Tolnai Népújság, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-19 / 193. szám
12 »ÚJSÁG ÜNNEPI MAGAZIN 1993. augusztus 19., csütörtök „Igen tökös kis pártlap voltunk" Interjú Vágvölgyi B. Andrással, a Magyar Narancs főszerkesztőjével A vágy titokzatos telefonja — Tudomásom szerint annak idején Fidesz-helyisé- gekben, félig-meddig Fi- desz-lapként indult a Magyar Narancs. Ma hogyan emlékszel vissza azokra a „hősi" időkre? — Nem véletlenül működött az első időkben Fi- desz-helyiségekben a Narancs, hiszen a Fidesz lapjaként indult. Ezekben a bizonyos Fidesz-helyiségekben működtünk egészen 1991 végéig. Akkor költöztünk el és azóta más helyeken dolgozunk. Hogy milyen volt a MaNcs mint Fidesz-lap 1989 szeptemberétől 1990 júliusáig? Én először azt hittem, hogy nagyon függetlenek vagyunk. Aztán újraolvasva a régebbi lapszámokat, .rájöttem, hogy igen tökös kis pártlap voltunk, különösen a választási kampány idején. — Mikor jött el az a pillanat, amikor már tudatosan igyekeztetek leválni a pártról? — Pontosan a választási kampány alatt és után éreztük azt, hogy jó lenne leválni a pártról. Terveztük, hogy írunk „antifidesz" cikket is, hiszen mindenki mást támadtunk a választási kampányban, a Fideszt viszont nem. Ez egy pszichés rossz érzést okozott a szerkesztőségben. Utána persze megírtuk ezt a dolgot, de természetesen ennek az „anti- fidesznek" más volt az akusztikája, mintha a kampány idején jelent volna meg. Egyébként, hogy külön akartunk válni, az nemcsak pszichés szükségszerűség volt. Mi már a kezdet kezdetén úgy gondoltuk, hogy a pártlapoknak nincs jövőjük. Még akkor is, ha irányzatos, liberális szemléletű egy lap - amit mi soha nem tagadtunk -, helyesebbnek ítéltük, ha ez nem pártpolitikai törésvonalak mentén jelenik meg. — Egy-két évvel ezelőtt - még „kétheti" korotokban - a Narancs is elérte azt a pontot, amikor a megszűnés veszélye fenyegette. Hogyan sikerült ezt megakadályozni? — A Magyar Narancsot gyakorlatilag mindig a megszűnés veszélye fenyegette. Anyagi helyzetünk - leszámítva egy-két rövidebb időszakot - nem igazán volt konszolidáltnak mondható. „Kétheti korunkban" folyamatosan törekedtünk arra, hogy a lapba tőkét vonjunk be, hogy hetilappá tegyük. Eredetileg is hetilapként szerettünk volna indulni, de részben a gyakorlatlanság, részben a pénzhiány megakadályozott minket ebben. így aztán a Narancs gyakorlatilag egy kéthetente megjelenő hetilap volt. Aztán 1992 áprilisában megalakítottunk egy társaságot, amiben 52 millió forint volt az alaptőke - egyébként ezt az alaptőkét most fogjuk szeptember elsején megemelni - így ez a gazdasági társulás, ami a Kozmopolisz Rt. nevet kapta a keresztségben, adja ki azóta a Magyar Narancsot, mint hetilapot. Nem mondom, hogy könnyű, Magyarországon a hetilapok többsége veszteséges. Én nagyon remélem, hogy 1993-ban sikerül a Narancs alá a kiadót, mint egy működőképes vállalkozást megszervezni. Abban is bízom, hogy az 1994-es év pedig már nyereséges lesz a kiadó számára. — Pontosan mikortól váltatok hetilappá és ez milyen változásokat hozott az újság számára és a lapkészítés folyamatában? Miben különbözik az első korszakotoktól? — Az első hetilapos példány 1992. szeptember 17-én jelent meg. A változás annyi, hogy feleannyi idő alatt duplaannyit kell dolgozni. Egészen más, amit csinálunk, más a munka jellege. Annak idején minden cikket külön-külön megrágtunk, utólag hosszasan értékeltünk, szinte pszi- chodinamikai csoport jellege volt a szerkesztőségnek. Nagyon sok időt töltöttünk együtt, viszont valamivel kevesebben voltunk. Most jóval többen írjuk az újságot, sokkal „felpörgöttebb" a dolog, sokkal munkaszerűbb. Egy kicsit elveszett az a bája, ami korábban volt, van egy bizonyos futószalag-termelés jellege a munkának. Úgy gondolom, hogy ez egy szükségszerű lépés volt, mindenképpen meg kellett tennünk. — Nem érzed-e úgy, hogy valamit feladtatok, miközben „normális" hetilappá váltatok. — Valamit igen. Egy kicsit a fésületlenséget, egy kicsit a harcosságot, nem azt mondom, hogy feladtuk, inkább hogy egy kicsit engedtünk belőle. Úgy gondolom, hogy a „normális" hetilapok között még mindig a Narancs - rossz szót használva - a leginkább „alternatív" témaválasztásában és nyelvezetében egyaránt. — Jelenleg milyen példányszámban jelentek meg? — A nyomott példányszámunk 20-22 000, az eladott példányszám körülbelül 17 000. Most szeptemberben egy újabb reklámkampánnyal szeretnénk a példányszámot feltornázni huszonötezerre, ami körülbelül 30-32 000 nyomott példányt jelent. Remélem, hogy a jövő évet a Narancs már üzletileg is sikeresnek könyvelheti el. KRZ Egy éve, San Diegóban négynapi együttlakás erejéig közelebbi ismeretségbe kerültem egy diáklánnyal, aki Linda művésznév alatt napi hat órában csekély fizetésért telefonális úton juttatta kielégüléshez jobb sorsra érdemes honfitársait: őt hívogattam először unalmas éjeken úton-útfélen kezembe akadó potyatelefonokról. Ezt eleinte a membránra zsebkendőt szorítva, inkognitóban tettem, majd a szükségszerű lebukás után immár legálisan, tulajdonképpen tanácsadói minőségemben tárcsáztam, érdeklődésem tehát pusztán szakmai indíttatású, semmi több. A honi tapasztalatok ismeretében mindjárt a szükség- szerű figyelmeztetéssel kezdeném: ember, ki itthon folyamodsz a telefonszex újszerű és kényelmesnek tűnő szolgáltatásához, hagyj fel minden reménnyel. Legelőször is készülj fel, hogy vágyad titokzatos tárgya a halkan sercegő vonal másik, mondjuk kajmán-szigeteki vagy holland antilláki végén egy maximum 15x25 cm-es doboz, azaz üzenetrögzítő - ez pedig már csekély empátia esetén is jelentős élvezetromlást okozhat. Ha nem rettent el a hívás félpercenkénti 90 forintos ára sem, tárcsázz, de számíts rá, légy bármilyen gyors, nem úszód meg ennyivel. Mielőbb bárkinek is tanúja lennél, végig kell hallgatnod, hogy egy hölgy elsu- sogja-pöszögi, mennyire örül a hívásodnak: tisztára odáig van érted, biztos benne, hogy nem mindennapi élvezetben részesít az elkövetkező gyönyörteli órák(!) során, de kötelességének tartja megjegyezni, hogy ha nem múltál el tizennyolc, vagy a nemsokára hallhatók vallási vagy erkölcsi meggyőződésedben sértenek, tedd le a kagylót. Ha mondjuk bigott katolikus, esetleg fanatikus iszlámista vagy, és leteszed, jól jársz. Ha nem, kezdj el beletörődni, hogy hiába vagy már túl hetedszer 90 forinton is, még mindig nem kaptál semmit a pénzedért - és rossz esetben nem is fogsz. Rossz esetnek az számít, ha „történetmesélés" vonalba léptél be: itt általában akadozó szavú fruskák vezetnek be nedves álmaikba vagy tisztes családanyák olvassák fel nyomasztó adomáikat az Igazival való találkozásról, neked pedig, nyájas olvasó, szex híján be kell érned azzal, hogy megszámolod, hányszor felejtik el egyeztetni az alanyt az állítmánnyal. De ha beletárcsázol a tutiba, és mondjuk a „nagy didijeiről ismert, tüzes Sabrina" csiripel a dobozban, sem árt, ha mondjuk a második elripacskodott orgazmus és a kilencedik kilencven forint után magára a felolvasott írásműre (időnként behallatszik a papírsuhogás) is fordítasz némi figyelmet. Kérdés: most puncikám, aki. . . vagy puncikám, ami? Stilisz- tahajlamúak továbbá kellőképpen borzonghatnak még testrészek, cselekedetek keresett egyszerűséggel történő néven nevezésétől - ez különben a „b...d szét a picsám" formában nyújt maradandó élményt. SzA. Ez egy MaNcs-oldal! Az augusztus hónapot a ZUG-oldal arra szánta, hogy teret adjon néhány lapnak arra, mutatkozzanak be írásaik, valamint egy-egy szakmai vezetőjük nyilatkozata segítségével. Két héttel ezelőtt a Helllo teljesen más, könnyedebb műfajban utazott, mint a most beköszönő Magyar Narancs. E lap stílusa azoknak, aki nem szokták, elsőre talán érdes, gunyoros, szókimondó, viszont, aki egyszer rászokott az ízére - hogy ezzel a rossz szlogennel éljünk -, nehezen tud megszabadulni ettől a szenvedélyétől. Az alábbi írásokat a MaNcs szerkesztőségének tagjai választották ki a ZUG-ol- dal számára. A Magyar Narancs faxot kapott. Szoktunk máskor is. Most azonban hét oldalt, birodalmi sasosat, alatta ott a lógó: Magyarországi Zöld Párt. Sajtótájékoztatót tartanak nyáron, sokat. írtunk már róluk, bemutattuk Führerjük szellemi vezérmotívumait, a környezetvédelmi inkompetenciát túlkompenzáló fajgyűlöletet, a sötétség csimborasz- szóit, s mindezt a lehető legprogresszívebb név, a „zöld" gondolat jegyében, tanulja csak meg mindenki, hogy az ökológia nem más, mint a nyilas mozgalom szellemi környezetének védelme. Hogy most miért térünk vissza az ökonációkra? Mert eljött a pont, amikor túlteljesítették a normát. A híres pohár betelt. Az eddigi elmebajból nyílt biologista mocsok lett. Izabella, Györkös, a skinhea- dek ehhez képest kezdő liber- bolsik. Az alábbi szó szerint idézetekkel ízelítőt adunk abból, milyen kérdésekről is tart sajtótájékoztatót a Medveczki Zoltán és Elekes Tibor vezette Magyarországi Zöld Párt: — Miért nem fér fel az összes demokrata az utolsó fára? — Hogyan lehetne Magyar- ország a világ vezető hatalma? — „Sárga veszedelem?" — A Magyarországi Zöld Párt célja: a Magyar birodalom. — Hitler fagázmotoros autóinak mennyire van létjogosultsága ma Magyarországon? ' — Az álcionista Narancs-politika káros hatása a Magyar mezőgazdaságra. — Kik élósködnek a magyar népen? 1. álcionisták. 2. pártok. 3. idegenek. — Hostess kurvaság helyett az erényes magyar nők, mint gazdasági potenciál, avagy le a kerítő politikával! — Az egészséges nőket nem kell „pelenkázni" (intimbetét). — A női illat nem desodor- szag. — Miért nem célszerű fehér nőnek sárga vagy fekete férfit választani és fordítva? — Miért betegek a keresztezésből származó „csíkos és kockás" gyerekek? — Párválasztás vagy fajgya- lázás? — Miért van elterjedve a ma- zoizmus (sic!) a nőknél? — A társadalom elsivatago- sodása, a homoszexualitás veszélye az ifjúságra. — Miért a nyálas köcsögök a fiatalok példaképei? — A Nemzeti Zöld Ifjak Harci Szövetségének felhívása a magyar nőkhöz. — Génerózió. — Tisztességes magyar zsidók Magyarországért Alapítvány. — Magyarország Európa és a Világ közepe. E sorok szerzője a fentiek közlésével egy régi, értelmiségi vitát kíván lezárni arról, vajon érdemes-e egyáltalán teret adni az ilyennek. A magam részéről lezártam az MZP-t. Tele van vele a faxom. —sl— György Péter: Frici, az állami alkalmazott Ha nem az Antall-kormány hivatalos kultúrpolitikájának édes, meglehet legdrágább gyermeke lenne, vélhetően kár lenne egy szót is pazarolni a Frici, a vállalkozóra, nem nagyobb szamárság az sem, mint mindaz, ami az időben közreveszi. Szuhay Balázs annyira ismeri a magyar falut és az úgynevezett nagybetűs valóságot, amennyire az egy kiérdemesült, pesti flaszterbölcsességeken nevelkedett exhumoristától elvárható. Jó rendesen, alaposan nem ismeri, de mindez nem lenne baj. Vélhetően a Rádiókabaré Falugyűlésének szövegei sem fedik szociografikus pontossággal a nyírségi vagy épp a tolnai helyzetet, de ez senkit sem zavar. Senkit, mondom, két okból. Egyrészt azon lehet röhögni, másrészt az utóbbi műsorszám nem egy új demokrácia hivatalos kultúrpolitikájának harci eszköze, nem része a nemzetpropagandának. Szemben a Szuhay Balázs írta sorozattal, mely a Lakitelki Népfőiskola távoktatási programjának része, s mint ilyen, gondolom, nem pusztán Lezsák úrnak ad okot nagy örömre, hanem Nahlik alelnöknek is, ki is ez utóbbi szakterület kiváló tekintélye. A Fricit - emlékezzünk - a gonosz de- zinformáló médiák ellenére hozták létre, s ez alkotás a szocreál legszebb tradíciónak megfelelően arra hivatott, hogy végre tiszta vizet öntsön a pohárba, és mindenfajta ármánykodás nélkül mutassa be a valóságot, segítsen abban eligazodni az egyszerű nézőnek. Nem kevésről vagyon itt szó. Révai elvtárs legszebb örökségével nézünk szembe, ugyanis nékem most meg kellene, említenem, hogy lám, a jó szándék kevés, Frici kissé sematikusra sikerült. S bizony ezzel épp az ellenkező, nevezetesen negatív hatást érnénk el, amennyiben az MDF ideológiai légvárain kívül - azzaz Magyarországon - élők nem tanulnak a Friciből, hanem tá- tott szájjal röhögnek, rosszabb esetben méregbe gurulnak, hogy mire is megy itt el a pénz. Hiszen valóban van abban némi megkapó, amint a kalákában megfáradt ifjúság a tábortűznél előbb rock and rollt hallgat, majd megtér szépen a népdalénekléshez, azaz a közösségi élményhez. Mostanában késő éjjelenként épp elég az 50-es években készült filmet láthat a néző, melyekben - más évek voltak - nem a rock and roll, hanem a jazz és a swing képviselik a kozmopoli- tizmust, melyet bizony visszautasítanak a szocializmus építésében érdekelt új nemzedék tagjai. Nos, rendszerek jönnek-mennek, ezúttal a kapitalizmu szépségeinek ecsete- lérésől van szó, ezúttal azt kell látnunk, hogy miként is kell érteni az ember ember általi helyes kizsákmányolását, mely még illő, sőt, össze is fér a magyar ember leikével, alkatával, miegymással. Az ötvenes évek filmjeiben a volt bur- zsoák voltak az ifjak megrontói. Noná, hogy ebben a filmben a volt téeszelnök vagy párttitkár az, aki a sötétben bujkál, sőt, még a nemi erőszak határán is van. Persze iszik, mint egy Kassák-szocreál regényben a lumpenproletár, nagy japán autója is van, mint egy igazi kémnek 1962-ből. Mindez lényegtelen lenne, ha csak annyit jelentene, hogy Szuhay Balázsnak ennyire sikerült átlátnia az életen, illetve ilyen ravaszul értette meg, hogy mi is a kormánypolitika, miként is kell segítenie ezen a kis országon. Csakhogy ez a film azt is jelenti, hogy nem pusztán Szuhay úr képzeli így az életet, hanem az uralkodó párt elitje is. S igaz, ami igaz, amikor éjjelente elnézem az ötvenes évek filmjeit, elmeditálok a cinizmus mértéktelenségén, illetve azon a kérdésen, hogy a hatalomban ülők akkortájt vakok voltak-e vagy ostobák. Félek, egyik sem. Nos, azok, akik a Fricit megrendelték, nem sztálinisták, kezükhöz nem tapad vér, ezzel magam is tisztában vagyok. De azért mégsem kellene ennyire - bocsánat a kifejezésért - elhülyülni. Más kérdés, hogy az élet azért mindent helyrehoz. A múlt szombaton e remek műsor után a cigányfélórát sugározták. Csalog Zsolt empatikus kérdéseit hallhattuk, reménytelen, halálos szorításban élő emberek tucatjait láthatta, aki még nem állt fel a készülék elől. A népszínműnek, a talmi hazudo- zásnak hirtelen vége volt. Az ott Magyarország volt. Éhezőkkel, kilátás nélküli tehetetlen nyomorultakkal. Csak tanácsolhatjuk az MDF urainak, és reménykedhetünk abban, hogy nem hisznek az általuk megrendelt ostobaságnak. Ha tudni akarják, hogy mi is van itt, akkor nézzék szombat délelőttönként a televíziót. S akkor elfelejtik Fricit, mert mindannak ellenére, ami itt történt, képtelen vagyok elhinni, hogy épp olyan elvakultan cinikusak és korlátoltak legyenek ezek, mint voltak azok. m m Okonácik
