szeptember 30-ig szállítsák vissza Németországba. Testületi ülés Pakson Kaposvári tanácskozás a megyék és a megyei jogú városok kapcsolatáról Együttműködésre ítélve A megyék, a megyei jogú városok, a köztársasági megbízott intézménye, vagy a de- koncentrált szervezetek kapnak-e elsőbbséget a jövő köz- igazgatásában? Szükség van-e a megyére és szükséges rossz-e a megyék és megyei jogú városok közti civakodás? - ezek a kérdések voltak a fő témái annak a tegnapi kaposvári tanácskozásnak, melyen a megyék és megyei jogú városok képviselői vettek részt. A tanácskozáson résztvevő csaknem negyven önkormányzati vezetőt Józsa Fábián, a Belügyminisztérium politikai államtitkára köszöntötte. Mint elmondta: 1990-ben az önkormányzati törvény megalkotásakor a politika győzött a szakmai érvek felett. Ennek a levét isszák most a megyei jogú városok és a megyék szakemberei. A megyei jogú városok képviselői nem szeretnék, ha a megyék visszaszereznék pénzelosztó, felügyeleti szerepüket. Mit Wagner András Szombathely polgármestere megfogalmazta: inkább a mostani rendszer erényeit és hibáit figyelembe véve kellene a megyéknek fejlődniük, úgy, hogy közben a megyei jogú város fogalmát a törvényalkotók tartalommal töltsék ki. — Együttműködésre vagyunk ítélve és mint látjuk, ma ez mindnyájunknak nagyon nehezen megy - hangsúlyozta a polgármester. Szabó Lajos a Belügyminisztérium önkormányzati főosztályvezetője is határozottan a megyerendszer mellett foglalt állást, bár hangsúlyozta: később más regionális szerveződések is átvehetik a megyék szerepét, de erre legalább 10-12 évet várni kell. Véleményét elemezve elmondta: az elkövetkező törvényalkotási ciklusban erősíteni kell a megyéket, hiszen várhatóan nekik kell átvállalniuk többek közt a középfokú oktatási intézmények - kivéve a gimnáziumok - működtetésének felelősségét, a kisvárosi kórházak fenntartását. A főosztályvezető szerint pénzalapok előkészítésében és később az elosztásban is ismét nagyobb szerepet kell szánni a megyék szakembereinek, akiknek a most meglévőkön kívül még számtalan feladatot kell átvállalniuk. Barna Zsolt A nyári szünet után tegnap tartották első testületi ülésüket a paksi képviselők. Múzeumalapításról fogadtak el határozatot, egy helytörténeti múzeum is hozzájárulna Paksnak az Expo '96-hoz való kapcsolódásához. Nagy érdeklődést váltottak ki a „Befektetési lehetőségek" című kiadványban megjelent ingatlanokra érkezett ajánlatok. Mindehhez tudni kell, hogy a fent említett kiadvány terjesztése a közelmúltban indult meg. A volt Pongrácz házra, ahol jelenleg az önkormányzati kisegítő iskola működik máris érkezett ajánlat. Szállodát kívánnának az ajánlattévők kialakítani a patinás Deák F. utcai épületben. Az önkormányzat meghirdette a városi tenisztelepet is komplex üzemeltetésre, és a Prelátus épületét is bérbeadná. A testületi ülés lapzártakor még tartott.-eördöghKérdőjelek Lépésváltás lengyel módra? Kézenfekvő választ adott a baloldal iránti szimpátiával aligha vádolható Die Welt arra: miért jellemezte lépésváltás, jobbról balra fordulás a vasárnapi lengyel parlamenti vásztásokat? „Azért - így a tekintélyes német lap - mivel az emberek már olvashatják ugyan, hogy javul végre a lengyel gazdaság állapota, de még nem érzik azt.". Mi lesz mostantól másként Lengyelországban? A lengyelek reménysége szerint nem több és nem kevesebb, mint az, hogy a törvényhozás és a kormányzat minél kevesebb szócsatával valóban talpra állítja a megroggyant gazdaságot, s annak jó hatása mielőbb lemérhető lesz az emberek mindennapi életén. Ezt ígérték mindazok, akiket beválasztottak az új szejmbe. Hogy ki fog közülük kormányozni, még nem világos, de az igen, hogy akik kiszorultak - főként jobbról -, azért nem kaptak újra bizalmat, mert a kapkodást és sikertelenséget ezúttal (ez volt a negyedik szejm választás 1989 óta) nem bocsátották meg a politikusoknak. Azoknak sem, akik azt hirdették, hogy ha megbuktatják őket, számítsanak a lengyelek a régi rendszer restaurálására. De miért is volna éppen Lengyelországban magától értetődő, hogy a politikai lépésváltás nem visszarendeződés, miként a kormányváltozás sem az? A varsói szejmből kiszorult erők egy része - bár még senki sem tudhatja, kik alakítanak majd kormányt - máris azzal riogat, hogy „pokollá teszi" azok életét, akik mostantól kormányozni fogják az országot. A sok politikai harcban edződött Lech Walesa állásfoglalása így alighanem nekik is szól. A lengyel elnök nem titkolja ugyan, hogy nem igazán örül a baloldal előretörésének, de amit mond, példamutató: „Ha a nép így kívánja, ám legyen... A demokrácia nem játék". Kocsis Tamás Ferenczy Europress «ÚJSÁG Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft Levélcím: 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 375 Ft, negyedévre 1125 Ft. Indexszám ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A < P